Evés-ivás 0 csillagozás

Alexander Brody (szerk.): Evés-ivás

A képen új folyóiratot lát, ha úgy tetszik, könyvet, mely újfajta étvágyat kíván gerjeszteni a magyar olvasóban. Szeretné elcsábítani a televíziókészülék mellől néhány percre, hadd támadjon kedve előbb az olvasásra, majd az evésre, ivásra. Hiszen evés és ivás a témája az Alibi hat hónapra félévente megjelenő első számának. Ezekről a mindennapos élvezetekről számol be 55 kortárs író, 2 képzőművész és 36 fényképész – reméljük, nem mindennapi módon. Mi nem bánjuk, ha ajándékkönyvvé válunk, de reméljük, hogy olvasóink elsősorban maguknak szereznek alibit.

Eredeti megjelenés éve: 2001

A művek szerzői: Alexander Brody, Varró Dániel, Verebes István, John Lukacs, Balla Zsófia, Tandori Dezső, Farkasházy Tivadar, Torma Tamás, Litkai Gergely, Szilágyi János, Zeke Gyula, Babarczy Eszter, Megyesi Gusztáv, Budai Katalin, Winkler Róbert, Uj Péter, Ficsku Pál, Váncsa István, Márton László, Kalla Kálmán, Kőrösi Zoltán, Kisbán Eszter, Varjasi Farkas Csaba, Polcz Alaine, Csontos Erika, Kukorelly Endre, Maros András, Sebastian Brant, Balázs Imre József, Szőcs Géza, Láng Zsolt, Márkus-Barbarossa János, F. Nagy Angéla, Vajkai Zsófia, Saly Noémi, Zoltán Gábor, Péterfy Gergely, Balogh B. Márton, Szálinger Balázs, Neményi Zsolt, Peer Krisztián, Erdős Virág, Esterházy Péter

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Alibi hat hónapra

>!
Alibi, Budapest, 2001
296 oldal · puhatáblás

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Bazsányi Sándor (szerk.): Szivárványbaleset
Lelkünkből, szeretettel
Jónás Zoltán – Káelné Kovács Rita (szerk.): Kortárs Hangon ’20
Karsza Andi – Molnár Nikolett (szerk.): Tetovált mementó
Holdtitok
Ígéretek 3
Pelle Anna (szerk.): A jövő városa – Kazincbarcika 100.
Hajnal Éva (szerk.): Kigondolt kabát
Bakos József (szerk.): Ajándék
Hajnal Éva – Komlós Attila – Márkus László – Pallos-Rózsa Anita – Smelka Sándor: Évszakok a Pintér-kertben