Nagy várakozással fogtam hozzá a könyvhöz. Egyrészt azért, mert Alfred Price-tól számos színvonalas könyvet olvastam már, és olvasmányélményeim alapján úgy vélem, Price nemcsak jó hivatkozási alap, hanem olvasmányos is, ráadásul mindig tud újat mondani. Másrészt ezért a vaskos, tekintélyes albumért elég sokat fizettem… rendben van új könyv, tele van képpel (amik tényleg nagyon jók) de ennyiért nem szoktam könyvet venni, nagyon ritkán! De akkor tényleg ütős darab legyen…
Nos, Price könyve végül is hozta az általam minimálisan elvárt szintet, és nem kell jóindulatúnak lennem sem ahhoz, hogy lazán 5 csillagot adjak és jó olvasmányként tekintsek rá. Tömény információhalmaz, de hát egy ekkora eseménysorozatot, ilyen tág időben nem is lehet máshogy tálalni. Végig követi a légi háború főbb elemeit 1939–1945 között, kitekintve mind a RAF, mind az USAAF bombázó hadjárataira, bemutatva a meghatározóbb típusokat, ismerteti a harcászatot és hadászatot. Rengeteget idéz a főszereplőktől, némelyeket egyébként maga is megszólaltatott kutatásai során. Tehát első számú forrásokból is dolgozott. Benyomásom szerint a Luftwaffe-t sokkal részletesebben elemezte, csak ha a könyvben szerepelt neveket nézzük, a német pilótákból jóval több fordult elő, illetve sokkal többet foglalkozott fontos német „fejekkel”. Brit szerző révén feltűnő, hogy milyen magas fokon képviseli a tárgyilagosságot.
Néha már agyzsibbasztóan sok benne a repüléstechnikai adat, gondolok itt különösen a különféle radarokra. Ezeknek a működése igen bonyolult volt, bevallom olvasni sem volt könnyebb róluk. Részletesen elemzi a támadó taktikákat, harci alakzatokat, a bombázási eljárásokat, a különféle védelmi reakciókat mind levegőből mind földről, továbbá a fejlesztéseket, a fegyverrendszereket stb. Van egy érdekes megjegyzés, pontosabban egy ábra formájában, ahol feltünteti, hogy mennyit fejlődött a német tűzerő a háború korai szakaszától a végső periódusig. Néhány milliméteres géppuskáktól eljutunk az 50 mm-es gépágyúkig. Egyébként kiválóan szemlélteti a könyv, hogy milyen bonyolult, nehéz, komoly kihívással járt ez a légi háború, mindkét fél részéről. Gondos tervezés, kiváló szakemberek, tervezők, fejlett technológia és egyéb tényezők komplikált halmaza az egész légi háború. ha bombázó pilóta vagy, rendeződj sorba, megszabott magasságon, megszabott „wingben”, megszabott irányban, megszabott időben, bombázz precízen, időben a megfelelő helyen, figyelj az ellenségre, az időjárásra, a bajtársaidra…kezeld a bombázódat (állítólag a B-17-est nem volt komoly kihívás kezelni) és vidd haza a madárkát… na meg persze éld túl. A légi háború a Reich felett egy gyilkos dráma volt.
Gyakran olvasni arról, hogy „értelmetlen” volt a légi hadjárat… elemzi ezt is, hogy milyen hatásai voltak, világosan bemutatja, hogy valóban nem érte el a célt, miszerint legyőzhető az ellenség, de megmutatta, hogy komolyan hozzájárult, elég csak arra gondolni, hogy az olajipart szétbombázták, és ezáltal megbénult a német hadigépezet, legalábbis komolyan korlátozta azt. Azáltal, hogy bombázták éjjel és nappal a Reichet, rengeteg erőforrást kötöttek le (tüzérség, repülőgépek, légi technikai hadieszközök, pl radar, lőszerek stb). Továbbá a közlekedéshálózat szétzilálásával 1945-ben lehetővé tette a gyors bevonulást a nyugati hadszíntéren. Gyakorlatilag 1944 őszére megbénult Németország. 1945-ben pedig már képtelen volt hatékony védekezést kifejteni a Luftwaffe. Egyszerűen belekényszerítették a Luftwaffe-t egy olyan háborúba, amit nem nyerhetett meg, az akkori repülőivel. Hiszen ha nem lépnek fel a bombázók ellen, azok még nagyobb hatásfokkal fejtik ki hatalmas pusztító erejüket. Továbbá még korábban megbénul a német termelés, elsősorban az olajipar. Ha viszont vállalják a harcot (ahogy történt is), akkor megkockáztatják, hogy ledaráltatják a teljes légierőt, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a bombázó pilótákat is át kell képezni egy ilyen potenciállal szemben, mint ahogy történt is. 1944re sikerült elérni a szövetséges légi fölényt. A Luftwaffe belement egy olyan háborúba, amit nem nyerhetett meg. van egy megjegyzés, ahol dicséri a figyelemre méltó német repülőgép termelési adatokat, és példákat hoz rá, hogy csak az USA-ban, csak 3 jelentősebb ipari komplexumban több harci gépet gyártottak, mint a németek… Ezek világos elemzések.
Egyébként kitér arra is, hogy a Me 262-es vadászbombázó vs vadászgép „vita” nem is volt olyan irracionális… Price szerint mindkét esetben volt ráció.
Alfred Price maga is pilóta volt, és az elektronikus repüléstechnika szakértője, a hidegháború idején repülte éles bevetéseit. Magyarul sajnos tudtommal csak 4 könyve jelent meg, pedig több tucat könyvet írt már repülés témában. Ha a légi hadviselésről kellene ajánlanom valakinek a könyvét, akkor Price-ra esne a választásom.
Jól megírt szakkönyv, inkább azoknak, akiket a légi technikai, harcászati részletek érdekelnek. Amit kiemelnék, bár ez szubjektív, hogy rengeteg új infót tartalmaz a könyv. Sok új témáról olvashattam részleteket. Érdekes, hogy Price másik könyvében, „A második világháború híres vadászgépei”-ben rendkívül érdekes adatokat közöl a légi felderítésről, annak fejlődéséről, lehetőségeiről, technikájáról. Némely részlet visszaköszönt a többi könyvéből is, de ez nem baj. Érdemes elolvasni.