Közöny 844 csillagozás

Albert Camus: Közöny Albert Camus: Közöny Albert Camus: Közöny Albert Camus: Közöny Albert Camus: Közöny Albert Camus: Közöny

„E kis könyv minden lapjáról a szegény és magányos nagyvárosi fiatalság szűkszavú s mégis oly beszédes, tömör és izzó lázongása, panasza és vágya száll fel – panasza e civilizáció megalázó rendje ellen, s vágya egy nyíltabb, szabadabb és igazibb élet után… Az, aki Meursault történetét tisztán emberi távlatban nézi, a kisember lelki nyomorát, magányát, elidegenülését érzi benne, azét a mai kisemberét, aki távlattalanul él a mában, emlék nélkül, reménység nélkül, mélyebb emberi kapcsolatok, komolyabb feladatok nélkül, s aki sejti, hogy börtönben él, s nem tud vagy nem akar szabadulni. Sorsa nem egyéb, mint sok száz és sok ezer hasonló kis életének pattanásig feszített szimbóluma, végletesen logikus és kérlelhetetlen beteljesülése.”

Az idegen címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1942

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Populart Füzetek Interpopulart · Populart füzetek – világirodalom Interpopulart · Révai Könyvtár · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Jelenkor, Budapest, Magyarország, 2022
150 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768638 · Fordította: Gyergyai Albert
>!
Jelenkor, Budapest, 2022
152 oldal · ISBN: 9789636768645 · Fordította: Gyergyai Albert
>!
Interpopulart, Budapest, 1996
116 oldal · puhatáblás · ISBN: 9636131694 · Fordította: Gyergyai Albert, Szávai Nándor

6 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Meursault


Kedvencelte 126

Most olvassa 31

Várólistára tette 363

Kívánságlistára tette 192

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Albert Camus: Közöny

Újraolvasás vége.

Amikor először olvastam, pont úgy viselkedtem a könyvvel szemben, ahogyan a francia címe mondja: idegenként. Nem értettem és nem szerettem. Főleg azt nem tudtam megérteni, hogy lehet valaki ennyire érzelemmentes, mint Meursault. Azt viszont elismertem, hogy Camus-n kívül senki más nem tudja ilyen tökéletesen megjeleníteni a hőséget.

Huszonévesen, a második vagy harmadik olvasáskor jöttem rá (némi segítséggel, bevallom), hogy hibás volt az alapfeltevésem. Ez az ember nem érzelemmentes, sőt. A magyar cím tényleg becsap.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/23/albert_cam…

4 hozzászólás
gabiica P>!
Albert Camus: Közöny

Nagyon érdekesnek találtam az egészet, még ha nem is tudott minden pillanatában lekötni. Néha én is kicsit idegennek éreztem az egészet, de aztán mégiscsak rátaláltam arra, hogy mi is olyan jó benne.
A cím fordítását én sem találom jónak, mint ahogy azt már többen is említették előttem, és szerintem többen fogják utánam is. Itt nem csak a közönyről van szó, még ha át is hatja az egész történetet, a főhős életét. Kívülállóság, idegenség. Mindenkiben megvannak ezek a tulajdonságok, ezek az érzések, csak van, akinél sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint másoknál…

Bleeding_Bride IP>!
Albert Camus: Közöny

Ezer éve készültem rá, aztán fél éve sikerült is elolvasnom. Sokkalta nehezebb nyelvezetre és elvontabb összképre számítottam, nem tudnám megmagyarázni miért.
Gyorsan olvasós kis kötet, nem is igazán tetszetős, aztán sokáig ülepszik, megdöbbentő, mennyire bemászik az ember bőre alá és rágja az agyát, még akkor is ha idegenként, távolról szemlélted az eseményeket, teljesen közönyösen.

Szürke_Medve >!
Albert Camus: Közöny

Nem szeretek hosszú értékelőket írni, de amilyen rövid ez a regény, annyira sok dolgot vetett fel nekem, kérlek olvassátok el és mondják meg, hogy mit gondoltok ti, mert lehet, hogy nagyon elsiklottam valami felett.

