Mennyi ​boldogság! 60 csillagozás

Tíz történet
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Tíz újabb nagyszerű történet Alice Munrótól, a Nemzetközi Man Booker-díj 2009-es díjazottjától. Miközben még mindig a régi témái foglalkoztatják – szerelem, barátság, házasságtörés, gyereknevelés, család, betegség, aljasság, árulás és megbocsátás – ezekben az élet alkonyán keletkezett szövegekben egyre inkább jelen van a kiszolgáltatottság, az erőszak és a magány is. A Munrótól már megszokott pontos, szikár, múltidéző szövegek vakmerőbbek és provokatívabbak, mint valaha. Az öntörvényűek, a társadalmon kívüliek és a betegek mellett ezúttal felbukkannak a józanok és átlagosak is, akiknek életét az előbbiek visszafordíthatatlanul megváltoztatják. „John Updike halála óta Alice Munro az, akitől megtudhatjuk, mi a helyzet az amerikai (kanadai) kisvárosban, mit éreznek a jól fésült utca lakói, mitől szenvednek és mire vágynak.” – (Kolozsi László, kultura.hu)

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2011
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635309122 · Fordította: Mesterházi Mónika

Enciklopédia 1


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

Zoska>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Az első elbeszélés még a kétségtelenül hatásvadász történet mellett is olyan feszültre sikerült, hogy voltak pillanatok, amikor félre kellett pillantanom a könyvről, mert olyan erősnek éreztem a vibráló érzelmeket. Pedig Alice Munro takarékosan bánik a nyílt ábrázolással, inkább csak sejthető, mint tudható, hogy mit éreznek a szereplői. Ennek egyik oka az, hogy az egyes szám első személyű elbeszélésmód a traumatikus élmények esetében arra jó, hogy elrejtse a lényeget, sokszor az utolsó pillanatig késleltetve a feszültséget, vagy csak implikálja a valódi történetet, ami a cselekmény mögött húzódik. Munro olyan félelmetes pszichológiai érzékkel képes ábrázolni szélsőséges helyzeteket, ezekre adott reakciókat, amire kevés író képes.
Ami miatt nem tökéletes élmény a kötet, hogy bár erős a kohézió a történetek között, valami nagyon hasonló érzést próbál ábrázolni mindegyik, de vannak feledhetőbb darabok a válogatásban, és a legjobban sikerültnek pont az elsőt éreztem. Kérdéses, hogy mennyi volt ebből az újdonság varázsa és mennyi a tényleges irodalmi érték, de az egészen biztos, még a leggyengébb darabok is jók, érdemes őket elolvasni, a kiemelkedőek pedig velem maradtak.
Felróható még időnként a kivágat nagyságának a problémája: egy egész életet próbál belesűríteni néhány oldalba, amiből vagy összeáll egy élő-lélegző kép a szereplőjéről, vagy úgy tűnik, hogy túl sok mindent szeretett volna belezsúfolni egy-egy történetbe, amitől túl távoli a nézőpont.
Ezek inkább női történetek, de nem abban az értelemben, hogy a nőket képesek megszólítani, hanem hogy a nőkről tudnak olyat mondani, ami ismerős és pontos, és egyáltalán nem közhelyes. Úgy beszél egyes nőkről, hogy azt érzem, hogy a különféle szerepeimben, életszakaszaimban, hipotetikus helyzeteimben én is képes lennék így létezni, cselekedni. Az is lehet, hogy ennek az érzésnek nincs köze a nememhez, általánosabb, emberi érzés, ezt innen nézve nem tudom megítélni.

4 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Nem sznobizmus, egyszerűen tudatlanság, hogy eddig nem olvastam a szerzőtől semmit, de ez mostantól máshogyan lesz, van még választék. A címmel ellentétben, ebben a kötetben nagyon kevés boldogság található, „annyi ártatlan és kihasznált ember volt, annyi gyalázat.” (Dimenziók, Mélyüregek) olvasható a történetekben, de ezek a fikciók mégis nagyon jók, jó a stílusa és nem teszi teljesen tönkre az olvasó lelki életét. Sokféle teher van a szereplők vállán, lelki és testi tehertételek, amelyekkel meg kell küzdeniük, időnként több, kevesebb sikerrel meg is oldják. Több novellában szembesíti a múlt történéseivel a szereplőket (Fikció, Gyerekjáték) volt, amikor tragédiát vártam és hirtelen mégis a megoldás közeledett (Fa). Szinten minden történet másért tetszett, talán a legmellbevágóbb a Dimenziók volt, meglepő fordulatot hozott a Szabad gyökök, valamiféle feloldást az Arc, Egyes nők című művek.
Nagy hatással volt rám a címadó novella, egy orosz matematikusnő, Szofja Kovalevszkaja (akinek a valódi élete is kész regény) életének eseményeit feldolgozó írás. Talán azért is szerettem, mert egy kicsit Ljudmila Ulickaja műveire emlékeztetett, akiért rajongok.

