Szép ​új világ 1487 csillagozás

Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ Aldous Huxley: Szép új világ

Századunk ​egyik legjelentősebb angol regényírója, Aldous Huxley (1894-1963) 1932-ben jelentette meg a Szép új világot, azt a művet, amely mindmáig bestseller maradt, s meg-megújuló viták bizonyítják mondandója frisseségét, kritikája, figyelmeztetése érvényességét. A hírneves angol családból származó, filozófusként és esszéistaként is kiváló Huxley minden művében merészen kísérletező, intellektuális alkotó; a Szép új világ antiutópiája a Morus és Swift nyomán haladó keserű társadalmi kritikát a tudományos-fantasztikus irodalom eszközeivel adja elő. Huxley ironikus és pesszimista látomása az un. fogyasztói társadalom jövőjéről ma is elgondolkodtató, hiszen a könyv megjelenése óta eltelt fél évszázad alatt sok tudományos és fiktív elem valósággá vált, ami a harmincas években még tiszta science fiction volt. Az író az elgépiesedett, manipulált és elembertelenedett modern világba csöppent, Shakespeare-t olvasgató Vadember szemével láttatja ezt a korántsem egyértelműen „szép új… (tovább)

Eredeti mű: Aldous Huxley: Brave New World

Eredeti megjelenés éve: 1932

>!
Cartaphilus, Budapest, 2008
318 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632660196 · Fordította: Totth Benedek
>!
Konkrét Könyvek, Budapest, 2003
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632100867 · Fordította: Szentmihályi Szabó Péter
>!
Dee-Sign, Budapest, 2001
192 oldal · ISBN: 9638613424 · Fordította: Szentmihályi Szabó Péter

4 további kiadás


Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

William Shakespeare · Bernard Marx · John · Lenina Crowne


Kedvencelte 319

Most olvassa 97

Várólistára tette 822

Kívánságlistára tette 431

Kölcsönkérné 14


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Aldous Huxley: Szép új világ

Huxley a ’30-as években számos olyan politikai, gazdasági és társadalmi jelenségnek volt tanúja, amelyek őt is, mint minden gondolkozó embert, nyomasztották.
A demagóg diktátorok előretörése, akik a nép és a nemzet nevében, az emberek fülsértően hangos ujjongásától övezve nyomták el nem csak az ostoba frázisokat harsogó népet és nemzetet, de a józan ész és az emberség utolsó pislákoló szikráit is, olyan abnormitás volt, amit csak értetlenül lehetett szemlélni.
De nem csak a totalitárius rendszerek előretörése volt riasztó Huxley korában, ugyanis a piaci viszonyokat kiszolgáló liberális demokráciák is leszerepeltek, mikor a lehetséges jövő körvonalait próbálta valaki kifürkészni. A modern kapitalizmus újfajta embertelensége, ami már nem a munkások kizsigereléséről, hanem a teljes társadalom engedelmes fogyasztókká történő átpozicionálásáról szólt, olyan sötét jövőt festett fel, ami a maga módján legalább annyira nyomasztó, mint az emberi arcon taposó bakancs képe.

