Gipsz ​égbolt 28 csillagozás

Albert Tímea: Gipsz égbolt Albert Tímea: Gipsz égbolt Albert Tímea: Gipsz égbolt

"Egyetlen opció van. Hogy visszatalálsz.

Valójában mindenre emlékezni akarok. Ahogyan elszívtad kint az első cigarettád, majd a következőt. És reméltem, hogy előkerül abból a dobozból még sok másik, csak hogy órákon át állhassunk a verandán."

Ez a könyv két szerelem története. Két olyan emberé, akik a legszebb világokat teremtették meg bennem. Bár néha rettentően fájt, ma már örülök, hogy az útjaink keresztezték egymást.

A Gipsz égbolt blogregény. Minden egyes bejegyzésnek saját univerzuma van. Ha beengeded őket, akkor elkezdenek működni benned, és talán képes leszel szembenézni olyan dolgokkal, amiket hosszú idő óta csak teherként cipelsz magaddal. Hiszem, hogy ezek az írások képesek gyógyítani. Lehajolnak hozzád, és arra kérnek, hogy indulj el, még a legnehezebb időkben is!

>!
Magánkiadás, Budapest, 2020
218 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638889263
>!
112 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638889263
>!
112 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638889263

1 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 17

Most olvassa 3

Várólistára tette 49

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

AeS P>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Két bajom van ezzel a könyvvel: az egyik az, hogy kevés, a másik az, hogy sok.
Kevés, mert kevés benne a téma és a gondolat is. Mondat, az persze van sok, és nem kétlem, hogy ezek mögött történések és élmények állnak szép számmal, nincs viszont kohézió, ami számomra érthetővé tenné a cselekményt. Nincs cselekmény, a szó irodalmi értelmében. Persze mondhatjuk, hogy ez egy egész élet, szerelmek és csalódások, és mindannyian ennyiből állunk, mégsem eseménytelen az életünk. Lehet vitát nyitni arról, hogy kinek mi a művészet értelme, legyen az bármilyen alkotó tevékenység, nekem a katarzis az: megtisztulás, felemelkedés az erkölcsi élmény által. Szintén lehet arról vitatkozni, hogy ez hol jelenik meg a posztmodern irodalomban, de ami fontosabb, hogy az író át akarja adni ezt a katarzist, el akarja érni, hogy a műve valamilyen változást idézzen elő az olvasóban. Anélkül csak öncélú magamutogatás.
Sok ez a könyv ugyanakkor, mert ennyi ismétlést, ennyi inkoherens képet nem láttam még együtt. Nagyjából minden tizedik-tizenötödik oldalon volt egy-egy olyan mondat, ami megfogott, és percekig bámultam a lapot, mert annyira mesterien össze volt rakva, annyira pontosan és egyedi hangon fogalmazott! Az összes többi esetben meg egyszerűen azt éreztem, hogy az adott mondatnak nincs is mögöttes jelentéstartama, nem ad hozzá semmit az érzéshez, csak pont úgy hangzik, mintha passzolna a történetbe.
Mindeközben persze nagyon nehéz megírnom ezt a kritikát, egyrészt, mert az ember máshogy fogalmaz, ha tudja, hogy E.L. James sosem olvassa el, amit írt, és máshogy, ha attól tart, megbánt vele valakit, aki nem érdemli meg. Nagy munka volt ezt megírni, nagy bátorság ennyi mindent beleírni, és ez tiszteletreméltó, ezért Kosztolányi mondja el helyettem inkább azt, amire gondolok: https://pitee.wordpress.com/kosztolanyi/
De nem mehetek el a kiadói igénytelenség mellett sem, és ebben az esetben nem is szeretnék finomkodni: minden bekezdésben van legalább egy vesszőhiba, ami nekem azt súgja, hogy ezt a könyvet senki sem olvasta át kiadás előtt, vagy ha mégis, az nem tudott olvasni. Régi cimboráim, az ikes igék, diadalt ülnek a könyv lapjain, ennyi játszok meg fázok meg várakozok nem volt még ilyen kevés oldalon. Ez ismét képezhetné vita tárgyát, élőbeszéd kontra irodalmi nyelvezet, én a régi, vonalas típus vagyok, a könyv, az irodalom neveljen és tanítson is. Magyar nyelvre, nyelvhelyességre is. Végezetül pedig még elég nagy probléma, amiről szerző és kiadó egyaránt tehet: nagyon vékony a jég az intertextualitás és a plágium között. Félreértések és utóbbi variáció elkerülésének érdekében érdemes a könyv első vagy utolsó oldalán megjegyezni, hogy a szövegek részleteket tartalmaznak Quimby, Kiscsillag, Hiperkarma és még isten tudja, mely zenekarok műveiből, így elkerülhető az a látszat, hogy a fejezetcímek mások tollaival ékeskednek.

