A ​boldog árnyak tánca 47 csillagozás

Alice Munro: A boldog árnyak tánca

„Az ​írók azon maroknyi csoportjához tartozik, akik eszembe ötlenek akkor, mikor azt mondom: az irodalom a vallásom.” – Jonathan Franzen

A boldog árnyak tánca a 2013-ban Nobel-díjjal kitüntetett Alice Munro első könyve. Nyolc évet kellett várnia, mire megjelenhetett. És mi volt a Vancouver Sun szalagcíme? „Egy háziasszony, akinek sikerült időt szakítania arra, hogy novellákat írjon.” De az idő őt igazolta, ezek a hol hosszabb, hol rövidebb novellák a műfaj iskolapéldáivá és az olvasók kedvenceivé lettek.

Igaza van Jonathan Franzennek abban, hogy Alice Munro semmi másról nem ír, mint az emberről, csakis az emberről. Ráadásul ugyanazokat az embereket ismeri, mint mi. Sőt személyesen minket ismer. Az olvasó már-már szeretne elbújni a tekintete elől, mert túlságosan sokat tud gyarlóságainkról, botlásainkról, bűntudatunkról, megbánásainkról, bizonytalanságunkról, arról, hogyan cselekszünk vagy nem cselekszünk válságos helyzetekben. És hogy mit teszünk akkor,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1968

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2015
324 oldal · ISBN: 9789633551677 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa
>!
Park, Budapest, 2015
322 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633551356 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Kedvencelte 8

Most olvassa 6

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 38


Kiemelt értékelések

>!
olvasóbarát P
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Alice Munro valóban „a kortárs novella nagymestere”, témaválasztásában általában mindennapi eseteket dolgoz fel, emberek történeteit, akik akár mi is lehetnénk. A hétköznapok kis történetei, némi szokatlansággal fűszerezve, a napi rutint valami aprósággal megtörve, fontos dolgokat megfogalmazva, a nők és férfiak megítéléséről, a velük szembeni elvárásokról. Emlékképek nagyszülőkről, régi eseményekről, a nők szerepe a fontos, férfi írók között Az iroda, a kirekesztettség tökéletes bemutatása A pillangó napja, a társadalmi elfogadottság, elfogadatlanság fiúk és lányok megítélésében Fiúk és lányok, napi rutin egy különös családban Kirándulás a tengerpartra vagy a címadó novella a kicsit feszengő összejövetel egy tehetséges zongoristával A boldog árnyak tánca mind – mind valami fontos dolgot közöl az élet dolgairól, de visszafogottan, szemérmesen, mégis hatékonyan.

>!
Lara P
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Maupassant és Pirandello mellett Munro novelláinak köszönhetem, hogy újra ráéreztem a kispróza ízére. Egy-egy elbeszélés olyanná válik a napok során, mint egy kávé, cigaretta, vagy egy pohár sör – határozott ideig tart, és ilyenkor tudja az ember, hogy arra a kis időre valóban élvezheti azt – a szó kellemesebb értelmében vett – magányt, ami kizárólag a belső gondolati életet jelenti, és aminek csak másodlagos feladata a hétköznapi eseményeken való töprengés. Eközben, a kötet elbeszéléseinek olvasása során újra és újra felfedezi az ember, hogy a mindennapi élet eseményei mögött különféle, szövevényes rendszerek rejlenek, amik a különböző cselekmények elkövetőinek és elszenvedőinek tudatos és tudattalan szándékaiból tevődnek össze; és ezzel együtt azt, hogy ez az értelmi és érzelmi pókháló úgyis csupán az irodalom és sosem a valós élet szintjén bogozható ki igazán, mert csak itt szegődik valaki a vezetőnkké: az író, aki megengedheti magának, hogy pártatlan legyen. És Munro kiváló vezető.

>!
tonks
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Alice Munro 2013-ban kapott irodalmi Nobel-díjat, én pedig azóta szerettem volna olvasni tőle. Hát, majd' hat év után végre sikerült is, de hát moly vagyok, nem gepárd!
Nem szoktam novellákat olvasni, úgyhogy egy kihívás miatt nagyon jól jön, hogy most naponta egyet kell és Munro telitalálatnak bizonyult. A kedvenc novelláim mellett – A hófehér házak, Az iroda, Képeslap, Piros ruha – 1946, A boldog árnyak tánca – persze vannak olyanok, amik nem jöttek be annyira, mégis egységesnek érzem ezt a kötetet. Érdekes témákat vet fel, tetszett, ahogy keverednek egymással, maradandó élményt nyújtva. 1968-ban jelent meg, de nem érződik rajta az idő, több mint 50 év után is aktuális témákat feszeget, miközben azért tanított is.

>!
korkata
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Mindennapi embereket mutatott meg a hétköznapokban.
Nem volt olyan novella mely nem mutatott volna rá valami hiányra, fájdalomra, nehézségre. Mégis a legtöbbször úgy éreztem, hogy van remény.

>!
eeucrw
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Egészen elképesztő teljesítmény ez a novelláskötet. Ez volt Munro első könyve, 37 évesen, tehát (ahogy mondani szokták) viszonylag későn publikálta, és fogalmam sincs, mikor olvastam utoljára ennyire erős, egységes első művet. Bármennyire is kerestem, egyszerűen nem találtam benne hibát, semmit. Persze vannak (egymáshoz képest) gyengébb és erősebb novellák, de őszintén szólva ez minden, amit fel tudok ellene hozni. Ehhez mondjuk kellett az is, hogy az egész kötetet Rakovszky Zsuzsa fordította, és Greskovits Endre szerkesztette, ami nagyon magas minőségű magyar szövegeket eredményezett. Persze a tökéletesség rizikós, mert ha valami ennyire kifogástalan és kimunkált, az sokszor kiszámítható és unalmas is. A hibátlanság szemet gyönyörködtető, de egy ponton túl nincs benne sok felfedezni való. De Munronál pont azok a megtalálásra váró, elsőre észrevehetetlen nüanszok adják a novellák izgalmát, mint mondjuk Raymond Carvernél. Mindkét szerző az egyszerű, esendő átlagemberek és hétköznapok krónikása, csak míg Carver prózája minimalista és lecsiszolt, szereplői szótlanok, rezignáltak és kissé pesszimisták, addig Munro hangja az egyszerűsége ellenére is elegáns, főbb karakterei (jellemzően inkább nők, anyukák, lánytestvérek, nagynénik, nagymamák, barátnők és szeretők) pedig dacos optimizmussal, beletörődő, felülemelkedő derűvel állnak hozzá az élethez. (Ezzel a szemléletmóddal amúgy inkább hasonlít Lucia Berlinre). Ehhez pedig hangulatilag sincs szüksége dramaturgia cselekre, hirtelen megugrásokra, érzelmi hullámzásra és rejtett gyújtóbombákra, és mégis, az olvasó pulzusát szerény eszközökkel és lassan sikló történetekkel is sokszor egészen a plafonig tudja tolni. Több mint 10 éve terveztem, hogy olvasok valamit Munrotól, kár volt eddig halogatni. Ugyanakkor örülök, hogy így legalább még 11 kötete vár rám.

>!
gab001 P
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Magas elvárasokkal kezdtem neki ennek a könyvnek, így eleinte kicsit csalódott voltam. Aztán fokozatosan hozzászoktam a történetek hangulatához és nem vártam a csattanót a novellák végén. Érdekes volt, hogy szinte mindegyik E/1-ben íródott. Rendkívül változatosak a szereplők és a körülményeik, bár a helyszín mindegyikben egy kisváros. Nehéz elszakadni.

>!
Park, Budapest, 2015
322 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633551356 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa
>!
Belle_Maundrell 
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Még nem olvastam semmit Alice Munrotól, úgyhogy nem voltak elvárásaim, de kellemesen csalódtam. Jó, tudom, hogy Nobel-díjas, de az utóbbi egy hétben megtanultam, hogy az nem mindig garancia arra, hogy nekem is tetsszen.
Mindegyik történet teljesen hétköznapi emberekről és helyzetekről szól, de mégis végig fenntartotta az érdeklődésemet. Hiába sok benne a szomorúság és a magány, azért szinte mindig éreztem egy kis reménysugarat. Ezek után szívesen olvasnék még mást is az írónőtől.

>!
langimari
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Ezúttal csak négy csillag. A novellák jórészt önéletrajzi jellegűek, talán ezért nem sikerült mindegyik olyan pompázatosan „ütős”-re, mint amilyeneket gyakran tud ez a Munro. Nekem a legjobban a Képeslap című novella jött be ezúttal. Mindazonáltal ideje lesz utánanéznem ennek a környéknek, Jubilee, vagy hogy hívják a városkát, ahol az önéletrajziak játszódnak. Ja, és a Boldog árnyak tánca egy Gluck-darab, az Orfeuszból, ha valaki szeretné meghallgatni.

>!
szucsiani P
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Ritkán olvasok novellákat, jobban szeretem a hosszabb lélegzetű történeteket, de ez a kötet nagyon közel került hozzám. Talán mert nagyon emberiek ezek az írások. Olyan mintha rólunk, ismerőseinkről szólnának.
Szinte valamennyi novella szomorkás hangulatú, mégis reményteli és pozitív végkicsengéssel záródik.
Megkedveltem Alice Munrot, szeretnék még olvasni tőle.

>!
P_Eni P
Alice Munro: A boldog árnyak tánca

Hétköznapi emberek hétköznapi élete. Volt olyan rész, amihez hasonlóval a saját múltamban is találkoztam, volt, amiben közeli ismerőseimet véltem felfedezni, valamiért mégsem sikerült egyszer sem „történeten belülre” kerülnöm. Rá kellett vennem magamat, hogy folytassam a könyvet, és olvasás közben is többször elkalandoztam, csak néha kötött le. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi volt a baj, lehet, hogy csak rosszkor került a kezembe. Nem kizárt, hogy a jövőben próbálkozom még Munro könyvekkel (majdnem mindennek szoktam még egy esélyt adni), hátha akkor ráérzek majd az ízére, de ehhez időre van szükségem.


Népszerű idézetek

>!
tonks

Amikor megláttam azt a csupa várakozás konyhát és anyámat a kifakult, kibolyhosodott Paisley pongyolájában álmos, de makacsul várakozás teljes arcával, megértettem, miféle rejtélyes és fojtogató kötelezettség hárul rám: az, hogy boldog legyek, és hogy kis híján kudarcot vallottam, s mindig is hajlamos leszek kudarcot vallani, de ő soha nem fogja megtudni.

234. oldal, Piros ruha - 1946

3 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell 

Attól félek – alighanem mind a ketten attól félünk –, hogy amikor eljön a búcsú pillanata, hacsak nem intézzük el nagyon gyorsan a csókot és egymás vállának játékosan heves szorongatását, kénytelenek leszünk egy pillantást vetni a sivatagra, amely ott húzódik kettőnk között, és tudomásul venni, hogy nem egyszerűen közönyösek vagyunk egymás iránt, hanem a szívünk mélyén el is utasítjuk a másikat, ami pedig a múltat illeti, a közös múltunk, amiből pedig olyan nagy ügyet csinálunk, valójában egyáltalán nem is közös, mindketten féltékenyen őrizzük a magunk részét, és titokban azt gondoljuk, hogy a másikból idegen lett, akinek többé nincs joga ehhez a múlthoz.

273-274. oldal, Az utrechti béke

>!
paoloni

(…) azok, akik hisznek a csodákban, nem csapnak nagy hűhót, amikor a valóságban is találkoznak egy csodával.

320. oldal

>!
eeucrw

Azt tanácsoltuk neki, olvasson, hallgasson zenét, élvezze az évszakok változását, és örüljön, amiért nem rákja van. Még azt is hozzátettük, hogy hála istennek, nincsenek fájdalmai, és ez igaz is volt – ha nem számítjuk azt a fájdalmat, amit a bebörtönzöttség okoz. Eközben ő a szeretetünket követelte minden módon, ahogy csak tudta, szégyen és értelem nélkül, mint egy kisgyerek. De hát hogyan tudtuk volna szeretni, mondom most magamban kétségbeesetten, a szeretettartalékaink nem voltak ehhez elegendőek, túl sokat követeltek tőlünk. És ha tudtuk volna szeretni, az sem változtatott volna semmin.

>!
eeucrw

Nehogy azt hidd, hogy az emberek meg akarnak halni csak azért, mert mindenki más úgy látja, hogy nincs már értelme az életüknek!

>!
Danó

Apám csizmája ott lépkedett előttem. Csizmája ugyanolyan egyedi és ismerős volt, ugyanúgy őt magát jelentette, mint az arca. Amikor otthon lehúzta, ott állt a konyha sarkában, és furcsa, bonyolult szagot árasztott, amely a trágya, a gépolaj, a rászáradt sár és a talpbélés vastag és mállófélben lévő anyagának szagából tevődött össze. Apámnak szerves része volt a csizma, amelyet időről időre eldobott magától, az pedig várta, hogy visszavegye. A két csizma valahogy makacsnak és kérlelhetetlennek tűnt, majdhogynem brutálisnak, és én arra gondoltam, hogy ez is része apám külsejének, kiegészítője és ellenpontja az arcának, amely mindig készen állt a tréfálkozásra és az udvarias kedveskedésre. De ez a brutalitás sem lepett meg: apám mindig olyan helyekről tért vissza hozzánk, anyámhoz és hozzám, ahová a mi fantáziánk nem tudta követni.

56-57. oldal - Emlékképek (Park Könyvkiadó, 2015)

>!
koan12

Egy nő nem olyasvalaki, aki csak besétál a házba, használja, aztán újra kisétál. Egy nő maga a ház: nem választhatja el magát tőle.

>!
eeucrw

Így hát apám vezet, öcsém az utat figyeli, nem lát-e nyulat, én pedig érzem, hogy apám élete árad visszafelé az autóból a fogyatkozó délutáni fényben, elsötétül és különössé válik, mint valami elvarázsolt táj, amely barátságos, hétköznapi és ismerős, amíg az ember nézi, de amint hátat fordít neki, átváltozik valami mássá, amit az ember soha nem fog megismerni, olyan tájjá, amelynek időjárását és távlatait még csak el sem tudja képzelni.

>!
julia_morovan

'…eszembe jut az a sok ostoba, szomorú, félig-meddig szégyenletes dolog, amit akkoriban elkövettem, amit a szerelmes emberek mindig is elkövetnek. Ott lődörögtem azokon a helyeken, ahol esetleg felbukkanhatott, és amikor tényleg felbukkant, úgy tettem, mintha nem venném észre, képtelen körülményes kitérőket tettem a beszélgetések során annak a keserű örömnek a kedvéért, hogy mintegy mellékesen kimondhassam a nevét.'

Gyors és hatékony kúra

>!
paoloni

Lehet, hogy a gyávaság és az őszinteség hiánya áll legelöl a bűneim sorában, de nem hiányzik közülük a kíváncsiság sem.

101. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Samuel Beckett: Előre vaknyugatnak
Flannery O'Connor: Minden összefut
Solymosi Bálint: Detonáta
Arvo Valton: Végjáték
Major Nándor: Utcasarkon, ha hátranézünk
Boldizsár Ildikó – Sárközy Bence (szerk.): Körkép 2008
William Faulkner: Hajnali hajtóvadászat
Kazuo Ishiguro: Noktürnök
Mario Vargas Llosa: Kölykök
Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében