Algernon ​Charles Swinburne és Oscar Wilde versei 6 csillagozás

Algernon Charles Swinburne és Oscar Wilde versei

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A művek szerzői: Algernon Charles Swinburne, Oscar Wilde

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lyra Mundi Európa


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

anesz P>!
Algernon Charles Swinburne és Oscar Wilde versei

Szégyen ide, szégyen oda, nekem fogalmam sem volt arról, hogy ki ez a Swinburne fickó. Még jó, hogy a kötet végén volt egy rövid életrajzi áttekintő, így most már kicsit jobban képben vagyok. Nekem túl misztikus és szimbolikus volt a költészete, viszont volt néhány kiemelkedő vers. A legjobb az Éji őrködés. Néhány költemény politikai színezetű, van egy Kossuth Lajosnak c. vers is, amit némi meglepetéssel olvastam.
Oscar Wilde-tól olvastam már prózát is és drámát is, de rájöttem, hogy a középiskolai szöveggyűjteményünkben benne volt A readingi fegyház balladája is. A lírája azonban egyáltalán nem nyűgöz le, tényleg csak halvány utánzatok. Nekem a drámái tetszenek a legjobban.


Népszerű idézetek

danlin>!

TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT
Dal a Chastelard című drámából

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszu vágyra kurta kéj,
s óh szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között
az édesből keserü lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és naphunyat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, mig
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat
tenger fölött és part alatt…

9. oldal · Algernon Charles Swinburne

danlin>!

AZ ÁLDOZAT

Kifosztva állok, mit kivánsz?
felizzó lelkem is tiéd.
Bár lenne száz tüzes szivem,
hogy érted égjen mind a száz
s ha érted égne, értenéd
dalom, szép szárnyas kedvesem.

Ha látom angyal-arcodat
a mindenség mind semmiség,
s ha ujjam újra rádtalál,
ha egy a vér, a gondolat,
akkor söpörhet büszke szép
kegyetlen szárnyad porba már.

Szerelmem ennyi, láthatod:
szerelmet oszt csak, kedvesem.
Pazarlón szórt, ki gazdagabb
és szárnyalt, kinek szárnya volt,
de én csak ezt adom. Szivem,
mely él, mig éghet, mint a nap.

Tarbay Ede

115-116. oldal · Algernon Charles Swinburne

danlin>!

BÚCSÚ

Menjünk tovább, dalom; ő meg se hall,
menjünk, ne féljünk, menjünk, méla dal!
Légy néma most! Az ének éve elszállt
sok édes régi vígodalmival.
Szerettük őt, de ő keblére nem zárt:
úgy van, dalom, bár angyalmódra dallj :
ő meg se hall.

Keljünk fel, menjünk, mert ő mitse tud.
Menjünk tengerre, mint a szél, ha fut
homokkal, habbal; mert van-é reményed?
Reményed nincsen: minden erre jut.
Keserves ízü, mint egy könny, az élet.
De hasztalan panaszlod ezt a bút:
ő mitse tud.

Menjünk tovább s haza; ő nem sirat.
Álmot s napot a szerelem miatt
s késő gyümölcsöt s illatlan virágot
feladtunk, mondva: Légy te, ki arat!
Most nincs fűszál sem; ő mindent levágott.
Vetők, aludni! ránk már nem virad,
s ő nem sirat.

Menjünk, nyugodjunk; mert ő nem szivell,
ha róla dallok, arra nem figyel.
Nem látja, mint törődik a szerelmes.
Menjünk. Ne szólj. Elég. Hagyjuk mi el.
Szerelemtenger meddő, mély, keserves,
s bár látta már virágim ezrivel,
ő nem szivell.

Mondjunk le, menjünk; mert ő fel se vesz.
S bár a csillagtól a lég is tünde lesz,
s bár a sok habvirág, mozogva, ringva
egy holdvirágtól aranyfénybe vesz:
súlyos hajunkra, fúló ajkainkra
mind ránkomolhat, eltemethet ez:
ő fel se vesz.

Menjünk, menjünk tovább; ő meg se lát.
Még egyszer, együtt, zengjük el dalát:
ő is tán, tűnt szavakra és napokra
gondolva, visszafordul arra, rád:
de már mi mintha ott se lettünk volna –
s bár minden ember résztvevő arat:
ő meg se lát.

Babits Mihály

14-15. oldal · Algernon Charles Swinburne

danlin>!

A TERHEK BALLADÁJA

Gyönyörüszép nők terhe. Hiu kéj,
s szégyelt-édes, öngyilkos szerelem,
s bús öregség, mely nappal jőni fél,
éjszaka oson tolvaj-lépteken,
hogy őszt hagyjon a szőke tincseken,
s bánat, mely úgy szól, mint öröm beszéde,
s csömör, mely bérért tart csak éberen:
minden emberi vágynak ez a vége.

Vásárolt csókok terhe. Jaj, amit
gyermek gyümölcse soha meg nem áld;
egy élten át, estétől hajnalig,
reggeltől, estelig, egy életen át
vacogó ajkad és vacogva zárt
szemhéjaid azt súgják, tűzben égve,
hogy a szerelmet szégyeld és utáld:
minden emberi vágynak ez a vége.

Mézes szók terhe. Jöjj, född el fejed,
ess térdre és sírj; mert ez alja-nép,
mely agyba-főbe dicsér s hízeleg,
rád se hederít majd, ha jő a vég.
Ha jő a vég, ártéri hordalék
lesz arcod ingoványos süppedéke,
honnan a meddő tenger visszalép:
minden emberi vágynak ez a vége.

Hosszú élet terhe. Egy kis halál
lesz álmod, és ébredned rettenet;
s éjszaka szólsz: „A nap csak kelne már",
s szólsz reggel: „Ó, a nap csak halna meg.”
Napok unalma ruház és etet,
s bújsz a bűnbánat nehéz köntösébe,
gyász lesz a fátylad, és gond lesz öved:
minden emberi vágynak ez a vége.

Ragyogó színek terhe. Fényveszett
aranyt látsz majd, s a zöld lesz szürke folt,
és arcod is olyan lesz, mínt ezek,
a régi látás hamvaiba holt.
S a kegynek mondhatod: „Valaha volt",
s múlt csókok holtát kell megérned, élve,
s szólván, szavadban könnyek árja fojt:
minden emberi vágynak ez a vége.

Bús számvetések terhe. Jő a nap,
mely minden elmúlt napodról felel:
mint múlattad időd, utad, szavad,
kivel volt lenned jó s édes kivel –
mig tűntében visszáját veti fel
a régi órák minden édessége,
s a végső perc pokol-tüzet lehell:
minden emberi vágynak ez a vége.

Négy évszak terhe. Lombtörő szelek
tavasszal s közben hó és jég esőz,
s nyár, amely zöld bánatot gyüjtöget,
s nyomor vackán fetrengő, buja ősz,
mely az évre sóváran visszanéz,
amíg a máglya hamva hull a szélbe,
s tél, annyi nyavalyával ismerős:
minden emberi vágynak ez a vége.

Holt arcok terhe. Nem szerethetők
többé, nem láthatók, nem foghatók,
fény s árny határán váltva libbenők,
a szedett földön sírva kaptatók,
hol csűr nem áll, nem sarjadnak magok
s kétes napok kurta lélegzetére
pereg, pereg a sóhajtó homok:
minden emberi vágynak ez a vége.

Túlságos öröm terhe. Odahagy
élet s boldogság, tisztaarcu kéj;
lábad alá dagaszt sűrű sarat,
metsző szelet bocsát fejed fölé;
s mi piros volt, lesz vértelen fehér,
s mi igaz volt, hazugság lép helyébe,
s mi nappal volt, helyébe lép az éj:
minden emberi vágynak ez a vége.

