Orhan ​öröksége 21 csillagozás

Aline Ohanesian: Orhan öröksége

Aline ​Ohanesian első regénye kiugró sikert hozott számára, több díjra jelölték, számos nyelvre lefordították, és a kritikusok szerint új, egyéni hangot hozott az amerikai irodalomba. Műve többrétegű: felfedezhető benne a manapság oly népszerű „privát történelem”, de egyben családtörténet is – egy generációkon átívelő tragédia és egy gyönyörű, szenvedélyes szerelem története. „Az emlékek száz év múlva is ott rejlenek az ételeink illatában, a gyermekeink mondókáiban, minden lélegzetvételünkben” – vallja az író.
Mindkét főhőse felejthetetlen, erős karakter. A török Orhan, aki sokáig Németországban élt és dolgozott, nem foglalkozik a múlttal. Miután a nagyapja, Kemal meghal, rá száll a tarka szőnyegeket, kilimeket gyártó vállalkozása, az anatóliai házukat azonban egy ismeretlen nő örökli. Orhan repülőgépre ül, hogy felkeresse Amerikában a rejtélyes, kilencven éves Szedát, és kiderítse, milyen szerepet játszhatott Kemal életében.
A kaliforniai idősek otthona, ahol az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Tarandus, 2016
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155584220 · Fordította: Lázár Júlia
>!
Tarandus, 2016
256 oldal · ISBN: 9786155584237 · Fordította: Lázár Júlia

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Aline Ohanesian: Orhan öröksége

A 20. század többek között a félig-meddig elfeledett népirtások százada is volt: történt ilyen Ruandában, Kambodzsában vagy éppen Törökországban. Az utóbbiban, az I. világháború idején másfél millió örmény ellen elkövetett genocídium alkotja a szintén örmény ősöktől származó amerikai, Aline Ohanesian első könyvének, az Orhan örökségének belső magját, és fő mozgatórugóját, ami körül az élénk színekkel felvázolt cselekmény szövődik.

A történet kezdetén meglehetősen különös körülmények között elhalálozik a 93 éves Kemal (egy rézüstben találnak rá holtan, indigószínben pompázva), aki meglepő végrendeletet hagy maga után: az iszlám törvényekkel ellentétes módon nem fiára, hanem unokájára, Orhanra hagyja jól menő vállalkozását, családi birtokukat pedig egy mindenki által ismeretlen, az Egyesült Államokban élő örmény nőre, Szedára. De mivel félő, hogy a kisemmizett apa megtámadja a végrendeletet, Orhan úgy dönt, elutazik a világ túlsó oldalára, hogy megtudja ennek a meglepő döntésnek az okát, és, ha lehet, elérje azt, hogy az idős nő lemondjon örökségéről. Innentől kezdve felváltva van előttünk a jelen és a múlt, elevenedik meg egy török-örmény Rómeó és Júlia történet a genocídium és a háború poklában.

Ohanesian profi módon építette fel a könyvét, közel tökéletes szerkesztéssel és időkezeléssel. Mindvégig magabiztosan egyensúlyozik a magas- és a mindenki által befogadható tömegirodalom határán, úgy, hogy az egyik oldalra sem billen el véglegesen. Olyan plasztikusan idézi meg az adott kort és helyszínt, hogy még az apróbb zavaró hibák sem feltétlenül akasztanak meg bennünket (csak egy ilyen példa: a német mesterlövészfegyver hatótávolsága 90-120 méter, hősünk 100 méterről szedi le orvlövészként az áldozatait – a gond az, hogy már a 19. században is sokszorosa volt a lőtávja az efféle fegyvereknek, hát már ekkoriban…), és haladunk tovább a történet által felkorbácsolt érzelmeink hullámain. Mert ez egy ilyen történet, képes mély és tartós érzelmeket kiváltani az olvasóiból. És ez az érzelmi hullámvasút visz minket végig a nyitott, és meglehetősen bizakodó végkifejletig.

Az írónő olyan témához nyúlt, ami minden bizonnyal nagy port kavar Örményországban és Törökországban (ahol még mindig tagadják ennek a népirtásnak a megtörténtét) egyaránt, és tette ezt úgy, hogy igazából egyik félnek sem ad igazat, és egyiket sem teszi egyértelműen bűnössé teljesen. Nem tesz mást, csak bemutatja, mi történt nagyszülei nemzedékével. A hosszú ideig némaságba zárkózó Szeda szájából dőlni kezdenek a szavak, és ezáltal kapnak hangot az örökre elnémult áldozatok is. Ezen kívül foglalkozik még azzal az itthon is sokat felhánytorgatott témával, miszerint a ma élő emberek, az egykori bűnösök és résztvevők késői leszármazottai, mennyire is felelősek a korábbi borzalmakért, és mit kellene ma tenniük, milyen gesztust kellene gyakorolniuk az egykori áldozatok leszármazottai felé a megbékélés érdekében.

