Anyegin 78% 1610 csillagozás

Gondolkodom milyen szavakat használjak az értékelésemben, de nem nagyon találok megfelelőt, mert szinte egyik sem fejezi ki azt a zsenialitást, amit találtam benne. Nagyszerű, nagyon jó, zseniális, remekbeszabott – mind-mind majdhogynem kifejező jelzők lennének, de nem eléggé, nem mondják el teljesen amit érzek, mert ez a történet jobban megérintett és jobban tetszett, mint amit a jelzők közvetíteni tudnának.
Faltam a sorokat, közben meg-meg álltam egy-egy remekbeszabott rímpár fölött, amiből rengeteg van, elképesztő rímalkotások sorozata követi egymást, hogyan lehetett ezt ilyen nagyszerűen magyarra fordítani nem is értem. Imádtam. Élmény olvasni, annyira de annyira jó, biztosan el fogom olvasni még egyszer.

Először is, ami nagyon tetszett, az az orosz élet, a vidék, a hétköznapok versben leírva, hát az valami csoda. Olyan hangulatot, miliőt teremt az író (és a fordító) amiben egészen közel hozza hozzánk ezt az annyira más világot. Szinte benne vagyunk olvasás közben, érezhetjük a szamovár duruzsolását, a széna szagát, a hócsikorgást a szántalpak alatt. Nagyon szerettem ezt a világot, remekül van megfestve, élő, lüktető, pezsgő, vagy éppen szunnyadó, remegő, ébredő.
Aztán Anyegin és Tatjana története, micsoda történet, megkapó, megrázó, szívet dobbantó szerelem ez, de nem jó az időzítés. Végig vergődünk velük lelkük hullámzásain, borzongásaikon és rajongásaikon. Közben megismerjük a mellékszereplőket, akik szintén nagyszerűen vannak ábrázolva, nagyon jók a jellemrajzok.
Végül a párbaj és az előzményei, hát az végtelenül izgalmas, micsoda tragédia, mennyire kiélezi Puskin a történetet ezzel a fordulattal, felhúz bennünket a magasba és aztán visszaejt. Mit lehet kezdeni ekkora bajjal, ami az érintettek nyakába hull? Ki-ki kezd vele amit tud, ezzel eljutunk a lezáráshoz, aztán gondolhatunk amit akarunk, mert sok minden kimondatik, de sok minden ránk van bízva, hogy hogyan is lehet majd leélni egy életet így?
Puskin nagyot alkottál. Nem véletlenül világhírű ez a verses regény.

Újraolvasás vége.

Üdvözlet mindazoknak, akik vallják, hogy a romantika kora még nem ért véget. Amikor ilyeneket olvasok, nekem is hasonló érzésem van. Mert hogy ez a Puskin pont úgy trollkodik, ahogy a posztmodernek szoktak, az biztos. Illetve a posztmodernek úgy, mint Puskin. A magukat posztmodernnek nevezők. Akik romantikusok.

Mert ez az ember így kétszáz oldalban műfaji jellemzőket dekonstruál, meglevő embereszményeket pofoz, újat rak össze, rémálmot ír az orosz népmesék stílusában, eposzi jellemzőket parodizál, társadalmat kritizál, intertextualizál (a kor összes bestsellerét idézi, a szereplőikből maszkokat csinál a saját szereplői számára), beledumál a saját szövegébe, személyesen is szerepelni akar benne, majd felhívja a figyelmet a rímekre, és direkt ellentmondásokat hagy a cselekményben, hogy a végén aztán spoiler

Közben pedig még szép is. Nagyon.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/23/alekszandr…

Az elején nem gondoltam volna,
Hogy bármi jót írok majd róla.
Szerény személyem utálja azt,
Mikor a narrátor a műből kiszólogat.
Puskin az első fejezetben még
Büszkén meséli lábfétisét,
Áprily Lajos fordítása
Időnként hajaz a Flinstone családra.

Főhősünk Anyegin, ki annyit tököl mindenen,
Nincs ma olyan épeszű nő, ki jobbra húzná Tinderen.
A legjobb karakter Tatjana, a furcsa lány
Ha köztünk élne most, gothnak mondanám.
Miatta kezdett érdekelni az egész
Mi ezután jött, kitalálni nem nehéz.
Sodort magával eztán a hangulat
Nesztek, a végére, kaptok egy vadludat.

