Amrita 77% 30 csillagozás

„If you go, I wanna go with you.
If you die, I wanna die with you. ”

Számomra ezen művek, olyanok, mint másoknak egy gyümölcsöstál, tele finomabbnál finomabb gyümölcsökkel. Van amelyik édes, van amelyik kicsit savanyú, de együtt elfogyasztva a legkülönlegesebb ízvilágot adják és elégedettséggel töltenek el bennünket.

Egy kis könyvesbolt kirakatában fedeztem fel a kötetet, és a fülszöveget olvasva nem volt kétség, meg kell vennem.
Sosem hallottam a kötet előtt a festő művésznőről, amit igazán szégyellek.

A könyv olvasása közben megismerhettem a két háború idejében létező Indiát, a kasztrendszerét, politikáját, művészetét. Szinte együtt lélegeztem az ott élőkkel, akár brit, akár bármely más nemzetségű emberekkel.
A kötet nem csak egy egyszerű memoár. Sokkal de sokkal több. Egy adott korszak társadalom kritikája, mely hűen adta vissza az akkori nézeteket, eseményeket.

Amrita egy páratlan, igazi huszonegyedik századi felfogású nő, egy letűnt időszakból.
Páratlan intelligenciával, humorral, szabadság imádattal és féktelen szexuális étvággyal megáldott Nő volt és nem utolsó sorban fantasztikus tehetségű festő.
A könyv felénél jöttem rá, mennyire csodálom és kicsit féltékenységet éreztem a bátorságáért, hogy önmaga mert lenni egy zárt erkölcsű világban. Soha nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla, hogy kit bánt meg őszinte szavaival és, hogy milyen véleményt vált ki a festészetével.
Az igazságot tartotta a legfontosabbnak és a szabadságot.
Számos szeretői közül, olyanok szólalnak fel egy – egy fejezet erejéig, akikre valamilyen nagyobb erejű hatást gyakorolt rájuk Amrita.

A könyv olvasmányosan van megírva, szépen összeszedett háttérmunka húzódik meg a sorok között, és folyamatosan fent tartja az olvasó érdeklődését.

Nagyon örülök, hogy ráleltem erre a könyvre és főleg annak, hogy megismerhettem egy páratlan életfelfogású, ifjú festőt, egy igazi Nőt.

Ajánlom jó szívvel és nagy kedvenc!

„Európa Picassóé, Matisse-é, Braque-é és még sok másik művészé, India azonban kizárólag az enyém.”. Amrita Sher-Gil tökéletesen tisztában volt a tehetségével, nálunk viszont nem annyira köztudott, hogy India egyik legnagyobb festőművésze magyar volt. Budapesten született, a Szilágyi Dezső téren, egy meglehetősen egzotikus családban nőtt fel, amelynek köszönhetően kiteljesedhetett ugyan a művészete, azonban mindvégig labilis maradt az idegrendszere. A világpolgár lánynak vissza kellett térnie Indiába ahhoz, hogy megtalálja saját hangját a festészetben, azonban a családi problémák és a szifilisz egyre jobban megnehezítették a mindennapjait, és nagyon fiatalon, mindössze 28 évesen érte a tragikus vég. A gazdagok nagyvilági életét élte ugyan, és már korán felismerték a tehetségét, de zaklatott és túlfűtött egyénisége miatt soha nem találta meg a lelki békéjét. Magyar unokatestvéréhez ment férjhez, nem szerelemből, hanem egyrészt lázadásból, másrészt azért, hogy megszabaduljon zsarnoki anyjától, aki azonban sajnos megtalálta a módját annak, hogy tönkretegye lánya házasságát, amely más körülmények között megadhatta volna azt a kiegyensúlyozottságot, amelyre Amritának szüksége lett volna ahhoz, hogy a lelke lecsillapodjon, és a művészetre koncentráljon. Tragikus halála, amelynek körülményei máig tisztázatlanok, a családját is tönkretette, édesanyja néhány évvel később önkezével vetett véget életének, édesapja sem tudta kiheverni a veszteséget. Amrita Sher-Gil különleges személyiségéről nem lehetett könnyű életrajzot írni, a szerző a regényes formát választva mégis közel tudta hozni az olvasókhoz ezt a szenvedélyes művészt, kár, hogy a végére kicsit elveszíti az arányérzékét, és nem kicsit esik túlzásokba az utolsó időszak leírásakor, de összességében átfogó képet kapunk a festőnőről.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/10/19/konyvkritika_a…

