Kedves ​Jóisten 148 csillagozás

Alice Walker: Kedves Jóisten

A ​fehér déli irodalom kulcsalakja az elpusztíthatatlan és önpusztító, metszően józan és rögeszmés, istenváró és istenkáromló, könyörületes és kegyetlen ember – gondoljunk Flannery O'Connor egyszerű georgiai hőseire, akik szenvedélyes vággyal keresik a lelki kapaszkodót, vagy Carson McCullert, Kathrine Anne Porter és Eudora Welty magányosaira, a szeretet-szerelmet szomjúhozókra, az önámítókra és a magukat kifejezni nem tudókra. nem véletlenül ők a színes bőrű Alice Walker fehér példaképei. Walker 1944-ben, a georgiai Eatontonban született, nyolcgyerekes szegény családban. Mint ízig-vérig déli író, érzi, tudja, hogy a déli ember nem véletlenül olyan, amilyennek az irodalom ábrázolja. Nála azonban a déli típus a feketeközösség világában jelenik meg – s többnyire asszony. „Csak nézd meg magad – vágja a Kedves Jóisten hősnőjének fejéhez a férje. – Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nő vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy.” És Celie, akinek fejlődését tizennégy esztendős korától… (tovább)

Eredeti mű: Alice Walker: The Color Purple

Eredeti megjelenés éve: 1982

>!
Európa, Budapest, 1987
256 oldal · puhatáblás · ISBN: 963074029X · Fordította: Dezsényi Katalin

Enciklopédia 5


Kedvencelte 32

Most olvassa 5

Várólistára tette 215

Kívánságlistára tette 110

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Alice Walker: Kedves Jóisten

Walker főhőse egy halmozottan kisebbségi és halmozottan hátrányos helyzetű karakter: színesbőrű, csúnya és nem túl intelligens, leszbikus nő a fehér férfiak, az okosok és szépek uralta világában, a rabszolgatartó mentalitást őrző Délen… Kiszolgáltatott, megalázott, fizikailag-lelkileg bántalmazott, magamegadó és némán tűrő, szenvedő „senki”, akinek egyetlen vigasza: a Jóisten. Amíg ki tudom betűzni hogy J-ó-i-s-t-e-n addig mégiscsak van velem valaki – vallja, és közben a Jóistennek levélbe írja életét.
Döbbenetes és szívszorongató, felháborító élet ez, melybe azonban apránként a vigasz morzsái is beszívárognak – főként a Celie életében megjelenő nőalakok révén – lázadó, magabiztos, előítéleteknek, berögzült gondolkodás- és viselkedésbeli sztereotípiáknak ellentmondó, életük irányitását kézbevevő nőalakok révén. Segítségükkel lassan Celie is magára talál, levetkőzi a ráerőszakolt szerepeket, megválik a fehér szakállú Jóisten, a gyapjas haja ellenére fehérnek elképzelt Jézus képétől, leszámol egy idilli őshaza, egy édeni Afrika illúziójával (Nellie húga levelei révén, aki misszionáriusként tapasztalja meg az Afrikát meghódító „civilizációt” és az ezzel járó kizsákmányolást), és saját lábára állva próbál megmaradni, megtalálva a mindenhol, önmagában is fellelhető Istent.
Celie fejlődése nem látványos, lassan, fokozatosan következik be, de annál biztosabb, szilárdabb alapokra épül. Levelei címzettjének változása mutatja a törésvonalat, amely elválasztja egymástól a régi és új Celie-t. De nemcsak ő, hanem a körülötte lévők is változnak – főként a férfiak, akiknek meg kell birkózniuk a kialakult új helyzettel. A belső béke megtalálása mintha a külvilágra is pozitívan hatna, a megértés vágya, a megbocsátani tudás mintha újrarendezné a viszonyokat.

Celie történetében számos (talán egyszerre túl sok) probléma sűrűsödik össze – egyszerre villantja fel a rabszolgatartó társadalom erkölcsi vetületeit, kihatását a későbbi generációkra, a gyarmatosítás kérdéseit, a női lét különböző aspektusait. Egyszerre szól a az amerikai színesbőrűek, a feminista aktivisták, az elnyomott és kizsákmányolt kis afrikai törzsek nevében, mindezt egy egyszerű nő szemével láttatva. Harcos, aktivista regény, egyetértek azokkal, akik úgy érzik, talán az irodalmiság rovására. A befejezés happy-endje pedig, bár biztatásnak, reménytelinek láttatja a kiemelt ügyek kérdését, túlontúl rózsaszín és már-már irreális, annak ellenére, hogy bizony néha jólesik ilyen lezárást olvasni.

