Szofja ​Tolsztaja élete 22 csillagozás

Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​évszázadon át könyvek tucatjaiban festették le Lev Tolsztoj feleségét hisztérikus, önző nőszemélynek, aki, főleg az író vallási fordulata után, pokollá tette férje életét, úgyhogy annak végül nem maradt más választása, mint hogy öregen, betegen megszökjön otthonról…
A Kanadában élő irodalomtörténész, aki először dolgozta fel a házaspár hatalmas terjedelmű levelezését és Szofja Tolsztaja teljes, részben kiadatlan írói életművét, egészen más embert rajzol elénk. Szofja a házasságuk negyvennyolc éve alatt szinte tökéletesen biztosította Tolsztoj számára azt az anyagi, lelki és szellemi hátteret, amely szükséges volt nemcsak a zseniális regények és elbeszélések megírásához, hanem ahhoz is, hogy Tolsztoj az eszméinek szentelhesse életét, mit sem törődve a birtok és a család gondjaival. Szofja mindemellett hasonlóan sokoldalú alkotó személyiség, mint férje: Tolsztoj nézeteivel vitatkozva megírta például a Kreutzer-szonáta párját, s még több kisregényt, izgalmas naplót, eleven… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2012
436 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794749

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Anton Pavlovics Csehov · Anna Dosztojevszkaja · Giuseppe Mazzini · Harold Fielding · Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

cseri>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

A molyos képen nemigen látszik, de a könyvborítón nyílllal átlőtt és kettérepedt szivecskék vannak sormintában. Azt hiszen, pont ez tántorított el eddig (hét évig) az olvasásától. Most sem olvastam volna el, ha nem ajánlja valaki, akinek szerintem jó az ízlése. Szóval ez nem egy ilyen melodrámával nyakon öntött életrajzszerűség, hanem tényleg Szofja Tolsztaja dokumentumokon alapuló, bőven megjegyzetelt életrajza.
Nem volt könnyű élete Tolsztoj mellett. Támogatta a férjét, másolta és kiadta a könyveit, mindeközben szülte a rengeteg gyereket, és ott voltak Tolsztoj elképzelései arról, hogyan kellene élni az életet, például lemondani a vagyonról, szétosztani, kolostorba vonulni, amit nagy család mellett Szofja nem tartott túl praktikusnak. (Tolsztoj a szexuális életről való lemondást is helyesnek tartotta egyébként, csak neki nem annyira sikerült.) Ráadásul élete végén teljesen rátelepedtek a filozófiája követői, a tolsztojánusok, és lényegében ők tehetnek arról is, hogy Tolsztoj feleségének írásai évtizedekig elzárva maradtak, őt pedig hárpiaként tüntették fel az irodalomtörténetben. Részben egyébként Tolsztoj naplói és levelei alapján.
Szóval ez valóban afféle rehabilitáció, a szerző hozzájutott az eredeti dokumentumokhoz, és ez alapján írta meg ezt a könyvet, ami nagyon részletesen számol be Szofja Tolsztaja életéről, amit a férje támogatásának és persze a gyerekeinek szentelt, mindamellett nem száraz, nem éreztem, hogy túl lenne terhelve adatokkal, érdekes, olvasmányos.
Emellé tettem gondolatban: https://moly.hu/konyvek/inge-jens-walter-jens-frau-thomas-mann

cippo I>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Hát hallod, én ezidáig életrajzon még nem sírtam.
(Megígérem, hogy majd ápdételek, ha képes leszek kevésbé zaklatottan nyilatkozni róla.)

11 hozzászólás
Amadea>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Szofja Andrejevna 18 évesen lesz Tolsztoj felesége, aki ekkor 34 éves. A lány gyerekkorától ismeri az írót, akinek 48 évig lesz hűséges társa; 13 gyereket szül (+ háromszor elvetél), ha jól emlékszem, négyet eltemet. Vezeti a háztartást, igazgatja a birtokot, gyógyítja a parasztokat, jótékonysági akciót szervez, neveli és tanítja a kicsiket, a nagyokat bevezeti a társaságba és egyengeti az útjukat. Közbenjár a tolsztojánusok ügyében. Jelmezeket, ruhákat varr, festeni, fényképezni, olaszul és zongorázni tanul, kisregényt, memoárt ír, fordít. Könyvkiadót alapít, óvja T. szellemi hagyatékát, megjelenteti a könyveit, tiltakozik a cenzúra ellen, minden megjelenő példányt ő korrektúrázik, másol T. számára. Nlküle nincs Háború és béke vagy Anna Karenina. Hűséges társ, odaadó feleség, szerető anya, őszinte hívő, gondos ápolónő.
A viszonzás: csészényi hála, rengeteg megaláztatás és egy negatív kép kialakítása.

