A ​jegyesek 34 csillagozás

Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek Alessandro Manzoni: A jegyesek

Alessandro Manzoni (1785-1873) az olasz romantika fő alakja. Élete halhatatlan főművében egy örök témát dolgoz fel, a szerelmesekét, akiket a történelmi körülmények elszakítanak egymástól. A cselekmény a XVII. század Lobardiájában játszódik, annak népét, urait, törekvő polgárait, közéleti embereit, bűnözőit rajzolja elénk mesterien a szerző. Nyomon követhetjük a két fiatal külön-külön átélt kalandjait, amíg igen bonyolult, változatos viszontagságok után végre újra találkozhatnak, és a sokszor tragikus helyzetek feloldásaként a tisztaszívűek elnyerik jutalmukat, a beteljesült szerelmet. Ebben a könyvben a Dantétől napjainkig terjedő dúsgazdag olasz irodalomnak egyik legszebb, legjobb és legfontosabb művével találkozhat az olvasó.

Eredeti mű: Alessandro Manzoni: I promessi sposi

Eredeti megjelenés éve: 1827

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Horizont könyvek, Romantikus klasszikusok, A világirodalom klasszikusai, A világirodalom klasszikusai

>!
Palatinus, Budapest, 2008
732 oldal · ISBN: 9789639651692 · Fordította: Révay József
>!
Kriterion, Bukarest, 1987
680 oldal · ISBN: 9630743515 · Fordította: Révay József
>!
Európa, Budapest, 1985
750 oldal · ISBN: 9630735164 · Fordította: Révay József

5 további kiadás


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 99

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

>!
Aurore
Alessandro Manzoni: A jegyesek

Ez a regény méltatlanul ilyen ismeretlen hazánkban, felér sok Dumas-val és Walter Scottal. Egyébként technikája és stílusa ez utóbbival sok hasonlóságot mutat. A főszereplők egyszerű emberek, de a cselekmény valódi történelmi események közé vannak beágyazva.* Sőt, mintha a kitérések fontosabbak lennének, mint a „történet” maga, ezek a könyv sava-borsa. Nem is tudom, hogy amikor Umberto Eco Baricco barátja felbujtására zanzásította a könyvet, hogyan oldotta meg e gordiuszi csomót? Biztos ügyesebben, mint regénybeli Azzecca-garbugli – magyarul Csűrcsavari – ügyvéd úr.

Az egészet áthatja az emberek határtalan szeretete (és egyfajta mély vallásosság, ami a jó embereket ebben a könyvben egytől egyig jellemzi), s mindezt egy nagyon finom irónia fűszerezi, melynek céltáblája a mindenkori társadalmi igazságtalanság és emberi ostobaság, ill. gyarlóság. Ezért olyan jó olvasni ezt a könyvet. A poénok úgy lapulnak meg a lapok között, mint húsvéti tojások a fűben.

No, és amiért nem olyan jó olvasni – avagy miért vontam le fél csillagot? Ha őszinte akarok lenni, valahol középtájon leül a történet, érezzük, hogy már nem a szereplők alakítják sorsukat, hanem a Gondviselés átvette tőlük ezt a szerepet. (Nekem, hollywoodi filmeken nevelkedett individualista kis fruskának ez „olyan uncsi”…) Rájövünk, mire megy ki a játék, hogy a cselekmény ha leszámítjuk ezt meg ezt meg amazt az epizódot vagy betétet, akkor csak egy kis almacsutka. Ugyanakkor nem akarok olyan szigorú se lenni, azért végig van benne humor(ocska), no és a gonoszok meglakolnak, a jók meg üdvözülnek – ki így, ki úgy –, ahogy már az egy talpraesett szegény legényről és mátkájáról szóló népmesében dukál.

Révay fordítása szellemes, gördülékeny és nagyon jó. Egyszóval olvassátok: érdemes.

