A ​szóművész 6 csillagozás

„De mi lesz, ha felhagynak az illegális példányok nyomtatásával? Akkor mivel fogod falhoz szorítani őket?”
„Először is nem fognak felhagyni vele. Egy tolvaj nem tud leállni. Ez olyan, mint egy betegség. A pénz erkölcstelenné tesz, könnyen hozzá lehet szokni, pont úgy, mint a kábítószerhez, és idővel egyre több és több kell belőle.”

149. oldal

A videózás elterjedése sok változást hozott magával. Az első és legszembetűnőbb átalakulás a mozik profilváltása volt: filmvetítés helyett bútort, gépkocsikat, műszaki cikkeket, sőt még menyasszonyi ruhákat is árultak. A tágas és hajdanán elegáns aulákban most játékgépek álltak, Valutaváltás felirat világított, és már semmi sem emlékeztetett arra, hogy itt valamikor a filmé volt a főszerep, ami ugyebár egy művészeti ág. Amúgy már rég megszokottá vált, hogy a művészetet mindenhonnan kiszorítják a primitív élvezetek és a kereskedelem.
A másik, kevésbé feltűnő változás az volt, hogy a kamaszok az utcáról fokozatosan „áttelepültek” a lakásokba. Természetesen, ha videót lehetne nézni egy parkban a padon, akkor a feltörekvő nemzedék így is tenne, mert a szabadban, jó társaságban, egy cigivel a szájukban meg egy pohár hamis borszerű löttyel a kezükben és – ami a legfontosabb – szülői felügyelet nélkül sokkal kellemesebb filmet nézni. Mivel azonban a technikai fejlődés nem követte még elég gyorsan a kiskorúak igényeit, így otthoni körülmények között voltak kénytelenek videózni. A szülők is elégedettek, mert a csemetéjük nem lófrál a kapualjakban, a csemete pedig a maga részéről szintén boldog, kedvére szórakozhat és élvezetet lelhet ebben a tevékenységben; nem kell vastag, unalmas könyveket olvasnia valamilyen háborúról meg békéről.

109. oldal

Soha senki nem számolt utána, mennyi pénzt költenek a nyomozók arra, hogy el tudják végezni a munkájukat. Kár, mert kiderült volna, hogy ilyen vagy olyan oknál fogva a bűnüldözés munkatársainak olyan gyakran kell a zsebükbe nyúlniuk, hogy tulajdonképpen érthetetlen, miből is élnek egyáltalán. Bármilyen szakvéleményért vagy vizsgálatért, amit „minél gyorsabban” végeznek el, vagyis soron kívül vagy munkaidőn túl, egy üveg ital vagy egy doboz csokoládé jár a szakértők számától és nemétől függően. A titkárnők, a személyi sofőrök, az öreg szomszédasszonyok, a tudományos munkatársak és még sokan mások, akikkel a nyomozók a munkájuk során kapcsolatba kerülnek, mindannyian kiadást jelentenek. Ugyanis senki sem fogja a nyomozókra pazarolni a drága szabadidejét, és erőltetni az agyát, hogy valami eszébe jusson, és ezt el is mesélje, meg válaszoljon a kérdésekre, ha üres kézzel érkeznek hozzá. Egy szál rózsa és egy tábla mazsolás-mogyorós Cadbury csoki nélkül a titkárnő egy pillantásra sem fogja méltatni a vendéget, sütemény és ráérős teázgatás nélkül pedig lehetetlen a nyugdíjas nénikével bizalmas beszélgetést folytatni. Erről még csak ne is álmodj, barátocskám!

188-189. oldal