A ​negyedik politikai eszme 9 csillagozás

Alexander Dugin: A negyedik politikai eszme

A ​modern kor összes politikai rendszerét három különböző ideológia szülte: az első és legrégibb a liberalizmus, a második a marxizmus, a harmadik pedig a fasizmus. Az utóbbi kettő megbukott, s eltűnt a történelemből, az első pedig nem ideológiaként működik tovább, hanem magától értetődő gyakorlatként. A világ ma egy politika utáni valóság szélén áll. A liberalizmus értékei olyan mélyen beágyazódnak az átlagemberbe, hogy nem is észleli: egy ideológia működik körülötte. Ennek következtében a liberalizmus a politikai diskurzus teljes kisajátításával fenyeget, valamint azzal, hogy a világot teljes egyformaságba süllyeszti, elpusztítva mindazt, ami a különböző kultúrákat és embereket egyedivé teszi.
Alexander Dugin (1962) a posztszovjet korszak egyik legjelentősebb orosz szerzője és politikai kommentátora szerint ezen apokaliptikus helyzetből való kikerüléshez negyedik ideológiára van szükség. Olyanra, ami tradicionális metafizikai megalapozottsággal a háta mögött átrostálja az… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Kvintesszencia, Debrecen, 2017
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155398032 · Fordította: Baranyi Tibor Imre

Enciklopédia 3


Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

mohapapa I>!
Alexander Dugin: A negyedik politikai eszme

Amikor először olvastam Dugin könyvéről, komolyan lelkes lettem. Hátha jön ebbe a kétségbeejtő kilátástalan politikai gennylevesbe a megváltás, hátha van itt valaki, aki tudja a tutit, akinél ott van a Felülmúlhatatlan Egyedi és Igazi Spanyolviasz! Fény az alagút végén. Az univerzum, a világmindenség, meg minden tökéletes megoldása. Az váradalmamon nagyon dobott, hogy a könyvet a Kvintesszencia Kiadó adta ki. A Kvintesszencia Kiadó repertoárját olyan nevek fémjelzik, mint Julius Evola, René Guénon, László András vagy Baranyi Tibor Imnre. Vagyis a jobboldal kulturális, tradícióban, transzcendensben gondolkodó szárnya. Oldala. Mifenéje.

A túlzott elvárások magukban hordozzák a bukást. A könyv lenyűgöző, roppant érdekes huszadik századi politikai eszmetörténet. Azt mondja, hogy a huszadik századot tulajdonképpen három politikai eszme határozta meg. Mármint Európát. A kommunizmus, a fasizmus és a liberalizmus. A fasizmus, főleg az utóéletének köszönhetőn, a történelmet, mondja a teljesen igaz közhely, a győztesek írják, teljesen ignorálta önmagát. A kommunizmus szocializmussá szelídülve valami érdekes módon, hiába volt százmilliós az áldozatainak a száma, mégis szalonképes maradt. Che Guevara-s, Lenines vörös csillagos pólót lehet hordani, Hitlereset, Himmler-eset, horogkereszteset nem. De hiába maradt szalonképes a kommunizmus, hiába Guevara-s, Lenines, vörös csillagos póló, az eszmék piacán, pláne a mérvadó eszmék piacán ma már a kommunizmus sem rúg labdába.