Nagyon érdekes, hasznos, informatív kötet. Olvasmányos és még képek is vannak benne:P
(Bővebben a blogban.)

Miestas>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Adott egy zseni író és adott egy nálánál is zseniálisabb nő. A nő erején felül mindent megad ennek az embernek és mit kap cserébe Ljovocskától? Hát sok jót nem az biztos és ez a nő még a legmegalázottabb helyzetében is képes Őt szeretni, kitartani, a legmélyebb gödörből is felállni és nem megőrülni.
Tisztelet és megbecsülés illeti ezt az asszonyt, Tolsztoljt úgyszintén de csak mint írót, férfiként előttem megbukott. A legmeghatározóbb érzés bennem az olvasás során az a düh és a szánalom volt.

Szeifert_Natália I>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Az öt csillag annak szól, ahogy megmutatja Szofja valódi életét, amiről sokáig tévhitek (vagy írjam inkább, hogy rosszindulatú rágalmak?) keringtek. Ráadásul nagyon olvasmányos. Ugyanakkor nem könnyű – a léleknek.

azanyadolvas>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

A könyv elolvasása után nem kell ahhoz semmilyen végzettség, hogy belássuk, Tolsztojnak nagyon súlyos mentális problémái voltak. Minimum egy brutális borderline személyiségzavar. Állítom, hogy 10 nőből 10, vagy elhagyta volna, vagy öngyilkosságot követ el mellette. De valami isteni csoda folytán Szofja Andrejevnát vette el feleségül. Ha nincs ez a nő, akkor nincs Háború és Béke, akkor nincs Anna Karenyina stb. Kötelezővé tenném, hogy minden Tolsztoj kiadáson szerepeljen a felesége neve, akinek mérhetetlen önfeláldozása és szenvedései nélkül, ma nem lenne Tolsztoj szépirodalmi életműve. Tolsztojnál a tiszta és sötét időszakok váltották egymást. Az előbbiben írta szépirodalmi munkáit, az utóbbiban megtagadta azokat, és csak tanmeséket írt. Az, hogy voltak neki tiszta/boldog időszakai, Szofja érdeme. Szofja olyan önfeláldozással és türelemmel szerette őt, mintha legalább az élő istent szolgálná. Ha csúnyán akarnám megfogalmazni: még egy ilyen bolondot nem talált volna Tolsztoj, aki ennyi szenvedést és megaláztatást elvisel tőle. És mit kapott ezért cserébe: a sötét pillanataiban tele írta a naplóját a feleségét megalázó bejegyzésekkel, tudván, hogy az utókor ezeket fogja olvasni és ezek alapján ítéli meg a feleségét. Szofja egész életében maga volt az élő evangélium, ezzel szemben Tolsztoj a legnagyobb farizeusként rengeteg bűnt követett el ellene. Az a leginkább becsülendő Popoff könyvében, hogy nem tolakszik bele az életrajzba, csupán azt az óriási munkát végezte el, hogy egybefésülte azt a rengeteg naplót, levelezést és számtalan memoárt, és megírta Szofja monumentális életét.
Számomra egészen átértékelődött Tolsztoj szépirodalmi életműve. Nem csökkent az értéke, de sokkal borúsabban látom.
A fél csillagot csak azért vontam le, mert a végére hiányoltam volna a szerzőtől pár oldal konklúziót, ahol kifejti az ő személyes véleményét, akár pár oldalt írva arról ,hogyan találta meg ez a téma, hogyan lett a szívügye.

kmara>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Szeretni Tolsztojt nem kötelező, de érdemes.
Szeretve lenni Tolsztoj által feladat, életcél, küzdelem.