Ajánlás

Herceg, s mind, akit víg öröm ölel,
e rímet vésse jókor még eszébe:
mert élni édes, ámde halni kell.
Minden emberi vágynak ez a vége.

Somlyó György

29-32. oldal · Algernon Charles Swinburne

danlin>!

HALÁL UTÁN

Koporsót fed négy deszkaszál,
s hallják, hogy a holt mit csinál.

Első átka: ajka között
síri szomj és hulla-üszök.

Fejében, átka, második,
hogy Isten műve szétesik.

A harmadik, hogy a keze
hulla-gézzel pólyálva be.

S lábára, mint negyedik,
a szemfedél tekeredik.

„Volt pénzem, sárga és fehér,
s nevem, mely nagy fénnyel felér.

Volt szép ruhám, zöldszínű, rőt,
s jó aranypánt fejem körött.

De számba hús már nem kerül,
így élek itten, féregül.

Hajamban nincs aranyszalag,
így élek itten, mint a vak.

Inam feszes volt és kemény,
itt meg egy araszt nyúltam én.

Ágyékomnak száz vágya volt,
s most kiszikkadt, porrá omolt.»

Az első deszka így beszél:
„A hús jobb-e vagy a kenyér?"

Majd a második deszka szól:
„A méz édesebb vagy a bor?"

Aztán a harmadik beszél:
„Arany lány-fej aranyat ér?"

S negyediktől a felelet:
„Mivelünk ez mind egyremegy."

És kérdezi tőlük a holt:
„Nincs rétemen láng-marta folt?

Fiam nem falták föl ebek?
Nőm húsa vadat nem etet?

Szolgálóm üstben főzik-e?
Szolgám bitón kivégzik-e?'

A négy deszka meg így felel:
„Kegyetlen dolgokat hiszel!

Aranyágyban hever a nőd,
lepedői hímzése rőt.

A fiadon selyemruha;
ujja, mint aludttej, puha.

Szolgálód új szoknyát kapott,
és a szoknyán kék szalagok.

Szolgádon kesztyű és gyűrű,
szemnek, szeretni, gyönyörű."

Kérdezi erre a halott:
„Isten nekünk mi jót adott?"

Felel a négy, egy se rest:
„Húst, hogy poklok férgét etesd!"

Tellér Gyula

63-66. oldal · Algernon Charles Swinburne

danlin>!

MATER DOLOROSA

Citoyen, lui Enjolras, ma mère, c'est la République.
Les Misérables

Ki az, ki ott, hol az útat gaz, burján lepi be,
ül elnyűtt nászruhában, szakadt a köntöse,
ül mezitláb a porban s mint aki sárban járt,
köpenyként éj takarja, csapzott haja zilált?
Szebb, mint akárki ember-lánya, meggyötört,
könnymarta szeme mélyebb, mint egek kútja fönt.

Ő az, kinek elárvult esendősége miatt
morajlik lent a sötét föld, szívünk majd meghasad.
Ő, kinek szerelméért a férfiemberek
vízként kiöntve szélbe szórták a lelküket.
Kinek dicsőségéért habként hullt annyi lét,
ki fénybe vonta Göröghont, szította Róma tüzét.

Nemde hasztalan immár, hiú ostobaság
melléje leülni, busulni, átélni baját?
Szürke az út porától, sokfele járt, amig
évnyi napok sora törte, botlatta lábait.
Segíthet-e hát, gyümölcsét, hírét adhatja-e,
ha őmagának is csak oly megcsúfolt a neve?

Szolgáljad, de ne bérért. Ha akad, akinek
íly mézre vágyik ajka, jobb észre se veszed.
A vésztehrhes kupából mi csak keserveink
fanyar kortyát ihattuk. A föld királya mind
tanácsba gyűlt, hogy őt veszejtse, irtsa el,
az ő sebei vére, mit nékünk inni kell.

