Harag-várak 124 csillagozás

Alessandro Baricco: Harag-várak Alessandro Baricco: Harag-várak

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Selyem, a Tengeróceán, a Vértelenül és a Novecento után most a Harag-várak. Csupa „vaskos” mű – százötven-kétszáz oldalon. Bármily furcsa, a Baricco-regényeknek ez az egyik varázserejük. Földrészeket és évtizedeket fognak át, nagy emberi drámákat sűrítenek magukba – hihetetlenül tömören. Az író egyszer elmondta, hogyan készülnek: évekig töri a fejét hosszú és bonyolult történeteken, majd évekig töri a fejét azon, miként írhatná meg őket néhány tucatnyi oldalon. A Harag-várak? Van egy város, Quinnipak. Benne él a legszebb ajkú asszony, a titkát mélyen őrző Jun. A leghálásabb férj, Rail úr. Olyan hálás, hogy a feleségét megajándékozza Elisabeth-tel. Egy mozdonnyal. Itt él a legtalálékonyabb muzsikus, Pekisch úr, a humanofon feltalálója. Apja zakójában ott cseperedik Pehnt, míg egyszer csak hirtelen bele nem nő a zakóba. És idelátogat Hector Horeau, a kristálypalota megálmodója. Európának egy boldog századában vagyunk, az illúziókéban, amikor az emberek megmámorosodnak… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1991

>!
Helikon, Budapest, 2016
266 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632277899 · Fordította: Székely Éva
>!
Helikon, Budapest, 2011
206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632273006 · Fordította: Székely Éva
>!
Helikon, Budapest, 2004
206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632088808 · Fordította: Székely Éva

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Pehnt


Kedvencelte 14

Most olvassa 7

Várólistára tette 67

Kívánságlistára tette 59

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kkatja P>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Határozottan Bariccós volt, de most valahogy nem bájolt el annyira, mint a vékonyabb előző történeteiben, sokszor éreztem szétfolyónak és szerteágazónak, amit nem is mindig tudtam követni és kedvem sem volt visszalapozni ellenellenőrizni egyes momentumokat. De lehet, hogy csak nem tudtam kellőképp ráhangolódni, pl. idegesítettspoiler jópár lépése és érdekesnek szánt vonal lezárása. Talán ennél éreztem először a sokak által emlegetett coelhós párhuzamot és azt a fajta varázslást, ami nekem már picit erőltetett, talán pár év múlva újra előveszem, addig megyek tovább.

Amiért viszont tetszett, az a csodálatos írásmódja, ebben még mindig király, pl. ez a mondat:
„A folyékony éjszakai hangok tengerében Pekischhez kúszott egy csöndbuborék. Amikor hozzáért, szétpattant, s csöndfoltokkal pettyezte be a zivatar lármáját.”
és ahogyan az üvegről vagy a zenéről ír az is nagyon megkapó. Ezekért jár a négyes.

Gelso P>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Amikor elolvastam, első gondolatom az volt: „Segítség!” – de nagyon hamar megjelent előttem Hector Horeau Abelberg-kórházbeli alakja, így hát inkább csöndben maradtam, és ismét nekiestem, itt-ott felütve, keresgélve, szereplőket kapcsolódó részeket…
Akkor pedig úgy éreztem magam, mint aki egy egyszínű, „képnélküli”, esetleg minimális színátmenettel rendelkező puzzle-ban rakosgatja az odaillő részeket, és nagyon sok próbálkozás is adódhat egy-egy részhez… és látom magam előtt, hogy erőltetek egy-egy helyre egy-egy olyan részletet, amelynek valójában színárnyalatában és átmenetében nem vagyok igazán biztos, vagy a szemem nem jó, színben, alakban odaillőnek vélem, mégsem fér, mégsem illik… de azért erőltetem, mert hátha… aztán eszembe jut, hogy ezt a megközelítést is a legjobb elfelejteni…
…aztán egy következő ilyen puzzleolvasáskor eszembe jut, hogy ebben a történetben egyedül Jun létezett igazából, a többiek a kis (itt is) kék, Amerikával végződő könyv szereplői, akik teljes vagy életük bizonyos szakaszát egy kitalált helyhez kapcsolódva élik – mindannyian befejezetlen, soha be nem teljesedő történeteiket.
…sajnos elégedetlen vagyok, mert ismét puzzleolvasás következik, és akkor meg azt találom magamnak mondani, hogy itt mindenki létező személy, kivéve Junt, aki minden szereplőnek az életének a része, de olyan, mint egy csuszamlós halacska, aki, mikor azt gondolod, már a tiéd, a markodban van, hirtelen kicsusszan és jöhet újra az érette való küzdelem, vagy még inkább a napsugár egy része, aminek a megérintéséért, megtapasztalásáért minden szereplő vágyakozik, hogy fényt lopjanak, ha csak egy kis időre is reménytelenül boldogtalan, kilátástalan, lehangoló, lemondásokkal teli, szomorú életükbe, amelyben az álmok hoznak egyedül fellélegzést, meg ez a kis elragadásnyi időre övéké fénysugárka: Jun, amely, bár tudják, ideiglenes, mégis imádkoznak azért a kis pillanatért, hogy valamilyen módon része legyen életüknek.
…de ismét tévedek, és végleg lesöpröm a sakktáblámat – ismét üres. Itt minden inkább sínpályákon fut, párhuzamosan, sosem összeérően, Rail Úr, sajnos az ön sorsát neve pecsételte…
Bámulom a fekete-fehér kockákat fejem üres, de tele vagyok érzéssel – amely tömény melankólia – az a vékonyka, érzékeny, szomorkás hangulat, amely úgy kell az embernek, mint egy falat kenyér, mint egy portugál fado dallamába merülve tévelyegni egy ismeretlen helyen, mint elkísérni a kikötőbe és feltenni egy hajóra egy ismerőst, és miután elmegy csak bámulsz a végtelenbe és amelybe olyan jó ellenni, mint egy hatalmas, boglyas felhőben lebegve…
…és amelybe betolakodnak Calvino mesebeli szereplői… és álomba merülök… végre.

