Ez azon kevés könyvek egyike, amiket úgy találtam meg, hogy a kiadó oldalát böngésztem. Kíváncsi lettem, megvettem, elolvastam, és végeredményben mondhatom, hogy tetszik is, szóval érdemes volt ezt az utat választanom.
A történet igazából egy családregény, amelyben (nem lineárisan haladva) kettő generáció életét követhetjük nyomon (illetve még kettőt nagyjából láthatunk, és éreztetve van a könyvben). A könyv elején a főszereplő Mira, aki a hatvanas években élő kislány, átéli a tífuszjárványt, majd pedig megismerkedik a nagynénjével, aki átélte a holokausztot, és emiatt mondhatni furcsán viselkedik.
A könyv legnagyobb erénye szerintem, hogy a főszereplői nők. Női narratíva szerintem teljesen eltér a férfitól olyan szempontból, hogy az alapvető, zsigeri borzalom mellett, amit meg kellett élni, egyszerűen előkerülnek a női problémák is. Mintha eddig sokkal szűkebbek lettek volna a hasonló történetek, itt viszont mintha picit kinyílt volna a világ, és teljesen más problémák is felvetülnek, amelyekről eddig kevéssé (vagy egyáltalán nem) volt szó. Nem bagatelizálni szeretném más munkákat, inkább azt tartom fontosnak, hogy más szemszögből is érdemes megvizsgálni ugyanazt a problémát.
Ha megnézzük Mira történetét, ami a tífuszjátványban játszódik, az első jellegzetes probléma, hogy spoiler hova kerül majd. Amint pedig valamennyire sikerül elhelyezkednie, Hanánál, akkor érezhetjük igazán, hogy ami a történet előtt harmonikusan működött, az itt felbomlott. A csoportok szétestek, új barátságok születnek, és ezek átalakulnak, furcsán átfordulnak. Mira történetében is elő-előkerül, hogy szeretne párt találni, és hogy ez nem is olyan könnyű dolog ebben a helyzetben.
Közben Mira és Hana kapcsolata is érdekes. Mindkettőjüknek szüksége van a másikra: mirának, hogy valaki gondoskodjon róla fizikailag (hogy adjon enni, hogy legyen hol élnie), míg Hana érzelmileg, lelkileg tört meg, és neki is szüksége van egy emberre, akiről gondoskodhat. Az ő szálukban szerintem ami kifejezetten érdekes, hogy Mira (aki nagyon is szeret beszélni) a helyzet rákényszeríti, hogy egy szinte néma emberrel kommunikáljon, és hogy nonverbális jelekből is megértsék egymást. Talán ezért is érzem az ő kapcsolatukat különlegesnek, mert mindketten kicsit igazodnak a másikhoz, és bár kommunikációjuk nem tökéletes, mégis igyekeznek megérteni a másikat.
Hana története viszont sokkal erősebb (talán az idő miatt is), így ebben a történetszálban minden négyzetre van emelve, ami Miránál történt. Egyrészt már az is hihetetlenül nyomasztó, hogy az ő története úgy indul, hogy választania kell az utazás, vagy a szerelem között. Innen pedig csak lefelé vezet az út, hiszen hirtelen a vagyonos, „előkelő” családból kitaszítottak lesznek. Talán az egyik legszomorúbb rész ez, hiszen az emberi gyarlóságot mutatja meg, de nem úgy, ahogy eddig látjuk. Amikor második világháborúról esik szó, az ellenséges katonákat tudjuk utálni: egyértelmű, hogy erkölcsileg elítélendő, amit tesznek. De mi van azzal az emberrel, aki a biztos jövőjét szeretné alakítani, és aki emiatt követ el hibákat? Mondjuk rá, hogy önző, hogy gerinctelen, de mégis a jó életért küzd spoiler
Másrészről Hanán láthatjuk a fokozatosságot: ahogyan pontról pontra megértjük a viselkedését, ahogy egyre jobban haladunk a furcsa (őrült?) de élő Hana felé. A második fele Hana történetének, a munkástábor, és ami egyes helyeken olvasni is megterhelő volt. Ahol nőnek lenni másféle pokol, mint férfinak. A férfi ez esetben (amennyit megismerünk belőle), csak dolgozik, de a nőnek ki kell szolgáltatnia a testét azért, hogy (elegendő? de hát mihez elegendő!) élelmhez jusson, hogy túl tudjon élni.
Közben ott a másféle probléma: spoiler Egyrészt azért, mert Hana így kiszakad a belső csoportjából is, és csak önmaga marad, segítség nélkül, csak próbálkozik túlélni. Másrészről benne van az az összetevő, hogy ezt átélte, és hazatérve mind hasonló dolgokat nehezen tudja elfogadni. És végül is miért tudná elfogadni azt, hogy spoiler Talán ez benne a valódi brutalitás, hogy az ember már nem ember, és visszatérve az életbe sem lesz már az: csak árnyéka önmagának. Talán a legszörnyűbb az benne, hogy megértjük Hanát, és elfogadjuk, hogy ő sosem fog életképes kapcsolatban részt venni, sosem fogja igazán nőként szeretni, és bár él, mégsem lesz képes kilépni ebből az árnyékból. (a történet ilyen szempontból próbál pozitívan zárni, de szerintem kevésbé sikerül neki).
Talán a könyv amivel igazából foglalkozik a történelmi események során, hogy mit jelent a szeretet. Az igaz szeretet, és a szeretet hamissága, árnyoldalai. Hogy ennek következménye is lehet, de mégis a szeretet megoldás lehet valamilyen elemi, és mély szinten.
A könyv fizikai valójáról is szeretnék szót ejteni. Nem könyvtárbarát kiadvány, az látszik rajta (bár az is igaz, hogy a csirimojó kiadványai kevés könyvtárban szerepelnek), ellenben nagyon érdekes kézbe venni. Ponyva kiadás olyan szinten, hogy a lapok vékonyak, az egész könyvet tudom hajlítgatni, mozgatni, gyűrögetni. Nagyon finom, kellemes textúrája van a könyvnek, mind a borítónak, mind a lapoknak is, számomra ez is pozitívum.
Az illusztráció viszont kicsit megosztott engem. Egyrészről nagyon jól látszódik a történés, vagy amit el akar mondani az adott illusztráció. Néha csak egy érzést láthatunk, egy elemet a nagy egészből. Másrészről nekem ez a stílus egyszerűen nem jön be. Sokszor túl művészinek, elvontnak gondoltam, így egyes képek nem szóltak hozzám, nem tudtam azokat megfelelően értékelni.
A kötetet mindenképpen csak ajánlani tudom. Nagyon érdekesen mutatja be a történelmet, tud új lenni, és más. Nekem erre a frissességre volt szükségem, így mindenképpen pozitív élményem volt a könyvvel kapcsolatban. Szerintem ez a könyv rengeteg réteget tartalmaz, amiről akár egy iskolai csoport (olvasóklub) keretében, de akár egy pár beszélhetnek erről a kötetről. Szerintem fontos olvasmány, mindenképpen ajánlom.
