Drága ​élet 62 csillagozás

Alice Munro: Drága élet

„Bizonyos ​dolgokra azt mondjuk, megbocsáthatatlanok, vagy, hogy soha nem fogjuk megbocsátani magunknak. De megbocsátjuk – mást se teszünk." Alice Munro különleges képessége, amellyel elénk tárja egy élet lényegét, legújabb kötetében is tetten érhető. Mindig képes rávilágítani arra a sorsfordító pillanatra, amikor egy véletlen találkozástól, egy meg nem tett lépéstől vagy egy váratlan sorsfordulattól visszafordíthatatlanul megváltozik minden. Legújabb könyvének legnagyobb érdekessége, hogy négy olyan darabbal zárul, amelyek a szerző gyerekkorában játszódnak, bevallottan önéletrajziak, és felidézik azt a világot, ahonnan ez a rendkívüli pálya felívelt. Ez az egyedülálló elbeszélő tehetséggel megalkotott, hol elképzelt, hol valóságos közeledésekről és távolodásokról, elindulásokról és megérkezésekről, véletlenekről és kimódolt aljasságokról, veszélyes és veszélytelen vágyakról szóló tizennégy történet ragyogó, kitörölhetetlen képet fest arról, milyen furcsa, ijesztő, kegyetlen és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2014
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633550762 · Fordította: Mesterházi Mónika

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 6

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Alice Munro: Drága élet

Munro egy olyan távoli északnyugatra visz el minket, ami már csaknem kelet. Ezen a tájon a tér tágasabb, mint máshol – már-már tolsztoji érzéseket kelt az emberben. És nem csak a tér tágas – Munro az időt is máshogy kezeli, mint a novellisták derékhada, nem sűríti, hanem elereszti, hagyja, hogy akár évtizedek teljenek el egy húszoldalas írásban. Tartok tőle, ettől érzik néhányan súlytalannak a szöveget, langyos utazózenének az autósmagnóból, miközben valami kopár fennsíkon süvítünk. De azért érdemes kapaszkodni, és főleg érdemes figyelni – mert ha Munro szereplői puhán esnek is, de ritkán puhára.

Ennyi andalgás után bevallhatom: az első novella nem tetszett. Túl sűrűnek, túl koordinálatlannak éreztem. De a végén az a négy történet igazán fontos: Munro beenged minket abba a világba, ahonnét a történetei jöttek. Ahol megtanulta, hogy mindig van idő – megérteni, elengedni, feldolgozni. Túlélni ezt a drága életet, bármit tett velünk. „Bizonyos dolgokra azt mondjuk, megbocsáthatatlanok, vagy hogy soha nem fogjuk megbocsátani magunknak. De megbocsátjuk – mást se teszünk." Némi fenntartással ezt akár egy életmű mottójának is tekinthetjük.

>!
ppeva P
Alice Munro: Drága élet

Ajándékba vettem, és előtte még gyorsan (és óvatosan…) kiolvastam. Ennek köszönhetően sikerült lassabban olvasnom, mert nem hurcolhattam mindenfelé magammal. És ez jót tett neki (már hogy nem kaptam be szokás szerint egy ültő helyemben…).
Az első novella kicsit elvette a kedvemet. De aztán egyre jobbak lettek, és az utolsó négy volt a legjobb. Sajátos stílusa van Munronak, szinte csak krónikásként leírja a történeteket, mindenféle állásfoglalást, szenvedélyt az olvasóra és a szereplőkre hagy. Van ennek a stílusnak nagyon sok pozitívuma, ha éppen jó percben kapja el az embert.

