Szép ​új világ 1817 csillagozás

Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ

2540-ben ​a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer már az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit, az önmagáért való tudás – mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, úgymond, többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát –, az nem akar mást, mind a boldogtalanságot.
Az efféle Vadembernek a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányzott világállamában nincs helye. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, gyötrő szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott rajongó összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával – mondjuk egy Szép új világ című… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1932

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Kozmosz Fantasztikus Könyvek · Aldous Huxley Cartaphilus

>!
Cartaphilus, Budapest, 2021
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632667935 · Fordította: Totth Benedek
>!
Cartaphilus, Budapest, 2018
320 oldal · ISBN: 9789632666457 · Fordította: Totth Benedek
>!
Cartaphilus, Budapest, 2018
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632666433 · Fordította: Totth Benedek

7 további kiadás


Enciklopédia 27

Szereplők népszerűség szerint

William Shakespeare · John · Bernard Marx · Helmholtz Watson · Lenina Crowne


Kedvencelte 377

Most olvassa 103

Várólistára tette 996

Kívánságlistára tette 660

Kölcsönkérné 17


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Aldous Huxley: Szép új világ

Huxley a ’30-as években számos olyan politikai, gazdasági és társadalmi jelenségnek volt tanúja, amelyek őt is, mint minden gondolkozó embert, nyomasztották.
A demagóg diktátorok előretörése, akik a nép és a nemzet nevében, az emberek fülsértően hangos ujjongásától övezve nyomták el nem csak az ostoba frázisokat harsogó népet és nemzetet, de a józan ész és az emberség utolsó pislákoló szikráit is, olyan abnormitás volt, amit csak értetlenül lehetett szemlélni.
De nem csak a totalitárius rendszerek előretörése volt riasztó Huxley korában, ugyanis a piaci viszonyokat kiszolgáló liberális demokráciák is leszerepeltek, mikor a lehetséges jövő körvonalait próbálta valaki kifürkészni. A modern kapitalizmus újfajta embertelensége, ami már nem a munkások kizsigereléséről, hanem a teljes társadalom engedelmes fogyasztókká történő átpozicionálásáról szólt, olyan sötét jövőt festett fel, ami a maga módján legalább annyira nyomasztó, mint az emberi arcon taposó bakancs képe.

A Szép új világ a totalitarizmus és a fogyasztói társadalom jövőbeni egymásra találásáról szól. Arról, hogy mivé alakul a világ, mi lesz az emberiségből, ha az egyén elveszíti az identitását és kartotékadattá, egy olajozottan működő szerkezet jelentéktelen, bármikor lecserélhető csavarjává válik, akinek mindössze annyi a dolga, hogy agymosottan megtegyen mindent, amit a társadalom elvár tőle.
Huxley félelmére, amit az egyre magasabb szintű gépesítés, a termelés és a fogyasztás egymásba kulcsolódó spirálkarjai, valamint az egyre növekvő életszínvonalon élő, de mégis pusztán a legelemibb ösztöneiket kielégíteni vágyó tömeg, s azokat manipuláló elit táplált, ma sem mondhatjuk azt, hogy meghaladta az idő.
Ebben a jövőben az emberek mesterségesen megkreált kasztokba lettek terelve, hiszen az egyedek helyét születésük előtt genetikai manipulációval határozzák meg, a pillanatnyi igényeknek megfelelően, majd a gyerekkorban végtelen mennyiségű kondicionálással fixálják az adott példány szerepét, ami szinte teljesen kizárja az egyéni gondolatok vagy a lázadás lehetőségét.
Persze a tömegtermelés óhatatlanul selejttel is jár, ami néhány defektes emberpéldány esetében megadja annak az esélyét, hogy ők legalább érezzék, hogy valami nincs teljesen rendben a világgal.
Az, hogy helytelen, hogy minden vágy nem csak hogy azonnal kielégülhet, de ki is kell elégíteni, hogy nem csak hogy társadalmi szinten, de egyének között sem alakulhatnak ki konfliktusok, hogy a problémákra a probléma létének tagadása az egyetlen adekvát válasz, hogy nincs helye intimitásnak, vágynak vagy bármilyen valódi és mély érzelemnek, ami kötődéshez vezethet. S hogy mindezek a normalitás részévé váltak.
Ebbe a látszólag szinte tökéletesen működő rendbe robban be a Vadember, spoiler aki furcsa kettős identitásával és számunkra is ismerős romantikus, lázadó és individualista hozzáállásával megkérdőjelezi az egyeduralkodó eszmerendszert.
Nem csak az a kérdés, hogy vajon kívülállóként és lázadóként sikeres lehet-e egy ennyire elgépiesedett, legfeljebb az öntudat halvány szikráival rendelkező világgal szemben spoiler, hanem az, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága az ő elveinek.
Az olvasó könnyűszerrel mondhatná azt, hogy igen, hiszen az emberi történelem általunk ismert legnagyobb tetteit az egyéniségeknek, álmodozóknak és látnokoknak köszönhetjük, de Huxley egyáltalán nem foglal ilyen könnyedén állást.
Sőt, a Vadember XX. század eleji konzervatív/romantikus, szenvedélyre, heves érzelmekre és gyakran megzabolázatlan erőszakra épülő világképét legalább olyan disszonánsnak és veszedelmekkel telinek mutatja be, mint a jövő kaptártársadalmát.

A kiegyensúlyozott, fejlődést, változást elutasító, felszínes, az együgyűségig hiszékeny társadalmat állítja szembe a versengő, mindent megkérdőjelező, szenvedélyekkel, elfojtásokkal, gyűlölettel és szeretettel teli történelmi emberiség képpel, és a régi típusú ember korántsem kerül ki egyértelmű győztesként ebből az összehasonlításból.

Mint a társadalmi szatírák / disztópiák többsége Huxley műve fölött is számtalan ponton eljárt már az idő, és nem csupán a technikai részletek miatt, hanem azért is, mivel a regényben ábrázolt társadalmi berendezkedés annyira idegen az emberi természettől, hogy olyan szélsőséges mértékben, ahogy ő leírta, nem valósulhat meg, ám tagadhatatlan, hogy egyes elemei részesei a mindennapjainknak, és az a riasztó, hogy a jövőnknek még inkább részese lehet…

6 hozzászólás
kvzs P>!
Aldous Huxley: Szép új világ

A Szép új világ mellbevágó könyv, olyan igazi borda közé könyöklős, tüdőzsibbasztó módon. Mert az ember rádöbben, hogy a szép új világ már beszivárgott a küszöb alatt. Mert egyformaságunkban hisszük különbözőnek magunkat, mert a fogyasztás a legfontosabb, mert kivetjük magunk közül a nem szépet, a nem egészségeset, a nem tökéleteset, a nem boldogat, mert sokszor már „gyárakban” szaporodunk, mert megtervezzük az utódainkat, mert elidegenedünk a gyermekeinktől és egymástól, mert ritkulnak a valódi emberi kapcsolatok, mert sokszor csak húsként tekintünk egymásra… És még iparosított gyermekkori kondicionálásra sincs szükségünk.
Követelem a jogot a boldogtalansághoz!

6 hozzászólás
Nono_ P>!
Aldous Huxley: Szép új világ

Számomra azért volt döbbenetes ez a disztópikus irodalmi alkotás, mert 1932-ben írta Huxley, mégis nyomokban napjaink világnézetére emlékeztetett.
De milyen is lesz az élet majd 2540 -ben az író szerint? Egy totális fogyasztói társadalom épül ki, ahol szülői szerep megszűnik, az embriók mesterséges úton fejlődnek, a csecsemők pedig kasztjaiknak megfelelően nevelkednek. Gátlás nélküli, szabad szex lesz és legális drogfogyasztás a boldogság fenntartásának érdekében teljesen normális, sőt elvárt életforma lesz. Ahol nem lesz szükség Istenre, illetve semmire, ami magasztos, tiszta és hősies ,hiszen egy szép új világ lesz a hedonista életvitellel és az orgiákkal együtt, ahol a betegség és az öregedés már nem fognak gondot okozni.
Helyenként kicsit ellaposodó a történetvezetés, DE kérem szépen még csak 2021- et írunk, viszont már nem olyan idegenek azok az ideológiák, amik a könyvben is olvashatóak.
Zseniális? Inkább hátborzongató!

9 hozzászólás
Rituga P>!
Aldous Huxley: Szép új világ

A maga nemében tökéletes és zseniális mű. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy majd 90 éve íródott. Számomra azért mégsem okozott akkora meglepetést, mint annak idején Orwell: 1984 című könyve. A disztópiák világa mindig is közel állt hozzám, habár Huxley világában sem szeretnék élni. Hiába tökéletes, hiába szép, hiába boldog, ha pont az emberség veszik el benne. Vagy csak illúzió az a tökéletesség és boldogság? Érdemes elgondolkodni rajta.

Bélabá>!
Aldous Huxley: Szép új világ

Egy régi adósságom teljesítve, ilyen klasszikust illik ismerni, olvasni. Azt viszont gyorsan leszögezem, hogy nem kívánok ebben a világban élni! Borzasztó lenne…Inkább képviselem Vadember nézeteit, s hű maradok az elevenszülő, családos (bár még nincs gyerekem, családom) életmodellhez. Időnként beteg, boldogtalan szeretnék lenni, nagyon néha félelemben akarok élni, mert így szoktam meg, ez a természetes szerintem.
Az eleje olyan lehengerlően indult, hogy sejthető volt, veszít a lendületből, ötletekből. Az az embriógyár felborzolta az összes szőrömet. :) Csak ilyet ne csináljon az emberiség, mondtam magamban. Rémisztő volt a bekódolt, kasztokra osztott társadalom. Itt felrémlett, hogy egy irodalom tanár milyen jó dogát írathatna az ottani kasztokról és jellemzőikről. Bennem ugyan nem sok konkrétum maradt meg, csak az alfák mindenhatósága és az epszilonok, gammák állati sorba száműzése. Ez valós társadalmi rajznak is elmegy…Mi a műfaj: utópia vagy utópisztikus társadalom kritika? Kettő az egyben? Végül is túl voltunk az első világháborún, érett a következő, Huxleynak és kortársainak csak nyitott szemmel kellett nézniük a világra. Jöttek a génmanipulációs írói ötletek, hiszen már 1869-től ismert a DNS (Friedrich Miescher által), csak a működését ismerték meg 1953-ban. Valamint az író fantáziájából kipattant egy fantasztikus, XXI. századi világkép, a modern szerkezetekkel, magas építményekkel és az ebben a világban elképzelt problémákkal. Összességében tetszett, de nem hatott olyan mértékben, mint anno az 1984. Talán, ha ezt olvasom előbb? 4,5 csillag (4,4), mert a közepén volt egy kis törés. Ezzel együtt is korát megelőző, érdekes ötletektől hemzsegő regény, ami nem hiába lett ilyen híres.

Turms>!
Aldous Huxley: Szép új világ

Öreg vagyok én már ehhez. Húsz éve valószínűleg sokat jelentett volna, most inkább fárasztott didaktikusságával.

9 hozzászólás
TiaManta>!
Aldous Huxley: Szép új világ

Nyomasztó, torz világ, ahol kötelező boldognak lenni, drogot szedni, ami persze azt hiteti el, hogy semmi probléma. Mindenki, mindenkié. Teljes agymosás, amit már a laborban tenyésztésük közben elkezdenek..
Tilos gondolkozni! Dolgozz! Fogyassz minél többet! A régit dobd el, és vegyél újat! Légy boldog! Ez tisztára olyan mint mai reklám szövegek, nem véletlenül: „Ha ezt veszed meg teljes lesz az életed, nem lesz több problémád, egycsapásra boldog leszel."
Nincs semmilyen tartós kötelék, kötődés. Nincsenek önálló gondolatok. Ha mégis, mehetsz egy szigetre.
Az ember állandóságra, biztonságra vágyik. Ez itt megvalósult jó ideje, és azért se akarnak mást. De belül már üresek. Olyanok mint pár kavics. Nemi szervekkel.

2 hozzászólás
Dominik_Blasir >!
Aldous Huxley: Szép új világ

Hogy is van ez? Huxley megmutatja a ránk váró jövőt tele boldogsággal és elégedettséggel, de jelenkori önmagunk mégis inkább a boldogtalanságot választaná? Muszáj beismernem, hogy van valami groteszk és szörnyű módon vonzó a bemutatott disztópiában – bár úgy tűnik, hogy az idilli állapotot csak úgy lehet elérni, ha közben elveszítjük emberségünket. Hiába látom minden egyes elemében a hibát, hiába érzek iszonyatot és borzalmas idegenkedést minden eseményében, valami mégis bennem motoszkál, hogy talán igaza lehet a nagy világellenőrnek.
Mélyen elgondolkodtató és megindító (sőt, dühítő) regény, mely talán sokkal inkább aktuális, mint 1932-ben volt.

