Végzetes ​álmok (S.T.A.L.K.E.R.) 86% 24 csillagozás

A jobb regények közé tartozik. A vége meg elég csattanós lett, bár a többi része akár a játék egy DLC -je is lehetne. Szerettem olvasni

Adott egy ismerős Zóna, amelyet egy ismeretlen stalker, Guppi szemszögéből látunk. Egy-egy új stalker könyvnél mindig van egy kis félsz bennem, hogy nem ismétlődik-e meg a történet, le tudnak-e kötni az események.
Guppi, a főszereplő azzal tűnik ki a stalkerek közül, hogy nem bandázik, s nem közösködik. Kitapasztalja, hogy a kitörések után hol lelhető gazdag és aránylag könnyen megszerezhető kincs, amiit aztán a megélhetésére tud beváltani. A megélhetésének, életének egyik fénypontja a kávézásnak szentel percek, a teljes mértékben megélt kávézási rituálé. Nagy baj van, ha nem jut hozzá a napi kávéjához. Ez akkor következhet be, ha valami eltéríti megszokott napi ritmusától. ha kényszerítik, hogy mégis egy csoport tagja legyen, s elinduljon egy olyan cél felé, amelyek a legendák homályába vesznek. A misztikumot erősíti a legendás Újságíró felbukkanása, meg a számtalan mutáns lény, illetve anomália. Az ismerős lények, helyzetek felbukkanása nem válik unalmassá.
Nagyon kíváncsi lettem a Monolitra, a kívánságteljesító funkciójára, de a végkifejlet egyáltalán nem vált kedvemre.
Kicsit hiányosnak éreztem a történetben azt, hogy Guppi korábbi életéről, magánéletéről olyan keveset tudtunk meg. Vannak kis jelenetek, amikor felsejlik a múlt, de nincs elegendően kifejtve. pedig ezekre is kíváncsi lettem volna.

Féltem elkezdeni a Ház a mocsárban után, de nagyon pozitív csalódás volt.

Ismét egy nagyon jó talker könyv.Ismét elvarázsolt a Zóna, egy újabb stalker szemszögéből.Szerintem ez is egy nagyon jó stalker regény, bár a vége kifejezetten érdekesre sikerült.Ennek ellenére szivesen ajánlom annak aki eddig is olvasott stalker regényeket.

Kalugin emelte a tétet, és a S.T.A.L.K.E.R.-történeteket olyan színvonalon gyártja, ami már messze felette áll annak a kalandos-lövöldözős-szörnygyilkolós szintnek, amit a korábbi szerzők – a játékra építve – kialakítottak. Persze, szó ne érje a ház elejét, azok sem voltak rosszak, de Kalugin mélységet és távlatot adott a történeteknek, s igazi személyiséget szereplőinek.
A VÉGZETES ÁLMOK (Мечта на поражение) látszólag egyszerűbb, szerkezetileg csupaszabb, történetvezetésében sokkal egyenesebb, MINT A ház a mocsárban,mégis rafinált és magával ragadó történet, mely egyszerre elégíti ki az akciót áhítók és a titkokban elmélyedni vágyók igényeit. Mert titok aztán itt is van bőven! Sőt, felbukkan a legnagyobb titok, a „legfontosabb” kérdés is! létezik-e titkos bázis az egykori reaktor alatt, s az, ami a Zónában zajlik, vajon tudatos döntés eredménye, vagy beláthatatlan következményű baleset?
Guppi a főhős, a magányos „cowboy” kényszerből csatlakozik egy csapathoz, amiben amerikai katonák ugyanúgy vannak, mint feláldozható stalker-növendékek. S ráadásnak feltűnik a rejtélyes Újságíró is, aki láthatólag az egyetlen, aki tudja, hogy mit akar. Sőt, azzal is tisztában van, hogy azt miért akarja! (Ha Kaluginnak van receptje, akkor az Újságíró ebben a regényben azt a funkciót kapja, mint a korábbiban a mocsári doktor.)
Az igazán nagy kérdés persze az, hogy feltárul-e a zóna titka, kiderül-e, hogy mire képes a Monolit. persze, ha erre itt és most válaszolnék, az a spoilerezének olyan foka lenne, hogy talán még az internetről is kitiltanának érte, és zombikat küldenének a nyakamra.
Nem tudom, hogy Kalugin hány sztalker-történetet írt eddig, de azt gondolom, hogy jöhetne a többi is… szépen sorban, sűrű egymásutánban.

Kalugin második S.T.A.L.K.E.R. könyve került kezembe, és a Ház a Mocsárban után igencsak kíváncsi voltam. Vajon hasonló lesz-e hozzá, ami az univerzumot megteremtő alapmű, a Piknik az árokpartonra hajazott, vagy esetleg merőben más lesz, hasonló az újabb könyvekhez? A Végzetes álmok az utóbbi kategóriába tartozik, és mondhatom a legjobbak közé.
Aki már régi motoros a S.T.A.L.K.E.R. világában, az rengeteg ismerős helyszínnel, fogalommal, mutánssal találkozhat, származzanak azok korábbi könyvekből vagy magából a videójátékokból. Mindezek vegyítése, a megalkotott karakterek, és a cselekmény is nagyszerű, pörgős, ám mégsem túl elrugaszkodott akciókkal teli, Zónabeli titkokból és fordulatokból nincs hiány, nagyon jó volt olvasni.

Minden könyv kb. egy kaptafára készül a loreban. Ami azt jelenti, hogy van egy veterán stalkerünk aki kalamajkába keveredik, hol ott ő ettől mindig próbál elhatárolódni. Viszont sosem ebben keresem az újdonságot, hanem az atmoszférában, hogy a történet áttudja-e adni a Zóna érzést. Azt az érzést, amikor egy szál magadban gyalogolsz a radioaktív erdőben, a Geiger-Müller számlálód „megnyugtatóan” alacsony számon kattog, kezedben egy duplatársa kalasnyikov. De te tudod, hogy ez mit sem számít, mert a Zóna bármelyik pillanatban szőröstűl-bőröstűl megehet, ha óvatos vagy hanem.
Szerencsére itt sikerül átszellemülni és Guppi stalkerünk mindennapjait átérezni, amíg el nem kezdődnek a dolgok eszkalálódni. Maga a történet elég sablonos, de ugye sosem a cél a lényeg, hanem az odáig megtett út. Ezért esetünkben is azt érzem, hogy a Zónában való barangolást jobban élveztem olvasás közben, mint maga a végkifejletett, bár az is eléggé izgalmasra és érdekesre sikeredett.
A „Ház a mocsárban” című kötethez hasonlóan itt is gazdagon kapunk betekintést a Zóna faunájába: röfik, zombik, pszeudogigászok, irányítók… stb.