Kezdetben ​volt a nevelés 94% 28 csillagozás

Alapjában véve ez ugyanis pontosan fordítva van: az a gyermek, aki a maga idejében valódi figyelmet kapott, felnőtt korában jobban tudja nélkülözni, mint az, aki ilyet soha nem élhetett át. Ha tehát valaki „mohón” igényli a figyelmet, az mindig annak a jele, hogy olyat keres, amit soha nem kapott meg , és nem annak, hogy valamiről nem akar lemondani, mert gyerekkorában túl sokat kapott belőle.

156. oldal

Ha tehát megjelenik valaki, aki úgy beszél, úgy gesztikulál, mint saját apánk, akkor a felnőtt is elfelejti vagy nem érzékeli többé demokratikus jogait, alárendeli magát ennek az embernek, körülrajongja, engedi, hogy manipulálja, teljes bizalmával megajándékozza, és végül teljesen kiszolgáltatja magát neki, miközben ezt a rabszolgaságot észre sem veszi, ahogyan semmit sem veszünk észre, ami saját gyermekkorunk folytatását jelenti.

69. oldal

Az erkölcs, a kötelességteljesítés olyan protézis, melyre akkor lesz szükség, ha valami lényeges hiányzik.

77. oldal

A Hitler iránti rajongást nem lehetett csak ígéreteivel magyarázni (ki nem ígérget választás előtt?), nem a tartalma, hanem a tálalás formája számított. Éppen a teátrális, az idegeneknek nevetséges gesztusok, melyek a tömegeknek olyan ismerősek voltak és ezért olyan szuggesztív hatást gyakoroltak rájuk. Ilyen szuggesztió alatt áll minden kisgyermek, ha hatalmas, csodált, szeretett apja beszél hozzá. Hogy mi az, amit mond, nem játszik szerepet. Az a fontos, ahogyan beszél. Minél nagyobbnak mutatja magát, a gyermek annál inkább megcsodálja, főleg az a gyermek, akit a „fekete pedagógia” elvei alapján neveltek. Ha a szigorú, hozzáférhetetlen, távoli apa egyszer leereszkedik hozzá és beszél vele, akkor ez kétség kívül nagy ünnep, és nincs akkora áldozata az önfeladásnak, mely túl nagy volna ahhoz, hogy ezt a tisztességet kiérdemelje. Hogy ez az apa adott esetben hatalommániás, őszintétlen és alapjában véve bizonytalan, azt egy jól nevelt gyermek sohasem láthatja át. És továbbra is ez történik; a gyermek ebben a kapcsolatban nem tanulhat semmit, mert tanulási képességét a korán elsajátított engedelmesség és a saját érzések elnyomása blokkolja.

Pont Kiadó, 2002, 68.

A gyermeknevelésre vonatkozó összes tanács számos, többé-kevésbé nyilvánvaló, nagyon különböző jellegű felnőttszükségletet árul el, melyek kielégítése a gyermek eleven fejlődését nem hogy nem serkenti, hanem egyenesen gátolja. Ez azokra az esetekre is érvényes, melyekben a felnőtt őszintén meg van győződve, hogy a gyermek érdekét tartja szem előtt.

86. oldal

Vágy nélkül, boldogtalan című művében Peter Handke az anyját ábrázolja, aki ötvenegy éves korában öngyilkos lett. Az anya megértése és a vele való együttérzés vörös fonálként húzódik végig a könyvön, és érthetővé teszi az olvasó számára, hogy a fiú miért kutatta minden művében olyan kétségbeesetten a „valódi érzetet” (Die wahren Empfindungen: egy másik elbeszélésének címe). Ezen érzetek gyökereit valahol a gyermekkor temetőjében kellett elásni, hogy veszélyeztetett anyját a veszélyeztetett időkben megkímélje. Handke a következő szavakkal jellemzi a falu légkörét, ahol felnőtt:

Saját magunkról nem volt mit mondanunk, még a templomban is, a húsvéti gyónáskor, amikor legalább egyszer egy évben önmagunkból is szóhoz juthatott valami, csak címszavakat mormoltunk a katekizmusból, és ebben az Én szinte idegenebbnek tűnt, mint a hold egy darabja. Ha valaki magáról beszélt, és nem csak gépiesen eldarált valamit, „öntelt”-nek nevezték. A személyes sors, ha valami ilyesféle egyáltalán kialakulhatott, egészen az álmok maradékáig elszemélytelenedett és elsorvadt a vallás, a szokások és a jó erkölcs rítusaiban, úgy, hogy az individuumokból alig maradt valami emberi: az „individuumot” csak szitokszóként ismerték. Spontán módon élni – ez önmagában gyanús mesterkedést jelentett.
Saját történetünktől és saját érzéseinktől megfosztva, idővel – ahogy háziállatoknál, pl. lovaknál mondani szokás – félni kezdtünk az idegenektől, félénkek lettünk és alig beszéltünk, vagy kissé hóbortosak lettünk és össze-vissza kiabáltunk a házakban. (P. Handke, 1972, 51. old.)

74. oldal, A "fekete pedagógia" fő mechanizmusai: lehasítás és projekció c. fejezet

Ha a gyermekkor tragikuma az idealizálás mögött teljes egészében rejtve marad, akkor a valódi tényállásról való tudattalan ismeretet kerülő úton kell közölni. Ez történik az ismétlési kényszer segítségével. Az ilyen ember maga számára is érthetetlen okokból mindig olyan helyzeteket hoz létre és mindig olyan kapcsolatokat köt, melyekben vagy ő kínozza partnerét vagy az kínozza őt, esetleg mindkettőt egyszerre.

215. oldal

Az az ember, aki haragját önmaga részének érzi és integrálni tudja, nem fog erőszakos cselekedeteket elkövetni

62. oldal

Nem tudom gyermekemet empátiával meghallgatni, ha belsőleg azzal vagyok elfoglalva, hogy jó anya legyek; nem lehetek nyitott az iránt, amit nekem akar mondani.

Pont Kiadó, 2002, 212.

Feudális gőg volna azt állítani, hogy csak „a tanulatlan tömeg” fogékony a propagandára, hiszen több diktatúrában is átélhettük, milyen könnyen elcsábítható az értelmiség. Hitlernek is, Sztálinnak is feltűnően sok híve volt az értelmiség körében, akik kitörő lelkesedéssel csodálták őket. Az a képesség, hogy az észlelt dolgokat ne hárítsuk el, egyáltalán nem az intelligencia szinttől függ, hanem attól, hogy mennyire érhető el számunkra valódi énünk. Sőt, az intelligencia segíthet, hogy jó kibúvókat találjunk, ha alkalmazkodásra van szükség.

45. oldal (Pont Kiadó, 2002)