2 hozzászólás
Sapadtribizli P>!
Aldous Huxley: Szép új világ

A regény eszméjét már megírta Dosztojevszkij is, a Karamazov testvérek egy részletében, A nagy inkvizítorban, ahol arról van szó, hogy az ember oly sokszor inkább a kényelmet, a „jólétet” választja a szabadság helyett… És mégis egyik legnagyobb kincsünk a szabadság. Valami olyan ősi, elidegeníthetetlen joga ez az embernek, amlyért érdemes és kell is harcolni(lásd a történelmet, például). Persze a szabadság bizonytalanság és instabilitás – és olykor boldogtalanság is; mégis: szabadság!*
És adott akkor ez a regény, ez a hátborzonogató-elgondolkodtató alkotás, ami egy olyan világot mutat be, ahol minden tökéletes, az emberek boldogok és kényelemben élnek, csak ez az apróság hiányzik, a szabadság… Persze, a regénybeli szereplőknek fel sem tűnik, hogy hiányozhat valami nekik – elbutítva, elkábítva élik a tökéletesen boldog életüket**…
Elképesztő, hogy a szabadság hiánya az egyediség hiányát is maga után vonja, ami olyan méreteket ölt, hogy megszűnnek még az egyedi emberek is – az egyéni arc, az egyéni testforma – egy nagy iker-masszába egyesül a világ (akkoriban még nem volt ismeretes a klón, de Huxley elképzelése nagyjából megegyezik a klónozással). Félelmetes, hogy egyáltalán nem idegen az a világkép, ami megismerhető a Szép új világból . A fogyasztás istenítése, a kényelem mindenek felett, az álmukban is technikai gépek által (tévé, internet, rádió, stb.) ismételt propaganda-szövegek, amik a tökéletes manipulációt szolgálják, vagy éppen az örök fiatalság, szépség hisztérikus vágya… Azt hiszem, még közelebbi ez a világkép, mint Orwell 1984-es világképe. Mindenesetre rettentő, hogy a két műnek hasonló a végkicsengése:spoiler

* Azt mesélte egyszer egy taizéi testvér, hogy Isten azért hagyta magára az első emberpárt, Ádámot és Évát a Paradicsomban, hogy megadja nekik a teljes, korlátok nélküli szabadságot. Hogy Isten úgy szeret bennünket, hogy ezt a veszélyes kincset is teljesen ránk bízza: a szabadságot. Ezzel kezdődik a Biblia. A szabadság eszménye végigvonul az egész Szent Íráson, hogy beteljesüljön Jézusban, aki úgy jött közzénk, mint a Szabadító…
**Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém –
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
(József Attila: Eszmélet)