5 hozzászólás
>!
Lara
Alice Munro: Drága élet

Talán a nők oly sokat vitatott irodalmi szerepe, esetleg egyéb okok miatt is, de különösen nehéz anélkül megfogalmazni a gondolataimat egy nő által írt műről, hogy távolról se érintsem a férfi-női szerepek vagy a feminizmus kérdését. Úgy vettem észre, hogy nem csak számomra nehéz ezt elkerülni; a legtöbb általam olvasott Munro-kritika is érinti ezeket a kérdéseket, nem is takarékoskodva a szavakkal. Mindez sajnos azt is jelenti, hogy nehéz előítélet nélkül kézbe venni egy olyan művet, amit nő írt. De vajon mit várunk ilyenkor..? Ha egy nő ír érzelmekről, akkor könnyebben tévesztik össze az érzelmességet az érzelgősséggel. Holott egészen biztos, hogy ahhoz, hogy hitelesen írjon valaki érzelmekről, először függetlenítenie kell magát tőlük. Alice Munro-nak ez remekül sikerül: habár valóban előfordul, hogy az elbeszélések cselekménye „nem jelentős” eseményekre korlátozódik (ugyan biztos vagyok abban, hogy mindenki tud olyan példát hozni a saját életéből, amikor jelentősnek, vagy akár sorsfordítónak élt meg egy kívülről nézve jelentősnek nem nevezhető eseményt), mégsem unalmasak a történetek, és valóban több minden zajlik „a mélyben” – mégis, több tucat Munro-novella elolvasása után is úgy vélem, hogy sehol nem találkoztam szentimentalizmussal vagy érzelgősséggel – viszont örömmel tapasztaltam azt a mélységet, ami olyan ritkán tapasztalható még szépirodalom olvasása közben is: érzésekről, sorsokról, eseményekről írni hitelesen, megindítóan, mélyen, elgondolkodtatóan, mégis teret hagyva az olvasónak, nem erőltetve rá véleményeket, és az élet sivárságát, a megtörtént borzalmakat is a legkevésbé sem hatásvadász módon tárva elénk. Erre képes Alice Munro, és erre képes sok más észak-amerikai írónő is, akiknek méltánytalanul kevésszer említik a nevét, többek között Carson McCullers, Flannery O’Connor, vagy Katherine Anne Porter.

>!
Márta_Péterffy
Alice Munro: Drága élet

Kicsit kétkedően vettem kezembe a könyvet, vajon miért is lett Nobel-díjas?
Rendkívül kellemes meglepetés volt, remek novellák! Tömör fogalmazás, semmi nyavalygás-édelgés, igazán tetszett!
A legjobb:Kilátás a tóra
A végén saját életéről is ír-anyám korosztálya-a világ másik felén.

>!
szallosas P
Alice Munro: Drága élet

Ismerkedek Munro-val…. Bár azt gyanítom, hogy mèlyebb ismeretsèget fogunk kötni…
Pedig nem vagyok nagy novella olvasó, de ha minden írása olyan, mint ezek az leszek!

>!
Miestas
Alice Munro: Drága élet

Munro történetei közül a legtöbb folytatásért kiállt, legalábbis nekem. Olvasnám tovább a nagyon éles, néha már sokkolóan lezárt történetet. Nézném a novellák megfilmesítését, szinte mind remek filmadaptáció.
A Drága élet különlegessége, hogy négy történet erejéig beengedést nyújt Munro a gyerekkorába, nem többet és nem kevesebbet, viszont nagyon emberit és ez nagyon jó.

>!
moni79
Alice Munro: Drága élet

Jó volt újra Munro-t olvasni, és remélem, hogy végre több könyvét is lefordítják. Az önéletrajzi írások is tetszettek, viszonylag sokat megtudhatunk belőlük a gyerekkoráról és arról, hogyan viszonyul ennyi idősen az emlékeihez. A legtöbb elbeszélés Munro jó szokása szerint szinte teljes életekről, főleg női sorsokról szól, köznapi és különleges eseményekről.

>!
katka99
Alice Munro: Drága élet

Soha nem szerettem a novellákat. Nem az én műfajom. Olvastam nagyon sok nagyon jó novellát, mégsem tudtam megszeretni őket. És mégis van egy pár szerző akinek kimondottan szeretem a novelláit is. Alice Munro is közéjük tartozik. Nem ez az első kötet, amit elolvastam tőle és nem is az utolsó. Nagyon szeretem a stílusát, a női sorsokat, amelyekről érzelgősség nélkül, sallangmentesen, de ugyanakkor nagyon hatásosan tud írni. Ebből a kötetéből az egyik kedvencem egy nagyon hatásos, és ütős történet a Kavics, de nagyon tetszettek az önéletrajzi tematikájú novellái is.

>!
Luca87 I
Alice Munro: Drága élet

Ez volt az első kötetem Munrótól, és sajnos nem fogott meg. Nem tudom biztosan, mi ennek az oka, mindenesetre csak néhány novella tetszett igazán, pl. a Kavics, a Vonat, valamint az utolsó négy írás, ami gyerekkori élményeket dolgoz fel. Még annyit meg fogok próbálni, eredeti nyelven jobb élmény-e Munrót olvasni, hátha csak ennyi a gond.

>!
langimari
Alice Munro: Drága élet

Ezúttal nagyon rövid leszek. Egyszerűen jók az Alice Munro-novellák. Ez nekem már talán a negyedik vagy ötödik kötete, korábban olvastam a többit, közvetlenül a Nobel-díj után, amikor magyarul is megjelentek. Valóban nagyon tud novellát írni ez a nő, mindegyik élvezhető, olvasható, érdekes. Azt hiszem, ami még elérhető tőle, elolvasom.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

És akkor arra gondoltam, hogy ha az ember elég sokáig él, az már önmagában megold bizonyos nehézségeket.

151. oldal, Büszkeség

>!
Chöpp 

Megjött az Év Betegsége, és volt valami külön neve. Talán még mindig vannak ilyenek, csak már senki nem figyel oda igazán. Vagy az is lehet, hogy az ember az én koromban már nem törődik vele. Biztosra veheti, hogy ha eddig nem vitte el semmi végzetes baj, már nem is fogja.

145. oldal Büszkeség

>!
cseri P

Bármilyen fogyatékaink legyenek is, az öregkor félresöpri őket, elég alaposan. Ilyenkorra mindenkinek az arca elszenvedett valamit, nem csak a miénk.

151. oldal, Büszkeség

>!
Chöpp 

Maszkot kellene hordanod.

146. oldal Büszkeség

>!
Chöpp 

Házasságtörők, meg alkoholisták meg botrányok – kinek van igaza és kinek nincs? Kit érdekel? Az a lány felnőttkorára ugyanúgy tetszeleg és alkudozik, mint a többi. Csak az időt vesztegetik, az életüket vesztegetik mind, az a sok ember, aki a szenzációt hajszolja, és semmire nem figyel, ami számítana.

86. oldal Elhagyni Maverley-t

>!
Chöpp 

Anyám váratlanul halt meg, nyílt színen, a munkahelyén, miután annyit mondott: „Most le kell ülnöm.”

140. oldal Büszkeség

>!
dokijano

Mikor az ember lovakkal foglalatoskodik, mindenki látja, hogy elfoglalt, de amikor egy verssel foglalkozik, úgy néz ki, mintha lustálkodna, és akkor kicsit furcsán vagy kínosan érzi magát, ha el kell magyaráznia, mi a helyzet.

233. oldal, Dolly (Park, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: · vers
1 hozzászólás
>!
forElle 

Ki találhatja el, pontosan mit kell mondani egy költőnek a verséről? Se túl sokat. se túl keveset, hanem pont annyit.

Dolly

>!
Chöpp 

Ray Eliot, az éjszakai járőr azért vállalta el ezt az állást, hogy legalább a nap egy részében segíthessen a feleségének. Neki elég úgy öt óra alvás délelőtt, aztán egy késő délutáni szunyókálás. A szunyókálás gyakran meghiúsult, hol valami házimunka miatt, amit muszáj volt elvégezni, hol meg azért, mert a felségével – akit Isabelnek hívtak – beszélgetni kezdtek. Gyerekük nem volt, és bármikor bármiről tudtak beszélgetni. Ray szállította a városi híreket, amelyek Isabelt gyakran megnevettették, ő meg cserébe beszámolt a könyvekről, amelyeket olvasott.

71. oldal Elhagyni Maverley-t

>!
dokijano

(…) a városból szemlátomást egyre többen utaztak el télen vakációzni, ami Mexikót vagy az Antillákat jelentette, vagy olyan helyeket, amelyekhez régen semmi közünk nem volt. A vége az lett, az én felfogásom szerint, hogy olyan betegségeket hoztak haza, amelyekhez korábban szintén semmi közünk nem volt. Egy ideig így ment. Megjött az Év Betegsége, és volt valami külön neve. Talán még mindig vannak ilyenek, csak már senki nem figyel oda igazán.

145. oldal, Büszkeség (Park, 2014)


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jack London: Országúton
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal / A szavak
Kazuo Ishiguro: Noktürnök
Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében
Tomas Tranströmer: Az emlékek látnak
Vathy Zsuzsa: Itthon vagyok
Vathy Zsuzsa: Beszélő kert
Gabriel García Márquez: A bölömbikák éjszakája
Nadine Gordimer: Livingstone bajtársai
Fekete István: Tíz szál gyertya