Gamiani ​avagy a kicsapongás két éjszakája 6 csillagozás

Nem mondom, hogy rossz volt, mert egy ilyen könyvnél mi a rossz?
Kevésbé gyomorforgató mint a Tizenegyezer vessző! El lehet olvasni, de irodalmi értéke sincsen, és még csak annyira érdekesnek sem érdekes, legalábbis nekem.
Egy nagy előnye van, viszonylag rövid!

Bár sejtettem, mire vállalkozom, kellemes csalódást keltettek a leírtak. Rövid műhöz mérten elég sok tájra kikacsint, s bár vannak benne kifejezetten beteg képzelgések és/vagy ténylegesen megejtett afférok, tetszett, hogy a nyelvezete nem törekedett lealjasodni a cselekményhez, mellőzte az obszcén, közönséges kifejezések használatát, mégsem hajlott át modorosba vagy virágnyelvezetbe. Vagyis, véleményem szerint, megtartotta az aranyközéputat mely, még éppen nem hozott ki a béketűrésemből, ellenben befogadhatóvá tette számomra a leírtakat (ugyanez már nem mondható el a kiadvány minőségéről, mely hemzseg az elgépelésektől, helyesírási hibáktól, illetve akad benne egy-két olyan ordas nagy félrefordítás, amiért harapni tudnék).
Igazából azoknak is tudom ajánlani, akiknek nem jött be a Tizenegyezer vessző (azt én is fanyalogva tettem le), mert jelen művet amolyan bemelegítésnek éreztem, egy kis kikacsintásnak azok számára, akik még nem mertek hozzányúlni ezen pikáns és polgárpukkasztó klasszikus művekhez.

Hát ez bizony rövidre sikerült. Talán jobb is így, hiszen ismerem Restif De La Bretonne „remekművet” a Nagy francia ágyat, sőt Justinet, Sodoma 120 napját, és egyéb izgalmas írásokat is Sade Márkitól. Apollinairehez azonban egyik sem fogható! Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ő a műfaj koronázatlan királya.
Gamiani egy olyan mű, melyben a címszereplő egy megátalkodott leszbikus, egy tribád, ha úgy tetszik. Más kérdés, hogy mi adja számára ehhez a motivációt, vagy a gerjedelmet – az elfajzottság, az erkölcstelenség. Egy olyan nő, aki mellőzi az épp észt, és a fehér mája már olyan cselekedetekre készteti, hogy azokat akár a Sátán is megirigyelné. A mű írója eléggé gyűlölhette az egyházat! Számomra legalábbis elképzelhetetlen, hogy arra vágyott, hogy apátok verjék aszketista szeánszaikon használt csomózott ostorral?! S ha ez nem volna elég meggyőző érv, az akasztott hulla himtagján élvezkedő apácák egész biztosan nem a teológia imádatának velejárói. Végeredményben új elem a többi csodás remekműhöz képest a voyeurizmus felbukkanása, hiszen a narrátor állandó hobbija a kíváncsiságát és szexuális vágyait ébren tartó leselkedés. Jár tehát a 4 csillag…

A könyv eléggé rövid, két óra alatt el lehet olvasni,ez a nagy előnye. A létezéséről úgy szereztem tudomást,hogy elolvastam Székely András „A szerelem krónikája, avagy az erotika kultúrtörténete” című könyvét,ebben, a XIX. századi Franciaországról szóló fejezetben emlékeztek meg erről az írásról. A kötetre visszatérve: stílusában a sztori leginkább De Sade márki műveit idézi,persze jóval enyhébb formában. A két éjszaka történetét elmesélő könyv laza kikapcsolódást nyújt,bár bizonyos részeknél én is meglepődtem.A rövidke írásból, tudomásom szerint,eddig két filmváltozat készült, előbb 1981-ben, majd 1997-ben is.A forró erotikus jelenetekben bővelkedő kötet színvonala mindazonáltal nem éri el Emmanuelle Arsan történeteinek szintjét,de könnyű kikapcsolódásnak elviselhető.