Brave ​New World 77 csillagozás

Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World

Far in the future, the World Controllers have created the ideal society. Through clever use of genetic engineering, brainwashing and recreational sex and drugs all its members are happy consumers. Bernard Marx seems alone in feeling discontent. Harbouring an unnatural desire for solitude, and a perverse distaste for the pleasures of compulsory promiscuity, Bernard has an ill-defined longing to break free. A visit to one of the few remaining Savage Reservations where the old, imperfect life still continues, may be the cure for his distress-Huxley's ingenious fantasy of the future sheds a blazing light on the present and is considered to be his most enduring masterpiece.

Eredeti megjelenés éve: 1932

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vintage Classics Vintage

>!
Vintage, London, 2018
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781784874162 · ASIN: 1784874167
>!
Vintage, London, 2014
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781784870140
>!
RosettaBooks, 2010
266 oldal · ISBN: 9780795311253

10 további kiadás


Kedvencelte 9

Most olvassa 7

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

mandris>!
Aldous Huxley: Brave New World

Ahhoz képest, mennyire központi jelentőségű a könyv az olvasói életpályám szempontjából*, elég sokáig halogattam ennek az értékelésnek a megírását. Ennek okait nagyrészt kifejtettem egy a témában írt karcban. Nem volt könnyű ennek az értékelésnek a végleges formába öntése, és sok dilemmám volt a könyv kapcsán, amelyeket el kellett döntenem.
Paradox módon éppen a Szép új világ által felfokozott elvárások voltak azok, amelyek miatt a Szép új világ ismételt újraolvasása vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészt továbbra is úgy gondolom, hogy Huxley zsenialitása a saját disztópikus társadalmának felépítése terén nehezen vonható kétségbe. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint nem tűnik idejétmúltnak az a fajta jövő, amit vizionált. Amellett mondjuk lehetne érvelni, hogy a tudomány mai fejlettségét jelentős részben annak köszönhetjük, hogy a könyvben leírt torz hedonista társadalom nem valósult meg a tudomány alacsonyabb fejlettségi fokán. Én személy szerint hajlok erre az álláspontra, ezért aztán nem rovom fel Huxley-nak a műszaki fejlődés hiányát.
A problémáim a regénnyel inkább irodalmi természetűek. Úgy éreztem ugyanis, hogy amilyen jó a vízió, olyan gyengécske a szöveg. Mivel a célja az volt, hogy az üzenet átjöjjön, ezért ehhez válogatott eszközöket. Ezért a karakterek nem mindig hitelesek, és a szöveg sokszor didaktikus, szájbarágó, helyettünk akar gondolkodni, mintha nem bízna az olvasóiban. Szerintem egyes karakterek (elsősorban a mindent „kikotyogó” világellenőr) sokszor érthetetlenül cselekszenek, bizonyos jelenetek ezért nem hitelesek, és csak azt a célt szolgálják, hogy Huxley be tudja mutatni a világot nekünk, nézőknek. John karaktere különösképpen sántít. Valahogy nehezen hihető a karaktere, ismerve a körülményeit. Bernard, Lenina, Helmholtz és a többiek már sokkal hihetőbbek, csak éppen sokkal kevésbé érdekesek. Bernardot egyébként időnként konkrétan legszívesebben tarkón vágtam volna, lehetőleg épp egyik olyan mondata közepén, amikor arról világosítja fel az olvasót, hányszor és milyen életkorban hallott valaki egy hipnopédiás szöveget. Elsőre is megértettem, hogy ezzel kondicionálják az embereket bizonyos dolgokra. El is borzadtam rajta. Cserkészbecsszó. Nem kell minden adandó alkalommal újra és újra az arcomba tolni, mert egy idő után nem az elvárt hatást váltja ki belőlem. Időnként egyébként már-már felmerült bennem, hogy Huxley szándékosan nem vette elég komolyan az írást. Summa summarum: a szöveg per se nem különösebben erős.
A hordozott tartalom viszont nagyon is. Éppen ezért, a szöveg minden hiányossága ellenére is, továbbra is az egyik kedvenc disztópiám lesz, amit még negyedszerre, ötödszörre és még többedszerre is újra fogok olvasni. Huxley valami nagyon lesújtó véleményt közöl az emberről, amivel hajlamos vagyok egyetérteni. Ha Orwell 1984-éről lépten nyomon elhangzik, mennyire nem tűntek el a világból az abban leírt jelenségek, akkor ez a megállapítás fokozottan igaz a Szép új világra. És a fenébe is… 1932-ben jelent meg. A benne felvetett kérdések és dilemmák pedig még mindig ugyanannyira aktuálisak. Hová vezet a tudomány haladása? Mire használhatók az eredményei? Milyen következményekkel járhat ezek alkalmazása az emberi társadalomra? Mi tesz minket emberré? Mi tesz minket felnőtté? Hová vezetne, ha lehetővé válna, hogy összes vágyunkat azonnal és kivétel nélkül mindig ki tudnánk elégíteni? Ha pedig nem, csak bekapnánk egy adag szómát, és máris elszállt minden gondunk. Mi adja az élet értelmét? Mi adja az ember értékét? Főleg, ha esetleg futószalagon is lehetne gyártani? Mi adja valaki értékét, aki nem egyedi, és nem pótolhatatlan? Mennyire vagyunk a társadalom produktumai, és mennyiben tudunk függetlenedni szocializációnktól? Mi lenne, ha a kondicionálásunk még ennél is hatékonyabb lenne? Miközben érthető, hogy az ember legszívesebben szabadulna mindenféle nyavalyájától, de vajon mik lennének ennek a nem szándékolt következményei?
A legfélelmetesebb az egész világban, hogy csak kívülről félelmetes, belül mindenki maradéktalanul boldog. Illetve, csak azok nem, akik tulajdonképpen rendszerhibák. De éppen, mivel rendszerhibák, a gépezetet csak kis időre megakasztani képesek, igazi hatással nem tudnak rá lenni. Orwell disztópiája azért félelmetes, mert a benne élőket megfosztotta az ellenállás lehetőségétől. Huxley disztópiája azért félelmetes, mert a benne élőket megfosztotta az ellenállás vágyától. Éppen ezért minden hiányossága ellenére is megőrizte az örök kedvenc minősítését és az öt csillagját.