>!
Ross P
Alice Walker: Kedves Jóisten

Férfiként Istentől adott, öröktől fogva való, elidegeníthetetlen jogunk, hogy ha feláll, akkor kielégítsenek bennünket az asszonyi állatok.
Ha ez nem történik meg, (ami egyébként egy egészséges értékrendszerű világban eleve elképzelhetetlen lenne) úgy fenntartjuk magunknak a jogot, hogy tönkretegyük egy másik ember életét.
Ez a dolgok rendje.
Ja, nem is.

Gyönyörű fejlődési íve van ennek a regénynek, a szereplők önmagukra találása egyszerűen csodálatos. Nem is tudom, mikor olvastam utoljára olyan regényt, ami ennyire megfogott.

>!
Youditta
Alice Walker: Kedves Jóisten

Kedves Jóisten,

Kérlek, ne haggyad, hogy emberekkel ilyen borzalmak megtörtényenek, mint Celie-vel és a szeretteivel.
Kérlek, ne engegyed, hogy előítélettel éljenek emberek.
Kérlek, segitsé azoknak, akik rászolgáltak és megérdemlik.
Kérlek, agyál lehetőséget minden olyan tehetségnek, mint Alice Walker, hogy írhasson és megismerhessük!
Kérlek, teggyed közhírré, hogy eztet a remek könyvet mindenki olvassa el!

Köszönöm!

>!
ppeva P
Alice Walker: Kedves Jóisten

Mégis, kinek hiszed te magad? … Csak nézd meg magad. Nigger vagy, szegény vagy, csunya vagy, nő vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy.
… Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csunya, és meglehet hogy főzni se tudok, mongya egy hang mindenkinek, aki odahallgat. De itt vagyok.
Ámen, mongya Shug. Ámen, ámen.
Mert lehetsz százszorosan hátrányos helyzetű, de amíg itt vagy, amíg feladatod van, amíg szeretsz valakit és szeret valaki, addig helyed van a földön. Addig van remény. Így legyen.

>!
AeS P
Alice Walker: Kedves Jóisten

Az járt a fejemben olvasás közben, hogy ez egy nagyon megírt regény, mármint a megszerkesztettség tekintetében. Minden a helyén van, minden levél patikamérlegen kimért arányokkal követi egymást, Celie írásán és gondolatain követhetjük az idő múlását… és mennyi idő múlik el, és közben milyen rövid a könyv!
A kedvenc szereplőm viszont Shug Avery, ez teljesen egyértelmű. Annyira szeretem az ilyen szabad(szájú), önálló női alakokat, és olyan remekül ellensúlyoz – az első két oldal már úgy indít, hogy pár órára félre kellett tennem a könyvet.

>!
korkata
Alice Walker: Kedves Jóisten

A női létről szól ez a regény. Celie akiről a történet a leginkább szól nemcsak nő, hanem ráadásul fekete bőrű, szegény és még csúnya is. Borzalmas volt olvasni, hogy mi mindent kellett kiállnia. Embertelen az a sok megaláztatás amit kapott. Mégis élte az életét. A Jóisten volt akibe kapaszkodott. Talán a hite adta az erőt ahhoz, hogy továbblépjen és emberként élhessen.
A regény nem csak egy női sorsról szól, hanem az előítéletekről is. Sajnos ilyen az emberek többsége. Előítélettel van a másik iránt anélkül, hogy ismerné.
Tetszett a levélregény forma. Így nem csak Celie szólalt meg, mégis ő maradt a középpontban. A történet vége úgy alakult ahogy szerettem volna. Ez azért jól esett a lelkemnek.