Joshua182>!
Aldous Huxley: Szép új világ

Régóta halogatom a könyv olvasását, de utólag nem bánom annyira, mert biztos vagyok benne, hogy néhány évvel ezelőtt sokkal felszínesebben éltem volna meg.
Az sem mellékes, hogy mostanra már van összehasonlítási alapom az 1984-gyel, amit talán a leggyakrabban állítanak szembe és párhuzamba ezzel a regénnyel. Egy-egy olvasás után meg sem kísérlem megtenni ugyanezt, csak annyit jegyeznék meg, hogy ez a vízió engem sokkal kevésbé nyomasztott, mint Orwell rémképe, a rengeteg nyilvánvaló hasonlóság ellenére.
Komolytalan egyszerűsítés lenne azt állítani, hogy utóbbi a kommunizmus, Huxley műve pedig a vadkapitalizmus burjánzásának látomása, számomra a Szép új világban mindkét szélsőség képviselteti magát, megspékelve a diktatúrák eszköztárának egyes, a történelemben gyakran előforduló elemeivel. Mindkét műben megsemmisül az individuum, ám míg Orwellnél az áldozat tudatában van az önámításnak, a történelemhamisításnak és az elnyomásnak, addig Huxley világában ez a megsemmisülés lényegében fájdalommentes, hiszen az áldozat a kondicionálás következtében saját állapotát tekinti normálisnak, és a boldogság hamis, de jótékony ködébe burkolózhat.
Mindkét lehetőség rémséges, hiszen mindkettő a szabadság elvesztésével jár együtt, számomra mégis inkább az utóbbi tűnik a kisebbik rossznak, ami a „nem tudok róla, tehát nem fáj”-logika mentén könnyen lehet, hogy gyávaság a részemről, de kétségtelen tény, hogy ezt a könyvet szívesebben veszem kézbe, mint a ’84-et.
A gátlások nélküli, erkölcstelen boldogság mániákus hajszolása szerintem nem ugyanazt az érzelmi sivárságot eredményezi, mint a szellemileg és fizikailag megtört egyén agóniája, akármilyen szomorú látvány is. Huxley – szerintem zseniális – húzása, hogy Johnt, a rezervátum primitív „vademberét” nevezi ki ez erkölcs szószólójának, vértezi fel Shakespeare nyelvezetével és korának világlátásával, majd állítja szembe a minden szempontból fölényben lévő, az igazságot ismerő, de erkölcsileg züllött, behódolt világellenőrrel. Kettejük csatája és jellembeli különbözősége annyira szemléletes, hogy dióhéjban érzékelteti a könyv központi kérdésének mélységét, ami számomra: meddig mehetünk el a boldogság illúziójának hajszolásában anélkül, hogy megszűnnénk embernek lenni? Persze ennél jóval bonyolultabb a kérdés, és rögtön adja magát a következő: mit jelent embernek lenni?
A tény, hogy a szerző már 1932-ben eljutott ezekhez a kérdésekhez, és jó érzékkel a mesterséges megtermékenyítés-génmanipuláció-vonalat jelölte meg (még ha a jövőről alkotott technológiai képe mai szemmel itt-ott viccesnek hathat is) a dilemma elsődleges „hadszíntereként”, mindenképp elismerést érdemel. Ezzel nemcsak a kortársai előtt tett tanúbizonyságot éleslátásáról, hanem kétségtelenül klasszikust teremtett, hiszen 80 évvel később olvasva is felismerhetőek a párhuzamok, sőt, világának egyes elemeit csak most érezni igazán a saját bőrünkön…

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Ceri>!

Márpedig ha az ember félrevonul könyveket olvasgatni, kevesebb ideje marad vásárolni.

III. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás
17 hozzászólás
Jaumijau>!

– De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.
– Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz – mondta Mustapha Mond.

Evione>!

– Hát én inkább lennék boldogtalan, mint hogy olyan hamis és hazug módon legyek boldog, mint ti itt.

Tizenkettedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
5 hozzászólás
Enola87 P>!

Ha az ember eltér az átlagtól, akkor magányra van kárhoztatva.

161. oldal; VIII. fejezet (Cartaphilus, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: magány
Carmilla >!

Volt egy mennyországnak nevezett valami, de azért akkoriban hatalmas mennyiségű alkoholt fogyasztottak.

47. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mennyország
4 hozzászólás
seabird P>!

Milyen jól érezhetnénk magunkat, gondolta, ha nem kellene egyfolytában a boldogságra gondolnunk!

46. oldal, 12. fejezet

1 hozzászólás
Epilógus>!

A barátok egyik legfőbb funkciója az, hogy elszenvedjék (enyhébb és szimbolikus formában) azokat a büntetéseket, amelyekkel szeretnénk ellenségeinket sújtani, de képtelenek vagyunk rá.

144. oldal (Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982)

Kapcsolódó szócikkek: barát
Papusz>!

– De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.
– Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz.
– Rendben van hát – szólt a Vadember kihívóan –, követelem a jogot ahhoz, hogy boldogtalan lehessek.

Tizenhetedik fejezet

Papusz>!

Nem elég, hogy a mondatok jók legyenek; annak is jónak kell lennie, amit teszünk a mondatokkal.

Negyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: írás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

George Orwell: 1984
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász
Szathmári Sándor: Kazohinia
Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal
H. G. Wells: Világok harca
Isaac Asimov: Én, a robot
Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1.
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Kurt Vonnegut: Gépzongora