A ​megalkuvó / Agostino 13 csillagozás

Alberto Moravia: A megalkuvó / Agostino Alberto Moravia: A megalkuvó / Agostino

Vajon ​mit hozunk magunkkal gyermekkorunkból? Megszabják-e jelenünket, életutunkat azok a lélekformáló, rontó-építő válságok, amelyek a gyermeket, a tulajdon arcát kereső kamaszt érik? Moravia mindenesetre kedvvel ábrázolja az emberré érés nehéz, testi-lelki feszültségekkel terhes pillanatait. Erről szól 1944-ben írott kis remeke, az Agostino is: a fiatal és még szép anya bűvöletében élő kis polgárfiú egyszer csak ráeszmél, hogy olyan meghittnek tudott kapcsolatuk jóvátehetetlenül megromlik: riadtan döbben rá, hogy anyja külön életet él, hogy udvarlója van. Otthonos világa hirtelen idegenné válik, s újat még nem tud helyette találni. Az Agostinóban az író főként a finom lélekrajzra ügyel. Lélektani tanulmánynak tetszik első pillantásra A megalkuvó is: egy tartalmas kapcsolatok híján nevelkedő, rossz ösztönei rabságába kerülő gyermek felnőtté érését rajzolja meg Moravia. Csakhogy a regény hőse, Marcello, olyan korban él, amikor a kártékony hajlamok az intézényekben, hivatalokban… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa

>!
Európa, Budapest, 1976
356 oldal · ISBN: 9630708744 · Fordította: Füsi József, Zsámboki Zoltán
>!
Európa, Budapest, 1964
436 oldal · keménytáblás · Fordította: Füsi József, Zsámboki Zoltán

Most olvassa 4

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Lulu88 I>!
Alberto Moravia: A megalkuvó / Agostino

Érdekes volt Stefan Zweiggel párhuzamban olvasni, mivel mindketten erős pszichológiai fonalra fűzték regényüket, s nagyon hasonló eszközökkel operáltak, hogy elérjék a kívánt hatást és teljeskörű képet adjanak az ok-okozati viszonyokról. A legérezhetőbb különbség számomra a szenvedélyfaktorban mutatkozott – Moravia valamivel „hidegebb fejjel és szívvel”, pedantériával és több számítással élteti szereplőit. Valamint az abnormálisnak ható „piszkos dolgok” szerves alapját adják a jellemeknek és cselekményeknek.

Agostino:
Ezzel kezdtem, mert ismerkedésnek ez a rövidebb történet pont megfelelt. Jól is tettem, mert felvillanyozott és lekötött, s valószínűleg megadta az alapot és kitartást a másik műhöz.
Az Agostinoban lezajló kezdeti tinédzser érzelmek hada annyira élénken jelenik meg, hogy teljességében áthatott. Az eleve adott tengerparti környezet tökéletesen megágyaz ezeknek a fülledt és felindult érzelmeknek, amik kiindulnak abból, hogy anyját egyszerre nőnek kezdi látni, akit egy férfi megkívánhat, s ezzel elveszti ártatlanságát az anya és maga Agostino is. Emellett kontrasztnak a gazdag és gondtalan világ mellé felhúz egy közönséges, szegény, és épp emiatt rosszindulatú világot tele suhancokkal, akikhez Agostino menekülni próbál, hogy tartozzon valahová, miután az otthona és anyja idegenné lesz számára. Ám ebben a másik világban ugyanolyan megpróbáltatást jelentenek a primitív gonoszkodások és a pederasztia, amely egy férfi közeledésében kelt zavart a fiúban.
Kifejezetten örültem, hogy Moravia beszél ilyen és hasonló létező dolgokról, amelyek egy-egy ember életét mozgatják, s bizarrnak mondhatók. Persze a feloldozás nem érkezik meg a végére, csak sejteti magát a jövőben.
Ha csak ezt kellene értékelnem, ötcsillagos lenne.

A magalkuvó:
Itt abszolút az abnormalitás és a normalitásra vágyás/törekvés alakítják a cselekményeket. Végig kísérik a regényt olyan témák, mint szadizmus, pederasztia, homoszexualitás, gyilkosság, árulás, vagy lelkünk eladása… A hátteret politikai közeg adja, amely nyilvánvalóan tökéletes mentséget szolgáltat a kötelesség nevében teljesített tettekre.
Az alap lelki sérülés itt is gyermekkorra vezethető vissza, ám a jellembeli torzulás önmagában is jelen van, a gyermek tettei koránt sem nevezhetők ártatlannak. Megismerjük főszereplőnk nem igazán irigylésre méltó szülői hátterét, ahol az anya iránti különös kamasz érzelmek szintén megjelennek, majd egy férfi beteges közeledése olyan tettre készteti a fiút, amely egész későbbi életét meghatározza, s küzdésre készteti önmagával. Marcello minden lépése kiszámított és célirányos, házassága, ügynöki hivatása és berendezkedése az életre mind az elfogadásért van, a normalitás ígéretéért. Ennek ellenére rendre olyan dolgokba ütközik, amelyek elsöpörnek minden addigi erőfeszítést. Majd amikor már Marcello belenyugvással és bizalommal figyeli élete alakulását, az igazságszolgáltatás megérkezik, gyorsan és kíméletlenül.
Nem volt ez rossz, csak túlontúl részletes és elnyújtott. Ha kicsit összébb lett volna tömörítve, jobban élveztem volna.

U.i.: Egy orvosi rendelőben várakozva olvastam a kötetet, amikor aranyos és kellemes élményként egy néni örömmel rám csodálkozott, hogy ennyi idősen, „mai fiatalként” Moraviát olvasok. :)

>!
Európa, Budapest, 1976
356 oldal · ISBN: 9630708744 · Fordította: Füsi József, Zsámboki Zoltán
matraimelinda>!
Alberto Moravia: A megalkuvó / Agostino

Moravia a finom-, mély-lélektani ábrázolás nagymestere. A kötet kettő kisregényt tartalmaz. Az Augostino-ban a kisfiúra fókuszálva teszi ezt, míg A megalkuvó-ban távoról közelítve, több szereplőn keresztül jut el ugyanoda. Társadalom-, és lélektani ábrázolás, két különböző fogalom, mégis szorosan összefügg, válik egységgé az olvasás során. Agostino: társadalomkritika (a fasizmus elítélése) egy kisfiú felnőtté érésének problémáin/ nehézségein keresztül.
Hozzám Agostino alakja került közelebb,egészen pontosan mélyen megérintett és a „történet-mesélés” is jobban belopta magát szívembe.
Társadalombírálat, mély-lélektani ábrázolás mellett -melyben Moravia igen zseniális, úgy vezeti végig az olvasót, hogy közben tanítgatja, a helyes útra terelgeti igen kifinomult érzékkel.

fióka P>!
Alberto Moravia: A megalkuvó / Agostino

Nos, ami azt illeti, elég régen nem olvastam ilyen regényt. Hogy milyet is? Olyat, amiben csak úgy grasszálnak a pedofilok és ezt teljesen természetesen, magától értetődően teszik. A kulcsszó itt a természetes. Moravia ábrázolásában ez valahogy abszolút hozzátartozik a serdülő ifjak tapasztalataihoz. Lehet, hogy így van s akkor én szerencsés voltam. Na meg nem fiú. Később persze előkerülnek a homoszexuálisok, transzvesztiták, leszbikus is akad, mert hát miért is ne? Ami furcsa már megint, hogy ez utóbbi háromnál valahogy inkább érezni azt, hogy jujj, itt valami nincs rendben, ez elítélendő, míg ez a pederasztáknál teljességgel hiányzott. Őket csak a gyermeki tapasztalatlanság homálya burkolta ködbe. Ha nagyon elemzeni akarnám Moraviát, a miértjeit, lehet, hogy megdöbbennék, így ezt inkább kihagyom. Az első egy-két-sok szemöldökfelhúzás után menjünk tovább. Nagyon finoman, aprólékosan lélekábrázol, néha már-már idegesítően, az ember talán ennyire aprólékosan elemezve nem megy végig a saját problémáin, mint M. Érdekes A megalkuvóban a feltételezett normalitás megfogalmazása, megjelenítése, mai fogalmak szerint mire is lehetne áthangszerelni? Nájlonfüggöny, műperzsa, kínai piacos kristálykészlet a vitrinben, zenélő kínai szökőkút és közönségesség. Hogy aztán kiderüljön erről is, hogy velejéig hamis, csak álca, hazugság. Hogy amit egész életében hajszol Marcello, az csak egy félreismert ábránd. Na persze ott egy kis fasizmus, gyilkosság, furcsa ötlete annak, hogy az egyik gyilkosság nyomasztó súlyát majd lemossa(??) egy másik, egy ártatlané. Túl sok ez. A befejezés pedig – nem tagadom – roppant festői, csak éppen értelmetlen. Nekem.
Agostino részben előtanulmány lehetne Marcello alakjához. Természetesen(?) itt is van pedofil, az minden jó háztartásban nélkülözhetetlen.
Talán mégis utána kéne néznem, hogy mi ez furcsa vonzódás(?) Moravia részéről. Gyermekkori trauma? Vagy csak beszéljünk róla, gyerekek, mert ilyen is van? Vagy feszegessük korunk korlátait? Vagy másképpen nem elképzelhető az analitikus regény? Fene tudja. Ám egy jó időre elment a kedvem tőle. Rég olvastam, sajnos elfelejtettem, hogy miről szólt. Ha kicsit is rémlik, nem olvasom el újra.