Az Orhan öröksége megint csak egy olyan könyv, ami minden bizonnyal széles körben népszerű lesz: mert mind a magasabb fokon művelt szépirodalom, és mind a cselekményközpontú, háborús-szerelmi történetek kedvelőinek nagy valószínűséggel tetszeni fog; mert, egy olyan korszakra irányítja a figyelmünket, amit idehaza is kevesen ismernek; mert a legtöbben szeretik a Rómeó és Júlia sztorikat; és mert, a jelenkor embereinek a múlthoz való viszonyáról is képes érdekes, fontos és aktuális dolgokat mondani.

1 hozzászólás
>!
Habók P
Aline Ohanesian: Orhan öröksége

Szívszorító regény szerelemről,családi titkokról, háborúról, népirtásról, túlélésről és felelősségről. Szívszorítóan. És derűsen.

1 hozzászólás
>!
Anton_Gorogyeckij P
Aline Ohanesian: Orhan öröksége

Az örmény genocídiumról először a System of a Down kapcsán hallottam, azóta érdekel ez a szomorú téma. Valószínűleg ezért is került a várólistámra ez a könyv, évekkel ezelőtt, most végre rászántam magam, hogy elolvasom. Igazából egy egész érdekes történet volt, nem mondom, hogy megváltotta nálam a világot, de úgy el voltam vele. Egy dolog viszont nagyon kiakasztott, ezért is vontam le kerek egy egész csillagot: az írásmód, vagy hogy nevezzem – minden folyamatos jelenben van. Példák: „Orhan a kezében tartott vázlatkönyvet forgatja.” "Orhan örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy kiléphessen a sötét szobából". „Orhan most először ébred rá, hogy az ügyvéd durván annyi idős lehet, mint az ő megboldogult nagyapja.”
Komolyan, megőrjít! Miért nem lehet ezt úgy írni, hogy „Orhan a kezében tartott vázlatkönyvet forgatta.” "Orhan örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy kiléphessen a sötét szobából." „Orhan most először ébredt rá, hogy…” Ettől a folyamatos jelenidőtől olyan érzésem van, mintha minden egyszerre történne és ezáltal nagyon zsúfoltnak érződik számomra a történés. De ez csak az én egyéni szocproblémám, lehet másnak ez nem zavaró…

>!
Angele
Aline Ohanesian: Orhan öröksége

Hát én ezt nagyon untam. Az örmény holokauszt miatt kezdetem el olvasni, de nem nagyon jött át a soraiból, ahogy én arra számítottam.

>!
dia69
Aline Ohanesian: Orhan öröksége

Nagyon fontos könyv. Szerintem mindegyik nagyon fontos – a tetszéstől függetlenül –, ami felhívja a figyelmet azokra a történelmi tragédiákra és eseményekre, amik nincsenek benne nagy vastag betűkkel az iskolai tananyagban, de talán máshol sem. Nagyon sok kis létszámú ( relatív a kicsi jelző ) nép van a világban, akiknek súlyos a terhe amit cipeltek/cipelnek, s nem is tudunk róla semmit. Nagyon szeretem és becsülöm a Tarandus kiadóban, hogy felvállalta ennek a misszóját, a népszerű és anyagilag sokkal több hasznot hajtó könyvekkel szemben, hogy megadta az elsőbbséget a kisebbségnek.
A könyv érdekes módon számomra éppúgy hordozta azt a furcsaságot, amit a „Közöttünk a folyó”, s az „Inkarnációk”, hogy tömören és röviden utal az érzelmekre, amik egyszerre csak ott vannak. Nem tudom beleélni magam a szereplők lelkivilágába, pontosabban nem tudok eggyé válni velük, mert inkább tényszerűen vannak közölve a pszichés folyamatok. Viszont ez mégsem baj, nem érzem, hogy abba kellene hagyni. A történet fordulatos volt, nem számítottam a végén arra a csavarra. Ebben a regényben is látszik, hogy háborúban, nehéz helyzetekben, életveszélyben nagyon megváltozik a morális kérdés, hogy mi jó és ki a jó? Mi a jó és mi a rossz? Érthető, ha valaki szeretné a sötét és fájdalmas múltat elfelejteni s nem akar beszélni róla, mint Szeda, de Anival értek egyet, hogy ezeket tovább kell adni az utókornak, egyrészt jogunk van megtudni másrészt nem szabad a feledés homályába veszniük, mert akkor esély sincs arra, hogy az utókor mégiscsak tanul az elődök hibáiból és igenis higgyünk abban, hogy ezért sem ismétlődik meg a sok borzalom.

