Brave ​New World 51 csillagozás

Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World Aldous Huxley: Brave New World

Far in the future, the World Controllers have created the ideal society. Through clever use of genetic engineering, brainwashing and recreational sex and drugs all its members are happy consumers. Bernard Marx seems alone in feeling discontent. Harbouring an unnatural desire for solitude, and a perverse distaste for the pleasures of compulsory promiscuity, Bernard has an ill-defined longing to break free. A visit to one of the few remaining Savage Reservations where the old, imperfect life still continues, may be the cure for his distress-Huxley's ingenious fantasy of the future sheds a blazing light on the present and is considered to be his most enduring masterpiece.

Eredeti megjelenés éve: 1932

>!
Vintage, London, 2014
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781784870140
>!
Vintage, London, 2008
108 oldal · ASIN: B0031R5K6S
>!
Vintage, London, 2007
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780099477464

5 további kiadás


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
mandris
Aldous Huxley: Brave New World

Ahhoz képest, mennyire központi jelentőségű a könyv az olvasói életpályám szempontjából*, elég sokáig halogattam ennek az értékelésnek a megírását. Ennek okait nagyrészt kifejtettem egy a témában írt karcban. Nem volt könnyű ennek az értékelésnek a végleges formába öntése, és sok dilemmám volt a könyv kapcsán, amelyeket el kellett döntenem.
Paradox módon éppen a Szép új világ által felfokozott elvárások voltak azok, amelyek miatt a Szép új világ ismételt újraolvasása vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészt továbbra is úgy gondolom, hogy Huxley zsenialitása a saját disztópikus társadalmának felépítése terén nehezen vonható kétségbe. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint nem tűnik idejétmúltnak az a fajta jövő, amit vizionált. Amellett mondjuk lehetne érvelni, hogy a tudomány mai fejlettségét jelentős részben annak köszönhetjük, hogy a könyvben leírt torz hedonista társadalom nem valósult meg a tudomány alacsonyabb fejlettségi fokán. Én személy szerint hajlok erre az álláspontra, ezért aztán nem rovom fel Huxley-nak a műszaki fejlődés hiányát.
A problémáim a regénnyel inkább irodalmi természetűek. Úgy éreztem ugyanis, hogy amilyen jó a vízió, olyan gyengécske a szöveg. Mivel a célja az volt, hogy az üzenet átjöjjön, ezért ehhez válogatott eszközöket. Ezért a karakterek nem mindig hitelesek, és a szöveg sokszor didaktikus, szájbarágó, helyettünk akar gondolkodni, mintha nem bízna az olvasóiban. Szerintem egyes karakterek (elsősorban a mindent „kikotyogó” világellenőr) sokszor érthetetlenül cselekszenek, bizonyos jelenetek ezért nem hitelesek, és csak azt a célt szolgálják, hogy Huxley be tudja mutatni a világot nekünk, nézőknek. John karaktere különösképpen sántít. Valahogy nehezen hihető a karaktere, ismerve a körülményeit. Bernard, Lenina, Helmholtz és a többiek már sokkal hihetőbbek, csak éppen sokkal kevésbé érdekesek. Bernardot egyébként időnként konkrétan legszívesebben tarkón vágtam volna, lehetőleg épp egyik olyan mondata közepén, amikor arról világosítja fel az olvasót, hányszor és milyen életkorban hallott valaki egy hipnopédiás szöveget. Elsőre is megértettem, hogy ezzel kondicionálják az embereket bizonyos dolgokra. El is borzadtam rajta. Cserkészbecsszó. Nem kell minden adandó alkalommal újra és újra az arcomba tolni, mert egy idő után nem az elvárt hatást váltja ki belőlem. Időnként egyébként már-már felmerült bennem, hogy Huxley szándékosan nem vette elég komolyan az írást. Summa summarum: a szöveg per se nem különösebben erős.
A hordozott tartalom viszont nagyon is. Éppen ezért, a szöveg minden hiányossága ellenére is, továbbra is az egyik kedvenc disztópiám lesz, amit még negyedszerre, ötödszörre és még többedszerre is újra fogok olvasni. Huxley valami nagyon lesújtó véleményt közöl az emberről, amivel hajlamos vagyok egyetérteni. Ha Orwell 1984-éről lépten nyomon elhangzik, mennyire nem tűntek el a világból az abban leírt jelenségek, akkor ez a megállapítás fokozottan igaz a Szép új világra. És a fenébe is… 1932-ben jelent meg. A benne felvetett kérdések és dilemmák pedig még mindig ugyanannyira aktuálisak. Hová vezet a tudomány haladása? Mire használhatók az eredményei? Milyen következményekkel járhat ezek alkalmazása az emberi társadalomra? Mi tesz minket emberré? Mi tesz minket felnőtté? Hová vezetne, ha lehetővé válna, hogy összes vágyunkat azonnal és kivétel nélkül mindig ki tudnánk elégíteni? Ha pedig nem, csak bekapnánk egy adag szómát, és máris elszállt minden gondunk. Mi adja az élet értelmét? Mi adja az ember értékét? Főleg, ha esetleg futószalagon is lehetne gyártani? Mi adja valaki értékét, aki nem egyedi, és nem pótolhatatlan? Mennyire vagyunk a társadalom produktumai, és mennyiben tudunk függetlenedni szocializációnktól? Mi lenne, ha a kondicionálásunk még ennél is hatékonyabb lenne? Miközben érthető, hogy az ember legszívesebben szabadulna mindenféle nyavalyájától, de vajon mik lennének ennek a nem szándékolt következményei?
A legfélelmetesebb az egész világban, hogy csak kívülről félelmetes, belül mindenki maradéktalanul boldog. Illetve, csak azok nem, akik tulajdonképpen rendszerhibák. De éppen, mivel rendszerhibák, a gépezetet csak kis időre megakasztani képesek, igazi hatással nem tudnak rá lenni. Orwell disztópiája azért félelmetes, mert a benne élőket megfosztotta az ellenállás lehetőségétől. Huxley disztópiája azért félelmetes, mert a benne élőket megfosztotta az ellenállás vágyától. Éppen ezért minden hiányossága ellenére is megőrizte az örök kedvenc minősítését és az öt csillagját.

* A Moly előtti korszakom egyik meghatározó regényéről van szó. Először valamikor 2008/9 környékén olvastam el, amikor hosszú kutakodás után sikerült fellelnem egy eladó példányt (ez még az újrakiadás előtt volt**). Az 1984 után ez volt a második klasszikus disztópia, amit olvastam, és rögtön beleszerettem a műfajba is, a regénybe is. Az elvárásaim pedig ennek köszönhetően elég magasra kerültek a zsánerrel szemben, így ezeket az utóbbi időben viszonylag kevés disztópia tudta átugrani.
** Megnéztem, mivel az újrakiadás 2008-as, ezért valószínűleg még korábban, talán 2007 lehetett.

5 hozzászólás
>!
lillia
Aldous Huxley: Brave New World

A regényt minimum harmadszor, de az is lehet, hogy már negyedszer, ötödször olvastam el, és eddig mindig lenyűgözött és elborzasztott. Most nehezebben ment. Nem tudom, hogy azért, mert most olvastam először angolul, de úgy érzem, magyarra fordítva „jobban csúszott” a történet, az angol szöveget meglehetősen dagályosnak éreztem. De az is lehet, hogy csak én változtam az évek során (jelenleg nincs elérhető közelségben a magyar változat, így nem tudom leellenőrizni annak a szövegezését). Mondjuk már olvasás előtt is furcsának találtam, hogy a magyar verziónak 10%-kal magasabb az értékelése, mint az angolnak (78 -88 %).
Mondhatni, hogy a „legjobbkor” kezdtem bele egy ilyen depressziós műbe: saját életemben is olyan történések zajlottak éppen, amelyre bátran felsóhajthattam volna, hogy „ez aztán a szép, új világ”. Mert a könyv erősségét pont ez adja: hiába írta a szerzője a 30-as években, torzulva ugyan, de sok minden a mai világban is előfordul. A személyes kapcsolatok elsekélyesedése, a „másképpen gondolkodás” elnyomása, a fogyasztás mindenekelőttisége, ahogy sok munkahelyen elvárják a „robot üzemmódot”… De említhetném a klónozást is vagy a génmódosításokat.
A gondolkodás manapság sem divat, sokan tárgyakban és felszínes dolgokban próbálják megtalálni a boldogságot – a nagy különbség a regénybeli világ és a sajátunk között talán annyi, hogy manapság (még) nem büntetik olyan súlyosan a „csodabogárságot”, mint a regényben.
A történet „szerelmi szálát” még sose éreztem ennyire erőltetettnek, mint ennél az olvasásnál. A minden tekintetben átlagos és teljesen agymosott Leninához két „másképp gondolkodó” is vonzódni kezd, Bernard és a Vadember. A két férfi között annyi a különbség, hogy Bernard kirekesztettségéből, magányából szinte mindenáron ki akar törni, és mikor lehetősége van a beilleszkedésre, elárul bármit és bárkit, mégse kapja azt, amire vágyik. Nem hiszem, hogy rajta segít az, ahogy a regény végén elkerül egy szigetre. Szegény Vadember pedig… két világot is ismer, de mindkét világ kiveti magából, az ő sorsa szinte elkerülhetetlen.
Ritkán mondok ilyet, de szerintem ennek a könyvnek az ismerete valahogy „az alapműveltség része”. Szívem szerint mindenkivel legalább egyszer elolvastatnám. Nem hiszem, hogy mindenki belegondolna egy kicsit a „mai világ dolgaiba” olvasás után, de ha néhányan megtennék, máris előrébb jutnánk egy kicsit – mielőtt túl késő.

>!
flamepetals
Aldous Huxley: Brave New World

Érdekes koncepció, örülök, hogy végül elolvastam. A legjobban Mustafa karaktere tetszett. Az egyetlen bajom, hogy valahogy az egésznek nem volt tétje számomra. spoiler Nyilván az emberben sokkal többminden van, mint amit egy ilyen társadalomban ki tudnak hozni belőle, de a végén logikusan Mustafával kellett egyetértenem, még ha tudom, hogy nincs is igaza.
Habár így belegondolva talán azért érzem így, mert bár nem hypnopædiával, de egy pár jelenség ezekből már jelen van most is, olyan mértékben, ami a 30-as években még elképzelhetetlen lett volna.

>!
AOD
Aldous Huxley: Brave New World

Nem tudom igazából hány csillagot érdemelne, ez a 4 nagyon jószívű szerintem. Nem estem hasra, viszont egy 1932-ben írt sci-fitől mi többet várhatnék? Maga a világ elég jól ki van találva, a szereplők kicsit idegesítők, de gondolom ez része a koncepciónak. Talán az egészből a legeleje (a gyár leírása) és a végén a hosszú beszélgetés tetszett. Kíváncsi lettem volna a szigetekre, ahová a Controller nem ment el.
Nem lett a kedvencem, de nem bánom hogy elolvastam.

>!
rapchee
Aldous Huxley: Brave New World

Az ötlet, történet jó, de a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után, de ettől függetlenül tudom ajánlani, ijesztő módon rajta vagyunk az itt leírt „utópia” felé haladó úton.

1 hozzászólás
>!
Firebolt
Aldous Huxley: Brave New World

Hát ez….. tökéletes volt. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Egyelőre artikulálatlan nyöszörgésig és kiáltozásig jutottam. Huh….

>!
Pax94
Aldous Huxley: Brave New World

Egyike azon műveknek, amelyek sose szűnnek meg lenyűgözni. Furcsamód eddig akárhányszor olvastam, mindig találtam benne valami „aktuális érdekességet”.

>!
agiking
Aldous Huxley: Brave New World

Mindig rácsodálkozom, hogy hogyan tudtak az írók ilyen világokat megírni, előre látni. A 30-as években írta, de rakétával utaznak, és főleg előre látta a civilizáció, emberi kapcsolatok lejtőn csúszását, elműanyagosodását, ami ma teljesen igaz. De ez már látszott a 30-as években??? Vagy ezek szerint az embernek mindig épp az a kor rossz, amelyikben él??? És mindig ugyanaz a probléma???
Ettől függetlenül, valamiért nagyon nyögvenyelősen tudtam elolvasni. Nem tudom az okát megfejteni. Pedig a világ érdekes, a figurák nagyon emberiek (a műanyag-létük ellenére).
És a végén nincs megoldás.