Egy csak egy eszme van talpon a vidéken: a liberalizmus. És a liberalizmus ügyes, mert nem elsősorban politikai eszmeként illegeti magát, sokkal inkább mint egy globális aratógép, magabiztos félmosollyal, de a háttérben vérvicsorgó agresszióval, amolyan all in one harcosként pusztít. A fasizmus és a kommunizmus kevésbé volt képmutató, mint amennyire a liberalizmus az. Abban megegyeznek, hogy mindegyik egyedül üdvözítő megoldásként tálalta saját magát, de az első kettő, hamar kimutatta a farkasfogait. A liberalizmus árnyaltabb, óvatosabb, álságosabb képződmény. Nem osztályokat vagy fajokat emel ki, nem ezeknek a nevében pusztít, sőt, még csak nem is látványosan pusztít, hanem a szent egyént helyezi mindenek fölé. Az egyéni, kisebbségi jogok vastagon felülírják a közösségi jogokat. Az egyén jogok érdekében a kukába küldi az emberi társadalmakat eddig meghatározó társadalmi intézményeket, így megkérdőjelezi, szétveri, a legalapvetőbb társadalmi sejtet, a családot is, kiforgatja a nemi szerepeket, az egyéni jogok alapján új struktúrát iparkodik a társadalmakra erőltetni. Sőt, apró lépésekkel még a kétnemű emberi faj két nemét is egybemossa.* Isten vagy bármiféle transzcendens nem létezik, kizárólag a ráció, a tudomány, függetlenül attól, hogy az utóbbi hányszor tartotta már véglegesnek a rendre megváltozott nézeteit.

A liberalizmus öngyilkos kultúrává változtatta Európát, és nem is nagyon tűnik úgy, hogy a folyamat visszafordítható lenne.

Mégis van alternatíva, mondja az orosz származású szerző. Az alternatíva a negyedik politikai eszme.

És a roppant izgalmas könyvvel számomra itt kezdődnek a komoly bajok. Egyfelől azért, mert a negyedik politikai eszme érdemben a könyv több mint háromnegyedénél kerül elő. Vagyis éppen, hogy marad hely a kifejtésére. Másrészt, mert a kifejtés, hm, szóval, olyan átabota. És korlátozott térfogatú agyammal egyszerűen nem fogtam fel még ezt a nagyon sovánkát sem. Hogy mi is konkrétan a negyedik politikai eszme és mi is lenne a gyakorlata a hatalomra segítésének? S vajon mit tenne, ha uralkodó eszmévé válna? Mármint azon kívül, hogy a liberalizmus nagyon konkrét folyamatait visszacsinálná, és érvényt szerezne a hagyománynak, a tradíciónak. Bármi legyen is az.

A könyvben a probléma és a megoldása terjedelemben nagyon érdekesen aránylik egymáshoz: háromnegyed rész a probléma ismertetése, és negyed rész a megoldás bemutatása. Kicsit olyan, mint a sommás keresztény igehirdetés: „A bűn az önzés. Krisztus a megváltás. Térjetek meg, mert kell! Pá!”

Szóval a könyv végére, mire Dugin kimondta volna a tutit, elcsüggedtem. Vagy azért, mert nincs tuti, vagy azért, mert annyira sületlen vagyok, hogy képtelen voltam felfogni, mi is az.

Ennek következtében a könyv a háromnegyedéig, amíg értettem, vagy érteni véltem, nagyon tetszett, amit olvastam, pompás eszmetörténeti összefoglaló, onnan meg nem tudom micsoda. Viszont alapvetően nem eszmetörténeti összefoglalót ígér a könyv címe.

Persze alternatíva lehet, hogy veszek magamnak az Aldiban Omega 3 kapszulát, mert mégis velem van a baj.

* Számomra az utóbbi idők egyik meghatározó kérdése volt, amikor egy fiatal hölgy megkérdezte tőlem, hogy vajon hogyan mondom meg egy újszülöttről, hogy milyen nemű, és miért erőltetem rá azt a nemet, amit ráaggattam? :-O Hiába mondtam, hogy van egy eléggé bevált, igen ősi módszer a nemek meghatározására: benézek a lába közé és amit látok, nos az. De mi van, kérdezte, ha ő nem akar az lenni? Mondom, akkor pszichológus kell neki, mert valami komoly baj van. Engem például elzárnának (feltéve ha volna még bolondok háza), ha ragaszkodnék ahhoz, hogy bár embernek születtem, én mégis konyhakredenc akarok lenni!