de igazából nem tudom

„mind csak egy nem várt megálló vagyunk”

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

20 hozzászólás
Emmi_Lotta I>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Visszamenőleges értékelés – emlékeztetőül magamnak –, mivel majdnem négy évvel ezelőtt olvastam:
Ennél a Baricco-regénynél éreztem úgy először, hogy valami nem stimmel, hiányzik, hibádzik. Nem mondott eleget, üres és csinált. Az első három olvasmányom tőle nagyon tetszett, a Novecento, a Selyem és a Tengeróceán. Mindegyik lelkesítő élmény volt. Addig úgy terveztem, minden művét sorra kerítem. De következett negyedikként a Harag-várak. Csalódást okozott. Annyira, hogy leálltam a Baricco-projekttel. Talán egyelőre, lehet azonban, hogy végleg.

>!
Helikon, Budapest, 2004
206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632088808 · Fordította: Székely Éva
1 hozzászólás
Gyöngyi69>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Nem tudok betelni Baricco könyveivel. A stílusa annyira egyedinek tűnik számomra, hogy olvasás közben azt érzem: ezer másik kötet közül felismerném, melyik való az ő tollából. Nem haladtam vele túl gyorsan, amibe az időhiánynak is szerepe volt, de az is, hogy némelyik bekezdést, oldalt újra kellett olvasnom.
Hogy van az, hogy ugyan azokat a szavakat használó, ismerő emberek közül van aki úgy tudja illeszteni egyik szót a másik után, hogy a magamfajta olvasó folyékony mézre, a legkülönlegesebb illatra asszociál, miközben olvassa? Baricco-t olvasni séta a mezőn, illatozó virágok közt, bogarakat lesve, jó mélyeket szippantva a friss levegőből. Hazatérve, vagyis könyvet kiolvasva pedig egy jó adag plusz energia, amitől egy árnyalatnyival szebbé válik a világ.

4 hozzászólás
szallosas P>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Èn nem tudom, hogy csinálja, de úgy alakítja a szavakat, a mondatokat, úgy csűri, csavarja, hogy egy kicsit mindig beleszeretek!

2 hozzászólás
krlany IP>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Baricco gyönyörűen tud írni és a kis dolgokban is meglátja a szépséget, mint például egy harangkondulás. Álmokat kergető szereplői robognak végzetük felé, mindegyiket körül lengi a titokzatos múlt, ami megpecsételi sorsukat, és végigkíséri életüket: egy zakó, egy könyv, egy mozdony.
Szeretem a szavai mögött megbújó költőiséget, hogy nemcsak olvastat, de éreztet is. Minden egyes könyvének más és más a hangulata és mégis mindegyik melankolikus és zöld, csak más-más árnyalatban. Ez borostyánzöld.:)
Blog: http://rakenroll.freeblog.hu/archives/2010/12/28/Szeret…
és még meg is ihletet: http://moly.hu/polcok/pehnt-fele-lila-fuzet-projekt-baricco-utan-szabadon