Emmi_Lotta I>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Alice Munro tíz remekének olvasása közben – nem is tudom, miért – Raymond Carver művei jutottak eszembe. Pedig nem túl sok minden köti össze őket: mindketten észak-amerikaiak (Munro kanadai), a 30-as években születtek, és jelentős novellisták. A többi, ami elmondható róluk, inkább különbség. Carver az élet apró, szinte banális történéseit, hangulatait jeleníti meg, míg Munro a sorsfordulókat, az életút jelentős, sokszor mindent megváltoztató állomásait mint halál, baleset, betegség, házasságtörés, elválás, veszteség. Carver többnyire novellákat, Munro inkább elbeszéléseknek tekinthető írásokat közöl. A kötet minden darabja az utolsó, a címadó kivételével (ami inkább kisregény) kb. 40 oldalas.
Míg Carver novellái gyakran talányosak, de legalább is sokat bíznak az olvasó értelmezésére, addig az írónő műveit lezárja, nem hagy kétséget a megoldás felől. A történetek lélektanilag árnyaltak, kidolgozottak és változatosak. Hősei gyakran írók, kutatók, egyetemi tanárok (Fikció, Mélyüregek, Gyerekjáték, Mennyi boldogság!) és érdekes, hogy háromban is (Fikció, Szabad gyökök, Fa) fontos szereplő az ács-asztalos.
Munro elbeszélései a többnyire szomorú témák ellenére sem komorak vagy lehangolóak.
Csak a lelkesedés hangján tudok róluk szólni. Kedvenc született.

>!
Park, Budapest, 2011
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635309122 · Fordította: Mesterházi Mónika
2 hozzászólás
entropic P>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Annyit sejtettem előre, hogy a „mennyi boldogság!” felkiáltást ironikusan kell érteni. És tényleg. Nem mintha Alice Munro sokat ironizálna a szavak szintjén, szerintem inkább az egész élettörténetek szintjén ironizál, gyakran kiderül például, hogy ami szép és jó mindenkinek, az nem is úgy van igazából – hazugságokra, hibákra, bűnökre, mulasztásokra épülő életekről van szó igen gyakran.

Furcsa, hogy a történetek tele vannak drámai potenciállal, de valahogy mégsem alakulnak ki igazi drámák, az élet megy tovább: az elvált felek új házasságokat kötnek, a széthullófélben lévő családok nem egyesülnek újra egy nagy, boldog ölelésben, de nem is hullanak szét teljesen valami hatalmas veszekedés után stb.

És igazából számomra ez még felkavaróbb, mintha minden oldalon drámai kirohanásokkal találkoznék – itt csak megy tovább az élet, mindenki eléldegél a kis limbóban, aztán egyszer csak vége az életnek. Közben meg lehet, hogy volt egy kis boldogság is néha.

