Elvis 92% 22 csillagozás

Bár a név, Elvis, számomra sem volt ismeretlen, de az említése mindaddig nem váltott ki belőlem érzéseket, míg a Buz Luhrmann által rendezett, idén bemutatott, Presleyről készült filmet nem láttam. Aki szintén élvezte ezt a nagyszabású mozit, tudja, hogy a karakterek személyiségének kidolgozásakor egyértelművé tették, kit kell elfogadjon a néző a jónak és kinek kell lennie a szemünkben a rossznak. Képtelenség nem imádni és (később) sajnálni Elvist, míg az ő menedzserét, az ezredest megvetni.
Azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb képesség manapság a kritikai gondolkodás elsajátítása. Felelősségünk van abban, hogy több különböző forrásból tájékozódjunk, és az információkat ne fogadjunk el kérdés nélkül. Ezért is ajánlom ezt a könyvet, hogy a bálványcsináló film után árnyaltabb képet kaphassunk Elvisről, a kulturális ikonról.
Az Albert Goldman által írt „leleplező” kötet első pár fejezete több, mint sokkoló. A Király utolsó éveiben járunk és az író a nők által imádott szexszimbólum helyett egy túlsúlyos, masszívan droghasználó képét tárja elénk, akit egy-egy injekció beadása után őrizni kell, nehogy belefulladjon a levesébe vagy akár a saját nyálába, akit az embereinek kell kivinni a fürdőszobájába, ha ürítenie kell. Az sem okozott azonban meglepetést, ha maga alá piszkított olyankor, amikor az egyhuszonnégy órás önkívületi állapotban töltött időben nem volt képes szavakkal kifejezni szükségleteit.
De ne siessünk ennyire előre az időben… Az ezredes, Elvis menedzsere negyvenhét éves volt, mikor a kapcsolatuk révén híressé vált. A legmeglepőbb talán azt, hogy sosem volt szerződésük, csupán szóbeli megállapodás kötelezte mindkettőjüket, de leginkább a zenészt. „Elvis soha nem kapott az egyéniségéhez illő anyagot, és míg kortársai közül pl. Little Richard a kemény rock történetének leghatározottabb és legmaradandóbb profilját faragta ki, Elvis tovább foltozgatta a maga zenei rongyokból álló, szedett-vedett takaróját.” Bár ez a hozzáállás a zenei üzlet történetének legnagyobb bevételét biztosította, művészi szempontból eredménytelen volt.
Ez a szóbeli megállapodás volt az is, ami miatt Elvis, sem a tengerentúlon nem mutatkozhatott be, de még az sem „engedtetett meg számára, hogy New Yorkban dolgozzon, ehelyett többnyire isten háta mögötti vidékeken kellett turnéznia”. Parker ezredes menedzseri baklövéseit nem lehet arra fogni, hogy van valami a múltjában, ami miatt nem hajlandó útlevelet készíttetni és emiatt nem turnézik világszerte pártfogoltjával. Az igazság az, hogy Elvis túlnőtt rajta, a képességei nem értek fel Elvis zsenijéhez, ezért mindent megtett azért, hogy visszarántsa és a maga szintjén tartsa a sztárt. Ehhez viszont kétségtelenül értett.
Látni kell azt is, hogy a fegyelem hiánya, az, hogy senki, még Parker sem volt igazán Elvis mellett, Elvisért, milyen emberré tette a Királyt, életmódja hogyan vált mélységesen önpusztítóvá. Számára nem létezett nemleges válasz, bármit megengedhetett magának és mindent megúszott bocsánatkérés és jóvátétel nélkül. Ő „sosem volt hibás” és „ha ütött, nem üthettek vissza neki”, ezért rendre életveszélybe sodorta a mellette élőket. Féktelenül lövöldözött, közös droghasználat közben túladagolt másokat. Elvis nem ismert sem felelősséget, sem mértéket. A következményekkel sosem kellett számolnia. Elképesztően veszélyes kombináció.
Mi mindent vonultat fel ez a könyv? Mindazt, amit megpróbáltak elkendőzni a Király kapcsán. Elvis kettős személyiségét, bizarr szexuális perverzióit, kábítószerhasználatát, lelki és szellemi csalódásait, hallucinációit. Azt, hogy Elvis Presley Parker ezredesnek (is) köszönhetően egy fizikailag és mentálisan egyaránt beteg emberré vált.
Elképzelni is nehéz, mekkora potenciál volt Presleyben. Egy számára megfelelő pártfogó mellett, aki Parkerrel ellentétben nem végtelen önzéséről híres, ki tudja, mivé válhatott volna és milyen örökséget hagyhatott volna az utókorra. Elvis életútja számomra nem „dicső menetelés”, hanem egy elképesztő tragédia, egy pocsékba ment élet története.