23 hozzászólás
gyurmapok>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

van abban valami csodálatos, hogy amíg könyv nélkül fel sem szállok vonatra, most azért lapoztam vagy százszor, hogy baricco sorai közt utazzak. na persze ahogy a vonatból nézve egészen más a világ, úgy a szavak is egészen másmilyenek, amikor ez az olasz fickó állít össze belőlük mondatokat, egy történetet.
az is egészen csodálatos, amiről, vagy ahogyan, leginkább hogy milyen dolgokról hogyan ír, még ha ezt minden második hozzá kapcsolódó értékelésben el is mondjuk, de miért ne tennénk. imádom, amikor elragadja a hév és oldalakon keresztül nem fejezi be a mondatot, mint amikor engem kérdeznek a zenei gyengepontjaimról, valószínűleg ha úgy fejezném ki magam mint baricco, akkor nem csak egyszer tenne így minden ismerősöm.
egyszóval csodálatos.

1 hozzászólás
Dün P>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Több, mint 3 éve olvastam először a Harag-várakat, a második volt a sorban a Selyem után. Már a Selyem után biztos voltam benne, hogy Baricco az egyik legkülönlegesebb író, akit volt szerencsém olvasni, a Harag-várak pedig sokszorosan bizonyította ezt…
Különc és rendkívül szerethető figurái – akik mernek nagyot álmodni az akadályok, kudarcok ellenére – mind elbűvölőek, és ahogy a szívemcsücskei vonatokról meg az olvasásról ír Baricco…
Az egyedülálló stílusán kívül az nyűgöz még le minden regényében, ahogyan egész életeket, sorsokat sűrít bele nagyon alacsony oldalszámú könyvekbe, mindezt úgy, hogy érezze az ember, hogy ami hiányzik a leírásból, az okkal hiányzik, és felesleges lenne leírni, mert leíratlanul (kimondatlanul) még felkavaróbban hat…

8 hozzászólás
Chöpp P>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Ez a kedvenc Baricco könyvem.
Jelentem: 2016-ban átvette a vezetést a City.

2 hozzászólás
Youditta>!
Alessandro Baricco: Harag-várak

Ez egy kimondottan jó Baricco regény, ha első könyvem lenne tőle, akkor biztosan ódákat zengenék, de jön a DE!
Ez a könyv, kizárólag az én érzéseim szerint, olyan mintha a City és a Tengeróceán összegyúrása lenne. City, mert itt sem állt össze a kép, hogy most ki, merre és mit akar. Ott is viszonylag későn lehetett megérteni az összefüggéseket, bár ez Baricco több könyvére jellemző talán. A szereplők felépítése pedig nagyon hasonlított a Tengerócánban lévő szereplőgárdára. A mű dicsőítése olvasható más értékelésekben, egyet is értek velük többnyire, ezért azokhoz mást nem szeretnék hozzátenni, fentieket is inkább szigorúan szubjektív kiegészítésnek/megjegyzésnek.

Tehát emiatt hiába van itt is csodás hangulat, és szép mondatok sokasága, az ötös mellé be kell írnom egy fekete pontot is Baricconak.


Népszerű idézetek

Dün P>!

– Undorító.
– Mi az undorító?
– Vannak az életben dolgok, amiket nem szabad megtenni.
– Sok ilyen van?
– Az attól függ. Ha valakinek gazdag a képzelete, sok undorítóságot elkövethet. Ha valaki hülye, akár az egész élete eltelhet úgy, hogy egyetlen ilyen dolog sem jut eszébe.
(…)
– (…) De figyelj: nem zoknik vagyunk, hanem emberek, tehát nem az a fő célunk, hogy tiszták legyünk. A vágyaink a legfontosabbak, és nem lehet mindig kijátszani őket. Előfordul, hogy megéri, ha nem alszunk, hanem inkább kielégítjük a vágyunkat. Elkövetjük azt a bizonyos undorítóságot, aztán megfizetünk érte. És igazán csak ez a fontos: hogy amikor eljön a pillanat, amikor meg kell fizetni érte, meg se forduljon az ember fejében, hogy megszökik, hanem marad, és méltóságteljesen fizet. Csak ez számít.

34-35. oldal

2 hozzászólás
krlany IP>!

Pekisch péntek esténkint a humanofonon játszott. Különös hangszer volt. Ő találta fel. Gyakorlatilag egy orgonaszerűség volt, csakhogy a sípok helyét emberek vették át. Mindenki egyetlen hangot énekelt, csak egyet, nem többet. Egy kezdetleges billentyűzettel Pekisch működtette az egészet. Amikor lenyomta valamelyik billentyűt, egy bonyolult zsinórszerkezet segítségével rántott egyet a megfelelő énekes jobb csuklóján: ha az énekes érezte a rántást, előadta a maga hangját. Ha Pekisch lenyomva tartotta a billentyűt, a zsinór tovább húzta az énekes csuklóját, ő pedig kitartotta a hangját. Amikor elengedte a billentyűt, a zsinór engedett, és az énekes elhallgatott.