Nyufymano>!
Alberto Moravia: A megalkuvó / Agostino

Egy abnormális gyermek aki egész életét úgy próbálja meg leélni, hogy normális legyen. Megházasodik, szép és normális családi életet él, de a politikai elhatárolása egész életének kimenetelét megváltoztatja. Érdekes fordulatok vannak a történetben.
Amit hiányoltam, hogy 13 éves kora után 17 évet ugrott az író amiről szinte semmi nem derült ki a későbbiekben.

berto49>!
Alberto Moravia: A megalkuvó / Agostino

2019-08-03 A kötetben lévő két írás közül „A megalkuvó”-t régebben (már nem emlékszem mikor) olvastam, viszont a belőle készült Bertolucci filmet többször is láttam, az egyik kedvencem, Trintignant miatt. Igaz, egy zseniális filmadaptáció sem adhatja vissza egy irodalmi mű teljességét, ezért csak az „Agostino”-ról írok pár mondatot. Moravia a lélektani folyamatok, változások ábrázolásának nagy mestere, ez a kisregénye is ezt bizonyítja. A 13 éves, a gyerekkor és az ifjúkor határán lévő főhős, Agostino imádott özvegy édesanyjával egy gondtalannak induló nyaralás közepette találkozik azzal a ténnyel, hogy anyukája a férfiakat mágnesként vonzó, kívánatos nő. Partnert is talál magának, amitől Agostino érzelmei elementáris erővel megváltoznak, érzékelve a felnőttek számára idegen és addig általa nem érzékelt világát. Az egész addigi világképe összeomlik. Egy helyi gyerekbandához próbál csatlakozni, de azok a társadalmi helyzete miatt nem fogadják be, viszont drasztikus módon „felvilágosítják”. A viszonylag rövid kisregény mondanivalójában lényeges kérdéseket vet fel, terjedelme ellenére is igazi fejlődésregény. 1962-ben Mauro Bolognini filmet is készített belőle. A színházi rendezésben és a filmkészítésben egyaránt jártas olasz direktor remekül választotta ki a film szereplőit. Az akkoriban Olaszországba költözött svéd Bergman-színésznőt, Ingrid Thulint kérte fel a vonzó, a férfiak figyelmét magára vonó özvegy szerepére. Nagy kár, hogy nem színesben forgatták, bár az anyagiakon túl biztos, hogy művészi oka is volt. Elsősorban a főhősben történő pszichológiai változások ábrázolására törekedett, a tengerpart látványos képei talán elhomályosították volna az eredeti szándékot. Kevesen ismerik, pedig a kisregény hű filmes feldolgozása.


Népszerű idézetek

Lulu88 I>!

(…) hiszen élni nem azt jelenti, hogy a türelmes és áldott természet kínálta tunya békességre ráhagyatkozik az ember, hanem hogy folytonos küzdelemben és izgalomban igyekszik megoldani valami feladatot, kérdést, akár a legkisebbet is, a nagyobb kérdéseken belül, melyek, összességükben, éppen magát az életet jelentik.

275. oldal, A megalkuvó

csilibacsi>!

az apjával való összehasonlítás tömény utálatot fakasztott benne. A hús-vér vonatkozások a családban mindig is elriasztották s megalázták, mint valami tisztátalan és igaztalan megkötöttség.

128. oldal (A megalkuvó)

Nyufymano>!

Úgy látszik, így van rendjén, hogy mindenki játssza el a maga szerepét, mert a világ csak így tud fennmaradni.

120. oldal, Első rész, Harmadik fejezet

Nyufymano>!

Mert most hirtelen megértette, hogy a normalitás nem abban van, ha bizonyos tapasztalatoktól távol tartjuk magunkat, hanem abban, ahogyan ezeket értékeljük.

171-172. oldal, Második rész, Első fejezet

Nyufymano>!