* Scott sítlusáról Szerb Antal így ír: http://moly.hu/idezetek/363971, s mindez szó szerint Manzonira is egyaránt érvényes.

>!
Európa, Budapest, 1975
672 oldal · ISBN: 9630701987 · Fordította: Révay József
4 hozzászólás
>!
Kovács_Heni
Alessandro Manzoni: A jegyesek

Tegye fel a kezét, akit nem ráz ki a hideg a három oldalas tájleírással kezdődő regényektől és nem érzi úgy, hogy ez a borzasztóanrettentőeniszonyatosan unalmas kezdés szinte determinálja a regény egészének tartalmát a következő párszáz oldalon! Ez, kérlek szépen titeket, pontosan ilyen regény, az első három oldalt illetően mindenképp, utána már egyéni ízlés kérdése, ki mennyi mellébeszélést hajlandó elnézni egy történetben.

A szappanopera felhangú kezdésben megtudhatjuk, hogy a tehetős Don Rodrigo szemet vetett a szépséges Luciára, aki azonban a csóró Renzoba szerelmes, és viszont, a tervezett esküvő azonban meghiúsul, a nagyúr ugyanis halálosan megfenyegeti a helyi plébánost, nehogy összeadja a szerelmeseket, akiket egyébként el is akarnak rabolni/megölni/megkitudja, így a két fiatal Lucia anyjával egyetemben kénytelen elmenekülni a faluból. Ez történik tulajdonképpen a regényben, ami igazából nemcsak regény, hanem rendkívül bőséges társadalmi és történelmi korrajz is, ennek következtében a könyv felénél már többet tudunk a mellékszereplők egész életéről, mint arról, hogy mi van Luciával és Lorenzoval.

Ez senkit ne rémisszen el az olvasástól, merem állítani, a korabeli leírások olykor sokkal érdekesebbek voltak, mint a két szerelmes kalandjai. Brávók, apácák, pékcéhek – a társadalmi berendezkedés ezernyi apró zugába betekintést nyerünk. Az 1629-31-es milánói pestisjárvány felidézését – amelynek Manzoni legalább két-három fejezetett szentelt – külön kiemelném, a kötet talán leglebilincselőbb pontjának számít, ha lehet egyáltalán ilyet mondani halálos betegségek esetén. Tudtátok, hogy ekkor Milánó lakosságának majdnem a fele meghalt (belegondolni is szörnyű)? Azt, hogy az emberek úgy hitték, a betegséget rosszindulatú társaik „kenik” oda a falakra vagy a templompadokra, és bárkit meglincseltek, aki kenegetőnek tűnt? Manzoni mindenesetre tudta, és úgy intézte, hogy Lucia meg Lorenzo túléljék ;)

A regény ismeretlenségét valószínűleg az okozza, hogy a többség unalmasnak találja a sok leírás és körülményes stílus miatt, amit megértek, én sem lelkesedtem érte az első kétszáz oldalon, a végén viszont nehezemre esett letenni. Örülök is neki, mert nagyon sokáig hajkurásztam a könyvet, végül 100 forintért találtam meg egy régiségvásáron, a volt gazdája azt sem tudja, mit dobott ki aprópénzért ;)

4 hozzászólás
>!
anesz P
Alessandro Manzoni: A jegyesek

Elbűvölő történet szétszakított, majd újra egymásra talált szerelmesekről. Számtalan szereplő, történelmi események (háború, pestis) tarkítják a képet. Nagyszerű elbeszélő, még a kitérők is izgalmasak voltak. Sok helyzetképpel variál a szerző.
Nagyon szerettem olvasni, élvezetes volt minden sora 750 oldalon keresztül is.

>!
babgul
Alessandro Manzoni: A jegyesek

A regényt átjárja a vallás mindenhatóságába vetett hit. Feltételezem, hogy ez a 17. század sajátossága volt, és nagyon örülök annak, hogy én a 20. század gyermeke lettem. A történet alapját egy buta kis szerelmi történet alkotja, és ez van kiszínezve ennél sokkal érdekesebb korrajzi leírásokkal. Nekem azonban mégis unalmasnak tetszett az egész, nehezen haladtam vele.

