A ​történelem nagy perei 5 csillagozás

Alexander Demandt (szerk.): A történelem nagy perei

Az ​olvasó bőven tud olyan politikai perekről, amelyekben az állam, az uralkodó rendszer, mind közönségesen a hatalom a maga javára élt és visszaélt azzal, hogy a törvénykezést is a markában tartja. Feloldható-e az ellentmondás, miszerint Iustitia – az Igazság istennője – egyik kezében mérleget tart, s a másikban pallost? Melyik fontosabb neki?
A Demandt szerkesztette kötet egy nagytekintélyű kutatókat felvonultató előadássorozat anyagát közli. Történészek és jogtudósok – nem szakmabéliekhez, hanem a közönséghez szólva – keresik a választ, nagy történelmi pereket leírva és elemezve. A kötet nyolcat emel ki a perek sokaságából: Szókratész és Athén, Jézus és Róma, Oroszlán Henrik és a német császár, a templomosok és a francia király, Galilei és az Egyház összeütközését, az 1933. évi Reichstag-tűzvész ügyét, Sztálin rettentő „tisztogatásait” és a napjainkban talán legtanulságosabbat, a 2. világháború utáni Nürnbergi Pert. A tanulmányok megállapításait: törvény és… (tovább)

>!
Holnap, Budapest, 1993
268 oldal · ISBN: 9633460263 · Fordította: Bor Ambrus

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Lewis Lyons: A büntetés története
Sándor Lénárd: Alkotmányjogi utazás Amerikában
Kormány Attila: A tradicionális és a modern kínai jog
Képes György: A Dán Királyság alkotmánytörténete a kezdetektől 1848-ig
Gárdos-Orosz Fruzsina – Lőrincz Viktor Olivér (szerk.): Jogi diagnózisok
ifj. Horváth János – Székely György (szerk.): Középkori kútfőink kritikus kérdései
Cserny Ákos: A miniszteri felelősség
A Közlöny 160 éve
Gál László: Javallat
Moór Gyula: Tegnap és holnap között