Fiú ​a küszöbön 85% 91 csillagozás

Ha az ember nem thrillerként, hanem családi drámaként vagy lélektani regényként veszi a kezébe ezt a kötetet, akkor biztosan nem fog csalódni! Én nagyon szerettem annak ellenére, hogy teljesen mást kaptam, mint amire számítottam.
A könyv két egymástól társadalmilag teljesen távol álló nő és egy kisfiú kapcsolatának szövevényes történetét dolgozza fel, megspékelve jó sok drámával, tragédiával és megszámlálhatatlan titokkal.
Olyan témákat érint a könyv, mint a mentális zavarok, párkapcsolati problémák, depresszió, drogozás, prostitúció, halál. A könyv hangulata végig komor és sötét, a cselekmény mozaikszerűen épül fel a váltott szemszögnek köszönhetően.
Szívesen olvasnék még a szerzőtől, mert néhány apróbb dolgot leszámítva lenyűgözött ez a kacifántos történet.
A Köny\/elem csatornám április havi közös könyveként egy órán keresztül élőben értékeltem a könyvet a csatornámon részben spoilermentesen, részben spoileresen:
https://youtu.be/0njy_7iWN08

Az álomházasságok sötétebbik oldala, avagy a női lélek legféltettebb zugai. Történet, melynek a múlt rétegein minden esemény kitörölhetetlenül rajta hagyta a nyomát. Egy enyhén megtekert „krimi-dramaturgiát” használ, amennyiben nem az ártatlanság bebizonyítása, hanem a bűnösség eltitkolása a cél. Közel sem pszichothriller, (még csak kriminek sem mondanám) hanem vérbeli családi dráma olyan anyáról, aki a tökéletes élet hajszolása közben kis híján az őrület szélére kergeti magát, és óhatatlanul kicsúszik a kezéből az irányítás. Legnagyobb erénye pont abból fakad, hogy mindig akad még egy lap a főszereplőnél, így amikor azt hittem, hogy már kiismertem őt, az írónő újra és újra meg tudott lepni. És ahogy egyre jobban kinyílik a történet, a kezdeti szimpátia ellenszenvé változik, onnantól pedig lehetetlen abbahagyni. Oldalról oldalra válik egyre drámaiabbá, hogy a végén a feszült helyzetek kirobbanóan őszinte és fájdalmas mondatokban oldódjanak fel. Sikere véleményem szerint abban is rejlik, hogy hiába mutat skandináv életképeket, a mai társadalmi betegségekkel is szembesít bennünket, ami olyan fájdalmasan igaz és realista, hogy a világ bármelyik országában játszódhatna. És ezek a helyzetek éppen annyira szomorúak, mint amennyire olykor szánalmasak is. Remekül kidolgozott, az összefüggéseket jól kidomborító, szinte minden szálat következetesen elvarró, ………. fináléval zárul. Megreformálni nem reformálja meg a műfajt, de épp elég kielégítőnek bizonyult ahhoz, hogy a már „jól ismert” skandináv történetekbe, képes új életet lehelni. Nem is hagy kétségeket bennem, hogy üzenete „túléli a függöny legördülését”.

”Vég nélkül azt sulykolják az emberbe, hogy bármi lehet belőle, amit csak akar, tényleg bármi, de mondani igazából ezt mondják: lehetsz bármi, amit csak akarsz, feltéve, hogy ugyanolyan akarsz lenni, mint mi.”

A Fiú a küszöbön egy minimalista borítóba csomagolt izgalmas, lüktető, nagyon jól felépített lélektani regény. A borzongó thrillerek rajongói lehet, hogy csalódni fognak benne, számomra viszont letehetetlen olvasmánynak bizonyult, az első oldalaktól kezdve magával ragadott, és időérzékemet teljesen elvesztve merültem el benne. Cecilia a tökéletes anya és feleség mintaképe, a látszat azonban csal, a jól felépített élet mögött súlyos titkok lappangnak. Az uszodában felejtett fiú előhozza a múlt árnyait, kérdés, hogy meddig lehet a hazugságokat további hazugságokkal tetézni. Az azonban biztos, hogy a történet végig fenntartja az érdeklődést, a karakterek ábrázolása pedig kiemelkedő. Cecilia, a mások által irigyelt családanya és Annika, a társadalom perifériájára szorult drogos életébe, belső harcaiba való betekintés rendkívül jól szemlélteti, mennyi minden állhat egy-egy sors mögött, és hogy semmi sem olyan fekete vagy fehér, amilyennek a felszínen tűnik. A lezárás pedig számomra további kérdéseket vetett fel. Remélem a szerző új könyve is hamarosan megjelenik magyarul, evvel annyira megnyert magának, hogy biztosan el fogom olvasni.

