Galambok ​őrizői 91% 132 csillagozás

Már megint egy kis csodát kaptam ettől a könyvtől. Hosszú, nehéz olvasmány, de tartalmas…és ismét tanultam valami újat.
Masada/Masszáda: erőd, egy régi várrom Izraelben, egy elszigetelt fennsíkon.
A történelme szerint: Masada várát még Heródes király építette, melybe a zsidó-római háború idején lázadók egy csoportja költözött be. 73-ban Flavius Silva egy római lêgióval felvonult az erőd alá, hogy azt is római uralom alá hajtsa. A lázadók egy ideig kitartottak, azonban mikor belátták, hogy nem győzhetnek, tömeges öngyilkosságot hajtottak vêgre, hogy ne a rómaiak által győzetessenek le. A megőrzött információk alapján csak 2 nő és 5 gyerek maradt életben.
A.H ezen történelmi esemény köré alkotott történetet: 4 nő élettörténetét bemutatva ismerjük meg Masada történelmét, a zsidók történetének ezen 3-4 évét.
Yael, Revka, Aziza és Shirah más-más, de mégis hasonló életúton jutottak el Masadaba. Egyéni veszteségeikkel megküzdve kerülnek egymáshoz közelebb, kötnek barátságot, fonódik össze életük és sorsuk, családjaik és jövőjük.
Mindegyik nőt csodáltam: az erejüket, a szerelmüket és amit családjaikért tettek.
A szívemnek legkedvesebb: Rebekah/Aziza volt: akinek női szerepe mellett a harcos szerep is jutott: a férfias világban is abszolút helyt tudott állni, úgy hogy a női lelki tisztasága is megmaradt.
Jó volt ezt a könyvet nőként olvasni: erőt ad!
Köszönöm @aani hogy megajándėkoztál ezzel!

Szóhoz sem jutok az élménytől, amit ez a könyv adott. Ahogy el kezdtem olvasni, magával ragadott a kor szelleme, az emberek vallásossága, babonasága. Négy női szereplő szemszögéből ismerhettük meg az akkori világ viszontagságait. Az elején egyáltalán nem volt szimpatikus Yael, de a végére megbarátkoztam vele, mintha felnőtt volna a történet végére. Megdöbbentő volt az a sok vérontás, illetve, hogy mindez gyerekek szeme előtt történt.,de ennek ellenére egy jól megírt történet lett.

Ez a könyv engem teljesen hatalmába kerített.
A történet csodálatra késztet és elborzaszt egyszerre. Négy különleges nő sorsa fonódik egybe, ennek a négy asszonynak az életútján keresztül tárja elénk a zsidóság sorsát, Masada erődjének ostromát és végnapjait.
A történet i.sz. 70. évben játszódik, amikor a nő senki a férfivilágban és ember embernek farkasa. Hittek a gonosz lelkekben, a démonok világában, az amulettek erejében, jóslatnak tekintették az álmokat.
Mindig ámulatba ejt ez a kor, a babonák világa, amikor az anyák varázscsomókat kötöttek, amuletteket varrtak gyerekeik ruhájába, a lányok/nők talizmánokat adtak szerelmeseinek, férjeiknek, hogy védjék őket a gonosz erőkkel szemben.
Lenyűgöző a könyv stílusa, és nyelvezete, nagyon tetszik, hogy az írónő kendőzetlenül ír minden borzalomról és szépségről, hitről, szenvedésről, örömről és bánatról egyaránt. Nem “egy szuszra” olvasós könyv, időt kell adni neki.
Mély tartalma és mondanivalója van, én nagyon szerettem.

