Szövetség ​a gonosszal (Maggie O'Dell 5.) 39 csillagozás

Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Washingtonban már a harmadik meggyilkolt nő levágott fejét találják meg, a test azonban mindig hiányzik. Felmerül a gyanú, hogy sorozatgyilkos szedi áldozatait, és a nyomozásba, amelyet Julia Racine nyomozó vezet, Maggie O'Dell, az FBI bűnügyi pszichológusa is bekapcsolódik. Közben az ország több pontján papokat ölnek meg, és Maggie-nek ezekkel az ügyekkel is foglalkoznia kell. A szálak egyre jobban összegabalyodnak, és rejtélyes módon mintha még kereszteznék is egymást egy internetes játék résztvevőinek és vezetőjének a személyében. És akkor Maggie-t felhívja valaki, akitől ezt a legkevésbé sem várta volna. Az az ember, akiről ő úgy gondolja, hogy több kisfiú halála szárad a lelkén, most üzletet ajánl neki. Mivel nincs más választása, Maggie elfogadja az ajánlatot, és szövetségre lép a Gonosszal…

Eredeti cím: A Necessary Evil

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A New York Times sikerszerzője - Thriller Harlequin Magyarország

>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2007
412 oldal · ISBN: 9789635386901 · Fordította: Várnai Péter
>!
Harlequin Magyarország, Budapest, 2007
412 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635376438 · Fordította: Várnai Péter

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Zsu_001>!
Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Olvasnám még tovább….
Úgy vagyok ezzel a sorozattal, mint Linda Castillo amishos sorozatával… Egyre jobban tetszett és sajnalom, hogy elfogytak a részek…

semmilyen>!
Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Ismét egy jó Alex Kava regényt tarthattam a kezeim között. Olvasmányos, eseménydús könyv, pörgős történet. Mivel egy sorozatról van szó találkozhattunk régi ismerősökkel is. Kifejezetten tetszett. érdemes volt elolvasni!

colman>!
Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Ismét egy feszült sorozatgyilkosos thrillert kaptam az írónőtől. A regényfolyam egyik legjobb darabja. És egyben az utolsó is, ami magyarul megjelent. Pedig angolul már tizen…valahány résznél tart, plusz még egy társszereplővel újabb sorozatban is feltűnik O'Dell ügynök. Sajnos nincs egy épkézláb kiadó, aki bevállalná magyarul e kiváló írónő többi könyvét. Holott nála sokkal, de sokkal gyengébb írók „műveit” kiadják.

Bella_Black I>!
Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Szeretem ezt a stílust és az egész sorozat tetszett. Az írónő pont úgy csűri-csavarja az eseményeket, hogy élvezhető, izgalmas történet kerekedjen. Valamint apró utalásokkal, jelekkel azt is megmutatja, hogy ki az elkövető.
Nagyon vártam már, hogy mikor záródik le Keller atya ügye, ami ebben a részben úgy, ahogy meg is történt, de hiányoltam az igazi befejezést. Remélem, hogy a következő rész is megjelenik magyarul valamikor.

d_vuki>!
Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Ha az egészet nézem nagyon jó könyv, jó történet, jó szereplőkkel, csúnya gyilkosságokkal. A végén tényleg meglepődtem a gyilkos kilétén, pedig ott volt végig szem előtt és utalások is voltak rá a könyvben. A fél pont levonást a csak a vége miatt kapja, mert nekem egy kicsit lezáratlan volt,a gonosz nem nyeri el méltó jutalmát. Mondjuk ez attól függ kinek a szemszögéből nézzük a gyilkos vagy az FBI ügynökéből.

Ginyw>!
Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Számomra ez a könyv, a legsokkolóbb volt, amit életemben eddig olvastam. Nagyon jó volt, végig pörgött…az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, ki a gyilkos :D, csak ajánlani tudom mindenkinek. A szereplők nagyon jól megírt karakterek voltak,érdekes volt az egymáshoz való viszonyuk is. A vége pedig egyszerűen fenomenális volt…valószínűleg én is azt tettem volna, mint amit Maggie…

Anheszenamon>!
Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Ez a könyv a Gonosz folytatása, tehát ilyen sorrendben érdemes olvasni. Nagyon tetszett, végig lekötötte a figyelmemet. Volt pár durva rész, de nagyon izgalmas. Ajánlom minden krimi és thriller rajongó figyelmébe.
http://ritaolvas.blogspot.com/2010/02/alex-kava-szovets…

Jeanette>!
Alex Kava: Szövetség a gonosszal

Túl sokat vártam tőle… Nagyon gyorsan ugrál a jelenetek között, mire az egyikbe kezdeném beleélni magam, kicsit elmélyülni benne, addigra (4-5 oldal után) egy teljesen más helyszínen, más szereplők között találom magamat. A szereplőknek nem igazán vannak önálló gondolataik, nem vezetik le, hogy milyen logika alapján jutnak bizonyos következtetésekre, néhány elengedhetetlen ténytől eltekintve nem sok mindent tudunk meg róluk. A leírásokra nem sok időt/energiát pazarolt az írónő. A gyors jelenetváltások és a szinte kizárólag párbeszédeken alapuló történetvezetés miatt inkább filmszerű az egész, ezzel viszont eléri, hogy végig leköti az ember figyelmét. A gyilkosok kilétét pedig már az elejétől fogva lehetett tudni, annyi félreérthetetlen célzással élt az írónő a legelső felbukkanásukkor. Patricia Cornwellel nem lehet egy lapon említeni, pedig abban bíztam, hogy valami hasonlót kapok majd. Mindenesetre lekötött és elérte, hogy elalvás előtt kétszer is megnézzem, hogy zárva van-e az ajtó, ezért megkapja a három és fél csillagot.


Hasonló könyvek címkék alapján

J. D. Robb: Halálos válás
Julie Garwood: Szívtipró
David Baldacci: A Teve Klub
Steve Berry: A császár sírja
J.D. Barker: Az ötödik áldozat
Jim Butcher: Palástforgató
Greg Iles: Csontfa
Karen Rose: Számolj tízig
J. R. Ward: Az ördög martaléka
Thomas Harris: A bárányok hallgatnak