>!
mikkromakka
Aline Ohanesian: Orhan öröksége

Nagyon olvasmányos regény, sodort magával, hamar elolvastam, a végét hajnali 2-kor, mert nem bírtam letenni. A történet a SOAD-os érdekeltség miatt direkt vonzott, általuk tudtam már erről a témáról dokumentumszerűen, de regényben még nem olvastam róla. Kalandos, szomorú, kár, hogy igaz alapokon nyugszik.

>!
mamono
Aline Ohanesian: Orhan öröksége

Érdekes egy könyv volt. Egy olyan történelmi korszakról szól, amiről nem sokat hallottam. Legalábbis erről a részéről. Érdekes volt a török mentalitást, gondolkodásmódot megismerni, és közben a szereplőket egyre jobban „megkedvelni”. Számomra a legkedvelhetőbb szereplő – spoiler – Szeda volt. Kőkemény asszonyról van szó, aki olyan dolgokat élt túl, amiket én kétlek, hogy túléltem volna a helyében. Kőkemény nő, asszony volt, akit jó lett volna megismerni. Mondjuk a történeti szálakat nem igazán sikerült összehoznom, de a végén az egész összeállt. Nem akarom leírni a megoldást, bár utólag már egyértelmű volt, inkább spoiler gondolkodtam, nem pedig ebbe az irányba.
A könyv címe is ütősre sikeredett. Orhan örökségéről szólt a könyv több értelemben is spoiler. Ez azért ötletes volt.


Népszerű idézetek

>!
vasmives

Nem az számít, amit a világ tesz velünk, hanem az, hogy milyen választ adunk rá.

27. oldal, 2. fejezet - Zarándoklás az Ararátra (2016, Tarandus)

5 hozzászólás
>!
robinson P

– Tudod, mit mondtak a fák az erdőbe látogató fejszének?
– Nem. Mit? – kérdi Orhan.
– A te nyeled is mi vagyunk – villantja rá a néni ördöngös mosolyát.

25. oldal

>!
kmaria

– Ugye tudod, hogy semmi különbség az elhallgatás és a hazugság között?

239. oldal

>!
vasmives

Nem vagyunk azonosak azzal , ami velünk történik.

181. oldal, 25. fejezet - Újjászületés (2016, Tarandus)

>!
robinson P

Orhant meglepi, hogy fekete pamutkendő keretezi az asszony szilva alakú arcát. A falusi asszonyok körében megszokott, hogy bizonyos kor után kendőt kötnek, de a nénje eddig nem igen vetett ügyet a konvenciókra.

14. oldal

>!
robinson P

Kemal lassan mozdul, nem akar felébreszteni senkit. Tizennyolc éves korára és török létére nagyon magas és nyurga, ezért kissé szégyenkezve, óvatosan mozog a világban.

56. oldal

>!
kmaria

– „Egy csésze kávé örök barátságot jelent” – idézi a török mondást Szeda.

124. oldal

>!
Anton_Gorogyeckij P

– A nők a sátán ostorai, barátom. De legalább nagy a választék.

102. oldal (Tarandus, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: nők
1 hozzászólás
>!
kmaria

– […] Hogy is van az a mondás?
– Nahát, most te kezdesz szólászokat idézni? – mulat Fatma.
– Tudod, amelyik arról szól, hogy tegyél jót a hallal, és dobd vissza a vízbe! – unszolja Orhan.
– Ha a hal nem is tudja, hogy jót tettél vele, Isten majd tudni fogja – fejezi be helyette Fatma.
– İyilik yap, denize at, balık bilmese, Halik bilir – ismétli törökül Orhan.

254. oldal

>!
Noncsianyu

A kaktuszt éppúgy szeretem, mint a tulipánt, de nem ültetem őket egy ágyásba.

67. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja
Elif Şafak: Az isztambuli fattyú
Percs Zejtuncjan: A XX. század legendája
Antonia Arslan: Pacsirtavár
Kocsis Péter Csaba – Vasváry Viktor (szerk.): Örményország kincsei
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Vardkesz Petroszjan: Elmulasztott esztendők
Dzsotjan Gagik – Krajcsír Piroska: Örmény nyelvkönyv I.
Horváth Zoltán György – Gondos Béla: Ani, az ősi örmény főváros és magyar vonatkozásai
Schütz Ödön – Pete György (szerk.): Hajk és Bél harca