1 hozzászólás
gab001 P>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Nem épp egy monoton monológ, bár kétségtelenül olykor meg kell szakítani, el kell gondolkodni rajta, mert annyira tele van érzelmekkel, gondolatokkal. Játék a szavakkal. A közepében pedig a szerelem áll, amely fejlődik és változik. Igazán fantáziadús alkotás, tele van kifejező szóképpel. Volt, hogy inkább csak a szavak lendülete vitt tovább és gondolatok helyett csak érzések maradtak bennem. Egyedi élmény.

>!
Shirokuma, Budapest, 2011
112 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638889263 · Illusztrálta: Egri Mónika
3 hozzászólás
Timosz>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Örülök neki, hogy ismerhetek ilyen embert, akit bár több város választ el, mégis sokkal közelebb vagyunk egymáshoz, mint bárki mással. Elfogult vagyok, tudom. Nehéz nem annak lenni ilyenkor. Mindenkinek megvannak a jók és a rosszak is az életében. Ez a könyv egy olyan darabkát mutat az olvasónak, ami mindenkiben benne van, mégha nem is írja le így nyíltan. Megküzdünk a saját démonjainkkal, a saját szívtörőinkkel és talán egy kicsit mindig bele is halunk. De van valami reményfonal minden mély gödör alján, hogy még nem szabad belehalni a csatákba, mert az álmok úgysem engedik. Akinek vannak álmai, az sosem lesz üres és magányos. Timinek vannak és örülök neki, hogy megosztja velünk. Nem számít, hogy nem tudjuk kiről szól a Cukor és cián vagy a Mandarinliget, mindenki beleérezheti a saját keserű mérgét vagy éppen az édes „áfonya illatú boldogságát”.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki valaha is élt, érzett, égig emelkedett és esetleg le is zuhant.

***Valóság-Álmok-Illúziók***

Strange>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Emlékszem, hogy a gipsz égbolt hogyan fordult át a kedvenc íróm tollából egy egyszerű, mégis sokat sejtető blog címévé. Akkor még csak zsigereinkben éreztük? Reméltük? Hittük, hogy egyszer majd papír-tinta formában is kézzel foghatóvá válik minden hangulat, kép, cinkos lüktetés. Próbáltam nem elfogultan nekilátni a műnek, a dagadó büszkeség dacára, amit már akkor éreztem, amikor először meghallottam, hogy itt van, köztünk van végre. Mikor már tényleg a kezemben tartottam a monitoron oly sokat bámult pitypangokkal és darvakkal teli álomvilágot, akkor már beláttam, hogy nem fog menni. Mindenki, aki olvassa, arra a vitathatatlan következtetésre jut, hogy Timi minden egyes szavával eltalál. Egy olyan atmoszférát teremt, ami egyszerre feszült, zaklatott, fájó, esendően szép és őszinte, és már csak az oldalak vészes pergését vesszük észre, az önfelismerést, magunk előtt látva saját emlékeinket, és valami kimondhatatlan megkönnyebbülést és belenyugvást érzünk, mert valaki a szánkba adta a megfogalmazhatatlant. A nagyon jó írások ismérve, hogy a tapintható csend országába viszik az olvasókat. Timi mindezt egyéni hanggal, kiforrott és igényes költőiséggel tetézi. Egy-egy sor, kép, metafora hatására szinte a kezünkben érezzük a kalitkát, kézfejünkön a daru finom landolását, elménkben a betűk erejét. Számomra nagyon nehéz volt a folyamatos olvasás, mert annyira gazdag érzés és gondolatkupac várt feldolgozásra. És van még egy másik kiemelkedően fontos tulajdonsága. Alkotásra ösztönöz, továbbgondolásra csábít. Ez emeli valóban az igazán jó írások közé és ez talán a művészet igazi ismérve, célja is. A küldetése, ha úgy tetszik. Egy másik emberben elindítani valamit, amiből megszületik egy új alkotás, amiből majd szintén fejlődik valami. Timi nagyot alkotott. Szemünk láttára jött létre egy maradandó csoda, egy közösség-élményt teremtő mű, ami magáról, mégis mindenkiről és mindenkinek szól. Büszke és hálás vagyok érte.

