Notting ​Hillből szeretettel (Notting Hill 1.) 111 csillagozás

Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Scarlett imádja a filmeket. Vajon jegyesét, az érzékeny Davidet is szereti ennyire? Ideje lenne eldöntenie, hiszen a nagyszabású esküvő már a küszöbön áll.

Amikor Scarlett lehetőséget kap, hogy egyik kedvenc filmje forgatásának a színhelyén, Notting Hillben vigyázzon egy házra, azonnal lecsap a felkínált ajánlatra. De az élet a filmvásznon kívül is elég meglepetést tartogat számára, főleg az új szomszéd beköltözésével. Sean szörnyen idegesítő és szörnyen jóképű…

Scarlett hamarosan saját külön bejáratú romantikus komédiájának női főszerepében találja magát…de melyik férfihős nyeri el végül a szívét?

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2014
350 oldal · Fordította: Páll Márta
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
392 oldal · ISBN: 9789632549422 · Fordította: Páll Márta

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

turanett P>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Könnyed, aranyos történet. Scarlett egy igazi álmodozó, aki imádja a filmeket, és sokszor bele is képzeli magát. Sok hasonlóságot véltem közte és köztem felfedezni. Én is nagyon szeretem a filmeke, és sokszor fantáziálok, hogy mi lenne, ha….
Terszett, az a rengeteg filmes utalás, idézet. Legjobban viszont, az Csillagok háborúja témájú esküvő tetszett. Azon jókat nevettem. A párizsi Disneyland-ben történő lagzi is vicces volt. A mellékszereplők is szerethetőek, főleg Oscar és kis csapata.
Daviddel való kapcsolatát, már az elején nem értettem. Soan sokkal szimpatikusabb volt. Izgultam is a végén, hogy ki is lesz a befutó. A vége igazán romantikusra sikeredett. spoiler

Csoszi>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Igazi könnyed, romantikus történet, sok-sok humorral és rengeteg jó filmmel. Nagyon szerettem! Tökéletes kikapcsolódás volt.
Scarlett színes egyéniség, megszállottan rajong a filmekért. Az embereket egy-egy színészhez, az átélteket pedig filmbeli jelenetekhez hasonlítja. David, a vőlegénye a józanság mintapéldánya. Épp házasodni készülnek, csak éppen nem éreztem köztük a lángolást, a nagy szerelmet. Rachel egyhangúnak találja az életét, ezért kapva kap a lehetőségen, hogy egy házra vigyázzon, míg a tulajdonosok távol vannak. És ekkor kezdődik az izgalmas kaland, mégpedig Notting Hillben, kedvenc filmje forgatási helyén. Új barátokra tesz szert, megismerkedik egy vonzó férfival és a segítségével megtalálja édesanyját, aki 23 évvel korábban elhagyta a családját. Vajon képes megbocsátani az anyjának? Kit választ Scarlett a két férfi közül? A vége felé kissé aggódtam, de teljes mértékben egyetértek a döntésével. (A helyében én is így tettem volna.) A legjobban a Párizsban játszódó részek, és az elmúlt 23 év születésnapi ajándékai tetszettek.

aram76>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Tetszett a borítója, illetve érdekesnek tünt a fülszöveg, így mivel belefért az éves olvasási tervembe, bátran hozzáfogtam. Nem volt rossz, de azt se mondanám, hogy elolvasom mégegyszer. Kicsi lazításnak jó volt az érdekes, több odafigyelést, agyalást igénylő könyvek olvasása között. De ennél nem több.

Amonitas>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Ha menthetetlenül romantikus típus vagy,szereted Hugh Grant es Colin Firth romantikus filmjeit ezt a könyvet imádni fogod! A könyvben emlitett filmek tuti hogy a napokban újra lesznek nézve és egy kicsit Scarlett módra elvarázsolódok tôlük a szürke hétköznapokon.Biztosan újraolvasós könyv lesz:)

2 hozzászólás
kiruu P>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Nem azért kap 4 csillagot ez a könyv, mert rossz, hanem, mert ez nem az a sorsomat eldöntő, az életemet meghatározó könyv. Ebben az esetben a 4 csillag, a max.
Aranyos könyv, aranyos főszereplővel, aranyos mániájával és nem annyira aranyos pasikkal.
Szerintem fantasztikus ötlet volt ez a könyv. Először is, tök jó, sok új megnézendő filmet írtam fel a listámra, aztán pedig nagyon jó, hogy ezt így kitalálta az írónő. Az Johnny Deppes találkozás valami eszméletlen volt.
Scarlett számomra nagyon szimpatikus volt és szórakoztató. Cuki, hogy ennyire imádja a filmeket, és valóban megtörténhet bármi. Seant az első pillanatban megszerettem. Istenem, de kis édes pasi. David egyszerűen nem normális.. még, hogy Scarlett a hibás… Oscar és bandája is szuperek voltak.
Ez egy szuper csajos könyv, könnyed romantikával és sok humorral.