A Szép új világ a totalitarizmus és a fogyasztói társadalom jövőbeni egymásra találásáról szól. Arról, hogy mivé alakul a világ, mi lesz az emberiségből, ha az egyén elveszíti az identitását és kartotékadattá, egy olajozottan működő szerkezet jelentéktelen, bármikor lecserélhető csavarjává válik, akinek mindössze annyi a dolga, hogy agymosottan megtegyen mindent, amit a társadalom elvár tőle.
Huxley félelmére, amit az egyre magasabb szintű gépesítés, a termelés és a fogyasztás egymásba kulcsolódó spirálkarjai, valamint az egyre növekvő életszínvonalon élő, de mégis pusztán a legelemibb ösztöneiket kielégíteni vágyó tömeg, s azokat manipuláló elit táplált, ma sem mondhatjuk azt, hogy meghaladta az idő.
Ebben a jövőben az emberek mesterségesen megkreált kasztokba lettek terelve, hiszen az egyedek helyét születésük előtt genetikai manipulációval határozzák meg, a pillanatnyi igényeknek megfelelően, majd a gyerekkorban végtelen mennyiségű kondicionálással fixálják az adott példány szerepét, ami szinte teljesen kizárja az egyéni gondolatok vagy a lázadás lehetőségét.
Persze a tömegtermelés óhatatlanul selejttel is jár, ami néhány defektes emberpéldány esetében megadja annak az esélyét, hogy ők legalább érezzék, hogy valami nincs teljesen rendben a világgal.
Az, hogy helytelen, hogy minden vágy nem csak hogy azonnal kielégülhet, de ki is kell elégíteni, hogy nem csak hogy társadalmi szinten, de egyének között sem alakulhatnak ki konfliktusok, hogy a problémákra a probléma létének tagadása az egyetlen adekvát válasz, hogy nincs helye intimitásnak, vágynak vagy bármilyen valódi és mély érzelemnek, ami kötődéshez vezethet. S hogy mindezek a normalitás részévé váltak.
Ebbe a látszólag szinte tökéletesen működő rendbe robban be a Vadember, spoiler aki furcsa kettős identitásával és számunkra is ismerős romantikus, lázadó és individualista hozzáállásával megkérdőjelezi az egyeduralkodó eszmerendszert.
Nem csak az a kérdés, hogy vajon kívülállóként és lázadóként sikeres lehet-e egy ennyire elgépiesedett, legfeljebb az öntudat halvány szikráival rendelkező világgal szemben spoiler, hanem az, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága az ő elveinek.
Az olvasó könnyűszerrel mondhatná azt, hogy igen, hiszen az emberi történelem általunk ismert legnagyobb tetteit az egyéniségeknek, álmodozóknak és látnokoknak köszönhetjük, de Huxley egyáltalán nem foglal ilyen könnyedén állást.
Sőt, a Vadember XX. század eleji konzervatív/romantikus, szenvedélyre, heves érzelmekre és gyakran megzabolázatlan erőszakra épülő világképét legalább olyan disszonánsnak és veszedelmekkel telinek mutatja be, mint a jövő kaptártársadalmát.

A kiegyensúlyozott, fejlődést, változást elutasító, felszínes, az együgyűségig hiszékeny társadalmat állítja szembe a versengő, mindent megkérdőjelező, szenvedélyekkel, elfojtásokkal, gyűlölettel és szeretettel teli történelmi emberiség képpel, és a régi típusú ember korántsem kerül ki egyértelmű győztesként ebből az összehasonlításból.

Mint a társadalmi szatírák / disztópiák többsége Huxley műve fölött is számtalan ponton eljárt már az idő, és nem csupán a technikai részletek miatt, hanem azért is, mivel a regényben ábrázolt társadalmi berendezkedés annyira idegen az emberi természettől, hogy olyan szélsőséges mértékben, ahogy ő leírta, nem valósulhat meg, ám tagadhatatlan, hogy egyes elemei részesei a mindennapjainknak, és az a riasztó, hogy a jövőnknek még inkább részese lehet…

3 hozzászólás
>!
kvzs P
Aldous Huxley: Szép új világ

A Szép új világ mellbevágó könyv, olyan igazi borda közé könyöklős, tüdőzsibbasztó módon. Mert az ember rádöbben, hogy a szép új világ már beszivárgott a küszöb alatt. Mert egyformaságunkban hisszük különbözőnek magunkat, mert a fogyasztás a legfontosabb, mert kivetjük magunk közül a nem szépet, a nem egészségeset, a nem tökéleteset, a nem boldogat, mert sokszor már „gyárakban” szaporodunk, mert megtervezzük az utódainkat, mert elidegenedünk a gyermekeinktől és egymástól, mert ritkulnak a valódi emberi kapcsolatok, mert sokszor csak húsként tekintünk egymásra… És még iparosított gyermekkori kondicionálásra sincs szükségünk.
Követelem a jogot a boldogtalansághoz!

4 hozzászólás
>!
Bélabá P
Aldous Huxley: Szép új világ

Egy régi adósságom teljesítve, ilyen klasszikust illik ismerni, olvasni. Azt viszont gyorsan leszögezem, hogy nem kívánok ebben a világban élni! Borzasztó lenne…Inkább képviselem Vadember nézeteit, s hű maradok az elevenszülő, családos (bár még nincs gyerekem, családom) életmodellhez. Időnként beteg, boldogtalan szeretnék lenni, nagyon néha félelemben akarok élni, mert így szoktam meg, ez a természetes szerintem.
Az eleje olyan lehengerlően indult, hogy sejthető volt, veszít a lendületből, ötletekből. Az az embriógyár felborzolta az összes szőrömet. :) Csak ilyet ne csináljon az emberiség, mondtam magamban. Rémisztő volt a bekódolt, kasztokra osztott társadalom. Itt felrémlett, hogy egy irodalom tanár milyen jó dogát írathatna az ottani kasztokról és jellemzőikről. Bennem ugyan nem sok konkrétum maradt meg, csak az alfák mindenhatósága és az epszilonok, gammák állati sorba száműzése. Ez valós társadalmi rajznak is elmegy…Mi a műfaj: utópia vagy utópisztikus társadalom kritika? Kettő az egyben? Végül is túl voltunk az első világháborún, érett a következő, Huxleynak és kortársainak csak nyitott szemmel kellett nézniük a világra. Jöttek a génmanipulációs írói ötletek, hiszen már 1869-től ismert a DNS (Friedrich Miescher által), csak a működését ismerték meg 1953-ban. Valamint az író fantáziájából kipattant egy fantasztikus, XXI. századi világkép, a modern szerkezetekkel, magas építményekkel és az ebben a világban elképzelt problémákkal. Összességében tetszett, de nem hatott olyan mértékben, mint anno az 1984. Talán, ha ezt olvasom előbb? 4,5 csillag (4,4), mert a közepén volt egy kis törés. Ezzel együtt is korát megelőző, érdekes ötletektől hemzsegő regény, ami nem hiába lett ilyen híres.

>!
TiaManta 
Aldous Huxley: Szép új világ

Nyomasztó, torz világ, ahol kötelező boldognak lenni, drogot szedni, ami persze azt hiteti el, hogy semmi probléma. Mindenki, mindenkié. Teljes agymosás, amit már a laborban tenyésztésük közben elkezdenek..
Tilos gondolkozni! Dolgozz! Fogyassz minél többet! A régit dobd el, és vegyél újat! Légy boldog! Ez tisztára olyan mint mai reklám szövegek, nem véletlenül: „Ha ezt veszed meg teljes lesz az életed, nem lesz több problémád, egycsapásra boldog leszel."
Nincs semmilyen tartós kötelék, kötődés. Nincsenek önálló gondolatok. Ha mégis, mehetsz egy szigetre.
Az ember állandóságra, biztonságra vágyik. Ez itt megvalósult jó ideje, és azért se akarnak mást. De belül már üresek. Olyanok mint pár kavics. Nemi szervekkel.

2 hozzászólás
>!
Sapadtribizli P
Aldous Huxley: Szép új világ

A regény eszméjét már megírta Dosztojevszkij is, a Karamazov testvérek egy részletében, A nagy inkvizítorban, ahol arról van szó, hogy az ember oly sokszor inkább a kényelmet, a „jólétet” választja a szabadság helyett… És mégis egyik legnagyobb kincsünk a szabadság. Valami olyan ősi, elidegeníthetetlen joga ez az embernek, amlyért érdemes és kell is harcolni(lásd a történelmet, például). Persze a szabadság bizonytalanság és instabilitás – és olykor boldogtalanság is; mégis: szabadság!*
És adott akkor ez a regény, ez a hátborzonogató-elgondolkodtató alkotás, ami egy olyan világot mutat be, ahol minden tökéletes, az emberek boldogok és kényelemben élnek, csak ez az apróság hiányzik, a szabadság… Persze, a regénybeli szereplőknek fel sem tűnik, hogy hiányozhat valami nekik – elbutítva, elkábítva élik a tökéletesen boldog életüket**…
Elképesztő, hogy a szabadság hiánya az egyediség hiányát is maga után vonja, ami olyan méreteket ölt, hogy megszűnnek még az egyedi emberek is – az egyéni arc, az egyéni testforma – egy nagy iker-masszába egyesül a világ (akkoriban még nem volt ismeretes a klón, de Huxley elképzelése nagyjából megegyezik a klónozással). Félelmetes, hogy egyáltalán nem idegen az a világkép, ami megismerhető a Szép új világból . A fogyasztás istenítése, a kényelem mindenek felett, az álmukban is technikai gépek által (tévé, internet, rádió, stb.) ismételt propaganda-szövegek, amik a tökéletes manipulációt szolgálják, vagy éppen az örök fiatalság, szépség hisztérikus vágya… Azt hiszem, még közelebbi ez a világkép, mint Orwell 1984-es világképe. Mindenesetre rettentő, hogy a két műnek hasonló a végkicsengése:spoiler

* Azt mesélte egyszer egy taizéi testvér, hogy Isten azért hagyta magára az első emberpárt, Ádámot és Évát a Paradicsomban, hogy megadja nekik a teljes, korlátok nélküli szabadságot. Hogy Isten úgy szeret bennünket, hogy ezt a veszélyes kincset is teljesen ránk bízza: a szabadságot. Ezzel kezdődik a Biblia. A szabadság eszménye végigvonul az egész Szent Íráson, hogy beteljesüljön Jézusban, aki úgy jött közzénk, mint a Szabadító…
**Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém –
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.
(József Attila: Eszmélet)

>!
Turms P
Aldous Huxley: Szép új világ

Öreg vagyok én már ehhez. Húsz éve valószínűleg sokat jelentett volna, most inkább fárasztott didaktikusságával.

8 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Aldous Huxley: Szép új világ

Hogy is van ez? Huxley megmutatja a ránk váró jövőt tele boldogsággal és elégedettséggel, de jelenkori önmagunk mégis inkább a boldogtalanságot választaná? Muszáj beismernem, hogy van valami groteszk és szörnyű módon vonzó a bemutatott disztópiában – bár úgy tűnik, hogy az idilli állapotot csak úgy lehet elérni, ha közben elveszítjük emberségünket. Hiába látom minden egyes elemében a hibát, hiába érzek iszonyatot és borzalmas idegenkedést minden eseményében, valami mégis bennem motoszkál, hogy talán igaza lehet a nagy világellenőrnek.
Mélyen elgondolkodtató és megindító (sőt, dühítő) regény, mely talán sokkal inkább aktuális, mint 1932-ben volt.

2 hozzászólás
>!
Joshua182
Aldous Huxley: Szép új világ

Régóta halogatom a könyv olvasását, de utólag nem bánom annyira, mert biztos vagyok benne, hogy néhány évvel ezelőtt sokkal felszínesebben éltem volna meg.
Az sem mellékes, hogy mostanra már van összehasonlítási alapom az 1984-gyel, amit talán a leggyakrabban állítanak szembe és párhuzamba ezzel a regénnyel. Egy-egy olvasás után meg sem kísérlem megtenni ugyanezt, csak annyit jegyeznék meg, hogy ez a vízió engem sokkal kevésbé nyomasztott, mint Orwell rémképe, a rengeteg nyilvánvaló hasonlóság ellenére.
Komolytalan egyszerűsítés lenne azt állítani, hogy utóbbi a kommunizmus, Huxley műve pedig a vadkapitalizmus burjánzásának látomása, számomra a Szép új világban mindkét szélsőség képviselteti magát, megspékelve a diktatúrák eszköztárának egyes, a történelemben gyakran előforduló elemeivel. Mindkét műben megsemmisül az individuum, ám míg Orwellnél az áldozat tudatában van az önámításnak, a történelemhamisításnak és az elnyomásnak, addig Huxley világában ez a megsemmisülés lényegében fájdalommentes, hiszen az áldozat a kondicionálás következtében saját állapotát tekinti normálisnak, és a boldogság hamis, de jótékony ködébe burkolózhat.
Mindkét lehetőség rémséges, hiszen mindkettő a szabadság elvesztésével jár együtt, számomra mégis inkább az utóbbi tűnik a kisebbik rossznak, ami a „nem tudok róla, tehát nem fáj”-logika mentén könnyen lehet, hogy gyávaság a részemről, de kétségtelen tény, hogy ezt a könyvet szívesebben veszem kézbe, mint a ’84-et.
A gátlások nélküli, erkölcstelen boldogság mániákus hajszolása szerintem nem ugyanazt az érzelmi sivárságot eredményezi, mint a szellemileg és fizikailag megtört egyén agóniája, akármilyen szomorú látvány is. Huxley – szerintem zseniális – húzása, hogy Johnt, a rezervátum primitív „vademberét” nevezi ki ez erkölcs szószólójának, vértezi fel Shakespeare nyelvezetével és korának világlátásával, majd állítja szembe a minden szempontból fölényben lévő, az igazságot ismerő, de erkölcsileg züllött, behódolt világellenőrrel. Kettejük csatája és jellembeli különbözősége annyira szemléletes, hogy dióhéjban érzékelteti a könyv központi kérdésének mélységét, ami számomra: meddig mehetünk el a boldogság illúziójának hajszolásában anélkül, hogy megszűnnénk embernek lenni? Persze ennél jóval bonyolultabb a kérdés, és rögtön adja magát a következő: mit jelent embernek lenni?
A tény, hogy a szerző már 1932-ben eljutott ezekhez a kérdésekhez, és jó érzékkel a mesterséges megtermékenyítés-génmanipuláció-vonalat jelölte meg (még ha a jövőről alkotott technológiai képe mai szemmel itt-ott viccesnek hathat is) a dilemma elsődleges „hadszíntereként”, mindenképp elismerést érdemel. Ezzel nemcsak a kortársai előtt tett tanúbizonyságot éleslátásáról, hanem kétségtelenül klasszikust teremtett, hiszen 80 évvel később olvasva is felismerhetőek a párhuzamok, sőt, világának egyes elemeit csak most érezni igazán a saját bőrünkön…

6 hozzászólás
>!
B_Petra
Aldous Huxley: Szép új világ

A tudatlanság áldás. Tagadhatatlan, hogy van varázsa ennek a bemutatott életnek, még ha a mai normák szerint foggal körömmel harcolnánk is ellene de, ki ne akarna boldog, elégedett, kielégült, szép, fiatal, egészséges lenni kevés erőfeszitéssel beilleszkedni, jól szórakozni? Ki mondana erre nemet? Nincs semmi probléma, itt mindenki normális. Az abszurd az, ha valaki eltér, szabad akar lenni, nem akar mindig mindent megkapni, kihivásokra, küzdelemre vágyik, tartalomra, értékre az életében. Ki tudja eldönteni melyik a rosszabb vagy jobb?
A zseniális az, hogy ezt már közel 100 évvel ezelőtt megálmodta valaki, hogy rémálom-e, vagy szóma mámor?, kiderülhet 100 év múlva.

>!
Trixi_Adzoa P
Aldous Huxley: Szép új világ

A 30-as években ilyet írni…. Hát, szerintem több okból kifolyólag kemény és hihetetlen.
Egyrészt adott a két háború közötti nem túl rózsásan alakuló világ, másrészt egy olyan éra, ahol egyes emberek biztosan szívesen alakítottak volna ki egy olyan világot, ahol ennyire egyértelműen, és jól szabályozottan lehet társadalmat építeni bontani?!. Csak nekem van olyan érzésem, hogy jó alapot nyújthatott volna pl. a náci orvosoknak? Nem irtani kellett volna az embereket, hanem csak többet “gyártani” a jobbakból.
Merész ez az egész téma, történet.
Le a kalappal Huxley előtt. Olyan világot hozott létre közel 100 évvel ezelőtt, amit szerencsére még most is elképzelhetetlennek tartok. Persze nem valószínű, hogy ez csak az orvostudomány “megfelelő” fejlődésének hiánya okozza, de igyekszem azt hinni, hogy a világ erkölcsi normáinak fejlődése is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen ne történjen meg a jövőben sem…
Ez is szeretem könyv lett. :-) Disztópiák közül a jobbak közé tartozik, úgyhogy nagyon örülök, hogy végre elolvastam.
Számomra nagyon érdekesen alakult a szereplőkkel való viszonyom. Eleinte megszerettem Bernardot, mert úgy éreztem, jó ember. Sokkal jobb, mint a többiek, de valahogy mégsem váltotta be a hozza fűzött reményeimet. Leninától is kicsit többet vártam. Ha már alfa, és tud gondolkodni, miért nem akarta felfogni, hogy John másképp gondolkodik, és hogy nem is biztos, hogy olyan rosszul.
Végezetül megemlíteném, hogy milyen kellemes feszültség feloldó hatása volt számomra a könyvben megjelenő gyökerekhez visszatérés John részéről. Feltalálva magát, egy valós életet próbált berendezni egy műanyag világban. Néha elkap a hév, és én is úgy érzem, el kellene kezdeni mindent magamnak termeszteni és gyártani, mert óriási örömet tud okozni a saját munkád gyümölcse.
Kötelező olvasmány.

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Ceri

Márpedig ha az ember félrevonul könyveket olvasgatni, kevesebb ideje marad vásárolni.

III. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás
15 hozzászólás
>!
Jaumijau

– De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.
– Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz – mondta Mustapha Mond.

>!
Evione 

– Hát én inkább lennék boldogtalan, mint hogy olyan hamis és hazug módon legyek boldog, mint ti itt.

Tizenkettedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
5 hozzászólás
>!
Carmilla 

Volt egy mennyországnak nevezett valami, de azért akkoriban hatalmas mennyiségű alkoholt fogyasztottak.

47. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mennyország
4 hozzászólás
>!
Enola87

Ha az ember eltér az átlagtól, akkor magányra van kárhoztatva.

161. oldal; VIII. fejezet (Cartaphilus, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: magány
>!
seabird P

Milyen jól érezhetnénk magunkat, gondolta, ha nem kellene egyfolytában a boldogságra gondolnunk!

46. oldal, 12. fejezet

1 hozzászólás
>!
Papusz SP

– De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.
– Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz.
– Rendben van hát – szólt a Vadember kihívóan –, követelem a jogot ahhoz, hogy boldogtalan lehessek.

Tizenhetedik fejezet

>!
Epilógus

A barátok egyik legfőbb funkciója az, hogy elszenvedjék (enyhébb és szimbolikus formában) azokat a büntetéseket, amelyekkel szeretnénk ellenségeinket sújtani, de képtelenek vagyunk rá.

144. oldal (Kozmosz Könyvek, Budapest, 1982)

Kapcsolódó szócikkek: barát
>!
Lunemorte MP

– Nyúlj ki minden öröm után, ne halaszd holnapra bután.

1 hozzászólás
>!
Papusz SP

Nem elég, hogy a mondatok jók legyenek; annak is jónak kell lennie, amit teszünk a mondatokkal.

Negyedik fejezet


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Merle: Védett férfiak
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Dave Eggers: A Kör
George Orwell: 1984
Elan Mastai: Felbolydult napjaink
Raana Raas: Az ogfák vöröse
Karel Čapek: Harc a szalamandrákkal
Jókai Mór: A jövő század regénye
A. M. Aranth: Oculus
Keith Roberts: Gőzkorszak