>!
Zöldszoknya
Aldous Huxley: Brave New World

Sokáig olvastam, és sokat gondolkodtam rajta. Elképesztő, hogy néha mennyire a jelenkori társadalomra ismerni a regény egy-egy mondatában. Elképesztő, hogy még mindig nem tudom, mit választanék: Istent és szenvedést és költészetet és szenvedélyt, vagy boldogságot – naiv és ignoráns boldogságot ugyan, de boldogságot…

>!
PuPilla
Aldous Huxley: Brave New World

Érdemes volt megismerni, és döbbenetes, amit Huxley előre megírt, de nem tagadom, hogy ez számomra nem volt valami átütő, és ennek főleg az elbeszélés az oka.

Bővebben: http://pupillaolvas.blogspot.hu/2013/08/megvalosult-uto…


Népszerű idézetek

>!
Izolda +SP

But I don’t want comfort. I want God, I want poetry, I want real danger, I want freedom, I want goodness. I want sin.

Chapter 17.

>!
tropikal

„Well, I'd rather be unhappy than have the sort of false, lying happiness you were having here.”

>!
forczekadri

you can't allow people to go popping off into eternity if they've got any serious work to do.

>!
NannyOgg SP

The world's stable now. People are happy; they get what they want, and they never want what they can't get. They're well off; they're safe; they're never ill; they're not afraid of death; they're blissfully ignorant of passion and old age; they're plagued with no mothers or fathers; they've got no wives, or children, or lovers to feel strongly about; they're so conditioned that they practically can't help behaving as they ought to behave. And if anything should go wrong, there's soma.

173. oldal (Penduin Books, 1967)

>!
Izolda +SP

Christianity without tears— that’s what soma is.

Chapter 17.

>!
NannyOgg SP

Suddenly, from out of the Synthetic Music Box a Voice began to speak. The Voice of Reason, the Voice of Good Feeling. The sound-track roll was unwinding itself in Synthetic Anti-Riot Speech Number Two (Medium Strength). Straight from the depths of a non-existent heart, „My friends, my friends!” said the Voice so pathetically, with a note of such infinitely tender reproach that, behind their gas masks, even the policemen's eyes were momentarily dimmed with tears, „what is the meaning of this? Why aren't you all being happy and good together? Happy and good,” the Voice repeated. „At peace, at peace.” It trembled, sank into a whisper and momentarily expired. „Oh, I do want you to be happy,” it began, with a yearning earnestness. „I do so want you to be good! Please, please be good and……”
Two minutes later the Voice and the soma vapour had produced their effect. In tears, the Deltas were kissing and hugging one another– – half a dozen twins at a time in a comprehensive embrace. Even Helmholtz and the Savage were almost crying. A fresh supply of pill-boxes was brought in from the Bursary; a new distribution was hastily made and, to the sound of the Voice's richly affectionate, baritone valedictions, the twins dispersed, blubbering as though their hearts would break. „Good-bye, my dearest, dearest friends, Ford keep you! Good-bye, my dearest, dearest friends, Ford keep you. Good-bye my dearest, dearest……”
When the last of the Deltas had gone the policeman switched off the current. The angelic Voice fell silent.

169-170. oldal (Penguin Books, 1967)

>!
szigiri

„What fun it would be,” he thought, „if one didn't have to think about happiness!”


Hasonló könyvek címkék alapján

Graham Greene: The Quiet American
Iris Murdoch: The Sea, The Sea
Virginia Woolf: The Waves
Ford Madox Ford: Parade's End
Malcolm Lowry: Under the Volcano
Joseph Conrad: Lord Jim (angol)
Virginia Woolf: To the Lighthouse
Virginia Woolf: The Years
Graham Greene: The Heart of the Matter
Virginia Woolf: Between the Acts