Fölkérhetnek-e csontok, újulhat hullt levél?
Mi benne folyt, lehet még ereitekben vér?
Befogadható-e a víz, mi felszökve szertefolyt?
Az ér csak vértől élhet s az ér őbenne holt.
S ha vége a létnek, vége, ím elmúlt, ami múlt,
járt ő is delelőn, de napfénye mára kihúnyt.

Nektek hát mit se számít, itt járva körüle,
ajka közt moccan-e lélek, hogy él-e, vagy hal-e?
Nézzétek, emberek, míly nagyszerű asszony ő.
apáitok őt keresték, sok imát rebegő
örült rálelve, bárha étke se, háza se volt,
s lám, nem törődtök véle immár, hogy napja holt.

Apáitok hangja bezzeg hallatszott mindenütt,
markukban harcok éhe és csupa tűz a szívük.
Respublika nevével, s szerelméért hiven
lángolva törtek előre, gigászként meztelen.
De gyermekük, kit bölccsé nevelt a pap, akit
némává a király, nem őt, a kályhafényt lesik.

Ó, aranyistennő te, valóban unokák
ők, akik arcod fényét aranyra cserélik át?
Valóban íly fiakat szült reményed virradata?
Császár hűbére a sorsunk, Pápa a lelkük ura?
Rejtsd hát arcod, szerelmem, idődnek vége szakadt,
lejárt uralmad az égben, napfényed szeme vak.

Míly álom ez? Jelére fel fog-e kelni még,
ha nincs szivében remény, könny se lepi már szemét?
Gyászodra megébred? Sír, ha még siratod?
Gyere, hagyd, mást mit tehet; ha elalszik, úgy a jobb.
De kik sírtok utána, nektek kell élni még tovább,
hisz az élet szép s mimagunknál bölcsebb a világ.

Bölcs, igen és hatalmas a világ: ád, igér
éveket, ámde meddig kell éljen, aki él?
Ostoba és szegény a hit, ösvénye kopár,
mig hajnalban a nap s szél útjára nem talál.
A halott arcra ekkor új nap sugara gyűl,
s benne a lélek, ő és a világ egyesül.

Fodor András

102-104. oldal · Algernon Charles Swinburne

danlin>!

KOSSUTH LAJOSNAK

Apáink szemefénye is azóta.
Esthajnali jó csillagunk! neved –
mely délbe láng volt nagy idők felett,
hogy harminc év előtt állott a próba,

s orkánosan rázkódott Európa
villámba, szélbe – még ma is nevet,
s új korban új kor hirdetője lett.
De nem a múltért dicsérünk, hunyóba,

Kossuth, ki szívünknek, mint Landor, áldott,
hanem mivel a hangod most kiáltott,
az Isten trombitája, és a rossznak

most törsz neki villámszóró kezeddel,
s kardoddal, melynek éle nem veszett el,
most vágsz oda a zsarnoki orosznak.

Kosztolányi Dezső

119. oldal, Kossuth Lajosnak · Algernon Charles Swinburne

danlin>!

ENDYMION

A ligeten madár dalol
s arany a gallya, tiszta vér.
Bégetve mocorog az ól,
vadkecske jön a fák alól,
itt várom őt s ő tudja jól,
azt mondta tegnap, visszatér.
Hold! Fölkelő! Lágy sugarú!
Ó égi hölgy, lesd csendesen,
megismered a kedvesem,
bibor a lábán a sarú,
megismered, ha közelít,
mert pásztorbotja van neki
s mint a galamb, olyan szelíd,
barnák elomló fürtjei.

A gerle hallgat, csapodár
hímpárja elröpül tova. –
Farkas megy a prédára már
s a méh, a zümmögő dalár
a liliom kelyhébe vár,
a lanka halványviola.
Hold! Delelő! Szent sugarú!
Hágj föl' az égre s odafönn
nézd kedvesem, ha erre jön,
bíbor a lábán a sarú,
a homlokán lágy, barna haj,
kezébe horgas, görbe bot.
Mondd meg, hogy várom egyre, jaj,
lenn a tanyán már tűz lobog.

