Galambok ​őrizői 91% 98 csillagozás

Lenyűgöző történet volt, sajnos nagyok sok szenvedéssel, de élveztem minden sorát.

Miután pár napot ülepedett bennem a történet, megpróbálom végre megfogalmazni a benyomásaimat. Valamiért kicsit nehéznek érzem írni róla. Ahogy nehezen szántam rá magam az olvasására is, pedig sokan dicsérték és noszogattak, kezdjek végre bele. Teljesen más, mint amire számítottam, de azt már nem tudnám elmondani, mit is vártam. Az alaptörténetet természetesen ismerem régről, de jó volt más megközelítésből olvasni, könnyen el tudtam képzelni, hogy valóban pont ugyanígy történt. Azt hittem, végig egy „mesélő” lesz, így aztán meglepődtem, mikor elérkeztem a második részhez. Elég lassú folyásúnak éreztem néhol, ugyanakkor mégis hömpölyög, visz előre a történet. Az ember reménykedik a boldog befejezésben, pedig érezhető tudja, hogy ennek nem lehet jó vége. A négy nő közül Revka története fogott meg leginkább, de érdekes módon Aziza lett végül a legszimpatikusabb, ami annál is furább, mert Shirah-val tudnék leginkább azonosulni. Boszorkány…
Tetszett a nyelvezete, jó volt olvasni, de a leírásokat néha túl hosszúnak találtam. Sokáig tartott az olvasása, mert nem mindig volt kedvem ennyi szenvedéshez, de még napokkal a befejezése után is a hatása alatt vagyok.
Nem tudom megállni, hogy ide ne biggyesszem ezt a képet: https://artlevin.com/wp-content/uploads/Last-hours-of-b…

Vannak könyvek, amiket az első perctől fogva olvasni akarok, mégis félek nekifogni. Félek hogy csalódás lesz, hogy nem felel majd meg az elég magas elvárásaimnak. Ez a könyv pont ilyen. Olvastam már az írónőtől, nagyon tetszett a stílus és a történetvezetés akkor is..De talán pont emiatt halogattam ezt a könyvet. Nem kellett volna.
Az első percben levett a lábamról és belemerültem ezenek a lányoknak, asszonyoknak a történeteibe. Imádom hogy minden karaktere élő, érdekes, valamit megtestesít, tetszett, ahogy egymásra találtak, majd ahogy a történet szálai gubancolódtak és kiderültek a csatlakozási pontok..Különösen szeretem, ahogy Hoffman belesző egy kis mágiát minden könyvébe, de épp csak egy picit, ami mint egy csipet só, kihozza az étel ízét.

Nem ismertem Alice Hoffmant, nevét sem hallottam még. Fogalmam sem volt róla milyen könyveket ír, és ez volt a szerencsém, különben soha nem hoztam volna haza a könyvesboltból ezt a regényt, pedig kár lett volna kihagyni.

Ősi mitikus világba visz a történet, a görög sorstragédiák és az Ószövetség komor hangulatát idézi. Középpontban négy asszony egymásba fonódó sorsa, háttérben Masada ostromának, a lázadó várvédők tömeges öngyilkosságának tragikus története. Lassan haladó, epikus meseszövés, archetipikus nőalakokból gyúrt szereplők, szimbolikus jelentést hordozó részletek jellemzik, fűszerezve annyi misztikával, amennyi nekem még éppen elviselhető.
Női könyv. Nagyon női. Nem véletlen, hogy az értékelők között szinte nem is találtam férfit. Olvasás közben többször eszembe jutott Wass Albert funtineli boszorkánya. Ott találkoztam a női sors ősi misztériumának ilyen torokszorítóan szép és kegyetlen ábrázolásával. De míg azt gyakran valami csendes melankólia enyhítette, ez a könyv végig magas hőfokon izzik, és lassan hömpölygő cselekménye ellenére is érezzük, hogy megállíthatatlanul robog a komor végkifejlet felé. Itt a szerelem is előrevetíti a tragédiát, a szépség a szenvedést, a születés a halált. A női szereplők egy kegyetlen, gyilkos világban próbálnak emberek maradni. Sorsuk kényszeríti őket, hogy megszegjék ember és Isten törvényeit, balladai szenvedélyek irányítják életüket, mégis tiszták és jók maradnak.
Mert ez mégsem a halál, hanem az élet regénye!