2 hozzászólás
zsofigirl>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Nagyon régóta vártam rá, és biztos voltam benne, hogy nagyon fogom szeretni. Nagy csalódás volt, hogy mégsem szerettem annyira. Szerintem ez egy napló. És ugyan én azzal kezdtem a naplóm, hogy 'légy szíves, ne olvasd el', időnként beleírom, hogy nagyon szeretném, ha valaki elolvasná. Valaki, aki megérti. De mivel tudom, hogy úgysem ért(h)e(t)né meg senki, ezért inkább ne is olvassa el. Hát valahogy így vagyok én ezzel a könyvvel. Nincs vele semmi baj. Csak nem az én naplóm. (És nem szeretem azokat a könyveket, amiknél azt hiszem, valahol abbahagytam, és csak két oldal után jövök rá, hogy várj csak, de hisz ezt már olvastam. Nem ragadnak meg bennem a szavak.)

De az utolsó mondatokért nagy-nagy hála, annyira nagyon-nagyon, hogy azt hiszem, nekem ezekért a sorokért kellett elolvasnom ezt a könyvet. Ide is másolom: 'Valójában soha senki nem fog álmodni helyetted. Senki nem lök majd rajtad, hogy indulj az álmaidért. Soha ne várj erre. Csak mélyül a szakadék az egyik lábad alatt. Mindig egyedül leszel. De mindig eldöntheted, minden egyes reggel, hogy élvezni fogod ezt, vagy sem.'

suhakata>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Amikor fáj, ezek a betűk még egyet taszítanak rajtad – lehet, hogy elbotlasz a szakadék szélén, de talán éppen ez segít, hogy megtanuld, meddig vagy képes kapaszkodni, hogyan és meddig tart, amíg kimászol. Ezért hagytam, hogy megolvasszon, kikaparjon, feltépje a sebet újra meg újra, hadd fájjon a szépsége és az igazsága. Csupa lehetetlenül mosolygó, deres napfény, csupa árnyalat és lángoló szomorúság, csupa repedt, foncsorszélű valóság, ahol a darabokban még megcsillan egy-egy nevetés. Hamvadó papírfecnik, amelyeket valaki régen, gondtalanul firkált össze.
Bővebben: http://sastollpenna.blogspot.hu/2013/10/tessek-szivem-v…

eSzke>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Nehéz értékelni most, ebben a hangulatomban. Amikor feliratkoztam rá, akkor napokig, hetekig olyan volt a hangulatom is, hogy tudtam, el fog találni engem a könyv.
Aztán a hangulatom változott, és már nem fogott meg mindenhol. Maga a mondanivaló. Az viszont biztos, hogy nagyon nagyon jól meg van fogalmazva, néhány helyen hangulattól függetlenül oda tud csapni. Csomó emlék villant be, jók is, rosszak is, fájdalmasak és szépek is. Köszönöm az élményt.