Komolyan zavarban vagyok a könyv elolvasása után. Nekem ugyanis nem az a véleményem a könyvről, mint a fülszövegnek, és a ”kincstári” értékeléseknek és elemzéseknek. Nem tartom Meursault, egy követendő „szabad” „lázadó” személyiségnek.

Szerintem Meursault egy torz ember. Egy idegen az emberek között (mint ahogy az a könyv eredeti címe is sugallja – nagy hibája volt a fordítónak hogy megváltoztatta.) A „szív üressége” torzítja el, ahogy az ügyész helyesen megállapítja. Az elemzések számomra érthetetlen módon könnyedén átlépnek afelett, hogy Meursault gyilkolt. Megölt egy embert, mert túlságosan sütött a nap, és mert az az ember a szemébe tükrözött, és egyébként is elfoglalta az a helyet a forrásnál amit Meursault szeretett volna.
Az pedig hogy ezt a gyilkosságot ilyen könnyedén megtette szerintem Meursault érzelmi üressége az oka. Camus főszereplője képtelen szinte bármilyen érzelemre. Nem szeret senki, nem érez együtt senkivel, és azok a gesztusok aminek mutat, vagy nem mutat, csak engedmények a konvencióknak – erre ő maga is utal – ezért képtelen egy másik ember – az arab – iránt is együttérzésre.*

Meursault egy egzisztencialista esettanulmány, nem pedig egy társadalmi példakép, vagyis szerintem nem szabad hogy az legyen, akármennyire is ennek állítják be azok irodalmi elemzések amelyeket olvastam. Meursault-nak ugyanis van egy testvére a francia irodalomban: Robert Merle: Mesterségem a halál c regényének főszereplője, Rudolf Lang. Mindketten a „szív ürességében” szenvednek – különbségük csupán az, hogy Meursault egy polgári társadalomban él, és annak törvényeit, előírásait tartja be off lelkiismeretesen dolgozik, (iroda) elvégzi adminisztratív kötelezettségeit (az anyja halála) megházasodik ha arra kérik (Marie), barátkozik, ha arra kérik, (Raymond, és Massonék) és részvétet mutat ha úgy érzi az lenne ildomos (Salamano) Rudolf Lang pedig egy náci társadalomban él, és annak törvényeit, előírásait tartja be. Rudolf Lang bűne sem volt más, mint amit a bíróság Meursault fejére olvas, hogy „érzéketlenséget tanúsított”. Langnak és épp annyi joga lehetne lázadni az ítélet ellen mint Meursault-nak. Lang feltételezhetően meg is kapja ami után Meursault vágyódik a regény utolsó soraiban: „csak azt kellett kívánnom, hogy minél több nézőm legyen az ítélet végrehajtásakor, s hogy a gyűlölet ordításaival fogadjanak, ha meglátnak.”

Az olvasónak, ha valóban egy „nyíltabb, szabadabb és igazibb élet után” vágy vezérli, – ahogy ezt a fülszöveg írja – nem szabadna felháborodni a bíróság ítéletén, tudniillik hogy érzelemmentessége miatt ítélik halálra főszereplőt, hisz a főszereplő épp ezért, mert nem képes vele együtt érezni, „ítéli halálra” és gyilkolja meg az arabot. Ha valóban az egzisztencialista követeléssel lépünk fel, vagyis hogy mindenkit csak saját belső világa, alapján cselekedjen, akkor szükségképp el kell fogadnunk Meursault gyilkosságát jogosként. Akkor viszont szembe kellene néznünk azzal, hogy bármelyikünk, bármikor, jogosan lehet az arab.