Valahogy úgy, mint mikor a hiány leltára értékeli fel mindazt, amit leltárba vesz. És úgy, ahogy az a négy különböző karakterű nőalak beteljesíti a női princípium célját: az élet továbbadásának és megóvásának feladatát. Mert az életnek a pusztulás, a világégés közepette, a legnagyobb áldozat árán is meg kell születnie!

„Nem halni születtünk, hanem élni.”

Nem tudom Alice Hoffman ért-e a mágiához.  Engem sikerült bűvöletbe ejtenie. Többekkel ellentétben már a regény eleje megfogott. Talán, mert az első két asszony története kevésbé misztikus, valóságos is lehetett. A másik két nő történetében, bár igen erős, elementáris hatásúak, kicsit túlsúlyba került a misztika, és ennek mintha áldozatul esne a pontos, világos cselekményvezetés. Az utolsó, utószónak is felfogható fejezet számomra feleslegesnek tűnt. Talán oldani akart, pedig inkább hagynia kellett volna, hogy hasson. Vagy kevés szóval befejezni. Ezért vontam le a fél pontot.

Ha azonban csak a szívemre hallgatok, megadom az ötöt. Mert gyerekkoromtól vonzódom a mitikus történetekhez, és mert szeretem tartalmas, felemelő mesét.

Hmm… nehezen fogok neki az értékelésnek, mert igazából sokáig nagyon tartottam ettől a könyvtől. Régóta kinéztem már magamnak, de valahogy nem tudtam rászánni magam, hogy elkezdjem. Terjedelme ellenére (vagy azzal együtt) elég sokáig is tartott, amíg végül végre vége lett. Az olvasás ideje alatt végig volt egy szenvedős, kínlódós érzésem, hogy na, csak haladjak már vele, hogy olvashassak mást, legyen már vége, hogy túl legyek rajta. Ez talán betudható a történet lassú, vontatott haladásának is, mert szerintem – bár tény, és el kell ismerni, hogy sok mély tartalmú és hasznos életbölcsességet, életigazságot tartalmaz – mégis azt érzem, hogy ezt meg lehetett volna írni, ha nem is feleekkora, de mondjuk 200 oldallal kevesebb terjedelemben is.. Akkor talán még inkább élvezhető lenne, kevésbé érezném elnyújtottnak.
Legjobban a harmadik „rész” tetszett, Aziza története, talán azért, mert a négy nő közül őrá hasonlítok leginkább, ővele tudtam legjobban azonosulni, de a többi is jó volt.
Mégsem tudom azt mondani, hogy rossz regény, ne olvassátok, mert egyszer mindenképp érdemes! Komolyan! A végén a megrázó események és a „spoiler lenne” végkifejlet még inkább dobtak egyet az izgalom és élményfaktoron, de az a véleményem ezzel együtt, hogy nem értem a jelenlegi 93%-os népszerűségi mutatót…
Az is lehet, hogy csak az időbeli szorítás miatt érzem így, az is lehet, hogy rossz időpontban olvastam, szóval az értékelésemet olvasva ne essetek kétségbe, ez tényleg egy remek regény lehet bárkinek, aki kézbe veszi!! :)