1 hozzászólás
Mandragoria>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

El se tudom mondani, mióta várok már arra (és vadásztam folyamatosan szerencsétlenül), hogy ezt a könyvet végre egyben is elolvashassam! Legalább azóta, amióta megjelent.
Korábban olvastam már belőle, tudtam, hogy mire számítsak, merthogy ez a vékony kis könyv igen súlyos tartalma egy blog bejegyzéseiből tevődik össze, amit anno akkor bizonyos időközönként követtem is. Nem végig, félúton valahogy elakadtam, de nagyjából emlékszem, hogy miről szólt, és azt pontosan tudom, hogy Timi gondolatai…. nem is konkrétan a gondolatai, sokkal inkább az, ahogyan szőtte őket, rögtön a bloghoz láncolt, megnyert magának, elgondolkodtatott, felemelt és lehangolt, valami másik síkra terelt, ahol többnyire szomorú voltam általa és vele, de akadtak azért kellemesebb percek is, ami az elmémben új utakat segített megnyitni.
Mivel blog, így nem szokványos cselekményű történet ez, ami bár van neki (és ezt nehéz hatásosan megfogalmazni): ábrándosan fájdalmas szerelmek és vívódás az érzelmekkel meg a magánnyal, számomra mégsem ezen van a legfontosabb hangsúly. Emiatt nehéz is kiolvasni belőle a történetet, mert a rengeteg metaforikus, álomszerű, szinte szürreális kép vonz inkább magához, és többször is volt, hogy teljesen más irányba terelte a gondolataimat – ami nagyon jó, mivel azt jelenti, hogy megérintett. Más részről meg rossz, mert részeket újra „kellett” olvasnom (nem mintha annyira kényszer lett volna az olvasás).
Utazókönyv formájában jutottam hozzá, és már aznap neki is álltam, mikor megkaptam. 2 nap alatt elolvastam, aztán harmadnap kezdtem újra elölről, mert egy kicsit jobban akartam figyelni arra, hogy mi miért és hogyan, kivel és mi okból (sorszerűség avagy véletlen) történik.
A 2 nagy rész a prológuson és az epilóguson kívül összesen 175 tömény érzelmi töltetű bejegyzést tartalmaz, hol rövidebbet, akár csak egyetlen sort, máskor akár 2 oldalnál is többet. Sokszor igazságokat nyilatkoztat ki, gyakran lemond, még többször remél, olykor elveszik, de a végén hazatalál.
Nem emlékszem, hogy a könyvben szó szerint az anno leírt szöveg szerepel, vagy történtek-e benne változtatások, hogy jobban irodalmibb legyen. Bár alapjáratban véve is nagyon hatásosan fogalmaz Timi, mégis voltak töltelékszavak, befejezetlen mondatok és olykor ismétlések, amiket én kitöröltem volna. Vagy a túl konkrétan személyes részeket érthetőbbé tenni és a túlzott bizonytalanságot eltüntetni. Ez a mondanivalón bőven érződik, szerintem egy irodalmi szövegbe kevésbé illik ez a személyesség és laza megfogalmazás. Bár ez egyáltalán nem ront az élvezhetőségen, azaz inkább idézőjelbe téve, mert az ilyen lelki vívódásokat egyáltalán nem lehetett élvezni, sőt, kifejezetten rossz volt átélni! Ennek ellenére az ilyen akaratlanul is feltűnik.
Amíg nálam lesz a könyv, még biztosan belelapozok és most már előbb-utóbb szert fogok tenni egy saját példányra, ahogy a folytatásokra is. Olykor érdemes lesz belelapozni és egy kicsit elmerülni ebben a keserű világban, ami minden bizonnyal segít még később is más szemmel látni a világot.
@albert_timi, nem tudok új dolgot mondani már, kívánom, hogy teljesüljenek az álmaid, és az olvasóid által érezd: igenis fontos vagy! Köszönöm, hogy bepillantást engedtél a világodba!

Végezetül pedig, amiért érdemes leülni a gipsz égbolt alá:
„Hajlékony kis középpont. Veszett búgócsigát ütlegelek egy letört bodzafaággal, szivacsossá törik a kezemben, s a csiga meg tétován tekereg. A boldogság béklyó, áfonyaillatú teher. Egy vonagló massza van a lelkem helyén. Arcéleken szerelmeskedő esőcseppek. Itt élek most. Kettéharapott valóságszirteken. Véges vagyok, mikor te a végtelennel játszol. Molekulák, meg atomrácsok közt tündököl a szemünk fénye. Tudod, az én álmom belenevet a valóság szemébe. Olvassz magadba, legyünk forraltbor-gőz, vagy forrócsoki-mámor.”

shannaro_head>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Intelligensen megírt szerelmi évődés. Nehéz olvasmány egyszerre, lassú, folyamatos adagolás ajánlott. Érdekelne egy beszélgetés a szerzővel.