– Maffia a valóságban nincs is már! – mondta Marcello.
– Persze hogy nincs – mondta Orlando nem egészen meggyőződött hangsúllyal –, de kedves doktor úr, tegyük fel, hogy van. Hanem akkor is sokkal, de sokkal különb dolog, mint példának okáért az észak hasonló jelenségei, mondjuk: a milánói vagányok és a torinói nehézfiúk! Ezek, kérem, az igazi csirkefogók, nőgyalázók, betörők, a gyengébbekkel erőszakoskodók… A maffia egészen más! Ha nem egyéb: hát a bátorság magasiskolája!

204. oldal, Második rész, Harmadik fejezet

Nyufymano>!

Marcello, mialatt egymás mellett lépegettek a néptelen folyosón, a csukott ajtók kettős sorfala között, felesége karjával a derekán, arra gondolt, hogy neki a párizsi út: a küldetés, sőt, jóformán csak ez, Giuliának azonban a mézeshét.
Ebből következik, hogy az újonc férj szerepét (amit akkor vállalt, amikor feleségével vonatra szállt) el kell játszania, ezt nem veheti félvállról; még akkor is vállalnia kell teljes szívvel és lélekkel, ha néha, mint most is, valami nagyon szorongó érzés keríti hatalmába, aminek semmi köze sincs a szerelemhez. Hiszen mindez együtt: normalitás, amire úgy áhítozott. A derekára font női kar, a bágyadt tekintet és cirógatás!
Amire Orlandóval készülődik: vérdíja ennek a „normális” életnek.

209. oldal, Második rész, Negyedik fejezet

Nyufymano>!

– Ha elutazol, egész életem összeomlik.
Ezúttal, úgy érezte legalább: valóban a teljes igazságot mondja ki, ha tétován is. Hiszen hogyne omolt volna össze élete, amelyet a Lino-ügytől kezdve oly gondosan épített fel, ha most újabb terhekkel és kötelezettségekkel tetézi, mint mikor egy ház elvarázsolt gazdája, aki mindenféle kilátókat, tornyocskákat és erkélyeket kezd el hozzáraggatni palotájához, úgyhogy annak már teherbíró képességét veszélyezteti!…

212. oldal, Második rész, Negyedik fejezet

Nyufymano>!

Különös, fájdalmas és mélyről jövő gondolata támadt, mintha egész léte ellen lázadna fel. Minduntalan visszalopózott agyába egy kép: ő valójában egy csupasz drótszál, semmi egyéb, egy darab drót az emberiség szövevényében, amelyen át szüntelenül irtózatos energiájú áram szalad át, és neki nincs módjában sem elutasítani, sem elfogadni ezt a szerepet. Afféle magasfeszültségű villanyhuzal ő, amilyent nyurga oszlopok tetején látni, és az oszlopon ott a felírás:
„Érintése életveszélyes”. Ilyen vezeték ő, és az áram néha úgy remeg végig a testén, hogy semmi kellemetlen nincs benne, sőt még nagyobb vitalitással tölti meg, néha azonban, mint most is, kibírhatatlanul erős: szinte szétveti. Ilyenkor jobban szeretné, ha nem kellene már remegő vezetéknek lennie, ha rozsdásodó drótszál lehetne, odavetve a szemétre, egy gyár szemetes udvarán, De miért kell neki elviselnie a halálos áramot, amikor oly sokan, de oly sokan vannak, akiket meg se rezzent? És miért nem szűnik az áram egy pillanatra sem, miért kell állandóan idegeiben éreznie? A hasonlat dagadt, alakult, kérdésekre ágazott szerte, melyekre nem volt felelet; közben sajgó tompasága egyre nőtt, elködösödött az agya, tudatának tükre elhomályosult.

213-214. oldal, Második rész, Negyedik fejezet

Nyufymano>!

– Ha vállaltál valamit, el kell végezned; most már késő meggondolni.

215. oldal, Második rész, Negyedik fejezet

Nyufymano>!

Ha a fasizmus kudarcot vall, mert az a tudatlan, illetéktelen és ostoba csatornatöltelék-népség, mely Rómában székel, az olasz nemzetet romlásba viszi, akkor én sem vagyok egyéb, mint közönséges gyilkos.(…)Mégis, ahogy most a dolgok állnak, voltaképp nem tehettem másként.

285. oldal, Második rész, Tizedik fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Elena Ferrante: Az új név története
Niccolò Ammaniti: Én nem félek
Alessandro Baricco: Novecento
Luca Di Fulvio: Álmok bandája
Brunella Gasperini: Én és ők
M. Eller: A láthatatlan professzor
Primo Levi: Ember ez? / Fegyvernyugvás
Adriana Trigiani: A cipész felesége
Gavino Ledda: Apámuram
Ferdinando Camon: Oltár anyámnak