Anyeginem, óh, te kedves!
Mennyi viszontagság s kudarc az,
Mi egykor összefont teveled!
Gimnazistát (orosz-szűzként) nem mulattat
Az efféle verses regény,
Így nem lettünk barátok: te meg én.
Félúton hát elhagytalak akkor; s ma, ím:
Midőn újrakezdtem, elragadott már a rím.
Kamasz-énem ki nem állta, nem csodálta;
Felnőtt-magam megtalálta, érti végre?
Lám, kell néha az irodalmak krémje,
S könnyed művek közé egy-egy poéta.
Szexmániások vagy Szürkék egyesek?
Puskin – mondhatni – jóval helyesebb!

Na, de ha a gimnáziumi Mikulásos névhúzások szintjét belövő, kínos rímelést magunk mögött hagyjuk (már a rímképletet betartani is dögnehéz, mázli, hogy nem vagyok költő, mert a szótagszám és a verselés már nem passzol), akkor elmondanám, hogy kicsit szégyellem, hogy középiskolában nem tudtam végigolvasni az Anyegint, pedig mai szemmel tényleg kellemes olvasmánynak bizonyult. Egyrészt, mert a kánikulában jól esett zúzmarás ágakról és jégvirágokról olvasni, másrészt mert annyi 19. századbeli „pop-kult” utalás van benne, hogy az embernek néha olyan érzése van, mintha a 200 évvel ezelőtti Gilmórlányokat követné nyomon. Hogy nagyjából képbe kerüljek velük, igencsak jól jöttek Puskin, Áprily Lajos (az egyik fordító), illetve a szerkesztő jegyzetei (amelynek helyét -második könyvjelző gyanánt- egy moissonneuse batteuse őrizte nekem). Sok információ elveszett volna nélkülük, így viszont nagyon érdekes volt hozzáolvasni amolyan kiegészítőként. Vajon akkoriban az emberek mindet észrevették? Vajon ma?
Több fordítás is található a kötetben, én ebből csak kettőt (a két teljes fordítást) olvastam el (na jó, futólag azért belelestem a többibe is). Áprily Lajosé volt az első. Ez számomra kevésbé gördülékeny, nehezebben követhető, de nem kevésbé élvezetes –főleg, hogy a jegyzetekben tartalmazta a kihúzott részleteket is, amelyek ilyen-olyan okoknál fogva végül kimaradtak az Anyegin későbbi kiadásaiból (egyesek pedig csak Puskin jegyzeteiben maradtak fenn).
Galgóczy Árpád Anyeginje ezzel szemben a mai ízlésnek kevésbé furcsa. Az ő rímei természetesebben hatnak, így a történet ettől sokkal lendületesebb és élvezhetőbb lesz. Míg a másik verzióban nagyon kellett figyelnem (ez persze talán az én hibám), hogy mi is történik pontosan, addig ennél mintha minden klappolna. Ez vajon összefüggésben lehet azzal, hogy Galgóczy nem használt más nyelvű fordításokat?
Akárhogy is, de megérte újra nekiveselkednem ennek az orosz klasszikusnak. Egyrészt mert nagyon pozitív csalódás volt, másrészt mert bemutatta, hogy mekkora különbség lehet egyazon vers között, ha más-más fordítók veszik kezelésbe. Ráadásul mostmár egyre kíváncsibb vagyok Moszkvára, Szentpétervárra és az orosz tájra.
Talán neki kellene állnom más könyveknek is, amiket kamaszként nem szerettem? Ivan Iljics halála? Uh…

Kettős érzéseim vannak a művel.
Néhol nagyon untam, nehezen is haladtam.
Viszont el kell ismerni, hogy Puskin mesterien szövi a szavakat.
Ha modern változatban olvashatnánk egy kiváló történelmi romantikus keletkezne belőle.

Ebben az olvasatban viszont kiválóan adja vissza az író a felesleges ember típusát és a byronizmust.

Bátran ajánlom a romantika kedvelőinek, ha kicsit kimozdulnának a komfortzónájukból.

Örök kedvencem! Nem tudom, hányszor olvastam már, és hány évesen először, de mint mindig, most is örömmel vágtam neki, hogy a világirodalom talán legszebb szerelmes levelét olvashassam Tatjana tollából! :) spoiler
spoiler
Sokan állítják, verset legszebben költő tud fordítani, ezzel egyet is érthetünk; Áprily Lajos remek stílusa, fordítása, rímei – váltakozva kereszt-, páros- és ölelkező rímekben adta vissza Puskin csodálatos mondatait. Külön élményt nyújtott!
Puskin 1823 – 1831 között írta ezt a verses regényét, amely magán hordozza a romantika és a realista ábrázolásmód valamennyi stílusjegyét, gyönyörű jellemábrázolással és átfogó társadalmi korrajzával méltán említik a világirodalom halhatatlan művei között. Egyetemes művészi alkotásként is nevezik, hiszen ma is éppúgy gyönyörködtet, tanít, mint a XIX. század elején, a cári Oroszországban.
Folyamatos újraolvasás garantálva, Áprily fordításában elsősorban. Mindkét költőnek hála az élményért!