* A Moly előtti korszakom egyik meghatározó regényéről van szó. Először valamikor 2008/9 környékén olvastam el, amikor hosszú kutakodás után sikerült fellelnem egy eladó példányt (ez még az újrakiadás előtt volt**). Az 1984 után ez volt a második klasszikus disztópia, amit olvastam, és rögtön beleszerettem a műfajba is, a regénybe is. Az elvárásaim pedig ennek köszönhetően elég magasra kerültek a zsánerrel szemben, így ezeket az utóbbi időben viszonylag kevés disztópia tudta átugrani.
** Megnéztem, mivel az újrakiadás 2008-as, ezért valószínűleg még korábban, talán 2007 lehetett.

5 hozzászólás
AOD>!
Aldous Huxley: Brave New World

Nem tudom igazából hány csillagot érdemelne, ez a 4 nagyon jószívű szerintem. Nem estem hasra, viszont egy 1932-ben írt sci-fitől mi többet várhatnék? Maga a világ elég jól ki van találva, a szereplők kicsit idegesítők, de gondolom ez része a koncepciónak. Talán az egészből a legeleje (a gyár leírása) és a végén a hosszú beszélgetés tetszett. Kíváncsi lettem volna a szigetekre, ahová a Controller nem ment el.
Nem lett a kedvencem, de nem bánom hogy elolvastam.

2 hozzászólás
lillia>!
Aldous Huxley: Brave New World

A regényt minimum harmadszor, de az is lehet, hogy már negyedszer, ötödször olvastam el, és eddig mindig lenyűgözött és elborzasztott. Most nehezebben ment. Nem tudom, hogy azért, mert most olvastam először angolul, de úgy érzem, magyarra fordítva „jobban csúszott” a történet, az angol szöveget meglehetősen dagályosnak éreztem. De az is lehet, hogy csak én változtam az évek során (jelenleg nincs elérhető közelségben a magyar változat, így nem tudom leellenőrizni annak a szövegezését). Mondjuk már olvasás előtt is furcsának találtam, hogy a magyar verziónak 10%-kal magasabb az értékelése, mint az angolnak (78 -88 %).
Mondhatni, hogy a „legjobbkor” kezdtem bele egy ilyen depressziós műbe: saját életemben is olyan történések zajlottak éppen, amelyre bátran felsóhajthattam volna, hogy „ez aztán a szép, új világ”. Mert a könyv erősségét pont ez adja: hiába írta a szerzője a 30-as években, torzulva ugyan, de sok minden a mai világban is előfordul. A személyes kapcsolatok elsekélyesedése, a „másképpen gondolkodás” elnyomása, a fogyasztás mindenekelőttisége, ahogy sok munkahelyen elvárják a „robot üzemmódot”… De említhetném a klónozást is vagy a génmódosításokat.
A gondolkodás manapság sem divat, sokan tárgyakban és felszínes dolgokban próbálják megtalálni a boldogságot – a nagy különbség a regénybeli világ és a sajátunk között talán annyi, hogy manapság (még) nem büntetik olyan súlyosan a „csodabogárságot”, mint a regényben.
A történet „szerelmi szálát” még sose éreztem ennyire erőltetettnek, mint ennél az olvasásnál. A minden tekintetben átlagos és teljesen agymosott Leninához két „másképp gondolkodó” is vonzódni kezd, Bernard és a Vadember. A két férfi között annyi a különbség, hogy Bernard kirekesztettségéből, magányából szinte mindenáron ki akar törni, és mikor lehetősége van a beilleszkedésre, elárul bármit és bárkit, mégse kapja azt, amire vágyik. Nem hiszem, hogy rajta segít az, ahogy a regény végén elkerül egy szigetre. Szegény Vadember pedig… két világot is ismer, de mindkét világ kiveti magából, az ő sorsa szinte elkerülhetetlen.
Ritkán mondok ilyet, de szerintem ennek a könyvnek az ismerete valahogy „az alapműveltség része”. Szívem szerint mindenkivel legalább egyszer elolvastatnám. Nem hiszem, hogy mindenki belegondolna egy kicsit a „mai világ dolgaiba” olvasás után, de ha néhányan megtennék, máris előrébb jutnánk egy kicsit – mielőtt túl késő.