Három fő karakter: Cecilia, a családanya, Annika, a drogok rabja és a fiú gondolatain keresztül lehetünk részesei a kibontakozó drámának. A történések egyre nyomasztóbbá válnak, Cecilia egyre ellenszenvesebb figurává növi ki magát. Titkok, játszmák, hazudozások, pszichoszomatikus gyógyszerek, alkohol, melyekkel mind önmagát, mind környezetét romba dönti. Anyaként és feleségként is megbukott, miközben görcsösen ragaszkodik a látszat fenntartásához. Annika személye jól példázza a gyökértelen, ide-oda hányódó drogfüggő, a társadalom perifériáján élő embereket. A fiú, Tobiás pedig a kiszolgáltatott gyermek példája, felveti azt a kérdést, hogy miért is születtünk a világra. Stílusa gördülékeny, karakterek élethűek.

Nagyon jó kis thriller volt. Egy minden luxust magáénak tudó nő irigylésre méltó életet él családjával,mikor egy nap az uszodából haza kell fuvarozónia egy kisfiút,de a megadott címen egy elhagyatott ház áll. Kik a kisfiú szülei? És hol vannak? Hogyan kapcsolódik ez a kisfiú a főhőshöz.
Nagyon sok titok és hazugság árnyékolja be a család életét, és egy gyilkosság is felborzolja a kedélyeket.
Nem gondoltam,hogy így magába szippant a történet.

Aki szövevényes, sötét fordulatokkal teli thrillert szeretne olvasni, javaslom, keressen tovább. Ez sokkal inkább egy lassan csordogáló dráma, amiben van néhány titok, és halott is, de nem ez a szál az erős. Cecilia lelkébe, életébe, múltjába nagyon alapos bepillantást nyerhetünk, Annikáét ilyen mélységben már biztosan nem erőltettem volna. Bevallom, az ő naplóján sokat unatkoztam.
Olvasás közben a Black Mirror egy része jutott eszembe, elképesztő, hogy az ember mit meg nem tesz azért, hogy „jó legyen másoknál”, hogy fenntartsa azt a látszatot, amit elvárnak tőle, az, hogy belül mi van, már nagyon más tészta, és valljuk be, nem is biztos, hogy érdekel bárkit. Főszereplőnket sokszor sajnáltam, nem csak hányattatott gyermekkora, szülei miatt, hanem azért is, mert nem lehetett egy őszinte pillanata, otthon is, ami elvileg az egyetlen hely a világon, ahol valóban az lehetnél, aki, szerepet kellett játszania. A barátai is csak ezt a Ceciliát kedvelték, ha ismerték volna igazi valóját, biztosan elfordulnak tőle. (Milyen barátok az ilyenek?) Az viszont a kérdés másik oldala, hogy ezt az őszintétlen légkört miért igyekszik foggal-körömmel fenntartani, valóban ér-e ennyit az anyagi jólét és a társadalmi pozíció.. Az vitathatatlan, hogy az eszközei miatt ítélkezhetünk felette, de mindemellett elgondolkodtató, hogy mit tennénk a helyében. Érdekes könyv volt, kár, hogy nem pörgősebb, ahogy ígérte.

Nagy jóindulattal adtam meg a 3 csillagot a könyvnek. Beteg könyv, beteg szereplőkkel, akik közül senkit nem tudtam megsajnálni, csak olykor a kisfiút. Egy hazudozós, sznob, gyógyszerfüggő pics a főszereplő, akinek összefonódik az élete egy másik gyenge, drogfüggő nővel (akinek minden lehetősége adott volt, hogy jobb élete legyen). És mindennek az áldozata egy 8 éves kisfiú, akinek a gondolatai kb. egy 16 éves tiniével érnek fel. Ráadásul 200 oldalig – a könyv feléig – olyan lassan folynak az események, hogy majdnem félbe is hagytam.

Igazi északi hangulatot árasztó lélektani könyv (de hiába vártam a borzongást, nem jött, spoiler
Három történet, ahol összeérnek a szálak.
Cecilia a kritikus, kényszeres, alkoholista, rátarti, hazug, szépet kedvelő háziasszony.
Annika Lucasson, a drogos, kinek életét napló formájában ismerjük meg. Különös, szürke, remény- és érzelemnélküliség spoiler
A kisfiú, Tobias is furcsa, bár ez nem meglepő az életét olvasva.
Ez a könyv igazi energiavámpír, érzed, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre ránt lelkileg. A vége sem megnyugtató, hirtelen elvágott, képzeletre bízott. Na és most mi lesz???
Kedvencem az eső zörömböl fordítás, bár au pair-t le lehetne fordítani magyarra.

Olvasás közben felmerült bennem a kérdés, hogy miért is rendeltem meg ezt a könyvet; jóformán semmit nem tudtam róla, nézegettem a molyos kívánságlistámat és a fülszövege alapján érdekesnek tűnt. Amikor már benne voltam a sűrűjében, arra gondoltam, basszus, ez egy hagyományos pszichológiai thriller, tinédzserkoromban olvastam ilyesmiket, azóta viszont nem nagyon, vajon mit tudunk kezdeni egymással? Ráadásul rém depresszív, a végeérhetetlen, szürke norvég télben játszódik, amiért egy fokkal kevésbé voltam dühös a kinti zsibbasztó forróságra.

A főszereplő egy tehetős kisvárosbeli feleség és anya, Cecilia, akinek az a legnagyobb gondja, hogy a kávéscsészék füle egy irányba mutasson a konyhaszekrényben. Részmunkaidőben elkényeztetett, otthonülő feleségek lakberendezési szeszélyeivel foglalkozik a saját szórakoztatására, mert bankárként dolgozó férje bőven el tudja tartani a négyfős családot. Ceciliának mindene megvan, mint a mesében: nagy ház és autó, szép gyerekek, gazdag férj, ő maga szőke és vékony, és három Gucci Indiana táskája van, nem egy, mint a többieknek. Mégsem elégedett az életével, folyton dühös, tablettákat szed, amiket alkohollal öblít le.

Persze, titkai vannak, amelyek az egész, gondosan felépített életét tönkretehetik, és Cecilia bármit megtesz, hogy ne kerüljenek napvilágra, de a titkok olyanok, mint a színdarabban felbukkanó puska: ha egyszer feltűnik, az biztos, hogy előbb-utóbb elsül.

A Ragyogj, édesem! és a Fiú a küszöbön a maga kissé elrugaszkodott módján jó példa arra, hogy a főnyereménynek hitt életek valójában milyen nyomorultak és a rendezett otthonok falai között szörnyű dolgok történhetnek. A két könyv hasonlósága itt megszűnik, egyrészt mert Sunny nem olyan elmebeteg, mint Cecilia és képes elengedni az elvárásait, hogy boldog lehessen, Ceciliának viszont a látszat a mindene, amelynek a forrása a gyerekkorában keresendő. És igazából ez volt az, ami megfogott a regényben; nem igazán érdekelt, ki a gyilkos, a titok nyitja is háttérbe szorult Cecilia jellemrajza mögött. Nagyon jól felépített karakter, akin keresztül látni annak a társadalmi rétegnek a kritikáját, amelynek ő is a tagja: legyél különleges, de az általunk megszabott keretek között, kövesd az íratlan szabályainkat, különben ízekre szedünk, még ha csak egy szokatlan asztali díszről van is szó. Nem tudom, más olvasók hogy viszonyultak Ceciliához, én csak a szánalom halvány visszfényét éreztem iránta a vége felé, de izgalmas volt egy ennyire egocentrikus, paranoid ember fejében lenni, aki nem mer az lenni, aki szeretne – igazából nem is tudja, ki szeretne lenni, de inkább tönkreteszi magát, minthogy engedjen a hagymázas, irreális elképzeléseiből, amelyeknek semmi köze a boldog, megelégedett élethez. És azért lehet szánni, mert ez nem ismeri fel.

„…az ijesztő és fájdalmas emlékek sokkal kevésbé gyötörnek, ha kihozzuk őket a fényre, és egy kis figyelmet szentelünk nekik, de nem túl sokat. Nyugtázzuk őket és fogadjuk el, hogy nem lehet rajtuk változtatni, aztán engedjük el őket. Egyszerű engedjük el őket.”

Izgalmas volt.
Tetszett a három szereplő, váltott hangon való mesélése, ahogy lassan-lassan off kiderültek a hazugságok.
A szereplők egytől egyig spoiler visszataszítóak. Én a kisfiút, Tobiast sem szerettem, tőle kirázott a hideg.
Cecilia egy olyan álszent, hazudozó nő, aki azt sem tudja már nyomon követni, hogy mi az igazság és mi az, amit hazudott. Az egész élete egy nagy katyvasz, melyet a gyógyszerek és alkohol ködös mámorában él.
Annika a drogfüggő, akit szintén nem tudtam sajnálni. Olyan sok lehetősége adódott az életében, hogy változtatni tudjon, de ő a poklot választotta rendszeresen.
A történetben voltak logikátlan események, de ezek felett szemet lehet hunyi, hiszen ez „csak” egy könyv, itt bármi megtörténhet. :D
A vége pedig?! Na neee!!!
Utáltam! spoiler