Anglia ​világuralma és a háború 0 csillagozás

Alfred Hettner: Anglia világuralma és a háború Alfred Hettner: Anglia világuralma és a háború

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata – Új folyam Magyar Tudományos Akadémia

>!
310 oldal · Fordította: Szánthó Gyula

Népszerű idézetek

Fisu P>!

Ennek a könyvnek a tárgya nem szorul igazolásra, mert az Anglia világuralma ellen irányuló harcz ennek a rettenetes háborúnak egyik nagyobb, sőt talán épen a legnagyobb problémája; sürgősen szükséges tehát, hogy tisztába jöjjünk az angol világuralom lényegével és okaival. Történeti és nemzetgazdasági szempontból már többszörösen tárgyalták; de még mindig hiányzik annak földrajzilag való tárgyalása, már pedig tulajdonképen csak e mellett a tárgyalás mellett foghatjuk fel egészen az angol világuralmat mélyebben fekvő okaival és az egész föld kerekségére kiterjedő nagy változataival együtt.
Ez a könyv nem tudományos fejtegetés, habár általa a tudományos felfogás előmozdítását is remélem; inkább az a czélja, hogy lehetőleg széles köröknek szóljon. Ennélfogva kerültem a tudós kifejezéseket és elhagytam minden tudós mellékdolgot, irodalmi jegyzeteket és az ellenvélemények fejtegetését.


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Kershaw: Harckocsizók
Bill Bryson: Shakespeare
Andrew Roberts: Churchill: Kéz a kézben a sorssal
II. Erzsébet királynő uralkodása képekben
Philippe Sands: Kelet-nyugati utca
A korona igazi története
Ludovic Kennedy: Óriások csatája
Nick Page: A leghosszabb hét
Szonday Szandra (szerk.): MACIVA
David Lough: Nincs több pezsgő