Nahát-nahát, ez bizony tetszett és jólesett! Nem gondoltam volna, mert gimistaként nyüszítve, a kötelezősége kínjával szenvedtem végig, ma meg felnőttként, érettebben egy-két fokkal. Klasszikus, szép történet, amely nem véletlen vívta ki a közkedvelt jelzőt és az elismerő hangokat, noha ez pont nem látszik a Molyos pontokon (77%) (ugyanazon ok miatt, amit írtam előbb, és rám is igaz volt egykor.) Ha van egy iciri-piciri szépséghibája (amennyiben ezt egy romantika korabeli könyv esetén fel lehet róni) az a nehézkes nyelvezet volt. Nem egy versszaknak kétszer is neki kellett szaladnom. Most ennyi a véleményem, ülepednie kell még, érni a lelkemben, 4,5 csillag (4,4 pont) a szövegnehézsége miatt.

UI Prózához vagyok szokva, abból is a modern írásokhoz, így egy kicsit nehéz volt az olvasás.

Időtlen mű, melyet először a középiskolában ismertem meg! Kedveltsége nem függ az áramló divatoktól, amíg szívek és romantikus szerelmek élnek, léteznek a földön mindig olvasni fogják. Az olvasólámpa halk fénye mellett hódít Anyegin utánozhatatlan stílusa. Bájos versek ezek, amelyeket azonnal mindenki megért és megszeret és magáénak mondhat akkor is, ha műveltségét nem a Fazekas Gimnáziumban szerezte. Szívesen leülnek hozzá a fiatal lányok, de a modernebb irodalmak kedvelői, a mai olvasók sem vethetik meg, mert bár az életunt ifjú történetében a cári Oroszország rendszere elleni változásért lépnek fel gondolatok, az analógia a mai Európában is több helyütt kézenfekvő, adott, bárha több, mint 180 év telt is közben el. Alapmű. Ajánlom!

Na még egyszer!
Hiába, korosodni kell ám ahhoz, hogy az ember leánya úgy értékelje a dolgokat, ahogy helyénvalók.
Most már rendkívül életszerűnek látom, teljesen a mai valóságot tükrözi.

Újraolvasás:
Most is elragadta a lelkemet, de most másképp szeretgettem.
Próbálgattam előkeresni régi orosztudásomat, és úgy játszottam a dallamokkal.
Tatjána továbbra is idegesítő jellem a szememben, aki világát nem tudja, azt sem tudja kit és mit akar.
Sajnáltam Anyegint.

Első olvasás:
Ez most úgy kellett nekem, mint egy falat kenyér, vagy egy nagy pohár jeges víz ebben a nagy melegben.
Utoljára a gimnáziumban olvastam, igaz, akkor kényszerből, nem is emlékeztem mindenre pontosan.
Most már – volt időm megérni, hogy megértsem – értem a lényeget, érzem az érzelmeket, fájom a fájdalmakat.
Arra viszont határozottan emlékszem, hogy a dallamát már akkor is éreztem, szerintem azon elandalodva olvastam el, mert különben nem biztos, hogy ment volna.
Tatjána levelét még ma is tudom oroszul, legalábbis nagyjából. Sőt, hamarabb ismertem az orosz változatot, mint a magyart.
A dallama most is magával ragadott, és teljesen belefeledkeztem.
Nagyon örülök, hogy újra a kezembe került.

Még mindig imádom.
Annyira gyönyörűen van leírva minden egyes érzelem ebben a könyvben. Olyan inspiráló ez a könyv a szép szavak miatt.
Romantikus és fájdalmas egyben ez a történet, gimiben is olvastam már a könyvet és a filmet is láttam, de egyszerűen imádom ezt a történetet. Egyik legjobb kötelező olvasmány számomra.
Anyumnak folyamatosan olvastam fel a szebbnél szebb részeket, szegény már lehet unta, hogy állandóan ezzel piszkálom, de ha egyszer annyira szépen van megfogalmazva minden egyes mondat. Imádom tényleg.