Szóóval… Az összes gyerek meghal, aki meg véletlenül túléli, azt haláltáborba zárják, mert potenciálisan veszélyes képességekkel rendelkezik? … Biztos rendesen átgondolták ezt?
Hozzá vagyok szokva, hogy a YA disztópiák nem éppen átgondolt és fenntartható, de ezért cserébe megfelelően szörnyűséges társadalmakat mutatnak be, de ez kicsit még nekem is sok volt, annyira ésszerűtlen ez a világ:
– Az összes gyerek meghal és azt a kevés túlélőt meg bezárják. Oké… és mi lesz ezután? Mindenki nyugalomban kihal? Az 50 éves szupergyerekek kitörnek amikor már csak kerekesszékes nyugdíjasok őrzik őket? Azt legalább egyértelműen kijelentették, hogy nem akarják meggyógyítani őket (már), szóval nem tudom mit gondoltak, mi lesz…
– Arra a kérdésre, hogy mit csináljunk potenciálisan veszélyes (és nálunk erősebb) kiskorúakkal sok jó és kevésbé jó választ láttam már. Zárjuk be őket egy haláltáborba (egy életre traumatizálva őket, hogyha esetleg -valami csoda folytán- meggyógyulnának, akkor se tudjanak visszailleszkedni a társadalomba), aminek fenntartása egy csomó erőforrást elvon az egyébként is haldokló gazdaságból – mert ugyebár annyira önfenntartó rendszert tudtak építeni, ahol a gyerekek (ha már a gyerekmunka megengedetté vált) olyan hatékony munkát végeznek mint pl. a cipőfűzés… Mi a fene? Ki volt az a vezető aki ezt kitalálta és mit keres a nagyszékben? Akkor már inkább küldjék ki őket a frontra harcolni bőr alá ültetett sokkoló/robbanó chippel vagy mi, mert még az is hatékonyabb és kevésbé lélekromboló, mint a jelenlegi rendszer (nem is beszélve, hogy így elfoglalhatják a környező szupererő mentes országokat is, hurrá)
Szóval, az első pár oldal után bele kellett nyugodnom, hogy egy ilyen öngyilkos világban (még pár évet adok neki, nem többet) játszódik ez a könyvecske, ahol a felnőttek (YA könyvekhez hűen) jó esetben retardáltak, rosszabb esetben őrültek, viszont a gyerekek nagyon jól hozzák a kemény, egész világ ellenünk van szerepeket. A történet maga nem rossz, sok-sok akcióval és nem fél kemény lenni, ami szerintem fontos az ilyen sötét hangvételű könyveknél.
Nekem a tábori rész tetszett főként (a fent kifejtett ellentmondások ellenére is), nagyon jó volt a lelki terror és dominancia bemutatása, amivel az őrök megpróbálták a náluk erősebb rabokat kordában tartani. Viszont miután kijutottak, kezdett kicsit ellaposodni a történet…
A főhőssel kapcsolatban is ellentmondásos érzéseim vannak: egyrészt örülök, hogy végre nem egy nyavalygó, magától semmire se képes női főhőst hoztak be, aki képes harcolni és tenni a túlélésért. Viszont másrészről az egész „én egy szörny vagyok” téma kicsit el lett túlozva több szinten is, de így legalább kellő alapot adott a történet végéhez, így legalább egy kicsit eredetibb befejezést kapott a könyv.
A másik ami zavart, az a szupererők hiánya volt. Az, hogy a főhős nem használta az erejét az egy dolog, de a többiek is a (szabad) életük nagy részét meglehetősen erőtlenül töltötték. És nem azért, mert féltek használni. Kicsit hiányoltam a világalkotásnak ezt az elemét ebből a könyvből, amit én (kellő magyarázat hiányában) inkább az írói lustaságnak tudtam be.
Összesítve a történet nem volt rossz, de sok helyen nagyon inkonzisztens és logikátlan volt a történet, viszont plusz pont az ütős befejezésért!