Nos nem volt ez rossz könyv. Sőt meglepett, de mikor a kezembe vettem, nem igazán ilyesmire számítottam. Azt is megmondom őszintén, hogy nem is hallottam még soha a festőnőről. Pedig magyar származású és lehet illett volna már, ha csak említés szintjén is. Az összes többi festő, költő, író, stb. aki meg lett említve, még ha nem is ismerem az életútjukat, vagy műveiket, már mind ismerős volt. Azért ez is érdekes. Viszont a képeket látva, nekem ami a legjobban feltűnt, hogy annyira mondták ilyen meg olyan szép, hát én a könyv hátulján lévő képekből tudok csak kiindulni, ahol az egyiken még tán bajuszkája is van, nem találom annyira szépnek, de ez persze szubjektív. Magáról a műveiről nem szeretnék beszélni, mert abszolút nem az én világom a festészet. Egynek elment.

Amrita Sher-Gil, magyar-indiai festőnő a 20.század közepéről. 28 éves koráig tartott pompázatos, sajátos, tragikus tánca. Jó lenne folytatni, amit abbahagyott..
Olyan ez a könyv, mintha Amrita betért volna az elvarázsolt kastély tükörszobájába, és sorra végignézte volna magát a különös üvegeken. Őt nem látom, csak a tükröződéseit, és azokon keresztül próbálom megfejteni, ki is volt ő valójában.
Nagyon lenyűgöz, de ahogy olvasom, nem csak engemet.
Ritka megnyilvánulása annak, ami mindenben megjelenik mégis láthatatlan marad. Mintha ő alig lenne, s általa szabad szemmel is látszódna az a gyönyörűség, ami van egyedül és igazán..
Ám fizikai formája nem sok örömet kapott, kontinensek, kultúrák között hánykolódott, a történelem poklai elől menekült, férfi és női ölek számtalanjában keresett megnyugvást, imádták, de vajon megértette-e valaki is igazán?
Halála a mai napig tisztázatlan, rémes olvasni az utolsó lapokat ahol a lehetséges okokat sorolják fel. Tényleg remélem, amit elkezdett valahol, valamilyen formában él tovább. Mert az alkotó elmegy, de az alkotás marad..

Annyira jó lehetett volna ez a könyv, és annyira nem volt az. Érdekes a főszereplő, érdekes a történelmi háttér, a helyszín lenyűgöző, de az írói stílus és annak hiánya harmatgyenge szöveget eredményezett. Sokszor zavaros volt, hogy kinek a szemszögéből olvasható az adott rész, tele volt nyelvtani és stilisztikai hibával. Volt egy pillanat amikor félre akartam tenni a könyvet, szerencsére azonban kitartottam. A végefelé a történesek már vittek magukkal és ez elhomályosította az írói hibákat. Szerintem nagyon szép filmet lehetne forgatni a festőművésznő rövid, de annál izgalmasabb életéből, én örülök, hogy megismerhettem a történetét.

Imádtam ezt a nőt. Egy igazi példaképpel állunk szemben. Egy erős, határozott, független nő, ami a szívén az a száján is. Sosem köntörfalazott. Ő felhágta mindazt a tabut, ami még mái napig is annak számít és sokan elítélik ezt az életformát, pedig senki sem különb a másiktól. Az emberek szimplán irigyek a másikra, mindazt amit elért, a szépségéért, azért hogy felvállalja önmagát. A tömeg emberek sosem fogják elfogadni a különcöket, mert nem értik meg. A tömeg emberek csak kibeszélik egymást, rossz akaróak és keresztbe tesznek embertársaiknak. Bár ne lennének ilyen gonoszak az emberek, és bár mindenki felszabadultan felvállalná önmagát, mert csak az hoz igazi BOLDOGSÁGot.

A legapróbb részeket is kritikával illette, egyebek között azt, hogy egy képsoron belül hirtelen váltották egymást a jelenetek, aminek következtében hiányzott a kapcsolat a jelenetek között, és elmaradt a folytonosság és a harmónia érzése a film anakronisztikus cselekményében. – jellemzi Amrita Sher-Gil az indiai mozikat. De éppen ezt éreztem a könyvvel kapcsolatban is (egyébként a fenti idézetből is hiányzik a gördülékenység, a folytonosság, a harmónia). Helyenként a megértés kárára – bekezdéseken belül változott az elbeszélői nézőpont, és nem derült ki, hogy ki szól az olvasóhoz és hányadik személyben. A cselekmények időbeli egymásutániságában zavar, a szövegben logikai ellentmondások, elütések, helyesírási, nyelvhelyességi hibák jellemzik a regényt.
Érdekes volt közvetlenül Szunyogh Szabolcs: Amrita Sher-Gil című könyve után olvasni. Érdekes, de zavaró is egyben. Mennyire másként lehet értelmezni egy-egy helyzetet, életeseményt, döntést, reakciót a két olvasat alapján. Érezhetően hatalmas kutatómunka előzte meg mindkét írást, és sok kérdés megválaszolatlanul maradt, Amrita élete pedig egyébként is rejtélyekkel volt teli, ezért nem tudom, hogy mi okozta az eltéréseket. A magyar vonatkozás egyértelműen Szunyogh Szabolcsnál élvezetesebb, Alfredo de Braganza könyve viszont olvasmányosabb, bár a Guttman László szálat erőltetett kerettörténetnek tartom.