Érdekesen mutatja be a könyv Elvis életét. Nemcsak a gyerekkorától és a születésesétől, de annyira alapos, hogy még röviden a felmenőit is bemutatja. Szinte közelről megismerjük Elvis életét. Milyen volt a gyerekkora, hogyan kezdte a karrierjét, hogyan tört fel a csúcsra és hogyan maradt fent még a mai napig. A könyv persze nemcsak a boldog részleteket, hanem sajnos a szomorúakat is bemutatja. Hogyan vészelte túl anyja halálát, a válását és a gyógyszer-függőségét. Aki megszeretné ismerni a „királyt”, annak ezt a könyvet ajánlom.

Annyiszor olvastam már, hogy kívülről tudok belőle részeket…. :) Komolyra fordítva: remekül lefordított könyv ez, magával ragadó, pimasz stílussal. Nem csupán életrajz, hanem egy tükör is egyúttal az amerikai szórakoztatóipar működéséről, és ez nagyban növeli az értékét. Ne hagyd ki!

Nekem nagyon tetszett, bár lehet elfogult vagyok a könyv témája miatt…:)

Több Elvis életrajz elolvasása után azt kell, hogy mondjam, hogy ez a legszókimondóbb és legdurvább. Hogy mennyire igazak a benne leírtak ugye azzal vetekedhetünk, mint az összes többi életrajzi könyvével kapcsolatban is. Az biztos, hogy ebben a könyvben Elvis rosszabbik oldala kerül előtérbe, nem tudom az író ennyire utálta-e vagy valóban ez az igazság, de néha szó szerint undorodva olvastam… Ez lenne a király? A nagy Elvis Presley? Próbálom háttérbe szorítani a megtudott információkat, mert nagyon szeretem a zenéit, de mint ember… hát egyikünk sem tökéletes :) Érdemes elolvasni, igazi csemege Elvis rajongóknak.

Ez a vaskos kötet nagyon mélyen elemzi Elvis-t. Nem csak Elvist a popikont, hanem Elvist, az embert-sőt nem csak őt, hanem a családtagjait, az Ezredest, aki nélkül nem lett volna az aki, a feleségét, szerelmeit, zenésztársait-egyszóval mindenkit aki hatással volt a popzene máig legnagyobb ikonjára. Ez a könyv azonban nem csak Elvis rajongóknak érdekes, hanem mindenkinek aki érdeklődik a showbuisness belső felépítése, vagy a sztárok zárt, sajátos életstílusa iránt. Néhol viszont kissé elnyújtott, és szájbarágós, ezért is hosszú, és ezért „csak” négy csillag.