>!
Dana
Alice Walker: Kedves Jóisten

Alice Walker Kedves Jóisten c. levélregényének eredeti címe Lila szín, aminek biztosan van egy csomó furfangos interpretációja, engem mindenesetre a lila foltokra asszociáltat, regényünk főhősnőjének, Celie-nek ugyanis bőségesen ki fog jutni a véraláfutásokból. Celie a már felszabadított, de szokásaiban, attitűdjeiben még mindig rabszolgatartó déli államokban tengődik, apja (később kiderül, mostohaapja) tizennégy éves korától kezdve molesztálja, két gyereket is szül neki, akiket aztán eltüntetnek (szerencsére később felbukkannak), és amint lehet hozzákényszerítik egy nálánál idősebb férfihoz. És még sorolhatnám a továbbiakban Celie testi és lelki szenvedéseit, a regény első fele olyannyira nyomasztó és iszonyatos volt, hogy erősen gondolkodtam azon, hogy majd egy későbbi, nyugalmasabb időszakban veszem elő. De aztán elkezdett a kín és nyomor sötétségében pislákolni egy kis fény: Celie életébe berobban, meglehetősen drámai körülmények között férje szeretője, a környék dívája: Shug. Betegen, dölyfösen és gyűlölködőn tér be Celie házába, de Celie mégis gondot visel róla, mert a nőkről alkotott kényszeres negatív torzképét, ami köré önmagát is felépítette, és amit a környezetében élő férfiak szuggeráltak belé, ez az öntörvényű nő, ahogy lassan megenyhül Celie iránt, felülírja. Shug ráébreszti Celie-t, hogy elnyomása igazságtalan, megismerteti vele saját testét, mitöbb köztük leszbikus kapcsolat szövődik (ámbár igen diszkréten). Shugnak sikerül Celie-t felépítenie, kiszabadítania gondolkodásbeli béklyóiból és segít neki újra felvenni a kapcsolatot szeretett húgával, Nettie-vel is. Nettie élete is kibontakozik előttünk a Celie-nek írott levelekből, misszionáriusnőként eljut Afrikába, az olinkák földjére és tanúja lesz az afrikaiak nyomorúságos helyzetének, az európai kizsákmányolásnak, összedől a néger mítosz az őshaza tisztaságáról és érintetlenségéről.
A regény egyik hőse pedig nem más, mint a Jóisten, akihez Celie kozmikus magányában írja leveleit, míg ki nem ábrándul a fehér, hosszú szakállú, férfiistenből. Shug azonban beszél neki egy mindenütt jelenvaló, dolgokban rejtezkedő, szerető lényről, amely benne van az ég madaraiban, az erdő fáiban és aki nem lakik templomokban (ott is csak azért van, mert oda visszük a szívünkben). És ez az Isten nem férfi és nem nő, nem fehér és nem néger. „Sehogyse néz ki. Mert nem képkiállítás.” A történet legvégén Celie újra ír egy levelet ennek az Istennek, ekkor már élete helyreállt – de nem szpojlerkedek arról, hogyan is jut el idáig.
A regény sokban mutat rokonságot Morrison A kedves-ével, sokkolt, sokszor megsirattam, sokszor felháborított, de mégis erőt adott, hisz a történet végére a niggerszegénycsúnya, ráadásul nő Celie-ből egy független, bölcs, reménykedő, önálló jövedelemmel bíró és szeretni tudó ember lesz, aki képes másokon is segíteni.

1 hozzászólás
>!
Elsie
Alice Walker: Kedves Jóisten

Amikor belekezdtem, arra gondoltam, hogy ó de jó, milyen kis ártatlan cím, biztos valami jámbor keresztény elmélkedések meg lelki dolgok meg béke meg szeretet, kis kellemes kikapcsolódás.

A rossebet.

Már az első oldalakon spoiler kezdődik. Mindent a nevén nevez, de nem lesz ettől közönséges vagy durva, hanem paradox módon valahogy ártatlan marad. És bár az agyam nyelvtannáci része az elején néhol megvonaglott, ez így volt jó. Tuggyával és ilyenekkel.

Feminizmusról, feketékről és homoszexualitásról szól, de nem erőszakosan, hanem alázattal és empátiával.

>!
Ibanez P
Alice Walker: Kedves Jóisten

Sajnos pár évvel ezelőtt láttam a filmet, pedig anélkül olvasva ez a könyv még többet és még nagyobb erővel adott volna, mint így. Természetesen így is jó volt, hiszen Celia gondolatait a könyv sokkal jobban megjeleníti, a film viszont ütősebb érzelmeket tud kicsalni az emberből (hiába na, a vizuális megjelenítés hatása).

A könyv szörnyű és szörnyű és szörnyű.

„Eccerűen nem értettem minek is él az ember ha többnyire csak rohattul érzi magát”.

Nekem pedig az érthetetlen (hihetetlen), hogy mennyi nő élte (sőt éli) át ezeket a dolgokat. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy mennyire szerencsés. És ehhez elég alapul venni akár a könyvben leírt gyarmatosítási folyamatokat is, egyszerűen elszomorító, hogy a fehér ember miket művel (t) évszázadokon keresztül más népekkel. De az, amikor az amerikai déli államokról szóló könyvek közül olyanra bukkanunk, ahol nem a fehér, hanem a fekete ember bántja a saját fekete rokonát, házastársát, lányát, nemcsak fizikailag, de lelkileg, erkölcsileg és szexuálisan is terrorizálva, ott egyszerűen megáll az emberben az ütő… Hát nem volt elég ezeknek a szerencsétleneknek a rabszolgaság, majd az azt követő megkülönböztetések és szegénység, még egymást is bántaniuk kellett? Nettie sorsát elnézve azt sem mondhatjuk, hogy a nők lenézése, semmibe vétele „fehér szokás”, hogy esetleg onnan vették alapul a fekete férfiak, hiszen afrikai útja során a bennszülötteknél éppen ugyanazt tapasztalják meg: a nőknek nincs szava, csak azért vannak, hogy szüljenek és felneveljék a gyerekeket.

