Az ​élet regénye (A kibernetika és világegyetem 2.) 0 csillagozás

Albert Ducrocq: Az élet regénye

Az ​Univerzum könyvtár másodízben jelentkezik olvasóinál Albert Ducrocqnak, a neves francia kibernetikusnak munkájával. Ducrocq néhány éve nagy vállalkozásba kezdett; trilógiát ír: „A kibernetika és világegyetem” gyűjtőcímmel. Az első kötetét „Az anyag regényét”-t 1965-ben jelentettük meg könyvtárunkban. Most útjára bocsátjuk a második „regényt”. Ha az első regényben a főszerepet a magerők és a gravitáció játszotta s színpada az egész végtelen és örök világegyetem volt, akkor a második regényben a főszereplővé az elektromosság lépett elő, melynek döntő szerepe volt az anyag élővé szerveződésében, s a színtér a számunkra oly kedves Föld. Az idő ami alatt a regény cselekménye lezajlik rövid: néhány milliárd év. Rendkívül szellemesen meggyőzően bizonyítja, hogy az élet megszületése az ősi Földön uralkodó viszonyok között magától értetődő természetes folyamat, amely csak természeti erőknek és törvényeknek ereje folytán egyre gyorsuló, egyenesen száguldó tempóban jut el odáig, hogy… (tovább)

Eredeti cím: Le Roman de la vie

Eredeti megjelenés éve: 1966

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Univerzum Könyvtár Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 1968
148 oldal · Fordította: Nagy Imre

Várólistára tette 1


A sorozat következő kötete

A kibernetika és világegyetem sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

David Attenborough: Az élő bolygó
Gerald Durrell – Lee Durrell: Az amatőr természetbúvár
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei
Susanne Foitzik – Olaf Fritsche: Hangyák
Fazekas György – Szerényi Gábor: Biológia I.
Bill Bryson: Majdnem minden rövid története
Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén
Giulia Enders: Bélügyek
J. Toman – J. Felix – K. Hísek: A természet képekben
David Attenborough: Az élővilág atlasza