Számomra ebben a regényben minden megvolt, ami egy igazán lenyűgöző és felejthetetlen könyvhöz kell: a stílus, a történet, a szereplők és mindaz, ami ezek mögött van, ami nehezen megfogható, mégis valóságos – az érzések, a mélységek, az árnyalatok. Teljesen, mindenestül ott voltam ebben a régi, távoli világban. Alice Hoffman egyszerre sebzett meg és adott gyógyírt, egyszerre semmisített meg és adott új életet, mert egyszerre gyönyörű és fájdalmas mindaz, ami a könyv lapjain életre kel, egyszerre felemelő és félelmetes, ahogyan az emberekről szól, és egyszerűen igaz az, ahogyan az életről és a halálról mesél.
Annyi mindent lehetne még mondani, azt a rengeteg érzést, mely meglapul a szereplők sorsában, de mindez nem olyasmi, amit itt leírhatnék – ezt olvasni kell ahhoz, hogy az ember átélhesse, s én úgy érzem és gondolom, nagyon is érdemes átélni, nagyon is érdemes elolvasni ezt a különleges, megrendítő, fájdalmas, mégis szép történetet.

Bővebben: https://sites.google.com/site/lanaoldala/ajanlo/galambo…

Jó könyv volt, de sosem fogom tudni megbocsájtani neki az első fejezet hosszú szenvedéseit. Yael története túl misztikus akart lenni. Helyette meg izzadságszagú lett. Te jó ég, az a csaj annyit szenvedett hogy vagy tízszer akartam félbehagyni a könyvet! Mikor megtudtam hogy nem ő lesz végig a narrátor hihetetlenül örültem.
Ha 150 oldallal kevesebb lett volna a könyv sokkal többet tudott volna adni.

A varázslós, misztikus részek tetszettek, ahogy az is hogy tényleg van kutatómunka a könyv megírása mögött. Minden tiszteletem azoké az íróké akik nem csak úgy elkezdik verni a klaviatúrát, hanem éveket fordítanak a történet tökéletesítésére.
A borító szép, a könyv se rossz. Olvastam valahol hogy nem is igazi történelmi regény. Szerintem az. Igaz történet alapján íródott, a nevek is valósak, egyedül az emberek sorsa nem.

A történet direkt azért íródott meg hogy a névtelen embereknek arcot adjon. De míg olvastam a könyvet a mellékszereplők és egy-két főszereplő kivételével senkit sem tudtam tűélesen összerakni. Értitek mi a problémám?

Kicsit nehezen indult be. S így visszagondolva is az a véleményem, hogy az első történet volt számomra a legkevésbé érdekes. De aztán a második történetnél megjött a kedvem a könyv olvasásához. A különböző szemszögek, történetek felvonultatása érdekessé és színessé tette a szomorú végű történetet, egységes egészet alkotva.
A szereplők némelyike nem különösebben lett a szívem csücske, s nem is értettem bizonyos tetteinek okát, de úgy vélem, hogy mindezek ellenére olyan szereplőket teremtett a írónő, akik élő, valóságos szereplőknek hatnak.
Tudom, hogy nem mindegyik könyv vége leányálom – s hogy a történelemből merítkezik a szerzőnő-, de mégis sajnáltam, hogy ilyen véget ért a könyv, a várvédők sorsa.

Amikor még alig kezdtem el a történetet, egy ideig úgy éreztem csalódás lesz nekem. Yael története nem és nem akart megfogni. Ám ahogy beléptünk az erődbe a szereplőkkel együtt, valami megváltozott, s a történet a bőröm alá szivárgott. Azzal a 900 lázadóvel együtt keltem és feküdtem, féltem és reméltem, szerettem és gyűlöltem. Azt hiszem, így a végén nyugodt szívvel tudom megadni az 5 csillagot rá. Az életekért, melyeket eddig nem ismerhettem, a történetért, amit eddig nem hallottam, a szereplőkért, akikkel eddig nem találkoztam, s a mindent átszövő varázslatért.

Az összes AH közül messze ez volt eddig a legjobb, pedig jó párat olvastam már. Csodaszép nyelvezet, történet, szereplők.
Azt hiszem, amit egy női, asszonyi sorsról mesélni lehet, az ebben a könyvben benne van – és micsoda monumentális történelmi díszletek között! Engem lenyűgözött.