Meursault léte fura módon a polgári társadalom egyik legnagyobb paradoxonára mutat rá. Ugyanis épp Camus, nagy ateista igazolja, hogy miért volt igazságosabb és jogosabb a középkori vallásos alapú törvénykezés, mint az azt felváltó polgári. A vallásos törvénykezés azon alapult, hogy Isten kívülről és felülről megparancsolta, hogy kell élni. Meursault, ha vallásos lenne talán soha nem gyilkolt volna, mert tudta volna, hogy így kell tennie – mint ahogy tudta, hogy be kell mennie dolgozni, és hogy nem szabad hosszan telefonálnia, mert a főnök nem szereti. Tudná mint kell tenni, ha már érezni képtelen.

Egyáltalán nem látom Meursault lázadását a világ képmutatása ellen, és olyannak, aki „egy nyíltabb, szabadabb és igazibb élet után” ahogy a fülszöveg írja követendő példa lenne. Torz személyisége olyan csapás a főhős számára, amely végül megöli, Meursault története inkább egy előre kódolt sorstragédia, Ödipusz király története. A szabadság hiányának, és az azért folyó harc történetének felfogni ezt a regényt szerintem súlyos hiba.

*Aki pedig nem is teljesen ismeretlen neki, hiszen tudja, hogy a testvérét Raymond milyen brutálisan bántalmazta többször is. Az egyik bántalmazásban pedig maga Meurseult is közreműködött…Itt Meursault nem csak az együttérzésen hanem az igazságérzeten is megbukik.

19 hozzászólás
sophie P>!
Albert Camus: Közöny

Jól elbánt a hősével Camus. Teljesen magára hagyta és olyan tulajdonságokkal ruházta fel Meursault urat, amely tulajdonságok külön-külön is ijesztőek, így együtt pedig különösen borzongatóak. És azért borzongatóak, mert egyik sem különös, sőt, mind hétköznapi. Rossz tulajdonságnak mondjuk mindet, – kinek nincsenek rossz tulajdonságaik –, attól még lehet velük élni, lehet velük bírni. Csak van, akinek nem sikerül. Szegény Mersault mire kapott volna Camustől egy gondolatnyi engedményt, hogy legalább eszébe jutott volna valami apró megváltás, már késő volt.
Épp a napokban hallottam egy rádióadást. Egy hölgy beszélt, nagyon komoly segítő munkát végez Pécsen, hivatásos angyal, meg minden. És azt mondta (nagyjából), hogy azért vágott bele, mert látta a Közöny filmfeldolgozását, Mersault csak nézett ki az ablakon, és nem tett semmit, kongott körülötte minden. És hogy ő ezt nem akarta. Történnek ilyenek is. Mersault úr az elrettentő példa, a megszemélyesített nemakarokilyenlenni tükörkép.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1987
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631533204 · Fordította: Gyergyai Albert
Bla IP>!
Albert Camus: Közöny

Camus talán legismertebb, Algériában játszódó történetében, a Közöny-ben a főszereplő két halállal is találkozik, mielőtt elszenvedi sajátját. Anyja – akivel nemigen törődött – egy menhelyen veszti idős korában életét. Halála nem hagy mély nyomot fiában, hisz holtában megnézésre sem méltatja, s a temetés után másnap a barátnőjével uszodába, fürdeni megy. Majd később egy színleg fajinak látszó konfliktusban, összetűzések sorozatát követően lelő valakit, azaz elveszi egy arab fiatalember életét, de ez sem igen rendíti meg. Nem igen vannak értékei, belső üressége határozza meg világát, banalitások – napi munka, étkezés, nők – kiket egyszerű örömszerzésre használ –, de különösebben nem kötődik hozzájuk – ezek teszik ki életét. S miután ezt nyíltan be is vallja, ahelyett, hogy – a társadalmi elvárások szerint – hazudna róla, halálra is ítélik érte, pedig csak őszinte. De a társadalom szerint kényelmesebb és jogszerűbb képmutatásban élni.
Első olvasott egzisztencialista regényem volt – igen sajátos hangulat, szinte érzések nélküli létezés.

1 hozzászólás
szigiri>!
Albert Camus: Közöny

Vigyázat! Durván egzisztencialista szöveg, amely riadalmat kelthet!