Miután megnéztem az Elvis 2022-ben bemutatott amerikai életrajzi filmjét, amely Parker "sosemvolt"ezredes szemszögéből mutatja be a popzseni és a szórakoztatóipar valóját aránylag píszí módon,gondoltam elovasom az életrajzikönyvet is róla…
Nem voltam egy megveszekedett Elvis rajongó,de annyira kíváncsivá tett a film,hogy milyen is volt maga a figura.
Nos,ebben a kötetben bőven megkapja az olvasó a hátteret az ösztövér Hillbilly sráctól a hájas Las Vegas-i csődőrig,a mélységeket,nyers valóságot. Rendkivül informatív,már-már fárasztóan lexikális,de "nehéz"irodalom ez kérem,mert egyáltalán nem olvasmányos. Megismerhetjük a szórakoztatóipari kegyetlen fonákságot-nagyszerűséget,igaz,hogy belekóstolunk az akkori miliőbe,a backstage mögé is,sőt,olyan vulgáris dolgokra Elvisről,a jelleméről,a köré telepedett cirkuszi „mutatványosokról”,magáról a showról,ami kicsit(sőt,nagyon) rombolja a legenda mítoszát. De ez is az érem egyik oldala.Mindenki az Ő vérét szívta,őt ajnározta,így nem csoda a korai halála és megalomán jellemtorzulása…
Kitér a szerző a helyszínekre,körülményekre,a dalok eredetére,mögöttes tartalomra igazán alaposan,de nagyon száraz stílusban. Summa summárum: a film a felszínes pompa,és ez a könyv rideg lexikalitása az igazi Elvis legenda,meg amit tudni érdemes a popzenei zseniről,mert új műfajt teremtett! A countrystílust dzsesszesítette,ami a fekete és paraszti gyökerekből táplálkozó R&B zenei nyelv további ötvözésével párosult, az amerikai zenében: a rockabillyt.
Mert Elvis előtt semmi nem volt -John Lennon.

Ez a könyv talán nagy szám volt a 80-as években Magyarországon a rajongóknak és az érdeklődőknek – mivel ez volt a kettőből az egyik elsőként elérhető könyv magyarul Elvis-ről (mondjuk hivatalosan kiadott zenei anyag is alig volt).
A mostani kínálatban (Internet, Amazon, stb.) viszont ez a könyv nem más mint egy rosszindulatú és a végletekig elfogult kirohanás a könyv „tárgya” ellen. Ezt viszont nem hiteles életrajzírásnak hívják.
Már kiadásakor tárgyilagos kritikák (pl. New York Times) érték a szerzőt a különböző pontatlanságok, feltételezett állítások, kihagyott, vagy nem megjelölt források, társadalmi előítéletek miatt, és magát a lényeget, a zenei életművet is leértékelte, de főleg hanyagolta könyvéből:
https://greilmarcus.net/2018/06/16/the-myth-behind-the-…
És nem ez volt az első és egyetlen ilyen jellegű műve. A következő célpont Bruce Lee, majd John Lennon volt, végül a Jim Morrison könyv félbemaradt:
https://en.wikipedia.org/wiki/Albert_Goldman
Magyarul inkább ezt a könyvet javaslom, amit egyébként egy elismert zenei kritikus írt:
https://moly.hu/konyvek/peter-guralnick-az-utolso-vonat-memphisbe
Felvetésekre szívesen válaszolok!

Néhány perce fejeztem be és most eléggé szótlan vagyok.
Elvis sosem volt a legnagyobb kedvencem, de érdekelt a könyv, szóval elolvastam. Elég hosszú ideig tartott, ami engem is meglepett, sőt csak a fele után tudtam gyorsan haladni, addig elég döcögősen ment.
Ez a könyv rengeteg információt tartalmaz az tény, viszont nekem néha „zavaró” volt, ezt pedig úgy értem, hogy ha nem Presley-ről volt szó kicsit untam, de ez nem rontott a könyvélményen. Elvisről nem sok mindent tudtam eddig, inkább csak az alapdolgokat, de ezek után…
Nagyon nem tetszett a legtöbb dolog, amit olvastam. Legtöbbször csak fogtam a fejem és kérdeztem „komolyan??!!”. Valamikor rémesen bánt a nőkkel és az embereivel is, számomra ezt az sem mentette meg, hogy autókat és házakat vásárolt másoknak. A saját környezetében rossz embernek tartottam. Ugyanakkor nagyon sajnáltam, mert véleményem szerint ha megszabadult volna a pénzéhes ezredestől sokkal jobb karrierje és élete lett volna. Világ körüli turnéra is mehetett volna…
Nem utáltam meg, bár néha azért voltak részek ahol tényleg mérges lettem, továbbra is fogom hallgatni a zenéit, mert azok tényleg jók, sőt lehet még más könyveket is olvasok róla. De sajnos ezek után én nem tartom királynak, hiába ment el több ezer rajongó a házához halála után, nekem ő ez a könyv olvasása után nem király.