1 hozzászólás
Christine_>!
Albert Tímea: Gipsz égbolt

Volt egyszer egy blog, ahol elkezdődött az írás, ámulva jártunk oda, elvarázsoltak a betűk. A blogból beszélgetések lettek, a beszélgetésből találkozás. Majd egyszer jött a hír, hogy könyv is lett belőle. Hát, nem is tudom mit mondjak (írjak). Úgy vagyok vele, mint Szilágyi Cs. Tibor Harakirijével, az egészet beidézném. Minden alkalommal máshogy értelmezem, minden alkalommal mást mond, és pont ezért csodálatos.


Népszerű idézetek

Timosz>!

De azon a délután eldöntöttem, hogy nélküled megyek tovább. Akkor még nem is sejtettem, hogy te már ötvenhét napja ezt teszed.

91. oldal esetlen dilemma

Timosz>!

Semmi okom a boldogtalanságra. Nem is vagyok az. Csak fáj a világ rendellenessége.

46. oldal nem kereslek

Timosz>!

Igen azt hiszem, az volt a legszebb pillanat, mikor meglátták rajtam, mennyire szeretlek.

32. oldal kialvatlan testek

11 hozzászólás
Timosz>!

Egy ideje már csak keresem a szavakat, hogy hova is tegyelek. Fiókból fiókba pakollak, polcokra kiteszlek. Nézlek. Eltakarlak. Hogyan lenne könnyebb? Ellenállok, majd azzal a lendülettel át is engedlek. De legtöbbször csak nézlek. Mivé növesztjük egymást? Többek vagyunk-e egymás belélegzésénél, megálmodásánál?

110. oldal végállomás

2 hozzászólás
mcborzaska>!

Valahogy lesz majd holnap. Kialszom magamból a bánatot. Hogy megint nem voltam elég. Hozzád. Sem.

16. oldal

Timosz>!

Már most félelmetesen fáj, hogy nem leszel. Nem is az, akik ketten lehettünk volna. Vagy nem azok a mesék, amikben sose lesz helyed. Hanem azok a percek, melyek nem folytatódnak.

15. oldal őszinte

mcborzaska>!

Én tényleg nem tudom, mi lett azzal a lánnyal, aki tudta, mit akar. (…) Először tárgyakat veszítettem el, majd már embereket is. Sejthettem volna, hogy egyszer majd én következem. És persze innen is fel lehet állni. Innen is lehet még szépeket álmodni. De csak hitvány másai lesznek az egykori egésznek.

66. oldal

Timosz>!

Keresem azt, mikor még voltunk. Elhitetem magammal, hogy létezett az a pillanat. Aztán összetöröm. Elfelejtem. És ismét elfog a pánik.

108. oldal csigaházban az óceán

Timosz>!

Bennem nyugszol és szép vagy. Szemeiddel álmosan méregetsz. Hogy lesz-e jövőnk, kérdezgeted. Én meg hogy nem is igazán tudom, hogy számít-e.

109. oldal érted jöttem

Timosz>!

Majd szépen lassan visszatalálok én is magamhoz. Csak még rá kell jönnöm, hogy hol is tartottam. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy soha nem tartottam sehol, hiszen eddig folyton rád vártam.

76. oldal el nem küldött levelek - május vége


Hasonló könyvek címkék alapján

Mercedes Reinberger: A tükörben: Marilyn Monroe
Tomcsik Nóra: Az elveszett ifjúság
Peter Shaffer: Equus / Amadeus
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Lev Tolsztoj: Családi boldogság / Szergij atya
Fekete István: Tűz mellett
Muraszaki Sikibu: Gendzsi regénye I-III.
Zilahy Lajos: A fegyverek visszanéznek
Anton Holban: Értelmetlen halál
Végh Péter: Láthatatlan jelenlét