Gyönyörű ​titkok múzeuma 149 csillagozás

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Eredeti megjelenés éve: 2014

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mont Blanc válogatás

>!
Maxim, Szeged, 2015
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632616087 · Fordította: Bozai Ágota

Enciklopédia 19

Szereplők népszerűség szerint

Coralie Sardie · Eddie Cohen

Helyszínek népszerűség szerint

New York


Kedvencelte 6

Most olvassa 7

Várólistára tette 172

Kívánságlistára tette 127

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

A könyv fülszövege alapján ennek egy nagyon jó darabnak kéne lennie (tudom, tudom ezt nagyon sok könyvről elmondhatjuk). Nem is mondom, hogy nem volt az, de maradt egy kis hiányérzetem. Most így a fülszöveget bepötyögve szemet szúrt egy pár dolog, ami egy kicsit fura, például ez: „…nappal ezreket szórakoztat a Gyönyörű Titkok Múzeumának akváriumában” – nevezhetnénk ezt egy enyhe fülszövegbeli túlzásnak, de ez nem annyira enyhe túlzás, hisz a történetben az említett múzeum egyáltalán nem ilyen jellegű, tömegeket vonzó intézmény volt. Másik főszereplőnk, Eddie nyomozása előtt még sok dolog történik a könyvben, de mindegy most már, tovább nem elemezgetem a fülszöveget.

Mint már korábban is írtam, imádom a cirkuszok világát, így nagyon megörültem, hogy itt is találkoztam farkasemberrel, törpékkel, szakállas nőkkel és még sok más ismerős arccal a cirkuszok világából. Annak pedig különösen örültem, hogy megismerhettem őket, mint egyszerű embereket is.
A könyv hősnője Coralie egy kicsit végig távol maradt tőlem, magam sem tudom miért. Azon viszont nagyon sokat törtem a fejem, hogy hogy viselheti a kesztyűjét a kezén, mert ugye a hártyák miatt, nem igazán tudja rendesen felhúzni, tudom, ez nagyon furi, de ezen sokat agyaltam…
Coney Islanddal, mint helyszínnel, már nagyon sok könyvben találkoztam, most azonban egy kicsit jobban is megismerhetjük. Talán ez tetszett a legjobban a könyvben, hogy megismerhettem Dreamland varázslatos és meghökkentő világát.
A fejezeteket Coralie és Eddie Cohen szemszögéből olvashattuk. A fotósként tevékenykedő Eddie részeiben megismerhettük a korabeli New York sötét arcát is. Az embertelen és megalázó, tragédiához vezető munkakörülményeket és a munkások kilátástalan helyzetét.
Aztán Eddie és Coralie csak úgy hipp-hopp első látásra egymásba szeretnek, sőt Eddienek nem is volt szüksége első pillantásra. Nem vagyok én egy anti-romantikus alkat, és hiszek is a szerelem nagy erejében, de nekem ez akkor is egy kicsit gyors és furcsa volt.

Nem mondom, hogy nem tetszett az írónő komor, baljóslatú stílusa, de ahogy olvastam, egyre csak vártam, hogy magával ragadjon a történet, beszippantsanak az események, de sajnos ez nem történt meg. Nem tudtam úszni az árral, csak a partról szemlélődtem. A történet végére érve pedig, csak hümmögtem, hogy jó, akkor most ennek a könyvnek is vége lett. Ez tipikusan az a könyv volt, ami nem volt rossz, de valami nehezen megfogalmazható dolog hiányzott belőle.

Http://konyvutca.blogspot.hu/2015/12/alice-hoffman-gyon…

6 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Sziasztok, Nita vagyok, és rajongok érte, ha valaki tud zsonglőrködni a szavakkal anélkül, hogy közben leejtené a történet fonalát. Hadd mutassam be Alice Hoffmant, ennek élő példáját!

A Gyönyörű titkok múzeumának már a címe is megfogott (főleg az eredeti angol), a történetre meg módfelett kíváncsi voltam, hogy mit is lehet kihozni belőle. Szerencsére Hoffman tudja, hogyan bánjon a cselekménnyel és a szereplőivel is. Egy igazán mágikus történetet kapunk, amelyben a csodával határos események keverednek a kőkemény valósággal.
Ott van egyrészt a Coralie, ez a nem hétköznapi lány, akinek az apjáé a múzeum, és aki nap mint nap szembesül vele, mi is rejlik valójában a gyönyörű titkok mögött, és hogy minden varázslatnak ára van. Másrészt itt van nekünk Eddie, aki elhagyja zsidó hitét és apját, hogy egy szabadabb életet éljen New Yorkban. A fotózás lesz a szenvedélye, és képes olyan dolgokat is meglátni, amelyek mások elől rejtve maradnak. De a múltja és gyökerei elől senki sem menekülhet, így ő is kénytelen lesz szembenézni vele és önmagával is.

