A "zsidókérdés" története Oroszországban (és vajon csakis kizárólag Oroszországban?) kivételes gazdagságú. Ebben a témában önmagam számára is új dolgokat fedeztem fel és adok át az olvasónak.
Jelen – az orosz és a zsidó nép együttélését elemző-boncoló – mű megírása során mindvégig az a cél vezérelt, hogy egyaránt teret adhassak a kölcsönös megértésnek, valamint a múlt keserűségétől őszintén szabadulni kívánó, és immár a jövőbe mutató valamennyi nézőpontnak. Munkámban a zsidó hangok jóval gyakrabban és erőteljesebben kapnak helyet, csendülnek fel az oroszokénál.
Fontos tudnunk, hogy nem határolhatjuk el magunkat az évszázadok történéseitől. A világ összezsugorodott, és bármilyenek is legyenek a politikai vagy földrajzi határok, ismét szomszédok vagyunk.
Az orosz nép és a zsidók közös életéről szóló munkámmal azt tartottam szem előtt, hogy a két nép kapcsolatában megkeressem mindazon elemeket, amelyek megszabadíthatnak a keserű múlttól és elvezethetnek a jövőbe.… (tovább)
Együtt 8 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2002
Enciklopédia 43
Szereplők népszerűség szerint
Grigorij Jefimovics Raszputyin · Alekszandr Fjodorovics Kerenszkij · I. Sándor orosz cár (Alekszandr Pavlovics Romanov) · Pjotr Arkagyjevics Sztolipin · Vlagyimir Mitrofanovics Puriskevics
Helyszínek népszerűség szerint
Oroszország · Törökország · Finnország · Románia · Kijev · Kijevi kormányzóság · Petrográd
Kedvencelte 1
Most olvassa 4
Várólistára tette 11
Kívánságlistára tette 23
Kiemelt értékelések
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
Szolzsenyicin megírta írásbeli karrierjének egyik legérzékenyebb témáját: a zsidók szerepét a bolsevik forradalomban és a szovjet tisztogatásokban. Meglehetősen sűrű és nehéz könyv. Ahhoz, hogy megértsük a zsidókat, a zsidók és a befogadó nemzetek között fennálló folyamatokat, meg kell ismernünk Oroszország történelmét. Mert ha nem lettek volna az orosz és az amerikai zsidók (akik többnyire az orosz birodalomból vándoroltak ki), nem lenne Izrael állam sem. A könyv olvasása előtt elgondolkoztam, hogy foglalkozhat-e egyetlen munka egy ilyen hatalmas időszakkal, ezerfelé ágazó problémával? Fel lehet-e dolgozni Oroszország és a zsidók együttes történetét, mely magában foglalja az első egyistenhitet megteremtő zsidóság háromezer éves históriájának egyik legfontosabb fejezetét is? Nem tudom. Minden esetre elismeréssel, vegyes csodálattal olvastam. Érzésem szerint az első kötet nem tartalmaz semmi olyan újat, mint amit a zsidó enciklopédia már nem tartalmazna, azonban azt az esetet, hogy a zsidók ellen az úgynevezett cárista pogromok egy része nem kormányzati szankció volt, hanem ortodox zsidók támadtak és ölték meg a hadidai és a világi zsidókat, miközben a kormány tisztviselői gyakran elfordultak, mert nem akartak részt venni egy helyi vallási vitában, azt igen. Tényként közli, hogy a zsidóság kétezer év alatt, szétszóródva sem asszimilálódott, pedig Oroszországban például többször is hasznot húzhatott volna ebből, szemben az oroszokkal, akiknél emigrációban a harmadik generáció már elveszíti identitását. Ez az író szerint csak valami olyasmivel magyarázható, amit a zsidók eseményektől, időtől, helytől és távolságtól függetlenül éreznek. Olyan velük született dolog ez, amelynek fiziológiai, pszichológiai megfejtése nincs, csakis metafizikai oka lehet. A könyv ellentmondásos kérdései nyilvánvalóan a második kötetben rejlenek. Nem érdemes ismertetni ennek a valóban óriási jelentőségű könyvnek a részleteit: mindazoknak, akik érdeklődnek a téma iránt, el kell olvasniuk, s különösen annak második kötetét, amely az emlékezetes 1917-es évvel indul. Szolzsenyicin könyvében tudatosan törekedett arra, hogy mindkét oldal iránti empátiája megmutatkozzon, és a zsidókat felmentse a forradalomért való felelősség alól. „És a bűnbánat – kölcsönös bűnbánat –, minden elkövetett cselekedet megbánása volna a legtisztább út a gyógyulás felé. Én szüntelenül erre hívom az oroszokat. És felhívom erre a zsidókat is.” „Nem tudtam volna megírni ezt a könyvet, ha nem próbálok mindegyik fél bőrébe belebújni, megérteni érvelését. A társadalomnak receptet adni, utat mutatni azonban mindennél nehezebb” – összegez Alekszandr Szolzsenyicin. És így a végére, Hugh Trevor-Roper (angol történész) egy gondolatát idézném: „Az egyetlen dolog, amit a történelemből megtanultunk, azt, hogy nem tanultunk az történelemből”.
Népszerű idézetek
A történelem minden népe, úgy a miénk, mint a zsidóké is egyszerre volt a világ tevékeny alakítója és passzív szenvedője.
9. oldal
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
Az állami oktatástól való félelem a zsidók körében még hosszú időn keresztül élt. Ahogy erre és az 1860-as évekre L. Dejcs visszaemlékezik, ráadásul nem valami isten háta mögötti hely, hanem Kijev kapcsán: „jól emlékszem még azokra az időkre, amikor a kortársaim szemében valóságos bűnnek számított, ha valaki oroszul tanult”. Amelynek használatát nem is tűrték, „csak a gojokkal való érintkezések során”.
163. oldal, I kötet - Oroszok és zsidók a cári birodalomban, 3. I. Miklós korszaka (Allprint, 2004)
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
Az orosz forradalom történetével foglalkozó fél évszázados munkám, kutatásaim során számtalanszor találkoztam az oroszok és zsidók viszonyának kérdéskörével.
(első mondat)
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
A forradalomért elesett áldozatok temetése volt az egyik leghatásosabb hírverés, mely képes volt tömegek feltüzelésére”, aminek következményeként a harcosokban tudatosult, hogy halálukkal is a forradalom hasznára lesznek, mert a temetésükön részt vevő emberek ezreiben ébred fel majd a bosszúvágy.
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
A Zsidó Enciklopédia szerint „A tatárok inváziójának (1239) és Kijev kifosztásának idején a zsidók az oroszokhoz hasonló szenvedéseken mentek keresztül, jóllehet a XIII. század második felében az immár tatár fennhatóság alatt álló nagyfejedelmek ismét hívták a zsidókat, hogy telepedjenek le Kijevben. Azonban a tatárok által uralt térségekhez hasonlóan a kijevi zsidók is kiváltságos helyzetbe kerültek, magukra vonták tehát városi polgártársaik haragját.” […] Hasonló jelenségek tapasztalhatóak nem csak Kijevben, hanem az északi orosz városokban is. Ezeken a helyeken a tatár uralom „széles kapukat nyitott nem csak a kereskedelmi élet, de a fortélyos pénzszerzésben jártas külföldi kereskedők előtt is, mint amilyenek például a beszermeni, harazi vagy hívai kalmárok voltak, akik megvásárolták a tatároktól a fejedelmi adószedés jogát, elképesztő méretű uzsorákkal terhelték a szegényeket. Egyúttal a saját rabszolgáikká téve és fogságba vetve a fizetni nem tudókat…” – Karamzin
19-20. oldal, I kötet - Oroszok és zsidók a cári birodalomban, 1. A XVIII. század felé (Allprint, 2004)
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
Az orosz hatóságok kénytelenek voltak belátni, hogy a zsidók földművesként való letelepítése teljes kudarccal végződött.
196. oldal
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
Nem, a hatalom akkoriban nem zsidó volt, nem bizony. A hatalom internacionalista volt. Összetételét tekintve alaposan orosz is. Ám összetételének tarkasága ellenére egységesen és határozottan oroszellenes módon lépett fel, az orosz állam és az orosz hagyomány felszámolása érdekében.
211. oldal, II. kötet (Allprint, 2005)
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
A zsidó kiadók és újságírók tevékenysége azonban nem korlátozódott csupán csak a fővárosra. Az intellektuális írásokon kívül kiterjedt olyan népszerű sajtótermékekre is, mint például a negyedmilliós példányszámú Kopejka, a házmesterek kedvenc olvasmánya, amely „jelentős szerepet játszott az antiszemita hadjáratok ellen vívott küzdelemben”. (A lap létrehozója és igazgatója M. B. Gorodetszkij.)
I. kötet, 495-496. oldal (Allprint, 2004)
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
Vajon a besorozott, katonai szolgálatra kötelezett zsidókra mi vonatkozott az 1856-os enyhítéseket követően? A 60-as években helyzetük a következőképpen alakult: „amikor kihirdették őfelsége kiáltványát az újoncok toborzásáról, akkor, ha a zsidókat előre tájékoztatták volna, még mielőtt a kiáltvány elnyerte végleges megfelelő formáját, minden szolgálatra alkalmas zsidó családtag elhagyta volna lakóhelyét és szétszéledtek volna a szélrózsa minden irányába”. Vallásuk elvárásai „a bajtársiasság hiánya, a zsidó katona örökös elzárkózása… szemükben a katonai szolgálatot a legnehezebb, legnyomorúságosabb, legborzalmasabb kötelezettségként tüntette fel”. Zsidók 1860-tól fogva szolgálhattak a gárdában; 1861-től tölthettek be altiszti és törvényszéki írnoki állásokat is, de a magasabb rangok továbbra is elérhetetlenek voltak számukra.
I. G. Orsanszkij a 60-as évek tapasztalatai alapján állítja: „Valóban sok tény erősíti azt az érzést, hogy a zsidók az utóbbi években nem »igazán« tettek eleget a besorozásnak. Ebből a célból vásároltak néhány régi katonai szolgálatot igazoló nyugtát, és azt mutatták be az adóhivatalnak.” Ezeket egyes parasztok 1812 óta őrizgették anélkül, hogy értékükkel tisztában lettek volna, a leleményes zsidók pedig behozták a forgalomba. Emellett a zsidók önkénteseket is béreltek saját helyettesítésükre. Ezenkívül még „igyekeztek a családot kis egységekre bontani”. Ily módon mindegyik bejelenthette azt a kiváltságos helyzetet, hogy a családban „egyetlen fiúgyermek” van. (Ez pedig felmentést jelentett a katonai szolgálat alól.) Mindamellett Orsanszkij azt is megjegyzi, hogy „a katonai szolgálat elkerülésére kiötölt összes hasonló csel…, ugyanúgy fellelhető a tisztán orosz származású falusi embereknél is”, és ennek kapcsán idézi a Jekatyerinoszlav kormányzóság számadatait. Még meglepődésének is hangot ad azzal kapcsolatban, hogy az orosz parasztok a busás fizetés ellenére sem maradnak a hadseregben, hanem „csak arra áhítoznak, hogy visszatérjenek a nép legkedvesebb elfoglaltságához, a földműveléshez”.
I. kötet, 192. oldal (Allprint, 2004)
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
Lorisz-Melikov 1881 elején a maga részéről az egész pogromjelenséggel kapcsolatban az alábbi jelentést tette le a cár asztalára. „A jelenlegi zavargások gyökerei a helyi lakosságnak a zsidók iránt táplált engesztelhetetlen gyűlöletében keresendők, akik ugyanis valósággal szolgasorban tartják a népet. Az is bizonyos azonban, hogy számos rossz szándékú ember igyekszik minél inkább hasznot húzni ebből a szomorú körülményből.”
I. kötet, 239. oldal (Allprint, 2004)
Alekszandr Szolzsenyicin: Együtt Oroszok és zsidók (a cári birodalomban és a Szovjetunióban)
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban 93% ·
Összehasonlítás - Catherine Belton: Putyin emberei 89% ·
Összehasonlítás - Adam Zamoyski: 1812 96% ·
Összehasonlítás - Tim Marshall: A földrajz fogságában 93% ·
Összehasonlítás - Vermes Géza: A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története 91% ·
Összehasonlítás - Donnie Eichar: Halálhegy 88% ·
Összehasonlítás - Szvetlana Alekszijevics: A háború nem asszonyi dolog 87% ·
Összehasonlítás - Dan Cohn-Sherbok – Lavinia Cohn-Sherbok: A judaizmus rövid története ·
Összehasonlítás - Georges Vajda: Kutatások a filozófiáról és a kabbaláról ·
Összehasonlítás - Élie Barnavi (szerk.): A zsidó nép világtörténete ·
Összehasonlítás