A ​vak Sámson 52 csillagozás

Aldous Huxley: A vak Sámson Aldous Huxley: A vak Sámson Aldous Huxley: A vak Sámson Aldous Huxley: A vak Sámson Aldous Huxley: A vak Sámson

A Vak Sámson (1936), Aldous Huxley hatodik és így a tizenegy kötetes regényírói életmű sorrendjét tekintve is központi helyet elfoglaló regénye sokak szerint a szerző legjelentősebb műve, kiemelkedő fontosságú állomás az írói pálya egészét tekintve. A bibliai cím önmagában is jelzi, hogy komoly vállakozásról van szó. A nagy előd, John Milton drámai művét, a Küzdő Sámsont (Samson Agonistes, 1671) idéző címadás a regény főszereplője és a szabadságától szeme világával együtt megfosztott ószövetségi hős, a népét saját élete feláldozásával megszabadító Sámson életútja közti párhuzamokra hívja fel a figyelmet. Az önéletrajzi elemekkel át- meg átszőtt, műfaji és stiláris tekintetben páratlanul sokszínű és tiszteletet parancsoló terjedelmű, bonyolult szerkezetű regény korrajz, önértékelő számvetés, erkölcsi-filozófiai összegzés, a jövőt kémlelő előretekintés, művészi-közéleti program és konkrét cselekvési terv.

Eredeti mű: Aldous Huxley: Eyeless in Gaza

Eredeti megjelenés éve: 1936

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei, Aldous Huxley

>!
Cartaphilus, Budapest, 2010
552 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632661216 · Fordította: Hevesi András
>!
Európa, Budapest, 1972
374 oldal · keménytáblás · Fordította: Hevesi András
>!
Európa, Budapest, 1969
496 oldal · Fordította: Hevesi András

1 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 10

Most olvassa 8

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 27


Kiemelt értékelések

>!
Chöpp
Aldous Huxley: A vak Sámson

Nagyon szeretem Huxley regényeit. Fantasztikusan ért hozzá, hogy mindennapi kapcsolatokat élvezetesen mutasson be.

>!
iti
Aldous Huxley: A vak Sámson

életem egyik legfontosabb eszközét ebből tanultam: nem csak a lélekkel lehet gyógyítani a testet; a testtel is lehet gyógyítani a lelket.

>!
Kek P
Aldous Huxley: A vak Sámson

Számomra elég unalmas volt, sajnos nem szeretem az olyan könyveket, amelyek egy fix idea, elv, didaktikai cél igazolására íródnak – és ez még ki is lóg, át is üt a szövegen. Ráadásul, ha olyasmit próbál igazolni, amivel én kapásból nem értek egyet, hát akkor bizony veszett ügy. :) Huxley nálam így járt e remekművével, még ha én küzdöttem is éppen olvasásképtelen szemelégtelenséggel, széteső idősíkokkal… A végére viszont annyira megfeküdte a gyomromat a valamiféle buddhizmus ájult magasztalása, ami még egy ilyen jellemtelen Anthonyból is világbékét istenítő erényes figurát varázsol a világháború számára érzékelhető enyhe fuvallatában anélkül, hogy bűnös tetteinek és mulasztásainak, szenvelgő közönyének valóságos súlyát átérezné… hogy Huxleyt csak egy példányának tudom elkönyvelni annak az elitista értelmiségi rétegnek, amelynek közönyös intellektusáról ír. KoF véleményét osztom:
„Amit nem értek, hogy Anthony esetében hogyan csúcsosodik ki a világ szkeptikus elutasítása egy ilyen gandhi-i erőszakmentességben? Valahogy nem érzem azt, hogy a történet egy ilyen szélsőséges jellemváltozáshoz vezetne, főleg egy olyan szereplő esetében, aki gyakorlatilag fél életében saját magának is hazudik, és képtelen bevallani (elsősorban magának), hogy milyen iszonyú bűnt követett el a barátja ellen.” (http://moly.hu/ertekelesek/971469)
Hiányzik nekem ebből a műből Sámson!

>!
kaporszakall
Aldous Huxley: A vak Sámson

Első világháború utáni angol értelmiségi lelkiválság-regény. Nem tudtam a főhőssel azonosulni.

Az ilyenektől nagyapám megkérdezte volna: „Tudsz krumplit kapálni?” …

>!
Blaire P
Aldous Huxley: A vak Sámson

Hát azt sem tudom hol kezdjem és félek, hogy valami olyasmit hagyok ki, amit tökre el akartam mondani.
A kiidézéssel is elég nagy bajban vagyok. Oldalakat tudnék kiírni.
Na szóval.
Az elején kicsit kusza a napló szerű írás miatt, és mert időben ugrál, de a végére teljesen össze áll a történet, viszont ettől függetlenül az elejétől fogva okosnak találtam, általában egyet is értettem a nézeteivel. Számomra külön öröm volt, hogy más írókra, könyveikre, gondolataikra hivatkozott, idézett.
(Ezektől az alkotóktól már be is szereztem pár könyvet időközben).
Külön tetszik a stílus, hogy bármiről ír éppen, nem próbálja kedvesen közölni kicsit sem. Nagyon jól áll egy olyan könyvnek, ami az általános emberi kapcsolatokat és a társadalom dolgát feszegeti.
Ilyenkor mindig eszünkbe jut saját magaunk, a környezetünk, hogy velünk is, meg hányszor történt/történhetett ilyen, hogy fogalmunk sem volt. – Nem lesz.
Szóval egyfajta “ önsajnálat “ indul, teljesen mindegy milyen szempontból. Emberi kapcsolat, társadalmi. Akármi. Előkapjuk a mások dolgot és nehezen dolgozzuk fel, hogy mások “hogyan lehetnek ilyenek..”
Aztán jön Huxley Úr, felébreszt az önsajnálatból, és beköszön, hogy “Hello! Emlékszel…?”
És eszedbe jut. Akkor. Ott.
Két oldal közt rájön az ember, hogy ő maga sem különb senkitől és semmitől.
Bármennyire hiszi mindenki, bármennyire tekinti kívülállónak magát az aljas dolgok alól, mind valakinek a Másokjaiba tartozunk.
Gyönyörűen meg van mondva az is, hogy lehet a saját cselekedeteinket különbnek tekinteni, akármilyen okokból, csak felesleges. Végeredményben nem számít. Lelkiismeret limonádé.

Az olvasási idő ezért IS lett ilyen hosszas. Nehezen viseltem a saját és a mások szemetét is. Körülbelül a könyv közepe táján egy olyan részhez értem, ami miatt le tettem és legalább 2-3 hétig a kezembe se vettem. :D – Azt hiszem megsértődtem. Vagymi.
Nem egy brutális sztori, sőt, ha csak magát a jelenetet képzelem el, akkor elég nyálas… csakhogy mindkét fél gondolatát, miértjét olvashattam. Először két ember között, aztán kedves hangnemben, általánosított emberi jellemvonsként.
Tönkrementem tőle… Azóta sem, és még sokáig nem fogom kiheverni.

Olvasás közben, vagy között ( ki tudja nyomom követni?!) eszembe jutott Bradbury, na nem azért mert mennyire hasonló a két stílus, hanem, mert annyira ellentétes, közben mégis ugyanarról beszél, csak míg Bradbury szép történet formájában meséli el az ember.. hát általában kellemetlen jellemvonásait, addig Huxley meg sem próbálja ezt, hanem nyersen oda vágja, hogy: “ ezvansrácok “ Mindenféle cicoma nélkül. Számomra ez pozitív. Kell az embernek. Hogy ezt. Így.
És bár csak dicsérem ezt a könyvet, -azért amiért, – a végére azt kell mondjam, nem vagyunk egymásnak valók. Ettől függetlenül semmit nem von le az értékéből, mégsem érzem, hogy ez így nekem…
Asszem pont ami miatt tetszett, azzal értünk el eddig a nemvagyunkegymásnakvalók dologig.
Vagy ilyesmi. Nem tudom. Méginkább azt érzem, hogy be akarok zárkózni a szekrénybembe és többet elő sem akarok jönni.
Naaamindegy, azért a macskámat továbbra is szeretem.
Megyek meg is simogatom.

>!
szigiri
Aldous Huxley: A vak Sámson

Nagyon nagyon jó és egészen élvezhető minden szinten: irodalmilag és mondanivaló szempontjából is. És hát az abszurd nyitójelenet után egészen felcsigázott. Persze ne várjunk olyan feszes könyvet, mint a maiak, de cseppet többet és igen hasznosan filozofálnak benne. De asszem a fülszöveg mindent kiválóan összefoglal.