anemona P>!
Aldous Huxley: Brave New World

Sajnos eleve nem vagyok disztópia rajongó. Ez kombinálva a könyvvel kapcsolatos magas elvárásaimmal, nem a legjobb eredményt hozta.
Nagyon sok jó gondolat van ebben a könyvben! Nagyon sok az elképzelt valóságban tényleg úgy is van a jelen társadalmunkban spoiler, míg mások szerencsére még nem spoiler. Tényleg sok mindenre felhívja a figyelmet, elgondolkodtat, néha elrettent.
De valahogy a könyv egész stílusa nem igazán fogott meg. A szereplőket nem tudtam különösebben megkedvelni: Lenina idegesítő volt, Bernard eleinte szimpatikus volt, de aztán nagyon csúfosan nem, Helmholtz értelmesnek tűnt, aki végig kiállt saját elvei mellett, de ő nagyon keveset szerepelt, John Savage pedig szeretne kitörni az eddig megismert környezetéből, de nem tudja feldolgozni és elfogadni, amit helyette kap.
A könyv csúcspontja Mr. Savage és „His Fordship” Controller beszélgetése volt. Nagyon tetszett, hogy nem volt „főgonosz” senki, hanem értelmesen megbeszélték, hogy alapvetően egyetértenek, de az új „főszakács” dolga, hogy gondoskodjon az új világrendről, a közjóról, és a fejlődésről, még ha ez áldozatokkal is jár.
Nem volt rossz, de nem is lesz a kedvencem.

flamepetals>!
Aldous Huxley: Brave New World

Érdekes koncepció, örülök, hogy végül elolvastam. A legjobban Mustafa karaktere tetszett. Az egyetlen bajom, hogy valahogy az egésznek nem volt tétje számomra. spoiler Nyilván az emberben sokkal többminden van, mint amit egy ilyen társadalomban ki tudnak hozni belőle, de a végén logikusan Mustafával kellett egyetértenem, még ha tudom, hogy nincs is igaza.
Habár így belegondolva talán azért érzem így, mert bár nem hypnopædiával, de egy pár jelenség ezekből már jelen van most is, olyan mértékben, ami a 30-as években még elképzelhetetlen lett volna.

heysunny>!
Aldous Huxley: Brave New World

Hát én ebben csak az ötleteket tudom értékelni, mert maga a könyv az csapnivaló volt és szétuntam az életemet is rajta. Értem én, hogy világirodalmi remekmű, a disztópiák egyik nagy atyja, blah blah, de sajnos egyáltalán nem tudtam én ezt most értékelni. Az is lehet, hogy egyszerűen csak rosszkor olvastam, de nem tudom… annyira taszító és didaktikus stílusban íródott ez a mű, hogy egyáltalán nem akartam olvasni és iszonyatosan szenvedtem vele, pedig nem mintha hosszú lenne.

Az eleje még érdekes volt, kíváncsivá tett a babagyár, vártam, hogy többet megismerjek ebből a világból, de aztán megjelentek a szereplők és elrontottak mindent, mert egyszerűen nem érdekeltek, taszítottak, untam őket, John megjelenése után meg csak még rosszabb lett. Ott szikrázott fel kissé megint az érdeklődésem, amikor Mustapha Monddal volt az a beszélgetés, na, az például nagyon érdekes volt, az ő szemszögéből is megvizsgálni ezt a „szép” új világot. Összességében egyébként végtelenül szélsőségesnek éreztem a művet, a fekete-fehérség meg sosem túl izgi.

