Erkölcstan ​szép lányoknak (No. 1. Női Nyomozóiroda 3.) 84% 10 csillagozás

A „Botswanai Miss Marple” sorozat harmadik kötete oly izgalmas, akár egy spontán beszélgetés az esőről, azaz stílusában stabilan hozza az előző könyvek színvonalát. Mintha egy kedves, bájos nagymama elszánná magát, hogy most aztán olyat mesélek neked kisunokám… de a detektívesdiként felkonferált történet észrevétlenül csap át erkölcsi leckékbe és didaktikus tanulságokba: a jó lányok titkárnőképzőt végeznek, a becsület mindig győzedelmeskedik, a férfiak bezzeg csak a hasukra gondolnak.
A sorozat továbbra is afféle afrikai Farm, ahol élünk jellegét kelti számomra: ártatlan, és naivan egyszerű. Nem lehet rá haragudni, és voltaképpen olyan kis aranyos: pont mint amit a nagyi ad elő a kályha mellől. Néha rácsodálkozol, hogy a csúnya titkárnő után elszántan futnak a macsó szerelők, érted kisonokám, a belső szépség számít, ugyaneme hölgy autót szerel, hiszen ért az írógépekhez, és minden masina egykutya. A galád embereket azzal szándékozzuk lefülelni, hogy biztos majd a nagyobb szendvicset veszik el, a züllött természetet pedig erkölcsi kérdőívekkel óhajtuk kideríteni, mert emlékezzünk, milyen nagy botrány volt múltkor a Miss Marhatenyésztő (:D) versenyen! Ki kell derítenünk, idén ki érdemes az első díjra. De nyomozunk a fontos Kormányzati Ember ügyében is, aki előadja, hogy megtanított minden fontosat a kisöccsének: megmutatta, hogy lehet kukacokat találni, és szárnyashangyákat fogni. Mma Ramotswe, a főhősnő a keblei közt tartja a kétezer pulás csekket, mondván az a legbiztosabb hely, és nem lép rögtön a cipőjébe ébredés után, mert hátha skorpió lapul benne. Nem, előbb belenyúl kézzel, és kitapogatja!
Nyugodt, békés történet, és ha helyenként faék egyszerű is – ez kérem afrikai tövisfa, vagy netalán paw-paw fa, úgyhogy egzotikusan más! Néha jó bebábozódni ebbe az idillien naiv világba, ezerszer inkább ez az Afrika, mint a Madáron vett menyasszony híradó szintű vérengzése. Itt erőszak csak a harapásokig terjed, úgyhogy őrizkedjünk a rejtélyes, oroszlánszagú kisgyerekektől. És a pincérektől.

„Mma Ramotswe mélyet lélegzett. A bozót illata, a por és a fű szaga szíven ragadta, mint mindig; aztán égő fa füstjének illata csapta meg az orrát, az a csodálatos, fanyar illat, ami a mozdulatlan reggeli levegőn áthatolva belopakodik a házakba, amikor az emberek a reggelit készítik.”

Az első két részt angolul olvastam, de ezt csak magyarul tudtam megszerezni, és hát tartottam a fordítástól – és be is igazolódtak a félelmeim, ezért vontam le fél csillagot. Nagyon szubjektív lesz, belátom, de olyan szavakat adott a szereplők szájába, amiket én nem adtam volna (pl. "pasik"), és szerintem Mma Ramotswe és Mr. J. L. B. Matekoni biztosan magázódott volna, ha megtehetik ezt angolul. :)
A történet amúgy pont olyan, mint vártam: nem bonyolult históriák, de nem is kell annak lenniük. Belül történik, mi megesik (Kányádit parafrazálva, pofátlanul).

Hasonló az első két kötethez. Szintén izgalmakat meg bűntényeket, nyomozást ígér, ehhez képest lapos.