6 hozzászólás
Andriska>!
Alexander Dugin: A negyedik politikai eszme

Próbálok nem hosszan, lényegretörően írni, mert tudom, hogy az emberek többsége a hosszú értékeléseket nem mindig olvassa el (sokszor én se :-)
Dugin nevével először B.G. Rosenthal: Az okkult az orosz és a szovjet kultúrában c. könyv végén találkoztam.

De mi is az a negyedik politikai eszme? A recept egyszerű: a modern kor három fő ideológiájából (liberalizmus, kommunizmus, fasizmus) ki kell venni a még használható, nem lejáratódott elemeket, majd ezeket újra szerkesztve a végtermék a nemzeti bolsevizmus.
A nemzeti bolsevizmus 3 fő elemből áll:
1.) társadalmi igazságosság: azaz ateizmus és materializmus nélküli szocializmus,
2.) nemzeti szuverenitás: azaz sovinizmus és rasszizmus nélküli nacionalizmus, és
3.) tradicionális értékek, amelybe a világvallások bármelyike belefér, mint alap.

Mondjuk az elnevezésben a bolsevizmus szót elég szerencsétlennek tartom, mert a jobb érzésű emberekben ennek a szónak a hallatán ökölbe szorul a keze… Nem akarok okosabb lenni Duginnál, de így nevezik sokszor a tömeggyilkos sztálini rendszert is, bár gondolom ezt kiküszöbölendő, Dugin a sztálini rendszerre a nemzeti kommunizmus kifejezést használja.

Nem tudom Duginnak van-e tudomása róla, de az általa megalkotott ideológiához nagyvonalakban nagyon hasonló eszmerendszert már valaki jóval őelőtte megalkotott: az agyongyalázott Szálasi Ferenc.
Az elaprózódás veszélye nélkül, Szálasi Hungarizmusának a lényege szintén a tradicionális értékek (esetében a kereszténység, de más népek esetében a sajátosságaiknak megfelelő vallás), a nacionalizmus (nem faji alapon!) és a szocializmus (ateizmus és materializmus nélkül).
A Hungarizmus eszmerendszerét bölcseleti alapon megközelítve történelmi kommunizmusnak nevezte. Ezt az elnevezést amúgy szintén nem tartom szerencsésnek, a lejáratódott kommunizmus szó alkalmazása miatt. (Egyébként mai világunkban a hungarizmus szó is megtévesztő. A többség valami negatív kicsengésű „magyarkodást” ért alatta, viszont tudjuk, hogy az adott korszakban szükséges volt a megnevezésbeli megkülönböztetés is, többek között a gyakran hangoztatott nácizmus kopírozás hamis vádja miatt.)
Összegzésként, Dugin műve zseniális mestermunka, egy mélyenszántó, átgondolt filozófiai eszmefuttatás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden mondatát teljesen értettem, voltak nagyon nehéz oldalak is.
Lényeg, akiket elkeserít korunk globalista szellemi elsötétülése, azoknak mindenképpen ajánlom ezt az érdekfeszítő, kiváló művet!

***
(2 nap múlva, ahogy elkezdett „ülepedni” a könyv.)

A negyedik politikai eszmével, ill. a nemzeti bolsevizmussal az a baj, hogy nem tudni, mi az, mivel még kiforratlan, képlékeny valami, ahogy Dugin is mondja, vagy létrejön, vagy nem.
Mivel még kiforratlan, a következő veszélypontokat látom:
1.) Félő, hogy mivel még nem kidolgozott, majd belehord mindenki mindenféle eszmét, ebből lehet egy kis anarchia. A szerző is utalt rá, hogy a gyakorlatban ennek nevében esetenként átment a dolog huligánkodásba, sőt, pont az ellentábor is felhasználta az eszmét (148. old.)
Ki lesz a döntőbíró, hogy mi mehet bele a „levesbe” és mi nem?
2. Veszélyes tényezőnek látom még, hogy a szerző se egyértelmű, azaz hol azzal érvvel, hogy előkészítette az eszmét egy nemzeti baloldali eszmévé történő átalakuláshoz, hol meg a jobb- és baloldal fogalmainak túllépését sugallja. Akkor ez mégis csak egy baloldali mozgalom?
Szóval vannak itt még jócskán nyitott kérdések…


Népszerű idézetek

Kollográd >!