Ezek után nem tudom, Orwell 1984-ét merjem-e kézbe venni bármikor is…

7 hozzászólás
FitzwilliamDarcy667>!
Aldous Huxley: Brave New World

Nagyon jó kis utó/disztópia volt. Vannak benne olyan gondolatok amik akár jók is lehetnének, de nagyon a végletekig volt minden kitolva. John és a civilizáció ellentéte nagyon jól jelent meg, de annyira elnyomta ezt vonalat minden más, hogy igazából kicsit erőltetettnek érződött. Nagyon próbálta Johnt beállítani az ideális embernek egy kifodult világban, de annyira nem sikerült, inkább azt mutatta be, hogy az új világ igenis jobb. Helyenként valóban jobb is, mert mindenki „boldog” valamennyire nem csak a drogtól. Ami igazán „jó” volt az a halálhoz való szoktatás volt, igazából jó lenne, ha nem fájna annyira egy szerettünk elvesztése, de enélkül meg olyan mintha soha ott se lett volna, lenne előnye és hátránya is. Az előre elrendelésnek is van rációja, és működik a rendszer mert sneki se lázad ellene. Teljes egészében nem olyan rossz az új világ csak az igazi emberi kapcsolatok hiányoznak belőle.

sünigombóc>!
Aldous Huxley: Brave New World

Sikerült beleválasztanom utóbb az ilyen különös, sőt már-már furcsa koncepciókat boncolgató könyvekbe, mint az Éva és Ádám vagy a Mi Zamjatyintől, és ebbe a sorba kapcsolódott be a Brave New World is. Klónozás, különös elképzelése a rendnek és a tökéletes új világnak, istent játszó emberek, üres kapcsolatok. Mit ne mondja, szép új világ. Szép depresszív. Most talán azért sem esett jól olvasni, mert olyan hangulatomban kapott el, viszont félbehagyni sem akartam. Talán majd egyszer újraolvasom.

rapchee P>!
Aldous Huxley: Brave New World

Az ötlet, történet jó, de a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után, de ettől függetlenül tudom ajánlani, ijesztő módon rajta vagyunk az itt leírt „utópia” felé haladó úton.

1 hozzászólás
Viktoria_Agnes_Takacs P>!
Aldous Huxley: Brave New World

Az egyik elso regeny volt, amit angolul olvastam. Emlekszem, a tortenet teljesen beszippantott, de azert a szoveggel akkor meg sokat kuzdottem.


Népszerű idézetek

Izolda P>!

But I don’t want comfort. I want God, I want poetry, I want real danger, I want freedom, I want goodness. I want sin.

Chapter 17.

tropikal>!

„Well, I'd rather be unhappy than have the sort of false, lying happiness you were having here.”

NannyOgg P>!

The world's stable now. People are happy; they get what they want, and they never want what they can't get. They're well off; they're safe; they're never ill; they're not afraid of death; they're blissfully ignorant of passion and old age; they're plagued with no mothers or fathers; they've got no wives, or children, or lovers to feel strongly about; they're so conditioned that they practically can't help behaving as they ought to behave. And if anything should go wrong, there's soma.

173. oldal (Penduin Books, 1967)

forczekadri>!

you can't allow people to go popping off into eternity if they've got any serious work to do.

Izolda P>!

Christianity without tears— that’s what soma is.

Chapter 17.

AOD>!

I'm interested in truth, I like science. But truth's a menace, science is a public danger.

anemona P>!

If one's different, one's bound to be lonely.

Chapter 8

anemona P>!

You can't have a lasting civilization without plenty of pleasant vices.

Chapter 17

anemona P>!

„And that,” put in the Director sententiously, „that is the secret of happiness and virtue – liking what you've got to do. All conditioning aims at that: making people like their un-escapable social destiny.”

Chapter 1


Hasonló könyvek címkék alapján

George Orwell: 1984 (angol)
Philip K. Dick: Do Androids Dream of Electric Sheep?
Arthur C. Clarke: 2001: A Space Odyssey
Sándor Szathmári: Kazohinia (angol)
Isaac Asimov: I, Robot
Kurt Vonnegut: Player Piano
Anthony Burgess: A Clockwork Orange
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Octavia E. Butler: Dawn
Philip K. Dick: Dr. Futurity