2 hozzászólás
Lakibookfan>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Egyszerűen imádtam! Na jó azért levonok tőle fél csillagot,mert néha kezdett egy kicsit unalmas lenni ez az egész filmes dolog,de anélkül nem lett volna ilyen a történet. Nagyon tetszik a témája és az is,ahogyan kidolgozta ezt az írónő.Nem vagyok egy nagy filmbolond,de sok mindenben meg tudtam érteni Scarlettet. A történet tele van fordulatokkal,de még is sok minden gördülékenyen megy benne.Az utolsó pár fejezetet pedig vagy könnyes szemmel vagy mosolyogva olvasod. :)

hangya68 P>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Alapjában véve élveztem a könyvet, de néha már idegesítő volt ez a – nem kicsit mániákusnak mondható – rajongás a filmekért. De egy szerelmes szív sok mindenre képes. Még arra is rá tudja venni a férfit, hogy romantikus filmeket nézzen.

Málnika P>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Bájos történet a filmek világában élő lányról, aki be akarja bizonyítani, hogy az álmok igenis valóra válhatnak. Miközben a bizonyítékokat gyűjti, saját romantikus filmje hősnője lesz. A könyv maga is olyan, akár a hollywoodi romantikus filmek, nem korszakalkotó, de mégis magával ragad.

Mara87 P>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Alapjában véve egy kedves kis történet, de néha már túl sok volt a filmes utalás, és a vége még számomra is túl csöpögős lett, pedig kifejezetten szeretem a romantikus történeteket.

WDNetti>!
Ali McNamara: Notting Hillből szeretettel

Egyszerűen imádnivaló könyv. Simán elővenném másodszor sőt harmadszor negyedszer is elolvasásra.
Hozza a romantikus , álmodozó hangulatot. Aki szereti az Igazából szerel, Sztárom a párom típusú filmeket annak ajánlom figyelmébe a könyvet.
A karakterek szimpatikusak, tipikus romantikus regényes karakterek.
A könyv azt hozta amit a borító a cím és a fülszöveg alapján vártam.


Népszerű idézetek

Csoszi>!

Azért járok moziba, hogy szórakozzam, nem azért, hogy szörnyülködjem vagy rettegjek.

66. oldal

Csoszi>!

– Tudod, mi jutott eszembe az előbb, Sean? – kérdeztem egy kicsivel később, amikor újra a megfelelő mederbe. – Te lehetnél Mark Darcy, ahogy itt állsz a konyhámban és főzöl.
– Nem hiszen, hogy Mr. Darcy szokott főzni. Vagy igen? – kérdezte Sean zavart arckifejezéssel. – Abban a Jane Austen-könyvben legalábbis nem, amit én olvastam. Volt neki személyzete erre.
– Nem Mr. Darcyra gondolok a Büszkeség és balítéletből, hanem Mark Darcyra a Bridget Jonesból!

310. oldal

Csoszi>!

– Az még nem baj, hogy van egy hobbim, ugye?
– Nem, egészen addig, amíg nem befolyásolja a hétköznapi életedet. Az a helyzet, Scarlett, hogy nem lehet úgy élni, mintha állandóan egy film szereplői lennénk.

48. oldal

Amonitas>!

Van valami nagyon megnyugtató abban, ha Hugh Grant filmjeit nézi az ember. Biztosak lehetünk benne, hogy senki sem fog felrobbanni az első három percben, senkit sem fognak megkínozni, és a legrosszabb, ami történhet, az az, hogy egy hórihorgas walesi egy szál alsónadrágban majonézt eszik.

Lakibookfan>!

Az élet olyan, mint egy film, és nem csak néha, véletlenül élhetjük meg filmszerűen, hanem mindennap, újra meg újra.

69. oldal

kiruu P>!

– Á, Wobbie Williams, Take That! – mondta az egyik japán üzletember, miközben beült a taxiba. – Nagyon jó énekes. Én szeretni. Te szeretni?

Csoszi>!

Nem igazán éreztem magam Julia Robertsnek, amikor kiléptem a forró és zsúfolt londoni metróból.

(első mondat)

Csoszi>!

A legtöbbször a filmek nem is különböznek nagyon a valódi élettől – csak meg kell találnom a módját, hogy ezt bebizonyítsam.

58. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sophie Kinsella: Csörögj rám!
Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél
Beth O'Leary: Az ágybérlő
Karen Swan: Karácsony a Tiffanynál
Louise Bay: Mr. Aranyifjú
Sophie Cousens: Jövőre, veled, ugyanekkor
Sarra Manning: Londonból szeretettel
Laura Madeleine: Egy cukrászmester meséje
Karen Swan: Szökés a görög szigetre
Karen Swan: Titok Párizsban