Holnap ​is nap lesz 86% 18 csillagozás

Lehet, hogy én be vagyok csavarodva, de te épphogy nem keringsz.

Az időnek nincs se húsa, se arca, a börtönben mégis két kézre fogja az ember, és igyekszik legyűrni. Naponta háborúskodik vele. A nyomorék, a harcoló katona, a vajúdó asszony jól tudja, milyen nyomasztó az idő, milyen szörnyű, ha az ember a szorításában vergődik. Az időt mégsem ismeri úgy senki, mint aki a rács mögött él.

Közös ellenségük, az idő, részvét nélkül bámulta ezeket a rács mögött vergődő, félrelépett embereket.

159. oldal

…megpróbálta elkölteni kis adag vacsoráját, de a gyomra mintha kötéllé csavarodott volna. Nemcsak a lehetetlen élettől, hanem az egész együttestől itten, amint ülnek a ketrecben némán, sorban, és ropogtatják a takarmányt. „El innét – gondolta McPeak, az érzelmein taposva –, csak egyszer kieresszenek!” Elhatározásának megszilárdulásában közrejátszott az a rab is, aki mellette ült, és mintegy megtestesítette a tűrhetetlen börtönéletet. Harmincéves lehetett, afféle kriptaszökevény. Csak egy fél csésze teát kért vacsorára, de még hozzá sem nyúlt. Csak ült megrokkant háttal, kezét az ölébe ejtve, és mereven bámulta a vasasztalt. Noha McPeaknek sejtelme sem volt, mibe rokkant bele a szomszédja, sőt igazában nem is érdekelte, annyit már biztosan tudott, hogy ő nem való ilyenek közé. Úgy fest itt, mint az épelméjű, ha belökik a dühöngőbe.

McPeak közeli szomszédja, Floyd Varney, eljutott odáig, hogy búcsút mondjon az életének, méghozzá érzékeny és könnyes búcsút. Az motoszkált a fejében, hogy ez az utolsó étele, most ül asztalnál utoljára. Ha majd virrad, az emberek ismét ide gyülekeznek, csak ő nem lesz köztük. Tudta, mit kap reggelire, mit fognak csinálni holnap, sőt még azt is tudta, miket mondanak majd róla. Rémes volt elképzelnie, hogy belőle hulla lesz, merev, érzéketlen holmi, amit dobozba zárnak. A másik lehetőség semmivel kevésbé félelmetes, gondolta magában. Egy valamivel nagyobb dobozban élni le az életét. Persze az élőnek rémesebb a halál. De amikor a tízezer, egyvégtében sorakozó, kínos-keserves napot gondolta meg, a kopár egyformaságot tűrhetetlennek érezte. Mennyivel inkább a sír! És talán, gondolta, az ítélethirdetés napján elkövetett öngyilkossága megmérgezi az áruló asszony hátralevő napjait. Annyi vigasz ebben a gondolatban is volt, mint egy fél csésze teában – utolsó vacsorára.

– Figyelsz, tökös?

Varney mélységes magányában üldögélt tovább. Már a képzeletére sem hagyatkozhatott. Csak ült, és hallotta, amint a bíró kimondja a huszonöt évet. Csak ült, és a végtelen napokra gondolt a börtönben, ételekre, kőfalakra, kőpadlóra, zárkába zárt éjjelekre, nappalokra. Csak ült, és az asszonyéhség kínzó vágyára gondolt, a napok gyötrelmes egyhangúságára, hogy az egyik éppolyan lesz majd, mint a másik.

Megjelenésének választékosságából Varney nyomban látta, hogy az élet napos oldalán sétál.

– Hogyan boldogulhat egymagában a tízéves gyerek a mi világunkban? – szegezte Combs a kérdést a bíróságnak. – Nehezen! Gazdaságokban végez házi munkát látástól vakulásig, éppen, hogy a betevő falatja meglegyen és elalhasson a csűrben. Aztán horgászik a folyóban és megalszik a bokor alatt. Mikor eljön a tél, jelentkezik a knoxville-i rendőrségen, és mint állami árvát kiadják házhoz. Ha méltóságod kívánja, bemutathatom az idevágó iratokat. Floyd Varney gyerek kitartott tavaszig itt, aztán továbbállt. Otthon is éppen elege volt a durva bánásból. Mikor elment, a munkafelügyelő derékszíjcsatjának véres helyét vitte el a nyakán. Jogos volt a verés? Csakugyan vétett a gazdaság fegyelme ellen? Meglehet – ha ilyen súlyos verést egyáltalán joggal kaphat tizenegy éves fiú. Varney innen is megszökött, de nem lett belőle fiatalkorú bűnöző. Ábécéskönyvvel a hóna alatt ment, hogy becsületes munkát, tisztességes életet keressen. Beállt a gyümölcsszüretelők közé. Volt szatócsinas. Elszegődött istállófiúnak. Tekepályán bábokat állított. Nem maradt meg egy állásban sem sokáig, mert félt, hogy jön a rendőr, és visszaviszi a gazdaságba.

– Nem lehet – közölte vele Quinn komolya képpel. – Előbb le kell töltened a büntetésedet. Itt fognak eltemetni, és mindaddig nem adnak ki, amíg az utolsó napig le nem töltötted.

321. oldal

Sötét reménytelenség telepedett a szemére.