Kevés életrajzi könyvet olvasok és e hiány pótlására gondoltam, hogy elolvasom ezt a könyvet. Bevallom Amrita Sher-Gilt műveit és festészetét nem ismertem eddig. Kedvcsináló könyv volt, a stílusa tetszett, érdekes módon mesélte el e fiatalon meghalt festőnő életét. India világát is bemutatja kicsit és az abban a korban ott élő brittek életét is láthajuk.

Ez a könyv nekem nagyon tetszett. Ritkán szoktam olvasni életrajzi könyveket, de megfogott a borítója és kíváncsi lettem Amrita történetére. Nem egy száraz életrajzi könyvet kap az olvasó a kezébe. Amrita nagyon fiatalon hunyt el, de sokkal többet élt a 28 év alatt, mint egy átlagos ember. Az élete nagyon kalandos és izgalmas volt, mivel elég gazdag családba született sok helyre eljutott. Már a családja sem volt hétköznapi, mivel édesanyja magyar származású zsidó nő volt, édesapja pedig indiai, így nemcsak a festészettel, de bőrszínével is kitűnt a tömegből. Több szemszögből tárul fel elöttünk az élete, hol az író mesél róla, hol az életébe belecsöppent szeretők, barátok, barátnők. Az biztos hogy aki találkozott vele az élete során mindenkire nagy hatást gyakorolt, ez alól sem a nők, sem a férfiak nem voltak kivételek. Hamar felfedezték a festészet iránti hajlamát. Az édesanyja zongoraművésznő, az apja pedig pandzsábi arisztokrata polihisztor volt. Magyarországon született, de későb Indiába költöztek. Amrita az olvasásba és festészetbe menekült az otthoni légkör miatt. Egész életére hatással volt szülei viharos kapcsolata. Tinédzser korában, hogy fejlődjön a festészetben, Olaszországban és Franciaországban is éltek. Az indiai gyökerek miatt kényszerházasságra akarták kényszeríteni a szülei, amibe nem egyezett bele, de ebből a viszonyból nemi betegséget kapott (szifiliszt) amelyet Magyarországon kezeltetett. A Párizsban töltött évek alatt fedezte fel a testiséget, szexuális étvágyáról is elhíresült, nőkkel és férfiakkal is kapcsolatot tartott fent. Mindenkire nagy hatást gyakorolt, nagyon művelt volt, de ami a szívén az a száján, bárkit megtudott bántani a szavaival, nem érdekelte, hogy mások mit gondolnak róla, ugyanúgy megsértett egy átlag embert, mint egy maharadzsát. Sok évet töltött Indiában, így képet kapunk az ottani életről, az 1930-as évek indiai világáról, ami még külön pluszt ad a történethez. Szülei ellenezték kapcsolatát az unokatestvérével, akihez ennek ellenére feleségül ment Magyarországon. Kitört a második világháború, menekülniük kellett Amrita származása miatt, ezért újból visszaköltöztek Indiába. Ekkor más sokan ismerték és elismerték művészetét, de anyja zsarnoki viselkedése miatt élete utolsó éveiben költöznie kellett a családi házból. Korai halála mindenkit megrázott, épp előkészületben volt egy kiállítása amikor bekövetkezett a tragédia. A mai napig nem tisztázódott, hogy mi okozta a halálát, pedig a férje orvos volt. Tele volt életszeretettel, de épp a családja akiknek a legjobban kellett volna szeretnie, támogatnia őt, sokszor elfordult tőle. Az életet, ahogy élte kiemelte őt a középszerűségből.

Tömény giccs ez a könyv, stílustalan és egyszerű. Amrita pedig végtelenül idegesítő, öntörvényű és pszichésen beteg ember volt, aki amerre járt, tönkretette a körülötte lévők életét.