Spirituális értelemben a globalizáció a nagy paródia, az antikrisztus uralma. Terjeszkedésének középpontja az Egyesült Államok. Az amerikai értékeket „egyetemesnek” állítják be. Valójában ez egy újabb ideológiai agresszió a kultúrák sokszínűsége ellen, és a világ más részein még mindig létező hagyományokkal szemben.

215. oldal

ajikarei P>!

A „valamitől való szabadság” a rabszolgaság legvisszataszítóbb formája, amennyiben az embert Isten elleni lázadásra csábítja, a tradicionális értékek, népe és kultúrája morális és spirituális értékeinek megtagadására sarkallja.

168. oldal, 9. A liberalizmus és átalakulásai, Keresztes háború a nyugat ellen (Kvintesszencia Kiadó, 2017)

ajikarei P>!

[…] hadd folyjon csak a posztmodernizmus bohóckodása; emésszen csak el meghatározott paradigmákat, az egót, a szuperegót, és logoszt; azután a rizómát, a skizo-tömegeket, a széthasadt tudatot; ne maradjon semmi a jelenkori világ lényegéből – s akkor majd titkos ajtók nyílnak meg, és ősi, örök, ontológiai archetípusok jönnek felszínre, és rettenetes módon véget vetnek a játszadozásnak.

103. oldal, 6. Konzervativizmus és posztmodernitás, A műsor csúnya vége (Kvintesszencia Kiadó, 2017)

mohapapa I>!

Az út, amire az emberiség a modern korban lépett, pontosan a liberalizmushoz vezetett s Isten megtagadásához, a tradíció, a közösség, a nemzet, a birodalmak és királyságok elutasításához. Ez az útvonal teljesen logikus: miután az ember úgy döntött, hogy felszabadítja magát minden alól, ami féken tartja, a modern korszak embere elérte önnön logikai tetőpontját: a szemünk előtt megszabadítja magát saját magától.
A liberalizmus és globalizáció szavak logikája a posztmodern feloldódás és a virtualitás szakadékába húz. Fiataljaink már ezen az úton járnak: a liberális globalizáció normarendszere tudatalatti szinten ugyan, de hatékonyan megjelent – szokásokon, árukon, hamis szépségideálokon, technológián, médián, celebeken keresztül. Mára megszokott jelenség az identitás elvesztése, és nem egyszerűen a nemzeti és kulturális identitásé, de a szexuális és nemsokára az emberi identitásé is. Az emberi jogok védelmezőinek eszébe sem jut az „új világrend” oltárán feláldozott egész népek tragédiája, holnap azonban üvölteni fognak a kiborgok és klónok jogainak sérelmei miatt.

167-168. oldal

Lunemorte P>!

Nem kötelező többé “Isten halálában” hinni azok számára, akik fontosak kívánnak maradni. A posztmodernitás emberei annyira belefásultak ebbe az eseménybe, hogy már nem is értik: “Valójában ki halt meg?”

ajikarei P>!

Arthur Moeller van den Bruck egyik legfontosabb tétele ez volt: „korábban a konzervatívok megállítani törekedtek a forradalmat, de most vezetniük kell azt”. Ez azt jelenti, hogy részben pragmatikus okokból a modernitás pusztító tendenciáival szolidaritásban meg kell keresni és azonosítani kell a bacilust, ami már a kezdetektől előidézte a jövő hanyatlását – vagyis a modernitást. A konzervatív forradalmárok nem csak az időt akarják lelassítani, vagy visszatérni a múlthoz, mint a tradicionalisták, hanem ki akarják húzni a gonoszság gyökereit a világból, eltörölni az időt mint a valóság destruktív minőségét, ezáltal teljesítve be magának az Istenségnek a sajátos rejtett, párhuzamos, nem nyilvánvaló akaratát.