1 hozzászólás
Lily001>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Nehéz volt olvasnom. Mert végig cipelnem kellett azt a súlyt, hogy bizony ez egy igaz történet. Mégis faltam az oldalakat, mert hőn szeretett Tolsztojom furcsa kettős világlátását akartam megérteni. Akiben öregkorában annyi felfokozott gyűlölet égett a házasság és a női nem iránt, hogy tudott az Anna Kareninában olyan érzékletesen és finoman írni a lélekről, a szerelemről? Ebben a könyvben választ kaptam többet között erre is, és ezért nagyon hálás vagyok Alexandra Popoffnak
Azért is, mert megismerhettem egy csodálatos nőt, Szofja Tolsztaját. Mennyi erő, mennyi kitartás, mennyi szeretet…..! Mennyi áldozat. Remélem, egyszer találkozhatom vele, meg szeretném szorítani a kezét és azt mondani: Köszönöm.

esztigoné>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Szerető feleség, értelmiségi nő, odaadó hívő, szerető anya, művész, és a nagy elme múzsája, aki megaláztatottsága ellenére tette a dolgát, holott belekényszerítették egy ésszerűtlen helyzetbe, és ő volt az egyetlen, aki nem vesztette el a fejét és az emberségét. Még a legmegalázóbb helyzeteken is felül tudott kerekedni ép elmével (nem engedik férje halottas ágyához, majd sikertelen öngyilkossági kísérletet követ el, megcsúszik és belegurul a folyóba.) Számomra ő a NŐ, aki még a sokadik gyermeke után is árvaházakba jár, és saját családjáról is gondoskodik. élete utolsó éveiben is aktív, töretlenül gondozza férje szellemi hagyatékát és a birtokot, harcol világgal a félrevezetés ellen, mikor mások visszavonultak volna a világterhe elől. Megérdemelte ezt a 400 oldalnyi elismerést.

rosa_canina>!
Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete

Nagyon tetszett, jól olvasható, értékes olvasmány. A fél csillag levonás azért mert, sokszor bizonygatta, hogy Szofja mindig, mindent jól csinált, ezt kellett tennie, de kevesen értették ezt meg körülötte, én viszont rögtön azonosulni tudtam vele, bizonygatás nélkül is.


Népszerű idézetek

cippo I>!

[1896 nyarán…] A vendégek távoztával Jasznaja visszatért a szokásos napirendhez: Tolsztoj reggelente írt, majd teniszezett és kerékpározott. Szofja fényképet is készített róla legújabb szórakozása közben. Az egyik kép kettejüket ábrázolja: Szofja nem messze áll, és szeretettel néz férjére. A hatvanhat esztendős Tolsztojnak szenvedélyévé vált az új foglalatosság, s Szofja vásárolt neki egy biciklit, amellyel hosszú utakat tett, a városban és a városon kívül egyaránt.

284. oldal

cippo I>!

Vanyecska betegsége alatt Tolsztoj mit sem változtatott napirendjén. Amikor arra gondolt, hogy a fiúcska meghalhat, mint feljegyezte, „különös szánalmat” érzett a gyermek iránt, „áhitatos tiszteletet a lelke, ebbe az apró, gyenge testbe zárt legtisztább lélek kis csírájának jelenlétében. A lelkét csak nemrég mártották a húsba.”

219. oldal

3 hozzászólás
Amadea>!

1884-ben Tolsztoj leckéket vett egy cipésztől, hogy megtanulja, hogyan kell cipőt varrni. Hamarosan elkészítette első pár cipőjét Agafja Mihajlovna, a szolgálójuk számára. Szofja további részletekről is értesült Szergej Nyikolajevicstől, aki meglátogatta testvérét Jasznajában. Tolsztoj ziláltan, piszkos harisnyában és parasztingben a munkapad főlé hajolt, miközben egy tanító a Szentek életét olvasta föl neki. Szofja füstölögve számolt be erről húgának: »Ez a bohóckodás és a családja iránti közömbösség annyira undorító számomra, hogy nem is fogok neki írni. Miután nemzett egy rakás gyereket, nem leli örömét a saját családjában, és nem is dolgozik értük… Olyan nehéz mindent egyszerre kezelni, a nagy családot, a felnőtt fiúkat, a terhességemet, hogy már alig várom, hogy beteg legyek, vagy gázoljon el a ló, csak hogy végre pihenhessek, és megmeneküljek ettől az élettől.«

165. oldal

1 hozzászólás
Gyöngyi69>!

Szépirodalmi műveiből sugárzó remek emberismerete ellenére Tolsztoj nemegyszer tévedett konkrét egyének megítélésében. Idealista volt, és gyakran megbízott olyanokban, akik azután becsapták. Ahogy Szofja írta: „Te elképzelsz embereket, és típusokká változtatod őket. Nem veszel tudomást az emberek hibáiról, egyszerűen kitörlöd mindazt, ami neked nem felel meg, idealizálod és poetizálod őket. De a való élet más, és én az életben találkozom az emberekkel.”

206. oldal

Gyöngyi69>!

Októberben tudta meg, hogy terhes, s utána depresszióval küzdött. A depresszió ugyan minden terhesség idején – összesen tizenhatszor – visszatért, de az első alkalom viselte meg legjobban. Ő maga is gyermek volt még, sem fizikailag, sem érzelmileg nem volt fölkészülve erre a változásra.

47. oldal

kalypso>!

Az élet nem más, mint az érzelmek erőteljes, folyamatos változása, harc; a jó és a rossz fönt és lentje: az élet – élet. Nem lehet megállítani… Ám amikor eljön az ideje, hogy megálljon, akkor békében és örömmel kell üdvözölni […]

381. oldal

Gyöngyi69>!

Találkozásaik felajzott hangulatára emlékezve Szofja később így írt: „Egy nő valószínűleg nem szerethet erősebben, mint ahogyan én szerettem Lev Nyikolajevicset. Nem volt sem csinos, sem fiatal, s csak négy rossz fog volt a szájában. De az ujjongás, amelyet bennem keltett, amikor találkoztam vele… az az ujjongás fénybe borította az életemet hosszú, hosszú időre.”

71. oldal

Gyöngyi69>!

„Álmaimban mindig úgy képzeltem, hogy a férfi, akit szeretek, teljes egész, új, tiszta ember… Amióta férjhez mentem, be kellett látnom, milyan balga álmok voltak ezek, de mégsem tudok lemondani róluk.” Eszményképét Tolsztoj Gyermekkor című első regénye ihlette, melyet mindig szeretett. De még meg kellett tanulnia, hogy az ember nem azonos a műveivel.

44. oldal

cippo I>!

Ezen a nyáron Szofja újra áldozott lánykori hobbijának, a fényképezésnek. Vett egy nagy Kodak fényképezőgépet, amely üveglapra rögzítette a képet. Ezeket azután a padláson egy sötétszobában előhívta, miután elsajátította ezt a meglehetősen munkaigényes folyamatot. Maga fixálta és mosta le a fényképeket, majd az ablaküvegekre rakta őket száradni. Első fotóinak egyike az, ahol a család – a házaspár és nyolc gyerek – a jasznajai ház lépcsőjén látható.

210. oldal

cippo I>!

Mindazok, akik utolsó éveiben körülvették a nagy embert, igazából csak a hírnevében akartak sütkérezni. Köztük volt Pjotr Szergejenko is. Ő volt az az ismerős, aki először vitte autókázni Tolsztojt, és aki elsőként hozott gramofont a jasznajai házba. Csehov találóan jellemezte a magas, hajlott tartású Szergejenkót „talpára állított halottaskocsiként”.

339. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Anton Pavlovics Csehov

Hasonló könyvek címkék alapján

Henri Troyat: Tolsztoj élete
Henry Troyat: Dosztojevszkij
Bakcsi György (szerk.): Dosztojevszkij – legenda és valóság
Levendel Júlia: Így élt Anton Csehov
Bakcsi György: Gogol világa
Szemen Joszifovics Masinszkij: Gogol
M. Muratov – L. I. Tyimofejev: Az orosz irodalom klasszikusai
Lengyel Béla: Gorkij
A. F. Dmitrenko – N. A. Fjodorova – E. V. Kuznyecova – O. F. Petrova: Az orosz művészet mesterei
Bakcsi György: Gogol