Aelita 14 csillagozás

Alekszej Tolsztoj: Aelita Alekszej Tolsztoj: Aelita

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A kisregény Losz, egy orosz mérnök történetét meséli el, aki űrhajót épít, és társával, Guszevvel, a korábbi vöröskatonával a Marsra utazik. Az ott talált marslakók egy igazságtalan, kapitalista rendszerben sínylődnek, és az elnyomók közül csak Aelita, a helyi Legfelső Tanács vezetőjének gyönyörű leánya fogékony szenvedéseikre. A két orosz űrutazó tanúja, majd később aktív résztvevője lesz az elnyomottak felkelésének.

A Mars asszonya címmel is megjelent.

Eredeti mű: Alekszej Tolsztoj: Aelita

Eredeti megjelenés éve: 1923

>!
Új Magyar, Budapest, 1954
222 oldal · puhatáblás · Fordította: Gács András · Illusztrálta: Muray Róbert
>!
Légrády Testvérek, Budapest, 1926
178 oldal

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
ViraMors P
Alekszej Tolsztoj: Aelita

Az egyik legfontosabb, amit az olvasónak ennél a könyvnél folyamatosan szem előtt kell tartania, az, hogy 1923-ban íródott.
A második, hogy bár a sci-fi még erősen gyerekcipőben járt, az oroszok már akkor is oroszok voltak.

Az űrutazással és az utazásra való felkészüléssel foglalkozó részeknek van valami egészen szórakoztató bája. 1923 ide vagy oda, nem állom meg somolygás nélkül azt, amikor a mérnök két év alatt felépít egy űrhajót, szinte már a hátsó kertben, aztán beleül, és pár óra alatt a Marson van, ahol légkört, verőfényt, kellemes hőmérsékletű időt talál. A Mars-lakók, a repülő csónakok és az óriáspókok most mellékesek. Vagy nem.
A bájosan kedves első feléhez képest mellbevágó a könyv második fele a Mars legendáival, társadalmával és problémáival. Nem igazán ismerem a ’20-as évek Oroszországát, de biztos vagyok benne, hogy nagyon komoly és aktuális dolgokra reagált az író a leírtakkal. A könyvnek ez a része erőteljes és elgondolkodtató, érdemes rászánni az időt.

Összességében régies, de hangulatos könyv. Érezhetően orosz, van benne valami jellegzetes fanyarság. A legjobb jelző, amivel illetni tudom, az érdekes, minden pozitív jelentésével. Érdemes elolvasni.

2 hozzászólás
>!
Noro 
Alekszej Tolsztoj: Aelita

Az Aelita a szovjethatalomnak abban a rövid időszakában született, amikor az emberekben még volt lelkesedés és hit, hogy ők tényleg valami újat és jobbat építenek. Ez a lelkesedés érződik a könyvből, amelyben egy mérnök és egy vöröskatona meglátogatják a Marsot. A történet stílusában leginkább egy olyan H. G. Wells-t idéz, aki – brit eredetijével ellentétben – az érzelmekre is hangsúlyt fektet.
Érdekes, hogy ez az űrhajókészítés a hátsó sufniban projekt egymástól teljesen függetlenül, de pontosan ugyanúgy jelenik meg itt, mint a hagyományosan elsőnek tekintett amerikai űroperában, E. E. 'Doc' Smith: The Skylark of Space c. regényében. (Azért veszem szinte biztosra, hogy függetlenül, mert az Aelitát csak 1950-ben fordították le angolra.) A hős földi férfiak is hasonlóképpen avatkoznak bele egy idegen világ belviszályába, csak persze a mögöttes ideológia tér el a két történetben. Vagyis ahogy én látom, az orosz és az amerikai űroperák ősei nem is különböznek egymástól olyan nagyon. Még az előadásmódban találhatóak a legerősebb különbségek: Tolsztoj – a név nyilván kötelez, még ha ez nem is az a Tolsztoj – sokkal erőteljesebb leírásokkal, hangulatfestéssel dolgozik, míg Smith inkább a párbeszédekre (noch dazu a tudományos magyarázatokra) és a cselekményre fordít több figyelmet. Nagyon meglepett viszont, hogy a Helena Blavatsky-féle teozófiát láttam visszaköszönni az Atlantisszal kapcsolatos marsi legendákban. Kár, hogy ezt nem sikerült igazán szerves részévé tenni a történetnek, pedig az okkultizmus és a kommunizmus összeboronálása nem kis fegyvertény lett volna az író részéről.

>!
berg
Alekszej Tolsztoj: Aelita

Nagyon könnyű kezű szerző, ugyanakkor az írás nem felszínes. Villámgyorsan teremt mélységgel rendelkező teret, időt, fő- és mellékalakot, motivációt, drámát, így festhette Frans Hals is a portrékat. Annyira könnyen, hogy az írás irodalom része már nem is érdekes önmagában: eszköz, például a szereplők karakterek, típusok (tamino, papageno, pamina, papagena). A lényeg a társadalmi változásokon van, ez most az újdonság, erről kell gondolkodnod, nyájas olvasó, hiszen az embert, például a gyászoló ember fájdalmát, a feleség aggodalmát, a „beleszeret”-et, stb. már ismerjük, nem szaporítom erre a szót. Ebben az 1923-as sci-fi történetben még a tudományos háttér is magától értetődő, meg fog valósulni, csak mérnöki munka kérdése; az idő relativitását egy kicsit elmagyarázza (a szerző matekos agyú lehetett, mint Esterházy Péter), de nem vacakolunk sokat például az űrruhával, egy jó kis bekecs és kész, ami nyilvánvalóan nem lesz, de ezt a részt majd kitalálja hozzá az élet. Utópikus, mert utazós, és a mérnökök irányítják a társadalmat, de nem idealisztikus a leírt hely, a forradalom/zavargások kitörésének leírása a kívülálló szemszögéből nagyon is reális.
Én nagyon élveztem ezt a virtuozitást. Érzékeltem ugyan, hogy mivel így kirázza a kisujjából, érdektelenséget is generál az olvasónál a szerző a ki nem fejtett, típussal elintézett momentumok miatt, de nem zavart, mert a téma iránt, ami az írót érdekelte itt, az én érdeklődésemet is felkeltette. Öt csillag, jöhet a többi műve.

1 hozzászólás
>!
gyuszi64
Alekszej Tolsztoj: Aelita

Nagy meglepetés volt, a kisregény összetett mű. Persze retro érzésünk van: a meseszövő akár Burroughs is lehetne, a cselekmény akár Carter bolygóján is játszódhatna (bár a munkásosztály szokatlan elem lenne benne :) ), az öregedő Mars hangulatából biztos, hogy Bradbury is merített. Mai ízléssel furák pl. a szerző hasonlatai, de A. Tolsztoj (érezhetően kelet-európai stílusú) szépíró: jellemzései hatásosak, a rövid leírások képi ereje átütő. Tényleg láttam magam előtt a 20-as évek közepe-végének Szovjetunióját, a folyamatos küzdelmekbe belekeseredett embereket. Lehet élvezni az útleíró-részeket, aki akar, elemezheti a filozofikus betéteket, olvasgathat lírai alternatív Föld-történelmet, vagy egy felkelés anatómiáját is tanulmányozhatja, de a szerző még a csillagászattal és a relativitáselmélettel is kacérkodik.
A történet szép kerek, a cselekményszál is erősebb volt, mint gondoltam. Nyilván a politikai felhang miatt nyugaton nem nagyon híresülhetett el a regény, de sok-sok kortársánál, lényegesen jobb.

1 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth IP
Alekszej Tolsztoj: Aelita

Mielőtt kimondanánk bármilyen értékítéletet az Aelita kapcsán, fontos kihangsúlyozni, hogy ezt a művet nem szabad a saját korából és annak szellemiségéből kiragadva szemlélnünk. Megnézhetjük, hogy mennyire fogott rajta az idő, hogy mennyire élvezetes a modern olvasói társadalomnak ez a lassan százéves sci-fi, de ahogy például Verne fantasztikus műveit, úgy ezt az írást is kicsit szent tehénnek kell tekintenünk. Ennek oka nem csak az, hogy megszületésekor a sci-fi műfaja még kiforratlan volt, gyerekcipőben járt, hanem az is, hogy az idő mindig kikezdi az olyan műveket, amik a saját koruk tudományos kereteit próbálják feszegetni, vagy akár áthágni is – az egykor izgalmas fantasztikus kalandokból így lesz lassan megmosolyogtató, lassú, esetenként akár nevetséges gyerekkönyv.

Az Aelita azonban az én szememben nem vált azzá. Nem azért, mert elhittem neki a Marson élők és a forradalmat terjesztő szovjet űrutazók meséjét, hanem mert sosem vált kínosan lassúvá és kiszámíthatóvá, egyszerűen csak jó érzés volt olvasni, lekötött, és főleg bevonzott egy nagyon különleges atmoszférába. Beljajev hasonszőrű, de földi környezetben ragadt regényénél (A kétéltű ember) például egyáltalán nem éreztem ilyesmit. Maga a sztori azonban – ez csak természetes – tökéletesen kezdetleges sci-fi, így a mai olvasó csakis azzal a tudattal veheti a kezébe, hogy a műfaj egyik első fontos alkotásáról van szó, aminek komoly irodalomtörténeti értéke van. Ezzel tisztában kell lenni ahhoz, hogy minél teljesebben megértsük és élvezzük Alekszej Tolsztoj regényét.

Érdekes és elgondolkodtató finomság, hogy a későbbi orosz sci-fi műfajból nagyon sok motívum visszaköszön ebben a kisregényben. Nem mintha egyébként más írók, vagy filmek nem merítettek volna sokat az Aelitából, de itt a csillagközi Sztrugackijoktól kezdve az űrutazós sci-fit csak szegről-végről művelő Lukjanyenkóig mindenből van egy kicsi, ötletek, benyomások, hangulatok… mindannak az alapja, amiért az orosz tudományos-fantasztikum annyira egyedivé és különlegesség vált az elmúlt évszázadban.

>!
Arianrhod MP
Alekszej Tolsztoj: Aelita

Gyerekként olvastam ezt a könyvet, a nagyapám adta a kezembe. Jól megértett, tudta, mi fog tetszeni. Emiatt a könyv miatt szerettem a meg a tudományos-fantasztikus irodalmat is, azt hiszem, hiszen ez volt az első ilyen jellegű könyvélményem.

2 hozzászólás
>!
jezsek P
Alekszej Tolsztoj: Aelita

A könyv két fejezete: Aelita első és második elbeszélése mentette meg számomra a könyvet. E két fejezet valóban fantáziadús, érdekes. De nincs semmi összefüggése a könyv többi részével. Losz és Guszev marsi utazása, az ott tapasztalt környezet, társadalom leírása nélkülözte a fantáziát. A két férfi főszereplővel nem lehetett azonosulni, Aelita pedig távoli, megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan jelenség maradt. Nem az elmúlt 90 év teszi hogy nem tetszett, hanem a mondanivaló, a gondolatok, az izgalom hiánya, az érdektelenség okozta, hogy nem tudom sem jóra, sem különlegesre értékelni ezt a könyvet.


Népszerű idézetek

>!
ViraMors P

– Hány óra van?
– Sajnos, az óra megállt – felelt egy hang.
– Mióta repülünk?
– Régóta, Msztyiszlav Szergejevics.
– És hová?
– A fene tudja, sehogy sem tudok kiigazodni, mindenfelé csak sötétség, meg csillagok… Megyünk a világűrbe.

>!
ViraMors P

A gyémántmezők a világűrben tévelygő üstökös elhaladását jelentették.

>!
ViraMors P

A világűrben égitesteknek, kialakulatlan vagy elpusztult világoknak repeszei száguldoznak.

>!
ViraMors P

A hirdetés így hangzott:
„M. Sz. Losz mérnök felkéri mindazokat, akik hajlandók augusztus 18-án a Marsba repülni vele, hogy este hat és nyolc óra között keressék fel személyes megbeszélés végett. Zsdanov-rakpart 11, az udvarban.”
Mindez roppant egyszerűen és hétköznapian szólt. A cédula szövegét közönséges tintaceruzával írták.

>!
ViraMors P

– Hozzávetőleg hány hónap alatt szándékszik elérni a Marsot? – kérdezte Skiles és ceruzahegyére sandított.
– Azt hiszem, kilenc-tíz óra elég lesz.

>!
MOrsi

Az eredendő bűnt – az értelem magánosságát – a bűnbeesés szüntetheti meg. Az értelemnek testté kell válnia és át kell haladnia a halál eleven kapuján. Ez a kapu: a nem. Az értelem lehullása a nemi vonzás, azaz Erosz erejével megy végbe.

Kapcsolódó szócikkek: eredendő bűn
>!
MOrsi

“Magamtól ott sem szabadulok, túl a Földön, túl a halálon. Miért is kellett megízlelnem ezt a mérget: a szerelmet!"

>!
MOrsi

“Mit keres vajjon, mi hiányzik neki? Egyre csak keres valamit, nem nyugszik a lelke… Ej, Aljosa, Aljosa… Csak egyszer behunynád a szemed és a vállamra borulnál, kisfiam; ne kutass már, úgysem találsz drágábbat az én szánalmamnál.”


Hasonló könyvek címkék alapján

Edgar Rice Burroughs: A Mars hercegnője
Orson Scott Card: Múltfigyelők
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Estelle Brightmore: 13. napon
Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
Michael Crichton: Az elveszett világ
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Stephen King: Titkos ablak, titkos kert
Alan Moore: Watchmen – Az Őrzők
Ted Chiang: Életed története és más novellák