A másság sohasem könnyű. Nem volt egyszerű másnak lenni a 20. század eleji New Yorkban, de ma sem az. Hiszen ha valaki különbözik a többiektől, az mindig gyanakvást kelt, sokkal többet kell küzdeni a bizalomért, az elismerését, mint egy átlagos embernek. Míg régen cirkuszban mutogatták ezeket az embereket, ma az interneten találhatjuk meg őket, ahol a ma embere ugyanúgy szörnyülködik rajtuk. Mondhatnánk, hogy na de ma tolerancia van és multikulturalizmus, hogy nyitottabbak vagyunk az elfogadásra, de ha belegondolunk, ma is elég egyeseknek az, ha valakinek nem ugyanolyan a bőre színe…

De nem kell azt hinni, hogy Hoffman könyve csak tragédiákról és árnyékokról szól. Ő bemutatja a másik oldalt, hogyan is éreznek ezek az emberek, és hogyan tudják a sok nehézség közepette is megtalálni a boldogságukat. Másnak lehet, hogy a márkás autó és a sok pénz jelenti révbe érést, míg ők csak arra vágynak, hogy valaki elfogadja őket, amilyenek. És valahol nem mindannyian erre vágyunk?

4 hozzászólás
KöfférTzitzah P>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Úgy érzem, ebből a történetből sokkal többet ki lehetett volna hozni, mint amit valójában nyújtani tud. Valamit nagyon szeretne közölni, de a valós tartalom, mint valami ritka halfajta csak a víz alatt látható, és a horgász szerepében lévő olvasónak hosszú órákon át kell próbálkoznia, hogy egyáltalán megpillantsa azt, amit keres: a mondanivalót; kifogni meg szinte végképp lehetetlen.

A történelmi kor és helyszín az 1900-as évek New Yorkját mutatja be, ahol dúlnak a harcok a munkásosztály és a hatalom birtokosai között, akik tulajdonukként kezelik az alkalmazottaikat, sokszor kegyetlenebb bánásmódban részesítve őket, mint az állatokat. Megmutatkozik egy világ a világban: torzszülöttek és különleges külsejű emberek kénytelenek cirkuszi mutatvány(os)ként tengetni életüket, csakhogy megérjék a holnapot.

A regény komor hangulatával az elnyomottak életét mutatja be: a munkásokét, a nőkét, a gyerekekét, az állatokét, a furcsa teremtményekét és a természetét is. New York önmagát tarolja le, miközben a haladás szellemében megállíthatatlanul tör előre minden talpalatnyi zöld és fény felett átvéve a hatalmat.

Az elbeszélés stílusa távolságtartó, hiába nyerhetünk bepillantást az eseményekbe a két főszereplő szemén keresztül. A megfogalmazás szinte kifinomultan szépirodalmi, és a cselekmény is nagyon lassú folyású, ahogy az ennél a műfajnál lenni szokott, annak ellenére, hogy ezt a művet nem sorolják ebbe a kategoriába. Nem értettem, miért szükséges a két E/1 és az E/3 szemszög váltakozása, szinte teljesen felesleges, mert sok lényegi dolgot nem tud bemutatni egyik sem, amire a másik ne lenne képes. A szereplők fejébe bepillantást engedő dőlt szöveg a betűtípus miatt zavaró, nehéz megszokni.

Bár történnek szívfájdítóan igazságtalan események a könyv folyamán, az igazi izgalom az utolsó 50-70 oldalban bontakozik ki, előtte a szereplők komor és sanyarú életét, a társadalom kegyetlenségét ismerteti az írónő. Az utóbbi részen van a hangsúly, de a helyenként mélyenszántó gondolatokkal felruházott szavak és mondatok nem teszik meg a hatásukat, egyszerűen nem jön át egészében, aminek át kéne. És nem csak itt, a végén sem – mikor hirtelen minden fellázad és tiltakozik az élet igazságtalansága ellen –, még akkor sem sikerül elég hatásosra a szemléltetés. Valami nagyon hiányzik ebből a könyvből. Olyan, mintha az írónőnek túl nagy falat lett volna, és nem lett volna eszköze arra, hogy közvetítse a mondandóját. A „varázsvilágot”, a szeretet erejét, a történelmi kort és a politikai helyzetképet kegyetlenül őszintén, de fantasztikusan vázolja fel, a történetből viszont hiányzik az, amire oly nagy buzgalommal akarja felhívni a figyelmet: az élet.