Hullong a harmat idelenn,
madár se szól távol-közel,
Faun sem cikáz a ligeten
s a nárcisz is, mint idegen
aranykapúját hidegen
bezárja és ő nem jön el.
Hold! Elfogyó! Bús sugarú!
Az édes, édes merre ment?
Hol ajka, a bibor, a szent,
a pásztorbot és a sarú?
Mért bújsz ezüstsátradba, mondd,
sűrű ködök mély rejtekén?
Ah, az ifjú Endymiont
te csókolod, nem én, nem én!

Kosztolányi Dezső

191-192. oldal, Endymion · Oscar Wilde

danlin>!

Oscar Wilde: DALOCSKA

Nincs aranyom, amit
hét sárkány silbakol,
szegény a pásztor itt
és üres az akol.
Nincs gyöngyöm, rubinom,
ékíteni nyakad,
de sípomon finom,
lányhívó dal fakad.

Törj nádat énnekem,
kérj tőlem éneket
és pásztorénekem
elbűvöl tégedet.
Mert szebb vagy, drága, szebb,
mint liliom-kehely
s édes vagy, édesebb,
mint ámbra és a tej.

Mit félsz, kedves babám?
Nem él már Hyacinth,
halott, halott ma Pán,
többé nekünk nem int,
szarvas-faun idegen
a sárga lombba már,
olajfaligeten
csókos isten se jár.

Hylas se futja most
a régi tájakat
és a rózsás-pirost,
nem kéri, szájadat.
Nincs, nincs ivor dryád
hol fönn a domb tetőz.
Komor, ezüst nyilát
búsan veti az ősz.

(Kosztolányi Dezső)

217-218. oldal · Oscar Wilde

danlin>!

MAY JANET
Breton ballada

„Kelj fel, kelj fel, te May Janet
gyere háborúba velem”
két kezénél magához húzza,
úgy néz szét a tengeren.

„Fehéret arat, aki vöröset vet,
s vörösből lesz fehér
mielőtt arcod s lányomé,
nászágyban összeér!

Aranypénz nő a sárga mezőn
s zöld rozs a tengeren,
s piros alma nő piros rózsafán
mig benne gyümölcsöd terem”

S ő így: „Enyém lesz a szárazon,
vagy enyém a tengeren,
csellel, erővel is elviszem őt,
nem lesz itt kegyelem.”

Apja úgy rántotta oda a lányt,
ruhája szétszakadt,
s úgy belevágta, hogy aranylánca
villant a tenger alatt.

Két kézzel kifogta a kapitány
a szép zöld tengeren:
„Állj fel, kelj fel te May Janet,
gyere háborúba velem”.

Az első városba értek
a mátka szobája kék,
ott selyembe öltöztette őt,
az öve ámbra-ék.

Másik városban a vacsorán
nyüzsgő vőfélysereg –
ott ezüstbe öltöztette őt,
hogy nézni is remek.

Harmadvárosba értek
a nyoszolyólány mind arany,
de ő mindnél csudásabb:
bíborruhája van!

Az utolsó városba értek
piros-fehér ruhája van,
s zöld zászló a jobb s a baloldalán,
s a feje fölött arany.

Hajnal Anna

56-58. oldal · Algernon Charles Swinburne


Hasonló könyvek címkék alapján

Gál Zsuzsa (szerk.): A zene szava
Oscar Wilde: Oscar Wilde összes művei I-III.
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Oscar Wilde: A canterville-i kísértet
Gyurgyák János (szerk.): Élet és Halál könyve
Lothringer Miklós (szerk.): Örök megújulás
Baranyi Ferenc (szerk.): Rád gondolok
Ady Endre: Ady Endre összes költeménye
Ady Endre: Válogatott versek
Ady Endre: Versek I-II.