60. oldal

2 hozzászólás
sztimi53>!

1016. Bálna. A legnagyobb hal a világon (de az északi tengerészek találták ki) (majdnem bizonyosan).

106. oldal, Helikon, 2011.

1 hozzászólás
Cheril>!

1901. Szex. ELŐBB venni le a csizmát, AZUTÁN a nadrágot.

111. oldal

6 hozzászólás
B_Tünde P>!

Megesnek dolgok, melyek mintha kérdések volnának. Eltelik egy perc, vagy év, aztán az élet válaszol rájuk.

182. oldal (Helikon, 1991)

Dün P>!

A vonatokon, hogy megmeneküljenek az emberek, hogy megállítsák annak az ablakon túli világnak a perverz, kínzó forgását, és megszabaduljanak a félelemtől, és hogy ne szippantsa be őket a sebesség szédülete, mert persze szünet nélkül zakatolt az agyban, legalábbis az ablak előtt elsuhanó világnak az alakjában, azelőtt soha nem látott formák, gyönyörűek, persze, de elképesztők, miért van az, hogy ha csak egy pillanatra is átadjuk magunkat neki, azonnal ismét útnak indítja a félelmet, következésképp azt a mély és alaktalan szorongást, mely gondolattá kristályosodva hatásaiban nem másnak bizonyult, mint a halál sötét gondolatának – nos a vonatokon, hogy megmeneküljenek az emberek, szokássá lett, hogy átadják magukat egy aprólékos, egyébként az orvosok és más jeles tudósok által javallt zseniális védekező stratégiának: egy aprócska megoldás, de ragyogó és hasznos.
A vonatokon, hogy megmeneküljünk, olvastunk.
Tökéletes ellenszer. Az olvasás állandó merev pontossága gyógyír a rettegésre. A szem, mely a betűk kacskaringóiba menekül az ablakból összemosódva áradó képek elől. Árultak az állomásokon éppen erre szolgáló lámpákat, olvasólámpákat. Egyik kezében tartotta az ember, s meghitt fénykúpot rajzolt vele a nyitott könyvre. Képzeljük el. Vaspályán őrülten száguldó vonat, s a vonatban egy kis láng gondosan a csodálatos mozdulatlanság körét varázsolja egy sarokba. A robogó vonat és a megvilágított könyv merevsége. Köröskörül a színét, formáját örökösen változtató világ és az olvasó szem megkövült mikrokozmosza. Akár egy csöndmag a robbanás szívében. Ha nem lehet igaz történet, azt gondolhatjuk: nem más, mint egy pontos metafora szépsége. Abban az értelemben, hogy az olvasás talán mindig és mindenkinek azt jelenti, hogy egy pontra kell meredni, nehogy elcsábítson és tönkretegyen az ellenőrizhetetlenül suhanó világ.

53-54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
Dün P>!

…a múlt mindig ellenszegül a jövőnek, hihetetlen kompromisszumokat agyal ki a nevetségesség legkisebb árnyéka nélkül, iszonyatosan kínlódik, mégis ragaszkodik, hogy az övé legyen a jelen, hiába járt le az ideje, makacsul, konokul kapaszkodik a jelenbe…

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: múlt
Chöpp P>!

…az olvasás talán mindig és mindenkinek azt jelenti, hogy egy pontra kell meredni, nehogy elcsábítson és tönkretegyen az ellenőrizhetetlenül suhanó világ…
A nyitott könyv mindig arról tanúskodik, hogy gyáva emberrel van dolgunk – a szemek azért szögeződnek azokra a sorokra, hogy ne rabolhassa el őket a világ égető fájdalmának megpillantása – a szavak, melyek a világ zaját sötét tölcsérbe kényszerítik s csurig töltenek vele apró üvegformákat, melyeket könyveknek nevezünk – a létező legkifinomultabb kihátrálás, ez az igazság. Disznóság. Ámde: igazi gyönyörűség… az olvasás gyönyörű disznóság. Tudhatja-e bárki is, mi a gyönyörűség, ha soha sem hajolt életével, egész életével egy könyv első oldalának első sora fölé?

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szép Zsolt: Kárpát Walzer
Milena Agus: Szerelemkő
Saulius Tomas Kondrotas: A kígyó pillantása
Sjón: A macskaróka
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Mary Robinette Kowal: Sosemvolt nyár
Toni Morrison: A kedves
Darvasi László: Virágzabálók
Irene Adler: A fekete dáma
Umberto Eco: A prágai temető