A ​tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása 52 csillagozás

Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

A lelki betegségek elleni harc egyetlen hatásos fegyvere: saját gyermekkorunk egyedi és egyszeri történetének érzelmi felfedezése. Meg tudunk-e valaha is szabadulni minden illúziónktól? Az élet ugyanis teli van illúziókkal, valószínűleg azért, mert a valóság elviselhetetlennek tűnik számunkra. Az igazságot mégsem nélkülözhetjük, hiszen annak elvesztéséért súlyos betegségekkel kell fizetnünk. Ezért hosszú folyamat során próbáljuk felkutatni saját személyes igazságunkat, amely mindig fájdalmas – hacsak be nem érjük az intellektuális belátással. Ez esetben azonban ismét megmaradunk illúzióink világában. Múltunkat a legkevésbé sem tudjuk megváltoztatni, a sérüléseket, melyeket gyermekkorunkban elszenvedtünk, nem tehetjük meg nem történtekké. Ám saját magunkat megváltoztathatjuk, „kijavíthatjuk”, s saját elvesztett integritásunkat visszanyerhetjük. Ez megteremtheti számunkra a lehetőséget, hogy kiszabaduljunk a gyermekkor láthatatlan, mégis oly rémületes fogságából.

Eredeti cím: The drama of the gifted child

Eredeti megjelenés éve: 1979

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvtár - Pszichológia

>!
Osiris, Budapest, 2016
136 oldal · ISBN: 9789632762678 · Fordította: Pető Katalin
>!
Osiris, Budapest, 2005
102 oldal · ISBN: 9633896991 · Fordította: Pető Katalin
>!
Osiris, Budapest, 2002
102 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633892305 · Fordította: Pető Katalin

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

pszichiáter


Kedvencelte 10

Most olvassa 11

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 57

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Morpheus >!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Nagyon érdekes és elgondolkodtató volt a könyv, viszont olvasás közben ott bujkált bennem a kétely, hogy :
1, könnyebb mindig másra mutogatni (szülők), ahelyett, hogy magunkban keressük a hibát.
2, így is eléggé szét vannak esve a családok, és ezt a tendenciát tovább erősítheti az, ha a gyerek rákiabálja a szülőkre azokat a bűnöket, amelyeket azok – akár vélten akár valóságosan – elkövettek ellene. (És azok persze a legtöbb esetben nem fogják elismerni, hiszen azt hiszik, hogy ők jól és jót cselekedtek. Mert: Ők nem vettek részt ilyen terápián, és mert ők is örökölték a hibákat a szüleiktől, amelyekkel azonosultak.)
3, a problémákat egyetlen okra visszavezetni szerintem mindig veszélyes, és nem is igaz.
A kételyeim ellenére azonban megpróbálom magamban ezt a vonalat végig gondolni, már amennyire erre egy szakember támogatása nélkül képes leszek. Ezen kívül oda fogom adni az édesanyámnak is, hogy olvassa el. Mert annyiban amennyiben felismeri azt, hogy az ő szülei miben hibáztak, csak annak a fényében láthatja azt, hogy mit hibázott el velem, és csak így lehet megbeszélni a dolgokat, és fenntartani továbbra is a jó kapcsolatot kettőnk között.
Amit pedig a társadalommal kapcsolatban vetett fel, azaz a társadalmi elnyomásnak és agressziónak is a szülők rossz, elnyomó, megszégyenítő, stb. viselkedése a gyökere, és ez vezet szélsőséges esetben felnőttként akár a nácizmusig, szintén lehet rajta morfondírozni.
Ebben az esetben viszont minden szélsőjobbost sürgősen pszichoterápiára kellene kötelezni, és megszűnne a rasszizmus…?

18 hozzászólás
Cipőfűző>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Mellbevágó, letaglózó olvasmány. Szomorú, ha az ember magára ismerhet, és felemelő, hogy magyarázatokra lelhet.
A szüleinek kiszolgáltatott gyerek drámája, létezésének csekélysége, mint a későbbi ürességérzet, depresszió, a felnőttkori kudarcokra adott válaszok. Alice Miller tétele alapján érdemes a múltban, a gyerekkorban vájkálni felnőttkori viselkedésünk, beütéseink megértéséhez, énünk felfedezéséhez. Miller nem színes szalagokból szőtt kapaszkodót nyújt, nem hárítja a felelősséget a szülőre, hanem megalapozottan mutat rá, mint illetékesre. Hiszen a szülő vállal felelősséget a gyerekért, és nem fordítva. Igaz, azelőtt meg ez a szülő volt kitéve az ő szüleinek, és így tovább.
A megjelenés óta már továbbfejlődött ez a szemlélet, további kutatások hosszú időre visszamenő transzgenerációs traumákat is kimutattak, génjeink, sejtjeink is raktározzák a gyerekkorban átélt, aztán tudat alatt megbúvó traumákat. Hiszen a gyerek mindenre fogékony, noha a felnőttek ezt hajlamosak gyakran elfelejteni.

>!
Osiris, Budapest, 2016
136 oldal · ISBN: 9789632762678 · Fordította: Pető Katalin
zsoltika>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Voltak benne érdekes és érdemes gondolatok, de sajnos kissé egysíkúan hárít minden felelősséget a szülőkre, otthoni környezetre ami egyrészt néha nyilván helyes. Másrészt viszont ha mindenért a szülő a felelős, akkor ez egy ördögi kör, mert a gyerekből szülő lesz, ergo előbb utóbb ő lesz az utód bajaiért hibás, ördögi kör(, meghalunk mind). Szóval nem, nem jó könyv ha csak ezt nézem.

Ámde, van benn néhány fontos és lényeges meglátás is, plusz a fogékonyakat és nem csak önigazolást keresőket és önigazoló gondolatokat meglátó olvasóknak segítheti az önismeretben fejlődést. 4.5/5

1 hozzászólás
Rézi>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Remek könyv, pocsék fordítás.
Alice Miller itt még nagyon pszichoanalitikus szemléletű (később szakít az analitikus irányzattal) és nekem túl sok a „mother-blaming” (amikor minden, a családban felmerülő, gyereknevelési, stb. problémáért az anyát teszik felelőssé) de emellett nagyon fontos és nagyon igaz gondolatokat fogalmaz meg. Már ekkor nagyon éles szeme volt a gyerekek elnyomásának finom módozataira, amit mindenki normálisnak tart és elnézi, ő azonban nem, és azt is látja hogy hogyan nyomorít mindez meg minket.
Szakembereknek (pszichológusoknak) kötelező.

H_Nikó>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Vannak könyvek, amelyekről az ember mindenképpen beszélni akar, amit tuti, hogy ajánl másoknak, és vannak gondolatok, amelyeket élete végéig meg akar őrizni a tudatában.
Alice Miller engem már lenyűgözött egyszer. Ez a könyv nem ütött akkorát, talán azért, mert vannak dolgok, amiket már tudok. Szóval nem ez a könyv okozta a katarzist, hogy aha, ez történt, és ezért meg az történt. Mégis alapmű abból a szempontból, hogy baromi sok ember küszködik az élettel, van, akinek ott a családja, a karrierje is jól alakult, jó az anyagi helyzete, mégis elégedetlen és boldogtalan. Miért érez valaki fásultságot, bánatot, haragot, megvetést vagy épp irigységet, amikor látszólag mindene megvan? Ekkor kerül képbe a gyermekkor. Az ember egész életében harcol valamiért, kemény munka árán eljut oda, ahova el akart jutni, letud egy sikeres utat, és mégis ott egy óriási hiány, valamit mégsem kapott meg és ezt soha nem is kaphatja meg: a szülei szeretetét. Sikeresnek sem kell lenni ehhez: van, aki pont azzal küzd, hogy nem jut egyről a kettőre és nem tudja, miért. Van, aki hajléktalanná válik…

Gyönyörű gondolat ez a könyvben: „A gyermeknek őseredeti igénye, hogy mindazt, ami ő, kezdettől fogva tiszteljék és vegyék komolyan.” Hány olyan ember él ma a világon, aki őszintén komolyan veszi és tiszteli a kicsiket? Ne adj Isten a hírhedt kamaszokat? Kicsit ironikusnak tartom, hogy miközben minden tiszteletet a felnőtteknek kell megadni, ők elfelejtik tisztelni a gyermekit, sőt eszükbe se jut. Eszükbe se jut a gyerekekre csodálattal tekinteni, csak úgy, mint piciny emberkékre, akik még semmit sem tudnak a világról, a kis tudatlanok. Apa meg anya jobban tudja, meg a tanítónéni is. Hát, azért ezzel vitakoznék… A. S. Summerhill fejezte ki nagyon egyszerűen és világosan: „A gyerek érzi, amit nem tud.” Milyen szép világ elé néznénk, ha a jövő felnőttei olyan gyermekekként nőhetnének fel, akiket a szüleik tisztelnek, figyelembe és emberszámba vesznek. Popper Péter írta egy helyen, hogy az sem baj, ha nem szeretik, az élet néha úgy hozza, hogy rosszkor jön a gyerek, vagy éppen semmikor se kellene jönnie. De ettől tisztelni még lehet és fel lehet nevelni egy elfogadó, megértő, őszinte légkörben.

Bevallom, A. S. Neill könyvének olvasása óta azon töprengek, ha igaza van, hány és hány ember hordoz magában gyűlöletet, amit aztán továbbadnak a gyerekeiknek. Alice Miller gondolatai is idevágnak. Egy lelkileg beteg ember nem fog felnevelni egy lelkileg egészséges, boldog gyereket. Ha lelkileg beteg, nincs túl nagy esély arra, hogy a gyerek az indulatait, csalódottságát, dühét kifejezheti. A szülein nem verheti le, hát leveri másokon. A traumák, sérelmek, elfojtások generációról generációra gyűrűznek tova. Hát hogy álmodhat így az ember olyan világról, amelyben több a szeretet, az emberség, mint a gyűlölet és a megvetés?

Ma hallottam a buszon egy kamasz lányt, afféle nagydumást, úgy tűnt, ő a haveri társaság középpontja. Volt még fent egy kislány is, két év körüli, az anyjával, és egyszer csak elkezdett sikkantgatni, pár másodpercig tartott a jelenet. A kamaszlány ekkor gúnyosan mondta a barátainak: „Nem érdekel, ha nem tudod megnevelni a gyerekedet, de akkor ne vidd emberek közé.” Elgondolkoztam, milyenek lehetnek ennek a lánynak a szülei, milyen sérelmeket hordoz magában a gyerekkorából, amiért egy kisgyerek esetleges öröm megnyilvánulására (mert a kicsi nem sírt vagy nyafogott) ilyen megvetéssel reagál.

A szakemberek szerint nem léteznek teljesen egészséges emberek. Vannak viszont, akik a többségnél többet szenvednek/szenvedtek, és hamis ábránd azt képzelni, hogy ezek az eltemetett, feldolgozatlan traumák nem mutatkoznak meg a társadalmon. Egy ideig azt gondoltam, több az egészséges ember, mint a beteg, lelki értelemben. Az emberi interakciókat figyelve, beszélgetésfoszlányokat elkapva azonban másra gondol az ember.

Nagyon fontos könyv, nagyon fontos gondolatokkal. Kívánom minden embernek, hogy jusson el a saját traumáihoz, a megértésig, elfogadásig, feldolgozásig. Jót tesz ezzel magának, a gyerekeinek, a partnerének, barátainak és kollégáinak. Tulajdonképpen az egész világnak.

Morn>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Érdekes gondolatokat tartalmazó, nagyon rövid kis könyvecske. A helyén kell kezelni, elvégre nem most íródott és akkor teljesen más volt a világ és a pszichológia tudománya is. Néhány kijelentését elég erősnek éreztem, az anya hibáztatását és a felelősség rá hárítását. A példák ugyan elég meredekek voltak, főleg a Hesse-ről írt sorok (nem ismerem a munkásságát), de azért nem kell készpénznek venni a gondolatait. Alapnak jó, amire építkezni lehet.
Más szakkönyv ajánlása alapján kölcsönöztem ki a kötetet, sokáig halogattam is. Biztosan fogok még olvasni Millertől, de egyelőre félreteszem ezt a vékonyka, picinyke kötetet, hogy később visszatérjek rá.

>!
Osiris, Budapest, 2002
102 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633892305 · Fordította: Pető Katalin
Képopera P>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

A kötet, amely elolvasásakor az ember megérti, hogyan „került” segítő szakmába, és mi az ára annak, hogy segíteni tudunk, lett-légyen a segítés bármely formája is ez a szakma. Na, és ekkor kezdődik az, hogy a sziklákat építőkockákká lehet alakítani, s a romboló hatás innentől válhat építővé. Rövid kötet, de egyáltalán nem egyszerű olvasmány.

agi>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Ez is egy olyan könyv, amit az Utószóval érdemes kezdeni. Az Utószó helyezi kontextusba a könyvet: 1978-ban íródott, amikor még tombolt az érzelemmentes racionalitást szajkózó pszichoterápiás iskola. Akárcsak a pár éve megjelent Az agy érzelmi élete című műben* is, ebben is a pszichológia-tudomány kibontakozóban levő érzelmeket középpontba helyező irányzatáról olvashatunk, de más nézőpontból. Könyvünk ugyanis még akkor és ott megfogta az első gondolatokat, ezzel irányt teremtve, és nyílt harccá téve az érzelmek pszichológiai jelentőségét, míg az Agy érzelmi életének szerzője a tudományos bizonyosság lassú útján járva csak három évtizeddel később jelentette meg az idegtudomány és az érzelmek kapcsolatáról nyert összefoglaló tapasztalatait.
Repüljünk hát vissza 1978-ba. Alice Miller forradalmian új gondolatai meglehetősen nyersen és strukturálatlanul zúdulnak az arcunkba, kimondva, szavakkal rögzítve a megfigyelésen alapuló gyakorlati tudás először szembetűnő durva mintázatait. Az ítélkezésekbe és akár elhamarkodott következtetésekbe is bocsátkozó szerző mentsége, hogy ott és akkor élt és alkotott, amikor és ahol. Ezt a gondolatot semmiképp ne veszítsük szem elől, miközben sorait olvassuk.
A valamivel több, mint tíz évvel később megjelent Mérgező szülők** is hasonló témát dolgoz fel, mint könyvünk, de sokkal rendezettebb, kifinomultabb formában, bár még mindig kizárólag terápiás tapasztalatra támaszkodva.
A Tehetséges gyermek drámája semmiképp sem self-help (önsegítő) könyv. Ütős gondolatai, nyers megfogalmazása felkavarhatja az olvasó érzelmeit, de soraiban csak problémákat jellemez, megoldást nem nyújt. A traumatikus gyermekkort megélt olvasó akár minden oldalon napokig rágódhat, mire átgondolja, hogy az ő tapasztalataihoz hogyan viszonyulnak az olvasottak – ekkor érdemes eszünkbe juttatni, a fenti óvatosságra intő szempontokat.
Összességében pszichológusoknak, és pszichológiában már elmélyülteknek ajánlom, a megjelölt másik két könyvvel együtt – kezdőbbek számára mindenképpen kronológikusan visszafelé olvasva, hogy könnyebb legyen helyén kezelni az olvasottakat.

* http://moly.hu/konyvek/richard-j-davidson-sharon-begley-az-agy-erzelmi-elete
** http://moly.hu/konyvek/susan-forward-mergezo-szulok

Redpanda>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Ütős mondatok, velős gondolatok…sokszor kegyetlen példák. De mindenképp hasznos, aki egy kicsit is érdeklődik a téma iránt. Hajrá! :)

elzazi>!
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Zseniális mű, mondhatni kulcs volt saját magam megértéséhez (is).
Bár az 1980-as évek elején íródott a könyv, még a mai napra is tartalmaz igaz és megfontolandó tanácsokat, valamint mellbevágó mondatokat. Bár az egész könyv rövid (max. 100 oldal), mégis egy hétbe telt elolvasni. Néha annyira tömény volt, hogy már nem bírta befogadni az agyam.
Nagyon érdekes volt, amiket Hesséről és más, valamiben kimagaslóan tehetséges emberekről írt. Nem feltétlenül élmény olvasás volt, hanem azért is próbáltam lassan olvasni, hogy megmaradjon a tartalma.
Engem mélyen megérintett, és most megpróbálom megszerezni ezt a könyvet. :-)


Népszerű idézetek

selfmadehell P>!

Sok tanács, amit depressziós betegeinknek adunk, egyértelműen manipulatív jellegű. Számos pszichiáter azt gondolja, demonstrálnia kell betege számára, hogy reménytelenségérzése nem racionális, és tudatosítania kell túlérzékenységét. Egy ilyen folyamat, véleményem szerint, a hamis ént és az érzelmi alkalmazkodást erősíti, ami szintén a depressziót mélyíti.

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · pszichiáter · pszichoterápia · pszichoterápia
havas>!

A depresszió a seb közelébe vezet, de csak a hiány – a sorsdöntő időszak hiányának – meggyászolása vezet valódi sebgyógyuláshoz.

41. oldal

havas>!

A gyermeknek őseredeti igénye, hogy mindazt, ami ő, kezdettől fogva tiszteljék és vegyék komolyan.

13. oldal

DoraTaylor>!

Az olyan ember, aki saját érzéseivel őszintén, önbecsapás nélkül tud együtt élni, nem szorul ideológiákra, és másokra sem jelent veszélyt.

123. oldal, 3. fejezet

selfmadehell P>!

Gyakran megtörténik, hogy egy gyermek tehetsége (az érzések intenzitása, élményei mélysége, a kíváncsiság, az intelligencia és az éberség, amely természetesen kritikát is rejt) a szülőket olyan konfliktusokkal szembesítik, amelyeket hosszú ideje szabályokkal és előírásokkal tartottak távol maguktól. Így ezeket az előírásokat a gyermek fejlődése árán kell átmenteni. S ekkor következik be az a látszólag paradox helyzet, hogy még az olyan szülők is, akik büszkék gyermekük tehetségére és csodálják érte, saját veszélyhelyzetük következtében pontosan azt utasítják el, nyomják el, sőt: azt zúzzák szét a gyermekben, ami benne a legjobb, mert a legigazibb.

havas>!

Múltunkat a legkevésbé sem tudjuk megváltoztatni, a sérüléseket, melyeket gyermekkorunkban elszenvedtük, nem tehetjük meg nem történtekké. Ám saját magunkat megváltoztathatjuk, „kijavíthatjuk”, s saját elvesztett integritásunkat visszanyerhetjük.

9. oldal

8 hozzászólás
havas>!

Nem vagyunk mindig annyira bűnösök, mint amennyire érezzük magunkat, de annyira bűntelenek sem, mint ahogy hinni szeretnénk.

21. oldal

lacrimosa>!

A szeretetre és morálra vonatkozó hagyományos elképzelések kritika nélküli fenntartása nagyon alkalmas arra, hogy saját történetünk reális tényeit elkendőzzük vagy elfojtsuk. Nem csoda, hogy az egymással való szeretetteljes, nagyvonalú és megbocsátó bánásmódra való felhívások terméketlenek maradnak.
Sok embert segítene hozzá, hogy őszintébb, azaz kevésbé ártalmas legyen, ha a vallási vezetők elismernék ezeket az egyszerű lelki törvényeket.

havas>!

Minden emberben létezik egy saját maga elől jobban vagy kevésbé jól elrejtett zug, ahol gyermekkori tragédiája kellékeit őrzi. Ide csak saját gyermekeinek van bejárása.

27. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Barbara Coloroso: Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak
Judith Herman: Trauma és gyógyulás
Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek
Jo Frost: Szuperdada
Cziegler Orsolya: Okos gyerekek, gyerekes felnőttek
Varga Zoltán: A nehezen nevelhető felnőtt
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Révai Gábor – Vekerdy Tamás: Beszélgetések nem csak gyerekekről
Dorothy Einon: A tanulás kezdetei
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?