100. oldal, 6. Konzervativizmus és posztmodernitás, Konzervatívok a forradalom élére! (Kvintesszencia Kiadó, 2017)

Kollográd >!

Valójában a politikai ember figurája eltűnt. Antropológiai terét egy új ember foglalja el, egy ravasz és számító lény, aki nem is politikai ember, de még nem is a sziszegő, rizomatikus, twitterező egyén alatti lény megtestesítője. Ez a személység a politikai ember utánzata. Valami olyan, ami imitálja a politikai katonát, ugyanazon a módon, ahogy a posztmodernitás imitálja a modernitást. A végső elemzésben ez az olvasat nem az „ember kontra ember utáni ember” forgatókönyvnek megfelelő. Ehelyett a leplezetlenül rothadó liberális ember utáni embert, az álembert, a műkatonát látjuk, akiben e történelmi időszak általános lényege magára talált.

192. oldal

2 hozzászólás
Kollográd >!

Amikor visszatér, a posztmodernitás (globalizáció, posztliberalizmus és posztindusztriális társadalom) könnyen azonosítható az „antikrisztus királyságaként” (vagy ennek más vallásokban fellelhető megfelelőjeként – amijen a Dajjal ['Szemfényvesztő'] a muszlimoknál, az erev ráv ['gyülevésznép'] a zsidóknál vagy a Kali-yuga ['Sötét kor'] a hinduknál stb.). Ez nem egyszerűen a tömegek mozgósítására alkalmas metafora, hanem vallási tény – az apokalipszis ténye.

21. oldal

Kollográd >!

Annak az igénynek a megsemmisítésével, hogy a teológiát a racionalizmushoz és modernitáshoz igazítsuk, a negyedik politikai eszme hívei szabadon semmibe vehetik a monoteista társadalmak azon teológiai és dogmatikai elemeit, melyek különösen a késői szakaszokban a racionalizmus befolyása alá kerültek. Ez utóbbi vezetett a keresztény európai kultúra romjain a deizmus megjelenéséhez, amit a modern kor programjának szakaszos kibontakozása során az ateizmus és materializmus követett.
Nemcsak a hit legmagasabb, elmét meghaladó szimbólumai kerülhetnek pajzsként újrafelhasználásra, de a kultuszok, rítusok és legendák olyan nem racionális arculatai is, amelyek az elmúlt korok teológusait zavarba ejtették. Ha elutasítjuk a modernitásban (ami mint láttuk véget ért) rejlő haladás eszméjét, akkor minden, amely ősi, újra felértékelődik és hitelessé válik, egyszerűen annak okán, hogy ősi. Az „ősi” azt jelenti, hogy jó – és minél ősibb, annál jobb.
A teremtés valamennyi műve közül pedig a Mennyország a legősibb. A negyedik politikai eszme képviselőinek törekedniük kell rá, hogy a közeljövőben újra felfedezzék.

22. oldal

Kollográd >!

A posztmodernitásban a liberalizmus megőrzi és még tovább fokozza befolyását, miközben egyre ritkábban állít ki intelligens, szabadon választott politikai filozófiát; öntudatlanná, magától értetődővé, ösztönössé válik. Az ösztönös liberalizmus kortársaink általános öntudatlan „mátrixává” szándékozva alakítani magát, fokozatosan egyre groteszkebb jelleget ölt.

163. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Frank Robin – Lars Ritter: Eszmék könyve
Bozóki András – Sükösd Miklós (szerk.): Anarchizmus
Ignacio Iturralde Blanco: Machiavelli
F. A. Hayek: Út a szolgasághoz
Magyar Bálint – Madlovics Bálint: A posztkommunista rendszerek anatómiája
Giovanni Catelli: Camus halála
Julius Evola: Emberek és romok
László András: A jobboldaliság alapelvei
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG