Istenítélet 1 csillagozás

Alekszej Remizov: Istenítélet Alekszej Remizov: Istenítélet

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kner orosz írók

>!
Európa, Budapest, 1988
308 oldal · ISBN: 9630747472 · Fordította: Hajdú Csaba, Papp Mária, Röhrig Eszter, Soproni András, Tábor Béla

Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Alekszej Remizov: Istenítélet

’Az orosz ornamentális kísérleti próza egyik legmarkánsabb, de mostoha sorsú képviselőjének’ nevezi az utószó. Hát jó, legyen az – halandzsázni én is tudnék róla. A magyar fordításon nemigen tör át az ornamentika, inkább – hellyel-közzel – a bizáncias, tömjénfüstös misztikum.

Remizov e novelláskötete alapján azt mondanám: egy elfeledett kismester a századelőről. Már számon tartották, Szologubbal, Brjuszovval, Andrejevvel és Bjelijjel együtt, amikor az októberi forradalom után emigrációba ment, s francia földről sóvárgott vissza a Szent Oroszországba. Hazájában jó ideig ki sem adták (pedig nem fikázta a kommunizmust, sőt formailag végig szovjet állampolgár maradt); csak a nyolcvanas években, Gorbacsov idején kezdtek rá újra felfigyelni.

Ám ez a mellőzés – mondom én, egy könyve alapján – talán nem is a (korábban vehemensen üldözött) vallásos szellemnek, hanem az író tényleges kvalitásainak szólt: a rokonszenves egyéniség nem pótolhatja a hiányzó tehetséget.

Remizov több írásában felemlegeti (Gogol, Turgenyev és Dosztojevszkij mellett) két példaképét: Avvakum protopópát, az óhitű mártírt, és Leszkovot, az egy generációval korábbi kismestert. Leszkovnak szerencséje volt: két kisregényében (Kisvárosi Lady Macbeth, Az elvarázsolt zarándok) felülmúlta önmagát: ezek igazi gyöngyszemek. Remizovnak ez a önfelülmúlás – úgy látom – nem sikerült: e kötetben az egyetlen kiemelkedő novellája (de az után sem nyalnám meg mind a tíz ujjamat) a címadó Istenítélet (nem csoda, ha ezt veszik be tőle a legtöbb gyűjteménybe, antológiadarabnak).

A kötet két részből áll: az első kétharmad különálló írásokból szemezget, s e novellák csapongó, széteső szerkezete, anekdotákból összevart története hamar törlődni fog a memória-chipjeimből. A második rész a Pőre szemmel című, Párizsban írt visszaemlékezések néhány fejezetét hozza, főleg a tovatűnt gyermekkorból: ezekben felcsillan egy-egy remek részlet (pl. az óhitű csótányirtó markáns figurája), de sokszor itt is száraz homokként pereg ki a történet az ujjaink közül…

Nem bánom, hogy elolvastam, de Brjuszov Tüzes angyal-ával ellentétben nem hagy bennem maradandó nyomokat. Viszont felhívta a figyelmemet Avvakum protopópára: őt egyszer majd sorra kerítem…


Népszerű idézetek

kaporszakall>!

Avvakum protopópáról pedig Nyikifor Matvejevics Scsokintól, a Moszkva-szerte ismert csótányirtótól hallottam először. Sztyepanida, a szakácsnőnk óhitű volt, s ő ajánlotta nekünk Nyikifor Matvejevicset, s ő aztán egy nap megjelent nálunk az egykori kelmefestő műhelyben, vállán bőrtáskájával, ebben volt a méreg és a nádbot, amelynek végét bekente a fehér, émelyítő szagú csótányméreggel.
(…)
Mosolyogni sohase láttam, csak undorodva vicsorította sárga elefántfogait. Úgy beszélt velünk, mint üldözött orosz óhitének ellenségeivel. Az ő szemében nem gyerekek voltunk, akiket minden érdekel, hanem „scsepotnyik” eretnekek, vagyis semmivel sem különbek a csótányoknál. A kutyákra barátságosabban nézett, mint ránk: nem eszes lények! ugyan mit várhat tőlük az ember! Bármiről beszélt, elmaradhatatlanok voltak az olyan szitkok, mint „mocskos pogány” vagy „átkozott” – és szavaiban minden, mindenütt, az egész világ rothadékká és bűzzé, nyálkává és takonnyá, árnyékszékké és pöcegödörré változott, az emberek pedig férgektől nyüzsgő szemeteszsákokká. Sehogy se tudtam megbékélni az ilyen szánalmas, förtelmes emberi sorssal, az ilyen megvilágításban bemutatott világtól elfacsarodott a szívem.

284-285. oldal, A gyújtogató

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Belinda Alexandra: Zafír égbolt
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Csingiz Ajtmatov: Fehér hajó
Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.
Mihail Solohov: Csendes Don
Varlam Salamov: Kolima
Sharon Stewart: Anasztázia
Roman Szencsin: A Jeltisev család
Anatolij Ribakov: Nehéz homok
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács