Az ​ifjú Ara 39 csillagozás

Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Az ifjú Ara tipikus Baricco-mű: tömör és titokzatos, sejtelmes és meghökkentő. E történet fókuszában egy látszólag egyszerű szituáció áll: a családi ebédre betoppan az Ara, és keresi a vőlegényét, a Fiút. Akiről nem sok mindent tud. És mi sem. És ők sem, pedig ők a regény szereplői: az Anya, az Apa, a Lány és a Bácsi. A kérdést feltehetnénk az ő szemszögükből is: Ki az Ara? A számtalan párhuzamos történetből aztán felsejlik valami egészen különleges viszonyrendszer, ami egyszerre bizarr és bizonyosan egyedi. Sokkoló és váratlan. Vagy ilyen, amikor a családi idill mögé pillantunk? Baricco tollszikével boncol megint, mi pedig lenyűgözve merülünk el két család múltjának titkaiban.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Helikon, Budapest, 2015
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632276953 · Fordította: Nádor Zsófia

Enciklopédia 13


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

>!
Kkatja P
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

De jó volt ez is, olvasmányosan aranyos kis történet egy nem hétköznapi Család életéről, tele fülledt erotikával, mindenféle szenvedéllyel, játékos bolondsággal, és a híres baricco-féle varázslattal. Különleges volt a narrációja is, filmre kívánkozik! Mondjuk sokszor éreztem, hogy az írói tanfolyamának egy-egy kis praktikáját is igyekszik belecsepegtetni a történetben, ez mondjuk nekem kicsit coelhós megmozdulás volt, bár annyira nem volt zavaró és művi.
Szerettem. :)

>!
Helikon, Budapest, 2015
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632276953 · Fordította: Nádor Zsófia
>!
Chöpp
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Az egyik legbariccóbb Baricco, amit eddig olvastam. Gyönyörű. Néha kissé összezavartak a hirtelen váltások, aztán rájöttem, hogy feleslegesen aggódom, előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy éppen ki meséli nekem egyes szám első személyben a történetét. Érdekes volt, hogy egy fiktív írót is beleírt – maga helyett – a sztoriba, akinek láthatóan hétköznapi gondjai vannak és néha el-elszabaduló szereplői és önálló életre kelt mondatai, amik előszeretettel mondatják ki magukat, míg végül egyet kell értenünk az íróval: Minden történet egy. Ugyanazt meséljük több nézőpontból. Valamennyien részei vagyunk egy látszólag értelmetlen és érthetetlen hatalmas és végtelen történet-monstrumnak, azt meséljük örökkön és örökké, hátha értemet nyer egyszer-egyszer egy-egy szelete.

>!
Gelso P
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Kedves ifjú Ara,
te érzelmileg olyan finom receptorokkal rendelkezel, és olyan naivan érzékeny vagy, amely ritka tulajdonságokkal kevesek bírnak. Hogy költözhettél és várakozhattál azon a helyen, amitől pár oldallal korábban, még izgalmakkal telve szorítottam, hogy „Jaj, csak az Apa, ott ne hagyjon, kihasználva naivitásodat?!?!”
Számos kérdésem lenne hozzád, mint pl. az hogy tényleg gyermekien naivan kerültél a Családhoz? Vagy nővé érésedhez tényleg hozzájárultak balszerencsés végzetekkel megpecsételt, fájdalmas sorsú felmenőid? Ez a döntés: a letelepedésed, mesteri húzás volt tőled, de valójában ez volt a cél: megleckéztetni a Fiút a megvárakoztatásodért? Mert az utolsó mondatokból nekem úgy tűnik, Te vagy a főnök, és bár sok szép szoknyád lehet, te hordod kettőtök közül a nadrágot… vagy igazából az a kis kék könyv volt a jel? A jel arra, hogy „Bízz bennem, és várj rám ott ahol születtem?” Már csak ott veszítettem el a fonalat, hogy hogyan is került hozzád, kedves ifjú Ara, az a kis kék könyv? Tudd, hogy Baricco úr, Mr Gwynnel karöltve, most is tréfát űzött velem, bekötötte a szemem egy Selyemsállal, jól megforgatott, talán Novecentonyi körre kényszerített, majd' Vértelenné váltam ijedtemben, miközben a Tengeróceán partján elterülő City-ben kószálva, a Történeteteken merengve eljutottam a Harag-várak kapujába. Felriadtam Háromszor (is) hajnalban, hogy ezen a kérdésen eltöprengjek. de nem tudtam meg, mint még sok egyéb mindent, mint pl. a portugál nőről sem, és a Bácsiról sem, na, és a Fiú, merre bolyongott, erről sem feledkezz meg, na, meg a gonosz bosz nyomozó, akkor a szobában, a te könyvedet látta meg??? Oly sok apró részlet, ami meglehet, csak nekem fontos…De kérlek, egyszer majd beszéljük meg, üdvözlettel: Gelso, aki csak egyszerűen és szeretettel ölel.

Ja, hogy írjak a könyvről is…
Nehéz volt eleinte a változó mesélőt megszokni.
És azt hittem, azt fogja elénk tárni, hogy hogyan is ment családon belül a felvilágosítás. Aztán a várakozás regénye lett belőle.
Várakozás.
Az egyetlenre.
Várakozás.
A kiválasztottra.
Várakozás.
Az igaz(i) énre.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

>!
Morpheus
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

A modorossága, az, hogy saját magát is beleírta, eléggé zavart, amikor valamennyire megszoktam, akkor is kívülállóként szemléltem az egészet, nem dobogtatták meg a szívemet még az erotikus részek sem. Egy családi mítoszt próbált megteremteni, de nálam nem működött.

>!
szallosas P
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Amennyire vártam már ezt a könyvet körülbelül akkora csalódás volt.
Persze majd minden könyvében van erotika, ami nem is zavar, de itt már a közönsègessèg határát súrolja. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom írni egy Baricco könyvről, de ez most nem nyert.

4 hozzászólás
>!
shizoo I
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

A Család ebédjére, amely valójában az éjszaka múltát ünneplő, klienseket és vendégeket fogadó, boldog és változatlan rendben elnyújtott reggeli, betoppan az ifjú Ara. A reggelire, ahol a Család (amelynek minden tagja éjjel hal meg) az életet ünnepli, csak a jól kezelhető, apró változások hírnökeit beengedve az életbe, egyszer csak betoppan a reggel maga. Valami újnak a reggele. Csakhogy a Család: az Apa, az Anya, a Leány és a Bácsi erre nem áll készen – hiszen nincs otthon a vőlegény: a Fiú, aki a távoli Szigeten gyűjti a maga számára a jövő gazdagságának trükkjeit és kincseit. Különleges és árnyalatgazdag viszonyok tömegébe kell hát az ifjú Arának beilleszkednie, miközben megismeri a Családot, s nem mellesleg önmagát – miközben mi megismerhetjük általa a Családot, s magát az ifjú Arát.

Ez az egész alapszituáció megint hallatlanul mélyen Baricco-s! Először némileg csalódott is voltam miatta, a Mr. Gwyn és folyománya, de főleg az Emmaus után nem gondoltam hogy így talál vissza, ilyen könnyed eleganciával a már levetettnek tűnő, gardróbba száműzött egykori irodalmi öltözetbe, ahol a sors és választás játékai, a szeretetteljes óvás börtönei, és az őket felbontó szexualitás természetes, jobbára minden attrakciót nélkülöző (de ha kell: játékos, színpadias, pajkos és attraktív) gátlástalansága lakik. Aztán egy ponton túl úgy tűnt, csak azért húzta magára oly akkurátusan az egykori gúnyát, hogy mintegy leszaggatva végképp levesse. Aztán egy újabb ponton túl észrevettem magát az Írót, hadd nevezzem most így, nagy betűvel, látszólag alázatos, mint később látni fogjátok inkább ironikus felhanggal. Az Írót, aki mesét sző, legendát és titkokkal teleszőtt múltat a Családnak és az ifjú Arának, olyan jövőkkel terhes mesét, amelyben megint épp elég életismeret és -szeretet lakik az elbájolásunkhoz.

Óhatatlanul fontosnak érzem, hogy az Író könyvéről szép cikk szülessék! Pontos definíciókkal, a fogalmi keret különös cafrangjait ha lehet levagdosva – ha nem, legalábbis kordában tartva. Nem voltam soha úr, nem jártam végig a jó példán nevelődés napritmusát; tehát kénytelen vagyok elképzelni mindehhez némi eleganciát – hogy miután kellő mértékig hátrálok a tiszteletem jeléül a szövegtől, úgy tudjak mintegy felétek fordulni belőle, leheletnyit felszegett állal, mintha egy széllökés és nem a tiszteletteljes döntésem következménye lenne… szeretném, ha az Író könyvei esetében még a másmilyen napokon sem feledkeznénk meg erről a kétségtelenül szükséges eleganciáról. Amely talán kellően árnyalja a tényt, hogy én, mint cikkíró (hogy ne mondjam, recenzens) így előretolakodom itt, e bekezdésben, lehetőleg tiszteletteljes másolataként az Író előre tolakodásának; a pillanatoknak, ahol a szereplők és az őket megalkotó elme közt elvékonyodik, olykor teljesen eltűnik a távolság.

Másfelől e könyv cselekményének második legfontosabb helyszíne egy bordély – és nem csak ott kapunk arcpirító mélységű érintésekről érzékletes és tabumentes leírást. Sőt nemcsak ott, az elbeszélés azon pillanataiban, ahol a szex ábrázolásának kedvesen bevallott kihívásával birkózik az Író – tehát hadd legyek profánabb a szolgai tiszteletnél: ez a szövegbe gyűrűző írói jelenlét olyan, mintha közölném veletek: irritálóan narancssárga pólómhoz színben egyező narancssárga alsógatya van rajtam (mintegy a test harmóniáját segítendő) a nadrág alatt. E tényről elfeledkezhettek, miközben e könyvről beszélek, hiszen nem látszik. Folyamatosan a tudatban tarthatjátok, az sem fog látszani. Valójában persze eldönthetetlen e közlés alapján, milyen színű az alsónadrágom. Sőt, hogy van-e rajtam egyáltalán, miközben e sorokat írom. Eldönthetetlen, hogy a feltárt, mesterien alapozott, karakteres szereplők csetlés-botlástól teljességgel mentes, elegáns gesztusain át elmesélt történet alól ki kacsint ki. Az Író jelenléte nem Alessandro Baricco jelenléte. Miközben mindezt valóban a leginkább tisztelt kortársam meséli, még mindig nem derült ki a számomra, hogy ő valójában mit gondol a világról és benne önmagáról – túl azon a rejtélyes állandóságon, ami az összes könyve mélyén ott lüktet. Ott hullámzik, ahol bennem, az olvasóban partot ér.

Viszont alig akad könyv, amely nyilvánvalóbbá teszi: leírva a legtisztább szándék, igazmondás is manipuláció, hamiskártyás gesztus lesz, valamely rétegében a legjobb szándék ellenére is csalás. Az egyes szám első személy: a vallomás a fejedben bármelyik szereplő szájába beleköltözhet – a legtöbbször az ifjú Ara fejébe költözünk így, mielőtt mintegy szégyenteljesen elhátrálnánk az Író narrátor-hangjának biztonságába: úgymond a történeten kívülre. Ahol különben szintén nem vagyunk biztonságban: hallatlanul vicces, amikor a kikacsintó hang eltéved a maga szövegének addig mesterien tartott beszédszintjéről egy mágikusabb irányba; hallatlanul vicces, ahogy mindezt konstatálja, s ahogy a szemünk láttára túlragozva ezt az alkotástechnikai belügyet, végül benne hagyja a szövegben a tévutat is. Utoljára Auster mert így a szemem láttára eltévedni a saját szövegében. Mert miközben kapunk egy minden porcikájában eredeti, hangsúlyosan „hangban tartott” igazi Baricco-mesét (amilyen a Selyem volt, a Tengeróceán, a Vértelenül vagy a Mr. Gwyn), számos pillanatával emlékeztet rá a szerző: amit látunk, az a velejéig mesterséges.

Konstrukció, amelynek új és új formáját ötli ki ez a magával annyi interjújában elégedetlen, állandóan kihívást kereső író. Amely az olvasásba szőtt távolságtartó gesztusok, bravúrosan elővezetett bravúr-leleplezések, attraktív, olykor igen fájdalmas, szinte a tudathasadtság Írói rémével hadakozó trükk-fosztások ellenére megint varázslattá lesz, elsődleges rétegének, a mesének alázatos hordozója; a mesébe göngyölt életismeret és részvét himnusza lesz. Költészet, olyan természetes valóérzettel, amely józan számítás szerint nem jöhetne létre ennyi arcunkba tolt csalás tudatában – mégis létrejön, és hat. Alessandro Baricco olyan nehezebb utat választ, amit olvasóként könnyű végigjárni. Hagyd, hogy az álom rétegezze benned véglegesre ezt az olvasmányt – legfeljebb úgy jársz, ahogy én: álmomban eszembe jutott, melyik könyvében és hol tesz utalást erre az Íróra, aki nincs Mr.Gwyn tisztánlátásának birtokában (még, vagy már…), aki csak részben hasonlít egy másik említett íróra, aki ki akarja mondani – egyetlen, teremtő szóval – a tengert… Legfeljebb úgy jársz, mint én: reggelre elfelejted a legnagyobb ajándékot, amit kaptál. Engem megvigasztal a tudat, hogy egyáltalán megkaptam.

>!
Mandula8
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Érdekes, nem mindennapi, akárcsak az összes eddigi, általam olvasott Baricco. Szerettem a valóság és a fikció olykori összekeveredését. Szerettem a szereplőket is, akik titokzatosságukkal elbűvöltek. Szerettem ezt a történetet.

>!
zsófcsa
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

legutóbb az Emmausnál megijedtem, és kissé félve vettem a kezembe ezt a könyvet. nem állítom, hogy rosszabb élmény volt, viszont sajnos azt sem mondanám, hogy olyan igazi Bariccos hangulat kapott volna el az olvasása közben. voltak ettől függetlenül benne igazán gyönyörű részek és gondolatok és éppen ezt imádom benne, hogy úgy ír le és fog meg érzéseket, ahogy senki másnál nem láttam még, mégsem túl erőltetett.

>!
LuPuS_007 P
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Baricco recept: sejtelmes, titokzatos, lassan bontakozó történet, ám kissé túlfűtőtt erotikával a saját nimbuszát rombolja le ezzel a szerző.
Az eddigi művei tükrében, ez már majdnem ponyva.

>!
zsofiasoreg
Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Ahogy olvasom egymás után sorban a Baricco műveket, mindig valami hasonlót várok és valamilyen módon ezt meg is kapom. Minden Baricco műben benne van az a különös érzés, mintha sodorna az áramlat. Azonban most hogy befejeztem Az Ifjú Arát arra is rá kellett jönnöm, hogy minden novella elképesztően különböző. Ez a történet még többet tartalmazott abból az áramlatból, de Baricco nem foglalkozott azzal, hogy megszelidítse, engedte a szavakat csak úgy ömleni, mint egy erőteljes folyót. Ebből valami egészen furcsa es Baricco-hoz meltóan különleges született, amire nem lehet felkészülni, sem az értékelések, sem pedig a fülszöveg alapján. Teljesen mást kaptam tőle mint amit vártam, de ezzel megtanultam, hogy Baricco-nál nem szabad várni semmit. Talán csak annyit, hogy az áramlat, egy igazi gyöngyszemet sodor majd elénk.


Népszerű idézetek

>!
Kkatja P

Ön olvas könyveket?
Igen.
Ne tegye.
Ne?
Lát könyveket ebben a házban?
Nem, valóban, most hogy mondja, nem.
Ez az. Nincsenek könyvek.
Miért?
A Családban nagy bizalom él a dolgok iránt, bíznak az emberekben és önmagukban. Nem látják szükségét, hogy látszatmegoldásokhoz folyamodjanak.
Nem vagyok benne biztos, hogy értem.
Az életben már minden ott van, csak figyelmesen hallgatni kell, a könyvek pedig teljesen fölöslegesen elvonnak ettől a feladattól, melyet a család minden tagja olyan odaadással végez, hogy egy olvasásba merült személy ezekben a szobákban rögvest hitszegőnek tűnne.

26-27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás
>!
Chöpp

Az a helyzet, hogy egyesek írják a könyveket, mások olvassák: isten tudja, ki van jobb helyzetben, hogy megértsen valamit.

153. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
>!
Kkatja P

Kiment a dolgozószobából, és elkezdte átfésülni a házat, hogy megtalálja, amit keres, vagyis a Bácsit. Rá is bukkant, természetesen aludt, a folyosói díványon, mely azon díványok egyike volt, amelyekre senki sem tervez leülni – azért állítják őket oda, hogy korrigálják a teret, kielégítsék az üresség kitöltésének látszatszükségletét. Ugyanebből a logikából erednek a hazugságok a házasságokban.

108. oldal

>!
Chöpp

Mindenki rendkívül intelligensnek tartotta, ami a közvélekedésben ugyanannak számított, mint a vérszegénység vagy a színtévesztés: ártalmatlan és elegáns kórságnak.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: intelligencia
>!
Chöpp

Nekem nincs időm olvasni, mondta ő – mindig ezt mondják.

103. oldal

>!
Chöpp

Senki sem várta, hogy pár héten belül visszatér, majd senki sem vette észre, hogy még hónapok múltán sincs ott. De ilyenek voltak, nem vettek tudomást a napok egymásutánjáról, mert csupán egyet akartak megélni, egyetlen tökéletes napot, mely a végtelenségig ismétlődik: számukra az időt bizonytalan körvonalak határolták, s idegen nyelvként visszhangzott az életükben.

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő
>!
Chöpp

De nincs érzékem a bánathoz, sem tehetségem a fájdalomhoz.

21. oldal

2 hozzászólás
>!
Kkatja P

Találja meg, szólt.
Igyekszem, uram. Egyébként az is lehet, hogy végül egyszer csak épen és egészségesen megérkezik, valamelyik nap, talán egy tejszín bőrű és gyönyörű lábú angol nő férjeként, tudja, a teremtő hihetetlen lábakkal ajándékozta meg őket, mert ami a melleket illeti, semmi elfogadhatóval nem sikerült előállnia.

76. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp

    Látja, itt hajlamosak úgy vélni, hogy a boldogtalanság az idő pazarlása, következésképpen a luxus egy formája, melyet még jó néhány évig senki sem engedhet meg magának.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogtalanság

Hasonló könyvek címkék alapján

Luca Di Fulvio: Álmok bandája
Luca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget
Melania G. Mazzucco: Vita
Francesca Marciano: Szerelmem, Róma
Brunella Gasperini: Mi és ők
Antonia Arslan: Pacsirtavár
Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
Dacia Maraini: Marianna Ucría hosszú élete