Miután pár napot ülepedett bennem a történet, megpróbálom végre megfogalmazni a benyomásaimat. Valamiért kicsit nehéznek érzem írni róla. Ahogy nehezen szántam rá magam az olvasására is, pedig sokan dicsérték és noszogattak, kezdjek végre bele. Teljesen más, mint amire számítottam, de azt már nem tudnám elmondani, mit is vártam. Az alaptörténetet természetesen ismerem régről, de jó volt más megközelítésből olvasni, könnyen el tudtam képzelni, hogy valóban pont ugyanígy történt. Azt hittem, végig egy „mesélő” lesz, így aztán meglepődtem, mikor elérkeztem a második részhez. Elég lassú folyásúnak éreztem néhol, ugyanakkor mégis hömpölyög, visz előre a történet. Az ember reménykedik a boldog befejezésben, pedig érezhető tudja, hogy ennek nem lehet jó vége. A négy nő közül Revka története fogott meg leginkább, de érdekes módon Aziza lett végül a legszimpatikusabb, ami annál is furább, mert Shirah-val tudnék leginkább azonosulni. Boszorkány…
Tetszett a nyelvezete, jó volt olvasni, de a leírásokat néha túl hosszúnak találtam. Sokáig tartott az olvasása, mert nem mindig volt kedvem ennyi szenvedéshez, de még napokkal a befejezése után is a hatása alatt vagyok.
Nem tudom megállni, hogy ide ne biggyesszem ezt a képet: https://artlevin.com/wp-content/uploads/Last-hours-of-b…

Lenyűgöző történet volt, sajnos nagyok sok szenvedéssel, de élveztem minden sorát.

Vannak könyvek, amiket az első perctől fogva olvasni akarok, mégis félek nekifogni. Félek hogy csalódás lesz, hogy nem felel majd meg az elég magas elvárásaimnak. Ez a könyv pont ilyen. Olvastam már az írónőtől, nagyon tetszett a stílus és a történetvezetés akkor is..De talán pont emiatt halogattam ezt a könyvet. Nem kellett volna.
Az első percben levett a lábamról és belemerültem ezenek a lányoknak, asszonyoknak a történeteibe. Imádom hogy minden karaktere élő, érdekes, valamit megtestesít, tetszett, ahogy egymásra találtak, majd ahogy a történet szálai gubancolódtak és kiderültek a csatlakozási pontok..Különösen szeretem, ahogy Hoffman belesző egy kis mágiát minden könyvébe, de épp csak egy picit, ami mint egy csipet só, kihozza az étel ízét.

Az első rész, ami Yaelről szólt, még nem kötött le. Érdekes volt a történet, a világ, ahogyan élt és ami történt vele, de nekem hiányzott a tűz és a feszültség. Amikor letettem a könyvet nem éreztem, hogy azonnal folytatni akarom. Elég lassan is csordogál a történet, és nem is lehet gyorsan olvasni. Viszont, amikor eljutottunk a galambházba éreztem az áttörést, és egyre jobban érdekelt a lányok sorsa. Négy nő, és mindegyik fejezetet más meséli el. Revka története kezdte felkelteni a figyelmem, de az is lehet, hogy addigra már hozzám nőtt Yael is, és érdekes volt most más szemén keresztül látni őt. Nagyon tetszett, ahogy megjelenik a kor, valahogy én soha nem tudom elképzelni hogyan éltek régen, pedig akkor is csak úgy, mint most. Viszont, ami nagyon tetszett az a vallás, babonaság és a hagyományok. Ezek annyira kikoptak már, pedig nagyon sokat segitenének a mai embernek is. Gondolok itt a halál, temetés és gyász hármasára. Mai világban eltemetjük halottainkat és kapjuk facebookon az üzenetet: Őszinte részvétem! De ez segit vajon a gyász feldolgozásában? Nem. Nincsenek már virrasztások, halotti tórok, rendes gyászolás. Nincs elbúcsúzás és nincs, ami segitsen feldolgozni a veszteséget. Ez nekem valahogy hiányzik a mai világból és csak azért jöttem rá erre, mert olvastam a könyvet. Szép történet volt, be fogok szerezni egy új példányt, mert a mostanit megrágta a kutya.

Nem ismertem Alice Hoffmant, nevét sem hallottam még. Fogalmam sem volt róla milyen könyveket ír, és ez volt a szerencsém, különben soha nem hoztam volna haza a könyvesboltból ezt a regényt, pedig kár lett volna kihagyni.