2 hozzászólás
Padme>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Életem első Alice Munro könyvét egy gyászfolyamat kellős közepén vettem először a kezembe, mintegy ösztönösen ráérezve, hogy a Mennyi boldogság! várhatóan nem lesz annyi boldogság, sőt leginkább semennyi, és több köze lesz a pillanatok bedobozolásához és leltárazásához, mint azok szárnyaló jelen-szerűségéhez. Szükségem volt egy nehezen jellemezhető női bölcsességre, amelynek létezése a közbeszédben rendre visszatérő „női szerző” megkülönböztetéssel mondjuk eleve kétségbe vonódik azáltal, hogy az adott teljesítményt a hozzágondolt „egy nőhöz képest” kitétellel már meg is semmisíti, vagy pedig azáltal, hogy egy irodalmi vagy bölcseleti szempontból meglehetősen kétes értékű, a nőket kizárólag érzelmi igényekkel rendelkező egyedekként számon tartó (és őket e vélt igények szerint kiszolgáló) csoportban talál számára helyet, csupán az azonos nem okán.
Egyszóval olyan történetekre vágytam, amelyekben a sérthetetlenné tevő személyes idő felülírja az életünket felsebző tényleges időt, amelyekben egy látszólag tetszőleges pillanat kinagyításával egy teljes élet áramlásába lépünk, amelyekben az élet közelről is épp olyan kicsi és idegen, mint felülnézetből, amelyekben a folyton újrakezdett életekkel nem a boldogság lesz hatványozottan nagyobb, hanem saját magunk válunk egyre hiteltelenebbé és jelentéktelenebbé. Alice Munro számos dolog miatt tekinthető rendkívüli szerzőnek, de amiért igazán hálás vagyok neki, az az, hogy a legelemibb érzelmeket olyan mélységekkel, amplitúdókkal és perspektívákkal képes bemutatni, hogy azok sokkal magasabb rendű entitásokká nemesednek – mintha minden érzelemnek lenne egyfajta intellektuális helyiértéke is: a neheztelés, a csalódottság, az alárendeltség, az irigység, a bizonytalanság (a munrói világ oly jellemző tartóoszlopai) ugyan elsősorban nála is női sorsokhoz és szerepekhez kötődnek, de elválaszthatatlanul rájuk épül egy olyan értő reflektálás is, amelynek képességét a nőiségtől többnyire elvitatják.

cseri P>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Pont a címadó novella nem tetszett, nagyon más volt, mint amiket Munro amúgy ír, és nem igazán találtam rajta fogást.
A többi viszont ütős.

Miestas>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Szép és emészthető gondolatokkal teli novelláskötet. Jellemzően női főszereplőkkel, akik életük alkonyán tartanak és valamiféle számvetést végeznek életükről, egyes cselekedeteikről.. Mind, kivétel nélkül továbbgondolásra késztető írás.

Szigno P>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Három és fél csillag, nem több. Bár nagyon hálás vagyok Szofja Kovalevszkaja alakjáért. Jöhet Kertész Erzsébet Szonya professzor-a!

moni79>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Egy-két novella nem fogott annyira meg, a többit viszont feltétlenül újra kell majd olvasnom. Megrázó, néha szörnyű és nyomasztó történetek tele iróniával és sok csavarral. Megint nem csalódtam Munroban.

2 hozzászólás
langimari>!
Alice Munro: Mennyi boldogság!

Munro jelen kötetébe szerkesztett elbeszélései megdöbbentő gyűjteményt alkotnak a bennünk akár a gyerekkortól élő gonoszról, az agresszióról, a kisebb-nagyobb gyűlöletekről és a néha még önmagunk előtt is titkolt bűntudatról. Természettől él bennünk továbbá némi averzió, de legalábbis viszolygás, vagy félelem a fogyatékkal élőkkel szemben is, ezt ma látványosan tagadni látszik a sok-sok esélyegyenlőségi intézkedés, program, törvény, megmozdulás. Munro olyan szókimondó bátorsággal, félelem nélküli természetességgel mutatja be ezeket a jelenségeket, mint amilyen természetességgel köztünk és bennünk élnek. Az utolsó történet témájában, korban, jellegében (életrajzi novella) majdnem teljességgel kilóg a válogatásból, szinte csak a kötet címét és a védőborítón szereplő képet teszi érhetővé jelenléte. (Már csak zárójelben jegyzem meg, és ez nem akar elmarasztalás lenni, de a novellában szereplő Szofjában alig ismertem rá gyerekkori olvasmányom hősnőjére, Szonya professzorra. Lehet, hogy nem is emlékszem már az egykori csíkos könyvre és talán valami idealizált Kovalevszkaja lett volna a hőse? Lehet, hogy mégis rájöttem, hogyan és miért került a történet ebbe a válogatásba?)


Népszerű idézetek

sophie P>!

– Sose feledd, hogy amikor egy férfi kilép a szobából, mindent otthagy, ami odabent marad – mondta egyszer a barátnője, Marie Mendelson. – Mikor egy nő lép ki a szobából, mindent magával cipel, ami odabent történt.

287. oldal

2 hozzászólás
olvasóbarát P>!

Mrs. Sands nem volt olyan, mint némelyik másik. Nem volt sem lendületes, se vékony, se csinos. Se nagyon öreg. Körülbelül annyi volt, amennyi Doree anyja lenne, bár nem úgy festett, mintha valaha hippi lett volna. Őszülő haját rövidre vágatta, és az arcának egyik felén egy anyajegy ült. Lapos cipőben járt, bő nadrágban, virágmintás felsőben. Ezek a felsők hiába voltak néha málna- vagy türkiz színűek, nem úgy festettek, mintha Mrs. Sandset érdekelné, mit visel: inkább úgy, mintha valaki figyelmeztette volna, hogy öltözködjön kicsit csinosabban, ő meg engedelmesen vett néhány holmit, amiről úgy gondolta, hogy megteszi. Végtelen kedves, személytelen józansága távol tartott ezektől a ruháktól minden kihívó vidámságot, minden provokációt.

Dimenziók

11. oldal

olvasóbarát P>!

Anyám hangjában és arcán szomorúság ólálkodott. Soha nem panaszkodott, hogy mit kellett kiállnia, de azokban a történetekben, amiket elmesélt, mindig annyi ártatlan és kihasznált ember volt, annyi gyalázat, hogy nyilvánvaló vált belőlük az a szándék, hogy én legalábbis nehezebb szívvel térjek vissza a barátaim közé, a szerencsés életembe.

Arc

179. oldal

olvasóbarát P>!

Természete vidám – ha bú nem hatja át,
Szomszédnak zsörtölődő – és mégis jó barát,
Léha végtelenül – érzékeny módfelett,
Bosszantóan naiv – csömör kínozza meg,
Őszinte rémesen – mégis nagyon ravasz.

Mennyi boldogság!

281. oldal

olvasóbarát P>!

Átadták neki a Bordin-díjat, kezet csókoltak, beszédeket tartottak, virágokat nyújtottak át a világ legelegánsabba megvilágított termeiben. De amikor arra került sor, hogy munkát adjanak, az ajtók bezárultak. Éppúgy nem akarták alkalmazni, mint egy idomított csimpánzt. A nagy tudósok feleségei kerülték, nem hívták meg magukhoz.
A barikádot a feleségek őrzik, a láthatatlan, kérlelhetetlen sereg. A férjek szomorúan vonogatják a vállukat a tiltásra, de tiszteletben tartják, Azok a férfiak, akik az értelmükkel darabokra szedték a régi képzeteket, olyan nők foglyai, akiknek a fejét csak a szűk fűzők, a meghívókártyák töltik ki, és olyan beszélgetések, hogy az embernek megtelik a torka valami parfümös köddel.

Mennyi boldogság!

301. oldal

sophie P>!

Mrs. Winner jött értem. A haja nem ősz volt, hanem platinaszőke, ami az én szememben kemény szívről, erkölcstelen ügyekről , az élet piszkos sikátorain való hosszú zötykölődésről árulkodott.

86. oldal - Wenlock Edge

sophie P>!

És a levél végén egy rémes mondat. „Ha szeretnélek, máshogy írtam volna.”

283. oldal

worsi P>!

Akkoriban az volt az érzésem, hogy minden könyv ingyen van, bárhol találja az ember. Mint a víz a nyilvános csapban.

189. oldal (Egyes nők)

LeDi P>!

A múlt hosszú ideig könnyen és látszólag automatikusan hullik le az emberről, örökre. A jelenetei nem is annyira eltűnnek, mint lényegtelenné válnak. És aztán jön egy hirtelen kanyar, és ami már rég elmúlt és lezárult, újra a felszinre tör, figyelmet követel, kezdeni kell vele valamit, bár nyilvánvaló, hogy a világon semmit nem lehet már kezdeni vele.

214. oldal

Kapcsolódó szócikkek: múlt

Hasonló könyvek címkék alapján

Szalóczi Dániel: Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak
Pamela Druckerman: Nem harap a spenót
Monica Ali: A muszlim asszony
David Gilmour: Filmklub – Peregnek a kamaszévek
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Anna Gavalda: Életre kelni
Julia Segal – John Simkins: Anyunak szüksége van rám
Csordás Ágnes (szerk.): Csecsemő-, kisdedgondozás, gyermeknevelés
Miriam Stoppard: Gyermekbetegségek A-Z
Joanne Elliott: Ha a gyerek cukorbeteg