Nekem már gimnáziumban is nagyon tetszett, a mostani újraolvasás után egyértelműen csak megerősíteni tudom ezt. Olvasgattam az értékeléseket és csak @Seifert_Péter értékelésében találtam hasonlót, mint ami nekem bevillant. Lehetséges kell egyfajta beállítottság ahhoz, hogy ezt így érezzük, például valamiféle közönyre való képesség vagy hajlam, szó se róla, van bennem is egy ilyen attitűd.
Szerintem ez a könyv nem azért született, hogy megmutassa, milyen szörnyű lehet egy közönyös ember élete, bár a többség ezt látta és fogja látni benne. Ha így olvassuk egy nagyon unalmas regényt kapunk. Ha belegondolunk, ez nem is igaz, hiszen Mersault nem minden iránt volt közönyös. Hiszen egy eszméért adta az életét: haláláig hitt a közönyben, abban, hogy teljesen mindegy miben hiszünk, és mit teszünk. És ezen egy jottányit sem volt hajlandó változtatni. Ha minden mindegy volt neki, miért nem mondta azt, hogy sajnálja?
Camus egy egzisztencialista vértanút jelenített meg Mersault személyében. Szerintem ez a könyv inkább pont azt boncolgatja, hogy úgy igazán senki sem gondol bele a közönybe, senki nem vállal felelősséget a tekintetben, hogy egyrészt a közöny, az elidegenedés az sohasem egy ember műve, másrészt miért nem lehetne egy teljesen emberi hozzáállás azok számára, akik az eddig adott válaszokat (isten, haza, család, stb.) nem tudják elfogadni. Ehelyett ítélkeznek felette: istentelen, szívtelen, szenvtelen, nem is ember. Elismerik, hogy előfordulhat, hogy emberenként eltérő képessége van ezekre az embereknek, de alapelvárás, hogy ha nem megy, akkor tessék legalább eljátszani. Hiszen a legfelháborítóbb nem az volt az emberek reakciójából ítélve, hogy az (vagy inkább egy?) arab lelövésével megszűnt egy élet és sok embernek ez fájdalmat okozott, hanem a legnagyobb megütközést az váltotta ki, hogy Mersault nem az elvárt és megnyugtató válaszokat adta. Nem az emberi viselkedésnek megfelelően reagált az életre és a halálra.
Azért ember az ember, mert ragaszkodik a szüleihez, mert van benne megbánás, jóra és rosszra való hajlam. nem állítom, kérdezem. Azt hiszem az egzisztencialisták ezt egyértelműen kérdésként fogják fel és tétovábban válaszolnak rá. Szerintük ezeket a társadalom nevű evolúciós találmány követeli ki, és aki nem tudja ezeket a szabályokat elfogadni (saját vagy magán kívüli okokból) az idegen és kívülálló lesz, akit a társadalom kirekeszt, ahogy a test kilöki az idegen anyagokat. Automatikusan csináljuk ezeket a dolgokat, automatikusan tanuljuk meg, ahogyan a szavakat.
Vagy így: jön a villamos, felpattanunk rá és elvisz valameddig, nem gondolunk bele, hogy mi működteti a villamost. Felháborodnánk, ha jönne két szaki – mondjuk két francia, egy Sartre meg egy Camus nevű – és elkezdené szétszerelni az eddig szuperül működő villamost és magyarázgatná nekünk, hogy amíg ők rájönnek, hogy hogyan működik, addig gyalog kellene járni és nincs villamos. Ja és akkor Isten sincs, meg végcél sincs. Illetve ezek fejlesztés alatt vannak, dolgozunk az ügyön.
És valljuk be, aggodalomra adna okot, ha minden így működne, ez tény, és nem adtak jobbat, csak összevissza kérdezgettek ezek az értelmiségiek. De az is tény, hogy jelenleg villamosozgatunk, de senki nem tudja pontosan hogyan működik, ki a sofőr és főleg, hogy hova vezetnek a sínek.