>!
BoSziKa78
Alessandro Manzoni: A jegyesek

Meg kell vallanom, megkínlódtam a könyvvel. Maga a történet jó. Van olyan rész, ahol magával ragadnak az események, még a leírásokat is szívesen olvastam, mert kiegészítették az eseményeket, de bizony volt olyan is, ahol csak döcög az egész. Mivel elektronikus könyvben olvastam, és nem néztem utána, a végén jöttem rá, hogy a második fele az ugyan az, mint az első csak olaszul. Szegény fejem pedig azt hitte, hogy még egyszer ennyin kell átrágnom magam:)

>!
Gelso P
Alessandro Manzoni: A jegyesek

nagyon magával ragadó, iszonyatosan izgalmas, romantikus történet… örülök, hogy elolvastam; sok olasz ezt nem mondhatja el erről a könyvről

6 hozzászólás
>!
Léczfalvy_Lili
Alessandro Manzoni: A jegyesek

Nem tudtam úgy értékelni a kötetet, ahogy megérdemelné. Lehet, hogy túl gyorsan átszaladtam rajta, mert Dickens után/mellett nem nehéz olvasni, ha rákapsz az ízére, vonalvezetésére. Mégis egy kicsit vontatott, mintha túl lenne írva. Ami persze betudható a realista regények sajátosságának is. Hoooosszan megrágva, körbejára elmesélve a történetet amit lehet, hogy fele mennyiségben is szép ívűen ki lehetett volna hozni. De a lényeg, hogy happy end. Az olasz nyelvű változatba beleolvasva döntöttem Manzoni mellett, mert úgy nagyon gyönyörűen hangzottak a mondatai. Nos, ez a magyar fordításra már nem annyira igaz.

>!
ZolKov
Alessandro Manzoni: A jegyesek

Sajnálatos, hogy nem annyira ismert regény. Romantikus-realista egy kicsit túlfűtött vallásossággal, és rendkívül olvasmányos. Izgalmas és részletes táj, és esemény (pestis, háború) leírásokkal. Külön kiemelném a mellékszereplők kidolgozott háttér történetét, amivel megérthetőbbé válnak a szereplők motivációi.

5 hozzászólás
>!
anika
Alessandro Manzoni: A jegyesek

Tetszett a könyv, bár néhol kicsit unalmas volt. Ennek ellenére szerettem.

>!
gjudit8
Alessandro Manzoni: A jegyesek

Jókai tájleírásait könnyedén vettem – Manzoni társadalom-bemutatásai kicsit nehezebben mentek! Love storynak gondoltam, nem szociológiának! Az elején a címszereplők életének eseményeire voltam nagyon kíváncsi, de hamar rájöttem, hogy ez csak búvópatak az egész történetben. Hihetetlen részletgazdagsága ráébresztett, hogy milyen sok hasonlóság van a mai kor városi életével kapcsolatban. Az egyén most is minden szinten kiszolgáltatott a hatalom embereinek hülyeségével szemben…


Népszerű idézetek

>!
Aurore

Tegyetek jót, ahány emberrel csak tudtok – mondja a mi krónikásunk –, és annál gyakrabban fogtok találkozni olyan arcokkal, amelyek jókedvre hangolnak.

161. oldal (II. kötet) - 29. fejezet (Európa, 1975)

>!
Aurore

Elképzelheti ezek után az én huszonöt olvasóm, hogy milyen hatással volt a szegény öreg lelkére az, amit elmondtunk.