Chöpp>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Alice Hoffman ebben a regényben is megcsillantja áldott sokszínűségét. Isten minden alkotása csoda, még a szörnyetegek is. Sőt, azok az igazán csodálatosak! Egy szörnyeteg mélységesen magányos, önmagával végtelenül elégedetlen, magával vonják érthetetlen vágyai, átszövik kételyei és félelmei, de lássuk be, ebben bizony jottányit sem különbözik bárki mástól, aki erre a földre bármikor is született. Csakhogy a szörnyeteg pária. A szörnyeteg szolga. Fogva tartja teste börtöne, vagy jelen esetben, főhősnőnket tekintve egy öncélú, lelkiismeretet nélkülöző professzor és „mágus”, aki feltétlen hatalommal rendelkezik teremtményei felett.
Bevallom nem volt könnyű olvasnom a történetet. A tizenharmadik boszorkány és a Hetedik mennyország után magas elvárásokkal fogtam neki. Előzetes kíváncsiságom hamar csökkenni kezdett, és bár nem halt el, lassan, nyögvenyelősen haladtam előre a párhuzamos szövésű eseményekben. Nem sikerült számomra élővé és hitelessé varázsolni a sztorit. A végére „felforrósodott” események sem tudtak izgalommal eltölteni. Több mélyen szántó gondolatot is kiragadtam belőle, és a remete is nagyon szimpatikus volt a farkasával. Őt valós létezőnek éreztem, láttam.
Most adott tehát a hiányérzet és egy csöppnyi csalódottság. Jó volt, jó; csak nem az igazi.

Marcsi P>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Szerintem még nem vártam soha ennyire, hogy két szereplő találkozzon!!! Két szörnyen megkeseredett, még huszonéves ember, akik annyi borzalmat és rideg valóságot láttak, amennyit soha, senkinek se szabadna. :(

Az írónő húsba maró tényszerűséggel mutatja meg (rengeteg előmunka kellett a könyvhöz, hogy ennyire hiteles legyen), milyen is volt az akkori „Amerikai álom-ért” a gyarmatokra menekülők sorsa, a rettenetes munkakörülményeket és életszínvonalat, amiben senkinek nem lehet igazi jövőképe és a legrosszabb, hogy Amerikában még így is jobb sorsuk volt, mint ahonnan épp menekültek.

Coralie vonala teljesen más irányba halad, mint Eddie-é és mégis pont ugyanolyan szörnyű… Persze volt mit ennie, hol aludnia és még dajkája személyében szeretetre is talált, de ez az egész beteges gyerekkor, amit az apja biztosít Neki… Legyen elég annyi, hogy nem a náluk megforduló fellépők a szörnyszülőttek. :( Az, hogy mindezek ellenére Coralie ennyire tiszta tudott maradni kész csoda.

spoiler

Nem vártam semmi rózsaszínt és szó szerint minden oldala fájt, de pont ezért lett számomra 2015. egyik legmeghatározóbb könyve. Mert így tudtam igazán megszeretni a főszereplőinket és mindennél jobban akarni a boldogságukat.

3 hozzászólás
perpetua P>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Sajnos ez a könyv most nagyon nem csúszott. Teljesen másra számítottam. :(
A történet még nem is lett volna rossz, de a stílus nem érintett meg. A leíró részekkel mindig szenvedek, ezt a történet pedig egy hosszú leírás volt, minimális párbeszéddel. Emiatt nagyon nehezen haladtam vele. :(
A történet ezt leszámítva érdekes volt, sőt izgalmas is lehetett volna. Adott két hős, akiknek az életét külön szálon és több idősíkban nyomon követhetjük. Coraline apja egy különleges múzeumot üzemeltet, ahol igyekszik összegyűjteni mindenféle furcsa és egyedi „lényt”. A gyűjteményébe még saját lánya is beleillik, hiszen ujjai között úszóhártyák feszülnek. A professzor egész életében arra készítette fel őt, hogy kihasználja, sőt kihangsúlyozza ezt az „adottságot”. Így nevelte, és a pici lánynak meg se fordult a fejében, hogy ellent is mondhat, vagy hogy nem az a normális, ahogy vele bánnak. Ahogy egyre idősebbé vált, nyitottabb lett a külvilágra és kezdett felnyílni a szeme is. Rajta keresztül megismerhettük a társadalom egyik kirekesztett részét, az úgynevezett „torzszülötteket”. Eddie szála szolgáltatta inkább az izgalmakat, hiszen, ha csak rövidebb időre is, de hivatásából is rejtélyeket old meg. Egy szörnyű tűzesetben eltűnt lány apja keresi meg, hogy találja meg a lányt. Mivel nem közismert személyt kell felkutatnia, nincs egyszerű dolga. Sokat kell kérdezősködnie, figyelnie, nyomozgatnia, mire kezd összeállni a kép. Valamit saját élethelyzetével kell neki megbarátkoznia, úgy éreztem. Valamint apjával szemben vannak fenntartásai, amik nagyon érdekes gondolatokat váltanak ki belőle. Ennek a résznek a lezárásán eléggé meglepődtem, de nagyon tetszett, hogy így alakultak az események.
Nagyon más nem kívülről látni ezeket a kirekesztett embereket, hanem nagyjából beleélni magunkat az ő helyzetükbe. Ez is olyan könyv, ami elgondolkodtat, milyen egyszerű is a mi életünk. Biztosan mindenkinek akadnak saját problémáik, de például az itteni szereplőkhöz képest a mieink apróságoknak tűnnek. Tény, hogy a tálalása nem tudott megfogni, de tényleg egy nagyon érdekes és elgondolkodtató könyvet sikerült megismernem most.

6 hozzászólás
Viktória_Erdei >!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Már a fülszöveg sem fogott meg igazán. De most, hogy a kihívásnak mindjárt vége, ami miatt elolvastam, rávettem magam, hogy elolvassam. Sajnos nagyon untam az egészet. Végig szenvedtem ezt a könyvet.

mrsp>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Ez a könyv ezer éve a polcomon áll már, de eddig sosem mertem belekezdeni, mert mikor megrendeltem, azt hittem, ez egy sellős fantasy könyv (természetesen nem olvastam el a fülszöveget) és csak utána jöttem rá, hogy nem. De nagy nehezen rávettem magam, hogy elolvassam, és nem is tehettem volna jobban.

Mostanában nagyon érdekel a történelem, főleg a huszadik század történelme a háborúk környékén, ezért egyszerűen imádtam, hogy az írónő kicsit összemosta a történelmi regény és a YA fantasy témáját. Igazából nem is tudnék pontos műfaji meghatározást adni, mert van benne bőven krimi, történelmi és fantasy szál is, de mindemellett egy nagyon erős családregény is.

A regény két szálon fut, Coralie és Eddie meséli el az eseményeket két nézőpontból, aztán egy idő után ezek a nézőpontok összefonódnak. Coralie szála sokkal érdekesebb volt, nagyon élveztem a múzeumról és az eleven csodákról szóló részleteket. Viszont a sorsát nagyon sajnálom, szinte már sírva olvastam a megpróbáltatásairól. Eddie szála az elején kicsit érdektelen volt számomra, de a végén őt is nagyon megkedveltem.

És még egy pozitívum: nincs folytatás!! El sem hiszem, mekkora felüdülés, hogy végre egy stand alone könyvet olvashatok, ami ugyan nagy kedvenc lett, mégsincs az a nyomás, hogy a második és az azt követő részek elrontják majd az élményt és csalódást okoznak. Számomra ez a könyv az év egyik kedvence lett.

kellyolvas P>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

A történet ritmusa nagyon érdekes és egyedi, a fejezetek váltott szemszögből íródtak, először E/1 majd E/3 módban. Így betekintést nyerhetünk a két fiatal gondolataiba, a múltjukba, és a narrátor segítségével külső szemlélőként is láthatjuk az eseményeket.
Nagyon tetszett a regényben, hogy hiteles történelmi hátteret ad, a tűzesetek valóban megtörténtek, és a köréjük szőtt történet szereplői remekül felépített, többdimenziós karakterek. A szegénysorban élő emigránsok élete más könyvekből is ismert lehet, Alice Hoffman történetében inkább a szociopata professzor és a maga köré gyűjtött furcsaságok adják az egyediséget. Imádtam a szerző sötét, titokzatos hangját, az éjszakai jeleneteket a Hudson folyónál, még a mocsár és a sárgán villanó fények is gyönyörűséges leírást kaptak. Úgy éreztem az olvasás során, hogy minden részlet a helyén van, nem tudnék belekötni sem a dialógusokba, sem a karakterekbe. A fentieken kívül még felsorolni is nehéz, mennyi témát érint, társadalomkritikát, személyiségrajzokat, a vallás mélységeit, útkereséseket, hátborzongató, vad természeti képekkel, sokrétű, izgalmas karakterekkel, belecsempészve néhány csodálatos állatot is.
Engem rabul ejtett a szerző és ez a történet, igazi kincs, amit szívből ajánlok a felnőtt olvasóknak.
Bővebben: http://www.kellylupiolvas.com/2015/04/alice-hoffman-gyo…

ggizi P>!
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Sajátos hangulata volt ennek a könyvnek, ami nekem nagyon tetszett. Még ha a történet maga nem is volt annyira magával ragadó, de az 1900-as évek eleje, az író nyugodt, elbeszélő stílusában, ami valós történelmi események köré szövődött, eléggé meghitt és korhű hangulatot árasztott. Pedig, a történetnek köze nincs a kellemes érzésekhez.
Komor volt, szomorú, néhol elég morbid, lassú lefolyású elbeszélős/visszaemlékezős kétszemszögű. Főhőseink életének ábrázolása nagyon érdekes volt, jó volt végigkísérni a múltjukat és jelenüket, de a szerelmi szál maga nem győzött meg.
A borítója viszont gyönyörűséges!


Népszerű idézetek

theodora>!

… az embernek sok élete van. Minden nap azt az utat választjuk, amit korábbi cselekedeteink kijelölnek.

138. oldal

2 hozzászólás
Chöpp>!

Az igazság megrémíti az embert, mert nem stabil. Az igazság napról napra változik.

313. oldal

Kapcsolódó szócikkek: igazság · változás
Chöpp>!

Nem vettem észre a világ szépségét egészen addig, amíg nem láttam a holdfényben álló fákat.

59. oldal

Marcsi P>!

Az emberi szem nem képes igazi látásra, mert saját ember mivolta korlátozza; az ember látását homályositja a megbánás, a vélemény, a hit. Ami a valós világban tapasztalható, megismerhetetlen a valós időben.

62. oldal

Hópárduc P>!

A sors az, ami adatott nekünk, és amit magunknak alakítunk.

140. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sors
mrsp>!

A szerelem olyan érzés, amilyenre az ember a legkevésbé számít. Nem lehet megbeszélni, nem lehet tervezni, csellel elérni. Éjjel botlik belé, váratlanul, véletlenül. Semmi nem jelezheti előre.

40. oldal

KöfférTzitzah P>!

Vajon az ember képes változtatni a sorsán, és saját döntéseket hozni a következő lépéseiről? Talán úgy van, ahogy egykor Hochman mondta nekem: hogy az embernek sok élete van. Minden nap azt az utat választjuk, amit korábbi cselekedeteink kijelölnek.

138. oldal

Chöpp>!

Azt mondják, vannak dolgok, amiről jobb, ha nem tud az ember, de aki ilyet mond, az elől soha nem titkolták el a múltját.

311. oldal

theodora>!

Manhattan északi részének magasasbban fekvő részein a falvak már kezdtek összeérni, ahogy a város észak felé nyomult. Hamarosan járdák lesznek az erdők helyén, és épületek, amelyekben családok fognak élni, és lesznek felhőkarolcók, autóutak. Senki nem fogja tudni, hogy egykor szarvasok laktak itt, prérifarkasok ólálodtak a sötétben, a rettenetes hidegekben, amikor nagy ritkán a folyó felszíne szilárdra fagyott, lementek a jégen a városba.

268. oldal

agivagyok>!

– Tudod mi a szerelem?
– (…)
– Nem számítasz rá. Olyan.

21. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Danielle Steel: A legdrágább kincs
Danielle Steel: Erősebb a szerelemnél
Danielle Steel: Erősebb a szeretetnél
Rainbow Rowell: Eleanor és Park
Adriana Trigiani: A cipész felesége
Mark Helprin: Téli mese
Pearl S. Buck: Az édes anyaföld
Kasie West: A távolság relatív
Marie Lu: Legend – Legenda
R. J. Palacio: Az igazi csoda