Ősi mitikus világba visz a történet, a görög sorstragédiák és az Ószövetség komor hangulatát idézi. Középpontban négy asszony egymásba fonódó sorsa, háttérben Masada ostromának, a lázadó várvédők tömeges öngyilkosságának tragikus története. Lassan haladó, epikus meseszövés, archetipikus nőalakokból gyúrt szereplők, szimbolikus jelentést hordozó részletek jellemzik, fűszerezve annyi misztikával, amennyi nekem még éppen elviselhető.
Női könyv. Nagyon női. Nem véletlen, hogy az értékelők között szinte nem is találtam férfit. Olvasás közben többször eszembe jutott Wass Albert funtineli boszorkánya. Ott találkoztam a női sors ősi misztériumának ilyen torokszorítóan szép és kegyetlen ábrázolásával. De míg azt gyakran valami csendes melankólia enyhítette, ez a könyv végig magas hőfokon izzik, és lassan hömpölygő cselekménye ellenére is érezzük, hogy megállíthatatlanul robog a komor végkifejlet felé. Itt a szerelem is előrevetíti a tragédiát, a szépség a szenvedést, a születés a halált. A női szereplők egy kegyetlen, gyilkos világban próbálnak emberek maradni. Sorsuk kényszeríti őket, hogy megszegjék ember és Isten törvényeit, balladai szenvedélyek irányítják életüket, mégis tiszták és jók maradnak.
Mert ez mégsem a halál, hanem az élet regénye!

Valahogy úgy, mint mikor a hiány leltára értékeli fel mindazt, amit leltárba vesz. És úgy, ahogy az a négy különböző karakterű nőalak beteljesíti a női princípium célját: az élet továbbadásának és megóvásának feladatát. Mert az életnek a pusztulás, a világégés közepette, a legnagyobb áldozat árán is meg kell születnie!

„Nem halni születtünk, hanem élni.”

Nem tudom Alice Hoffman ért-e a mágiához.  Engem sikerült bűvöletbe ejtenie. Többekkel ellentétben már a regény eleje megfogott. Talán, mert az első két asszony története kevésbé misztikus, valóságos is lehetett. A másik két nő történetében, bár igen erős, elementáris hatásúak, kicsit túlsúlyba került a misztika, és ennek mintha áldozatul esne a pontos, világos cselekményvezetés. Az utolsó, utószónak is felfogható fejezet számomra feleslegesnek tűnt. Talán oldani akart, pedig inkább hagynia kellett volna, hogy hasson. Vagy kevés szóval befejezni. Ezért vontam le a fél pontot, és ez kizárólag egy racionális döntés. Ha azonban a történet rám gyakorolt hatását értékelem, és a szívemre hallgatok, akkor mindenképpen ötös.

A próza önmagában szép, de nekem hiányzott belőle az értékes fűtőanyag. Az írónő elbeszélői stílusa számomra túlságosan fakó, így mind a leírások, mind a szereplők kissé élettelenné váltak a lapokon. Mindemellett a történetet folyamát érdemes követni.

Hmm… nehezen fogok neki az értékelésnek, mert igazából sokáig nagyon tartottam ettől a könyvtől. Régóta kinéztem már magamnak, de valahogy nem tudtam rászánni magam, hogy elkezdjem. Terjedelme ellenére (vagy azzal együtt) elég sokáig is tartott, amíg végül végre vége lett. Az olvasás ideje alatt végig volt egy szenvedős, kínlódós érzésem, hogy na, csak haladjak már vele, hogy olvashassak mást, legyen már vége, hogy túl legyek rajta. Ez talán betudható a történet lassú, vontatott haladásának is, mert szerintem – bár tény, és el kell ismerni, hogy sok mély tartalmú és hasznos életbölcsességet, életigazságot tartalmaz – mégis azt érzem, hogy ezt meg lehetett volna írni, ha nem is feleekkora, de mondjuk 200 oldallal kevesebb terjedelemben is.. Akkor talán még inkább élvezhető lenne, kevésbé érezném elnyújtottnak.
Legjobban a harmadik „rész” tetszett, Aziza története, talán azért, mert a négy nő közül őrá hasonlítok leginkább, ővele tudtam legjobban azonosulni, de a többi is jó volt.
Mégsem tudom azt mondani, hogy rossz regény, ne olvassátok, mert egyszer mindenképp érdemes! Komolyan! A végén a megrázó események és a „spoiler lenne” végkifejlet még inkább dobtak egyet az izgalom és élményfaktoron, de az a véleményem ezzel együtt, hogy nem értem a jelenlegi 93%-os népszerűségi mutatót…
Az is lehet, hogy csak az időbeli szorítás miatt érzem így, az is lehet, hogy rossz időpontban olvastam, szóval az értékelésemet olvasva ne essetek kétségbe, ez tényleg egy remek regény lehet bárkinek, aki kézbe veszi!! :)