Bester az egyik kedvenc aranykori SF íróm, akinek mindkét magyarul megjelent regénye és az általam olvasott novellái nem csak a kor átlagából emelkednek ki, de messze megelőzik korukat az ötletek és az irodalmi minőség terén is, ráadásul a technikai környezet minimális modernizálása és a karakterek kisebb átfazonírozása után akár kortárs SF-ként is megállnák a helyüket. Mert Bester azon túl, hogy piszok jó, szellemes stílusú, könnyű tollú és mégis kísérletező író volt, azt is pontosan tudta, hogy miért olvasnak az emberek spoiler sci-fit: az emlékezetes karakterekért és az elgondolkoztató, meghökkentő sztorikért.
Az Arcnélküli ember még nem annyira őrülten vágtató cselekményű, mint a később íródott Tigris, tigris, de hasonló alapvetésekből indul ki, és a sztori végkicsengése is hasonló, ha nem is annyira drámai, mint Bester másik magyarul megjelent könyvének befejezése.
Ebben a regényben is egyfajta proto-cyberpunk, dekadenciába hajló társadalmi berendezkedés adja a világ alapját, amelyben elképesztő hatalommal és vagyonnal rendelkező megatársaságok uralják a Naprendszert, amelyek a legkíméletlenebb módon küzdenek egymással. Azonban ezek nem a Gibson-féle arctalan korporációk, hanem dinasztikus cégbirodalmak, amelyeket szinte feudális kényúr módjára irányítanak az adott család tagjai.
A regény másik sarkalatos pontja az ESper-ek léte. Ők az emberiség mentális fejlődésének következő lépcsőfokán állnak, ami abban nyilvánul meg, hogy képesek gondolatolvasásra. Bár nincsenek sokan, de az élet minden területén lehet velük találkozni, és képességeiktől függően különböző osztályokba sorolják magukat.
Ilyen háttér mellett ismerkedünk meg a két főszereplővel: Ben Reich-el spoiler, a zseniális, karizmatikus, ám minden morális gátlást nélkülöző milliárdossal, aki öldöklő gazdasági versenyben áll a D’Courtney klánnal, és Lincoln Powell-lel spoiler, aki első osztályú ESper és rendőrprefektus is egy személyben.
Reich a könyv elején eltervez, majd végre is hajt egy merényletet a D’Courtney klán feje ellen. Ezzel olyan dolgot visz végbe, amivel már 70 éve nem próbálkozott senki, ugyanis az előre kitervelt gyilkosságot már végrehajtani is szinte lehetetlen, mivel az ESperek már a gondolat szándékká érő felmerülésekor semlegesíthetik a potenciális elkövetőt. De ennél is nagyobb visszatartó erő, hogy utólag könnyedén kiolvashatják a gyanúsított fejéből a gyilkosság minden részletét.
Mivel azonban ez egy működő demokrácia, ezért az embereknek joga van megtagadni, hogy egy ESper megfürkéssze őket, hacsak a nyomozók nem támasztják alá kétséget kizáróan az alkalom, az eszköz és az indíték hármasával a gyanújukat.
S ebben a regényben a két főszereplő között azon megy a küzdelem, hogy ez a szentháromság rejtve maradjon, illetve fény derüljön rá.
A regény háromnegyedénél azonban spoiler meglepő fordulattal a három alappillér legfontosabbika elfüstöl a semmibe, így aztán a bűnös látszólag elegánsan megússza a tetteinek következményeit.
Azonban ő sem számol az Arcnélküli emberrel, aki elől nincs menekvés, s aki egy egészen rémisztő privát pokol legmélyebb bugyráig kergeti Reichet.
Bár már ebben a regényben is fontos szerephez jut az átlagemberek és azokon így vagy úgy, de uralkodó „tigrisek” viszonya, de ez a könyv még sokkal inkább egyfajta spoiler parafrázis, amely inkább a bűnözői pszichével foglalkozik, s amelyben a Reich spoiler motivációja lényegesen fontosabb, mint maga a nyomozás, és ezt domborítják ki SF elemek is.