Egy ​asszony meg a lánya 87% 146 csillagozás

Húszas éveim elején volt egy moralista időszakom, akkoriban faltam az egzisztencialistákat és Moraviát – de ez a könyv valahogy kimaradt. Talán mert nem egy szóból áll a címe, és ezt az eljárást egy moralistához méltatlannak találtam. Másfelől meg háborús, ami akkoriban még mérsékelten érdekelt. Most viszont elolvastam, és ennek örülök.

Cesira és lánya, Rosetta ’43-ban elindul Rómából vidékre, mert tartanak attól, hogy a szőnyegbombázásoknak egészségügyi következményei lesznek rájuk nézve. Ezzel aztán számos nem előre kalkulálható problémába futnak bele – Moravia pedig fokozatosan tunkolja hőseit egyre mélyebbre a szaftba. Ennyi a cselekmény. Nem is kell több. Ami engem első körben meglepett, hogy mennyire stimmel az a történelmi háttér (az evakuáltak élete, a német megszállás következményei, a szövetségesek csigalassú előrenyomulása, valamint a marokkói katonák viselkedése), amit az író finoman a történet mögé rajzolt. Másodsorban meg az lepett meg, hogy Cesirát még úgy is kénytelen vagyok Sophia Loren arcával elképzelni, hogy a vonatkozó filmet* nem is láttam.

A regénynek amúgy van egy evidens olvasata: himnusz a kemény nőről, aki a jég hátán is megél, nem rejti véka alá a véleményét, és a lánya érdekében még az ördöggel is birokra kel. Ez a nő megragadó, hamar elnyeri az olvasó szimpátiáját, lehet drukkolni neki. De van egy bújtatott olvasata is: az állampolgárról, akinek mindegy, hogy Mussolini vagy Badoglio van hatalmon, mindegy (legalábbis eleinte), hogy a tengelyhatalmak vagy a szövetségesek győznek – csak az üzlet menjen. Feketézik, halászgat a zavarosban, ellenne ő napestig a fasizmusban, ha azok a fránya bombázók nem hatolnának be illetéktelenül a privát szférájába. Ő az apolitikus ember, aki elhitte a Duce szólamait – kényelmességből, mert hát miért ne hinnénk el mindent, az nem kerül semmibe. Egy ideig. De aztán eljön a pillanat, amikor bizonyos erők (nevezzük őket Történelemnek, csak így kutyafuttában) benyújtják a számlát, és ő meglepődve veszi észre, hogy amit ő valami távolinak és absztraktnak vélt, az nagyon közeli és fájdalmas is tud lenni. Ez az állampolgár utólag okos – akkoriban, amikor még számított volna egy ici-picit, még nem volt az. A mi dolgunk, hogy okosak legyünk helyette is.

*http://www.port.hu/egy_asszony_meg_a_lanya_la_ciociara/…

Lélekbemarkoló írás. Moravia realista munkásságának, pályafutásának tán a csúcsa. Az üzletét az adott feltételekhez mindig igazodóan vezető okos asszony menteni akarja lányát, vidékre menekül a II. VH elől Rómából. Sorsuk, melyet nem tudnak elkerülni, a háború poklának és a szegénység megpróbáltatásai panorámájának bemutatása ez időszakban. Ha a 9 hónap alatt zajló cselekményben az esendő leányhőst a nemi erőszak bűnre tanítja is, ez a bűn egyértelműen a háborús erőszaktól származik. Emberpróbáló elolvasni és lélekben átélni is, Sophia Loren Oscar díjas filmje segít. Ajánlom!

Ha olasz irodalom, akkor Moravia megkerülhetetlen, én meg annyira régen olvastam ezt a regényt, hogy ideje újrázni, másrészt beszereztem Moravia feleségének, Elsa Morantenak A történelem című regényét, ami nagyon hasonló témát dolgoz fel. Moravia nem véletlenül fészkelte be magát a legnagyobbak köze, igazi élmény olvasni őt. Csak semmi hatásvadász dráma, egyenletes és letisztult a szöveg végig.
Cesira és a lánya, Rosetta, a bombázások elől Rómából vidékre menekülnek. Ideiglenes, két hetes vakációt tervez a nagyiéknál ez a viszonylagos jóléthez szokott, elég pénzzel rendelkező páros, de hát a második világháború nem ilyen fajta. A vonatsíneket felrobbantották, a környék lakosait evakuálták, vagyis ott állnak délen minden nélkül, a pénz gyorsan értéktelenedik, az étel felértékelődik. A fasiszták bármit csinálhatnak, miközben az emberek a hegyekre menekülnek, kezdetleges körülmények közé. Cesira minden erejével megpróbálja a lányát védeni, akivel kölcsönösen imádják és mindennél jobban tisztelik egymást, miközben elhúz a történelem a fejük felett. De ebben a regényben nincsenek politikai játszmák, haditervek, hadjáratok, itt csak az emberek vannak, akik megpróbálnak túlélni, az adott rossz helyzethez alkalmazkodni, hinni a jövőben, hogy minden a régi lesz, de a háború mindennapjai szépen lassan rétegről rétegre mindent lebontanak, ami az embert emberré teszi.
Moravia képei nagyon erősek és tiszták, nem csodálom, hogy filmre kívánkozott.

Nagyon megrázó. Felkavarta a lelkem, piszkosul. Gyakorlatilag a felétől folyamatosan sírás kerülgetett, ami olykor ki is tört belőlem. Kegyetlen. Mint az élet. Rosetta tragédiája, az ő fájdalmas átalakulása és Michelle sorsa mindörökké belém égett. Van az, hogy érzed egy könyv olvasása közben már, valami igazán maradandót kapsz éppen. Hát én ezt éltem meg. Mestermű.

Megrázó, emberi.
Végéhez közeledik a második világháború. Emberek ezrei menekülnek a mind veszélyesebbé váló, kifosztott Rómából vidékre, ahol élelmet és biztonságot remélnek. Köztük a parasztlányból fővárosi boltosasszonnyá lett Cesira meg a csupa jóság és tisztaság lánya, Rosetta. Német és olasz fasiszták, feketézők, elvadult parasztok, jóhiszemű tévelygők ijesztő forgatagában ideoda vetődve „tanulják a történelmet", ápolják magukban a reményt, hogy egyszer minden bajnak vége szakad, és aztán kezdhetik újra az életet. Kezdhetik – de milyen áron… A háborúnak az a legkeservesebb következménye, hogy érzéketlenné teszi az embert, megkeményíti a szívét, és kiöli belőle a könyörületet – sommázza Moravia. A minden idők egyik legjobb regényének tartott mű 1957-ben jelent meg. Sophia Lorennel emlékezetes filmet forgattak belőle, amiért Oscar-díjat kapott.

Házi könyvespolcon a helye. Csodálatra méltó a tájleírások pazarsága. Emberileg is sokatmondó: mi mindent képes átvészelni valaki. Mi mindennel több és több lesz a személyisége. Sajnos, a regény története rombolást nyújthat csak bárki számára. Jól megírt mű.

A II. világháború civil emberekre gyakorolt hatását bemutató finom korrajz. Viszonylag kevés az olyan rész, ahol direkt módon jelennek meg a szokásos képek a háborúról (bombázás, csaták, katonák halála), sokkal inkább arról kaphatunk képet, hogyan változtatja meg az emberek viselkedését, jellemét a háború, és az azzal járó nélkülözés. Nem mellesleg azt is szépen bemutatja, hogy az átlagember mennyire nem érzékeli a nagypolitikát, mennyire nem érdekli, mi miért és hogyan történik az országában – amíg személy szerint neki jól megy a sora. Ez a rövidlátó gondolkodás jellemzi a legtöbb szereplőt.
Az író remek kontraszt-személyiségeket alkot: Filippo és Michele, Cesira és Rosetta. spoiler Tetszett, hogy az író nem foglal állást, az olvasóra bízza, kivel, melyik nézőponttal szimpatizál.
Fordulatos, olvasmányos stílusban megírt történet, ami túlzások nélkül, a maga egyszerűségében tökéletesen képes bemutatni a háború szörnyű" mellékhatásait", amik sokkal több ember életét nyomorították meg, mint a közvetlen csatározások.

Sokat gondolkoztam rajta, hány csillagra értékeljem ezt a könyvet. Elég lassan haladtam vele, nem mindig sikerült lekötnie. Cesira tényleg mindent megpróbált, hogy minél jobban vészeljék át a háborút, de úgy gondolom, elég sok rossz döntést hozott. Néha annyira butának éreztem, hogy kifejezetten idegesített. Még Rosetta is okosabbnak tűnt nála, a tapasztalatlansága ellenére. Szegény Rosettának nem éppen ideális körülmények között kellett felnőtté válnia, de az édesanyjánál jobban alkalmazkodott a körülményekhez.

Nem volt rossz könyv. Viszont szerettem volna többet megtudni Rosetta lelkivilágáról, hogy ő hogyan látja a történteket, a háborút. Voltak pillanatok, mikor úgy éreztem, a lány logikusabban, több ésszel gondolkozik, mint az anya.. Cesira elképzelte a lánya életét, és egyszerűen tátott szájjal bámulta, hogy a gyereke másként tesz, mást akar, egyszerűen másmilyen. Sok szülő beleesik ebbe a hibába, de háborúban, úgy gondolom, ez még nagyobb baj. Az anya nem tudott lelkileg alkalmazkodni a körülményekhez, és ez jobban megviselte, mint a fiatal lányt, annak ellenére, hogy Rosetta élt szabadabb életet és látszólag nagyobb nyomot hagyott benne az a szörnyű esemény, mint az anyjában. Nekem kicsit esetlen volt a jellemfejlődés kibontása, viszont azt a fiút a Sant' Eufemia-ról.. őt jó lett volna jobban megismerni, nagyon jó karakter. Tetszett, hogy Moravia megpróbálta bemutatni, hogy az egyszerű parasztember hogyan élte meg (túl?) a II. világháborút, ezek a leírások kifejezetetten élvezetesek voltak számomra. Mint már mondtam, nem rossz könyv ez, csak túlságosan egy szemszögből vannak kibontva az események.

A női sorsot bemutató könyvek mindig különösen vonzottak. Mélyen emberi ez a könyv, igazi olasz remekmű, és az elolvasása után minden fájdalma ellenére büszkeséggel töltött el, hogy nő vagyok = hogy ember vagyok.
Moravia páratlan érzékenységgel ír a női lélekről!