24. oldal (I. kötet) - 1. fejezet (Európa, 1975)

11 hozzászólás
>!
tothmozerszilvia I

Azok, akik úgy isszák a bort, hogy nem ócsárolják, akik huzavona nélkül fizetnek, akik nem kapnak hajba a többi vendéggel, hanem ha valakit meg akarnak késelni, megvárják odakint, távol a kocsmától, hogy a szegény kocsmárost ne keverjék bajba: azok az úriemberek.

119. oldal, 7. fejezet (Európa, 1975)

>!
Aurore

[…] s még ez az óriási tekintély sem volt elegendő, hogy ebben az esetben legyőzze annak a tömegnek a véleményét, amelyet a költők hitvány köznépnek, a színigazgatók pedig nagyérdemű közönségnek szoktak nevezni, s nem tudta megmenteni még annak a néprétegnek az ellenszenvétől és bántalmazásától sem, amely a bírálatról igen hamar át szokott térni a tüntetésekre és a cselekvésre.

190. oldal (II. kötet) - 31. fejezet (Európa, 1975)

2 hozzászólás
>!
mmóni

Az édesanya még tetézte ezt egyéb jó tanácsokkal, s aztán a vőlegény eltávozott, háborgó szívvel, s egyre ezeket a furcsa szavakat mormolta: „Elvégre van még igazság a földön!”
Szentigaz, hogy az az ember, akit lesújtott a fájdalom, azt sem tudja, mit beszél.

59. oldal (I. kötet) - 3. fejezet (Európa, 1975)

>!
Aurore

És mintegy kétévi távollét után most egyszerre úgy érezték, hogy sokkal jobb barátok, mint amilyenek emlékezetük szerint, akkor voltak, amikor szinte naponta együtt lehettek, mert – mint ezen a ponton a krónikás megjegyzi – mind a kettő olyasmit élt át, ami megtanította rá, hogy milyen balzsama a léleknek a szeretet: az is, amit mi érzünk mások iránt, az is, amit mások éreznek irántunk.

234. oldal (II. kötet) - 33. fejezet (Európa, 1975)

>!
Aurore

Megállapította a kenyérnek az alapárát (így nevezik itt az élelmiszerekre vonatkozó árszabást), mégpedig olyan olcsón, hogy az igazságos is lett volna, ha a gabona vékáját rendesen harminchárom lírájával adták volna, csakhogy belekerült nyolcvanba is. Úgy tett, mint az elvirult hölgy, aki azt hitte, hogy újra megfiatalodik, ha meghamisítja a keresztlevelét.

207. oldal (I. kötet) - 12. fejezet (Európa, 1975)

>!
Marismanka

A mértékletes és tisztességes életmódnak – mondja – meg van az az előnye is, hogy minél jobban megcsontosodott, minél jobban gyökeret vert valakiben, annál hamarabb megérzi az ember, ha csak hajszálnyit is eltér tőle, úgyhogy jó darabig nem is felejti el; így az eltévelyedése is intő példa lesz neki

276. oldal

>!
Aurore

Körülbelül ilyen gondolatok kóvályogtak a fiatalember fejében, csak éppen nem ilyen világosan, mint ahogy én előadtam.

295. oldal (I. kötet) - 17. fejezet (Európa, 1975)

>!
Aurore

Az öreg Ferrer arca hol az egyik, hol a másik kocsiablakban tűnt fel; csupa alázatosság, csupa mosolygás, csupa kedvesség volt ez az arc; ezt az arckifejezést mindig arra tartogatta, ha majd egyszer megjelenhet IV. Fülöp előtt, azonban kénytelen volt ez alkalommal elpazarolni.

227. oldal (I. kötet) - 13. fejezet (Európa, 1975)

7 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Umberto Eco: A rózsa neve
Władysław Terlecki: Pihenj meg futás után
Victor Hugo: A nyomorultak
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc
Brigitte Riebe: A Sienai bűnös
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Wilhelm Hünermann: Szerzetes a farkasok között
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Ippolito Nievo: Egy olasz vallomásai
Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya