Bíborszín 91% 579 csillagozás

”Én nem csinálhatom helyetted. Mekkell kűzdened velük, magadér.”

A Bíborszín egy nagyon erős feminista regény, amely a női elnyomás mellett fontos faji és hitbeli kérdéseket is feszeget. A rétegnyelven íródott stílusra történő ráhangolódás után egy igazán megrendítő történet bontakozik ki a levelekből, amely során megismerhetjük a főhős, Celie elnyomott életét, majd tudatra ébredését. A szóbeli és testi abúzus már az elején sokkol, míg a főszereplő kimondási kényszere, amelynek hatására Kedves Jóistenhez címzett levelei születnek, a feldolgozásra tett kísérletek lenyomatai. Meddig lehet tűrni, hogy az embert lealacsonyítsák, csak mert nőnek született? Hogyan vívható ki egyéni szinten a szabadság? Lehetetlen nem szeretni ezt a könyvet, nőként és a társadalmi egyenlőtlenségeket elítélő emberként.

A könyvet értékelve pedig nem hagyhatom szó nélkül Karafiáth Orsolya fantasztikus utószavát sem, amely egy nagyszerű, a regényen túlmutató összefoglaló. Megfogalmazza többek között azt is, ami olvasás közben végig ott motoszkált bennem, hogy bár ma már szerencsére sokkal előnyösebb helyzetben vagyunk, mint Celie, jelenlegi társadalmunkban és a mai családokban is csupán utópiának tűnik még az egyenlőség.

Kedves jóisten, hogy milyen jó volt ez a könyv, ÚRISTEN!!! A Klasszikus Könyvklub júliusi hónap közös könyvének választottuk a Bíborszínt, mivel mindannyiunk várólistáján már nagyon régóta szerepelt és rettentően kíváncsiak voltunk már erre a regényre, annyira sok jót lehetett róla olvasni, hallani. Az összes elvárásom felülmúlta Alice Walker, és Emma Watsonnak is igazak adok, ez a egyik legfontosabb feminista regény! A főszereplője, az afroamerikai Celie levelei alapján ismerhetjük meg az ő és testvére történetét, mely egy egész élet regénye. Nagyon mélyen megrázott már a legeslegelején, a stílusa eleinte furcsa volt, mivel Celie egy tanulatlan nő, mikor megismerik az olvasók, és ez az írásain is meglátszik, ahogyan a leveleket alkotja, ez kb az 50. oldalig volt “zavaró” és utána teljesen hozzá tudtam szokni, sőt rájöttem, tetszik is, hogy így van megírva! Nagyon fontos üzenete van, a feketék helyzete, a nők helyzete, a fekete nők helyzete, ami talán a legalárendeltebb a társadalomban, és még sorolhatnám… mindent összevetve rengeteget adott ez a regény és nagyon örülök, hogy elolvastam, mert nélküle most kevesebb lennék… Úgy hiszem, egy életbe mindenkinek el kellene olvasnia ezt a könyvet!

Kedves Jóisten,

hogy ez a kőnyv rögvest az első oldaljával pofáncsap na az tuti. Aszongya te olvasó, vagy kibírod ami jőn vagy rakjad le de mánis, mer én biza nem tagadok le semmitse ami velem megessett. Álló éccaka ezen fogssz rágódni aszt garantálom.

A Celie élete az nem ám habostorta eszt Nettie is megmondhattya. Oszt asztán nemcsak rólla, de a többi szereplőről is beszélni kell mer azok se hannyagolhatók. Az csak egy dolog hogy feketék vaggyunk, de aki nő meg csúnya meg még a Shugba is szerelmes, hát ne sok jóra számíccson. Mer itt a férfi az úr meg a fehér emberek, de kihallott már ollyat hogy nő nőt szeressen.

Emmelett ollyan fejlődésnek indúlnak a szereplők hogy asziszed mindent tudssz de frászt se igazából. Előccör minden rossz, jobb vóna meghalni de jönnek még a fordúlatok. A kedvencem nekem a Harpo meg a Mr. …., a Shug persze, asztán a Sofia s az egész csalággya, a Cinci is naggyon de főlleg a Miss Celie. Meg szeretném öllelni őt.

Ez a kőnyv egy csoda, szerintem mindenkinek el kellene olvassni. Csak azér nem lett kedvenc mer nekem sok vót a Nettie leveléből, engem ő annyira nem érdekellt. Persze örűtem neki, csak hát túll messze volt mindenkitől. Nem unttatlak tovább, csak ígérjed meg nekem hogy maj el fogod olvassni eszt.

Ámen

1983 volt az az év, amikor először nyerte el nő a Pulitzer-díjat. Ez a nő pedig fekete volt, leszbikus és még a fél szemére vak is. Vakságát úgy szerezte, hogy egyik rokona légpuskával megsebesítette és mire orvoshoz került, már nem tudtak rajta segíteni.
Ez a nő olyan családból származott, amely egy Georgia állambeli ültetvényen dolgozott és a “gazdája” nem helyeselte, hogy a feketék is tanuljanak. Ő volt az az első fekete nő, (akiről tudni lehet), hogy először ment férjhez fehér férfihoz. Aki zsidó volt és polgárjogi ügyvéd.
Ez a nő nem más volt, mint Alice Walker, aki megírta a Bíborszín c. regényt. Papírra vetette, hogy milyen is az egy nőnek, amikor az őt tárgyként és igavonó állatként kezeli a saját férje azt mondván, hogy off
Az ilyen típusú olvasmányokat általában kerülöm, mert nem akarom ugyanazt a letargiát átélni, mint a főszereplő. De ezt szívesen átéltem, mert számtalanszor sikerült megmelengetnie a szívem.

Az idei évem legszívbemarkolóbb olvasása.
Sőt, talán benne van a top5 legmeghatóbb, rám legnagyobb hatást tevő könyvben.

Egy zsigerbe hatoló történet, ami szíven üt, és amit sosem felejtesz el. Történet egy elnyomott nőről, akinek évekbe és rengeteg szenvedésbe, fájdalomba kerül, míg végül kinövi önmagát és elég bátorságot szerez ahhoz, hogy változtatni merjen.

Még mindig a könnyeimet nyelem, ha csak felidézem, amit olvastam, szóval, igen, ez a könyv örök nyomot hat a lelkeden.

Érzelmileg nagyon megfogó, elgondolkoztató, lélektani dráma mind a regény, mind a film, aminek van mondanivalója és tanulsága.

https://gaboolvas.blogspot.com/2018/11/biborszin.html

„Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet hogy főzni se tudok, mongya egy hang mindenkinek, aki odahallgat. De itt vagyok.”

Erre a könyvre magamtól nem biztos hogy rátaláltam volna, de @Kitabu_hu véleménye nagyon felkeltette az érdeklődésem iránta. Sejtettem, hogy nem lesz egy könnyű olvasmány, de arra nem igazán számítottam, hogy már az első oldalakon ennyire durva lesz. A Bíborszín egy érzelmileg nagyon felkavaró könyv, úgyhogy aki a kezébe veszi az készüljön fel lelkileg rendesen. Több igazán komoly és súlyos témát is érint a kötet, mint például a családon belüli erőszak, nemi- és faji megkülönböztetés és a bántalmazás. Mindezek ellenére azért akadnak igazán pozitív és szívmelengető történések is benne.
Ami igazán nagy erőssége ennek a könyvnek az pedig nem más, mint a karakterek. Celie, a főszereplő, akinek éveken keresztül folyamatosan kijut a legrosszabb dolgokból elkeseredésében leveleket ír a Jóistenhez. Celie-nek az a természetes, hogy mivel fekete és nő is, akkor ő csak egy cseléd, egy senki lehet. Nagyon elszomorító volt ebbe belegondolni, hogy akkoriban milyen lealacsonyított helyzetben is voltak a fekete nők… Idővel aztán Celie több olyan erős és határozott nőt is megismer, akik valamilyen módon mind hozzájárulnak ahhoz, hogy végre igazán magára találjon. Celie-vel együtt Shug Avery, Sofia és Nettie is mind közel kerültek a szívemhez. :)
Nem bántam meg, hogy végül elolvastam ezt a könyvet, mert nagyon elgondolkodtató volt és igazán maradandó élményt nyújtott.

Nagyon tetszett, ugyanakkor nagyon megviselt ez az olvasmány. Azt hiszem, utoljára az Üvöltő szelekben kaptam ennyi erőszakot, kegyetlenséget, de itt még rosszabbul érintett. A főszereplőket nagyon megszerettem, és mivel nekem is nagyon szoros a kapcsolatom a testvéremmel, mélyen átéreztem, hogy milyen lehet a nővéreknek egymástól távol. Alapvetően nem szeretem az LMBTQ-szálakat, mert ritkán találkozom igazán jó szerzői megoldásokkal, viszont itt Alice Walker olyan finoman, olyan alázattal festette meg ezt a különleges szerelmet, ami nagyon megfogott! Ritkán fordul elő velem, hogy az olvasás után egy-két héttel írok csak értékelést, de ez a könyv annyira szétmarcangolt lelkileg, hogy képtelen voltam szavakba önteni a hatását. Most sem sikerült maradéktalanul. Ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi egy elképesztően erős nő történetére!

Megható, kedves történet. Volt benne néhány jelenet, amitől felfordult a gyomrom, de örülök, hogy végül nem erre lett kiélezve a sztori, hanem a megbocsátásra és a szeretet erejére – most ez így (talán) nyálasan hangzik, de a könyvben ez nem érzékelhető, nincs semmi a szánkba rágva, a cselekmény szépen, mértékkel adagol mindent. A furcsa nyelvezet miatt eleinte úgy éreztem, nem leszek képes végigolvasni, de amikor a regény kapott még egy szemszöget, egyensúlyba kerültek nálam a dolgok. Hatott rám. Tetszett!

A nyelvezete miatt nehézkesen indult el nálam a kötődés a könyvhőz,de egy idő után már nem volt zavaró. Egy nő naplószerűen írt beszámolóiból tudhatjuk meg,hogy miken kellett keresztül mennie,miket kellett átélnie fekete nőként. Az akkori felfogás szerint ez az emberifaj legalja.
Ennek ellenére bebizonyosodik,hogy hogyan tud mégis kitörni,és vállalni önmagát,érzéseit. Megható történet volt,teljesen a szívemhez nőtt Celie.