Nagyon örülök, hogy Celie ráébred önmaga voltára és apránként – segítséggel persze – kiáll önmagáért, illetve elkezdi megismerni és megszeretni (elfogadni?) önmagát. Sophia nagy kedvenc volt a történetben, bár az ő sorsa is elszomorító.. azért belegondoltatok, hogy azért, mert megütötte a polgármestert (aki őt először megütötte!) több, mint tíz év börtönre kényszerült?! Én biztos, hogy nem bírtam volna ki, főleg, hogy később azoknak szolgálni, mint egy rabszolga! Nyakamat tenném rá, hogy szépen kinyírtam volna a „kedves” polgármestert meg a nejét is (na azért ő se állt távol ettől).

A könyv nagyon jó, tessék elolvasni, rááldozni az időt, mert noha nem hosszú történet, a megfogalmazást meg kell szokni (nekem legalábbis időbe telt, mire ráállt az agyam, voltak olyan mondatok, amit elsőre fel se fogtam) és lassan kell haladni az időben, ahogy Celia is halad előre az évekkel. És a filmet is ajánlom (a könyv után).

2 hozzászólás
>!
Röfipingvin MP
Alice Walker: Kedves Jóisten

Még egyszer merje valaki azt mondani, hogy az ember nem bonyolult egy teremtmény!


Népszerű idézetek

>!
Almost_Zed

Megmondom, miről van szó, mongya Shug. Hogy én miben hiszek. Isten tebenned van, meg mindenki másban. Istennel jössz a világra. De csak azok talájják meg, akik belül keresik. És néha akkor is megnyilvánul ha nem is keresed, vagy nem is tudod mit keresel. A legtöbben csak akkor keresik, ha bajba vannak. Vagy bánatuk van. Vagy cefetül érzik magukat.
De hogy talájják meg? kérdem.
Sehogy. Mer Isten se fiu, se lány.
Akkor hogy néz ki?
Sehogyse néz ki. Mer nem képkiállitás. Nem olyan, hogy bármitől külön tudnád választani, de még magattól se. Hiszem, hogy Isten minden, mongya Shug. Minden ami van vagy valaha volt vagy valaha is lesz. S ha eszt érzed, és ez az érzés boldoggá tesz, akkor megtaláltad.

162. oldal (Európa Könyvkiadó, 1987))

>!
Gólyanéni

Az idő lassan telik, de gyorsan múlik.

Kapcsolódó szócikkek: idő
>!
pomesz

Celie, mondd meg nekem igaz lelkedre, találkoztál valaha Istennel a templomban? Mer én soha. Én ott csak egy csomó emberrel találkoztam, akik mind abba reménykedtek, hogy maj megmutatkozik. Ha én valaha is Istennel találkoztam a templomba az azért volt, mer én vittem oda magammal.

160. oldal

>!
AeS P

Olyan boldog vagyok. Szeretnek. Munkám van, pénzem van, barátaim vannak, időm van.

179. oldal (Európa, 1987)

>!
Sárhelyi_Erika I

Egy valami jó van abba hogy sose segít a ház körül, hogy nem hiányzik amikor nincs idehaza.

40. oldal

>!
PuPilla

Hisz annyi mindent nem értünk. És ebből annyi boldogtalanság származik.

158. oldal Európa Zsebkönyvek

>!
Nusii

Ha jön, boldog leszek. Ha nem, elégedett.

239. oldal

>!
PuPilla

Aszt gondolom, azér vagyunk itt, hogy tűnődjünk. Hogy tűnődjünk. Hogy kérdezzünk És hogy miközbe tűnődünk a nagy dolgokról és kérdezősködünk a nagy dolgokról, tanulunk a kicsinyekről, amúgy átabotában. De soha se tucc meg többet a nagy dolgokról mint amennyivel kiindultál. Minél többet tűnődök, annál jobban szeretek (…)

238. oldal, Európa Zsebkönyvek

>!
ppeva P

Tudod, ahol férfi van ott baj is van.

171. oldal

>!
PuPilla

De azér a szívem mélyén igenis nem fütyülök Istenre. Hogy maj mit fog gondolni. És rá kell jönnöm, hogy nem is gondol semmit. Csak ül odafenn, sütkérezik a nagy dicsőségibe, közbe meg süket, gondolom. Csakhogy azért nem olyan könnyü az Isten nélkül meglenni. Még ha tudom hogy nincs, akkor is nyomasztó nélküle.

159. oldal Európa Zsebkönyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

William Faulkner: A hang és a téboly
Kathryn Stockett: A Segítség
Toni Morrison: A kedves
Richard Wright: Feketék és Fehérek
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Djuna Barnes: Éjerdő
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
William Faulkner: Zsiványok
Cormac McCarthy: Az út
Colson Whitehead: A föld alatti vasút