>!
Rojik_Tamás I
Aldous Huxley: A vak Sámson

Röviden értékelve: tömény és hosszú könyv volt.
De ez jó értelemben értendő! Nem bírtam egyszerre hosszan olvasni, éppen azért, mert nagyszerű mondatai és eszmefuttatásai továbbgondolásra sarkalltak, ezért meg kellett állnom az olvasásban. Hát ezért tartott ki két hónapig ez a könyv. De megérte, csak ajánlani tudom!

>!
Enola87
Aldous Huxley: A vak Sámson

Fantasztikus könyv. Komoly minden szempontból, de megéri elolvasni, mert magával ragadja az embert. Eleinte kicsit nehéz volt követnem (kb. az első 20-30 oldalig) az időbeli ugrálások miatt, de a végén az a pár sík, amin halad a történet, egybeér és csak akkor ismerhetők meg teljesen a szereplők és érthető meg mindennek a miértje.

>!
pokolpetu
Aldous Huxley: A vak Sámson

Nagyon mély gondolatokat tartalmaz, amiket helyenként nem bírt el az agyam. Ebből adódóan egész lassan haladtam vele, viszont tudom, hogy idővel újra a kezembe veszem.


Népszerű idézetek

>!
Kek P

A közöny a tespedés egyik neme, és a tespedés a szeretetlenség egyik tünete. Az ember nem lusta, amikor szeret valamit. A kérdés a következő: Hogyan szeressek?

13. oldal

Kapcsolódó szócikkek: közömbösség · lustaság · szeretet
>!
poiuzt

Más voltam, nem én, amíg vele voltam. Vagy talán én magam voltam – életemben először.

>!
Kek P

Milyen nehéz belenyugodni, hogy egy ember közhelyekkel élhet, és mégis értelmes lehet!

14. oldal

>!
szigiri

„Video meliora proboque, deteriora sequor”
"Látom és helyeslem a jobbat, de a rosszabbat követem”
Ovidius

II. fejezet

5 hozzászólás
>!
piribolygo

Vannak emlékek, gondolatmenetek, melyek olyanok, mint a fájós fog, mindig hozzá kell érni, csak hogy érezzük, hogy még fáj.

382. oldal

>!
orsipingvin

Pedig hát az emberi hús természetesen mindig áttetsző. A lélek mindig kibukkan porhüvelyének rejtekhelyei, falai mögül.

10. oldal

>!
Enola87

Az élet oly rövid, és könyv oly rengeteg van.

71. oldal

>!
Chöpp

Az olyan eszközök, melyek lényegesen különböznek a kitűzött céltól, magukhoz hasonló célokat teremtenek, nem olyanokat, amilyenek elérésére a segítségükkel törekedtek. Erőszak és háború olyan békét és társadalmi berendezkedést teremt, amelyben még több erőszak és háború lehetősége lappang… Béke és társadalmi igazságosság csak igaz és békés eszközökkel érhető el.

>!
daniagi

Valójában és természettől fogva minden ember egység, de maga mesterségesen háromsággá változtatta magát. Egy okos emberré és két hülyévé. A gondolatok nagyszerű kezelője, összeláncolva egy emberrel, aki önismeret és érzés dolgában egyszerűen félkegyelmű, és maguk ketten össze vannak láncolva egy féleszű testtel. Egy testtel, amely reménytelenül nem tudja mindazt, amit cselekszik és érez, amelynek nincs semmi műveltsége, és nem tud mit kezdeni sem saját magával, sem mással. Két hülye meg egy intellektüel. Csakhogy az ember – demokrácia, ahol a többség uralkodik. Nem ártana, ha tenne valamit ezzel a többséggel.

>!
Enola87

Benyitott a terembe, és ott volt a kupola alatt, és belélegezte a könyvek enyhén fanyar szagát. Milliónyi könyv. És az írók százai, ezrei, a századok során – mind szentül hitte, hogy igaza van, mind biztos volt benne, hogy ismeri a dolgok lényegét, mind úgy gondolta, hogy megtudja győzni a világot azzal, hogy betűkben örökíti meg meggyőződését.

229. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Agatha Christie: Halál a Níluson
George Orwell: Hódolat Katalóniának
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes
William Somerset Maugham: Borotvaélen
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Raymond Chandler: Örök álom
Ernest Hemingway: Gazdagok és szegények