Cukormalac>!
Albert Camus: Közöny

Szűkszavú, mégis mindent elmond. Röviden, tömören, de világosan. Semmi púder, tökéletes kompozíció, mesterkéltségnek nyoma sincs. Diagnózisom szerint befelé forduló, magányos lázadó, mégis szimpatikus, nem tudom nem a szívemre venni sorsát, szerencsétlenségét. Legszívesebben kérnék neki is egy korsóval, avagy pohárral és elmondanám, hogy Te is érsz annyit bátran, mint akárki más, nem vagy hibátlan, nem vagy hibás.

Aki azt hinné, hogy százhúsz oldalon, egy ennyire vékony kis könyvecskében nem lehet mindent elmondani egy teljességgel közönyös, kapcsolatoktól és különösebb reményektől mentes fiatalemberről, csapja csak fel nyugodtan Camus alapművét. Óvatosan érdemes azonban közelíteni felé, mert Damoklész kardjaként lebeg olvasás közben az ifjú Werther-effektus, de hát attól sem lett öngyilkos mindenki, úgyhogy talán megéri a próbát. De hát hiába minden virtus, az élet sötét labirintus és nehéz megtalálni a kiutat… Akármilyen bűnt is követünk el, az semmiképpen nem nyújt feloldozást, hiszen testünk-lelkünk maga a börtön, melyben azért ott vagyunk mindannyian félig még szabadlábon és minden olyan, akár egy álom.

Camus lenyűgöző pontossággal jeleníti meg hősét, annak környezetét és nem utolsó sorban tartalmas, gondolatébresztő mondatokkal gyurmázik bekezdéstől bekezdésig. Olyan csodálatosan fájdalmasak sorai, hogy szinte érzed olvasás közben a perzselő napsütést és szabályosan izzadsz, akkor is, mikor odakint nem éppen ragyogó az idő. De hát a legtöbbször odabent sem valami rózsás a helyzet, viszont nem felelhetsz mindenért Te. Színarany a ketrec, már megérte teperni érte, nem esni térdre, akárki kérje.

(A szöveg nyomokban Aurora- és Ákos-idézeteket tartalmazott szó szerinti vagy torzított formában.)

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1987
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631533204 · Fordította: Gyergyai Albert
2 hozzászólás
ÁrnyékVirág P>!
Albert Camus: Közöny

Az eredeti címe „L'Étranger”, vagyis az Idegen. És mennyire találó, hiszen ez az egy szó összefoglalja a lényeget. Idegen. Idegen a léttől, az emberektől, az élettől, mert közönyös. Mintha egy üvegfal választaná el az élettől, amin a hangok, színek, illatok átjönnek, de az érzelmek nem.
Rossz lehet, hogy az Idegen nem is tudja, nem érzi, hogy mennyire sivár az élete.
Rossz lehet idegennek lenni.

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

forczekadri>!

Ma meghalt az anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom pontosan.

(első mondatok)

2 hozzászólás
PusKatus>!

Tulajdonképpen nincs gondolat, amihez ne lehetne hozzászokni.

czegezoltanszabolcs>!

Sebaj, hát akkor meghalok. Hamarább, mint mások, ez nyilvánvaló. De hiszen mindenki tudja, az élet nem éri meg, hogy végigéljük. Ha már egyszer meghalunk, világos, hogy nem fontos, mikor és miképpen kell meghalnunk.

Kapcsolódó szócikkek: Meursault
mandarina>!

Van, aki nálam is szerencsétlenebb. Ez különben anyámnak volt egyik kedves gondolata, s olyan sokszor elmondta, hogy lassan mindenbe beletörődtem.

54. oldal

2 hozzászólás
mandarina>!

S nekem is van mondanivalóm! – Viszont, ha jól meggondolom, mégsem volt semmi mondanivalóm.

AeS P>!

Abban talán nem vagyok biztos, hogy mi érdekel valójában, de hogy mi nem érdekel, abban egészen biztos vagyok.

113. oldal (Szépirodalmi, 1987)

Frank_Waters I>!

Jó volt, s csak úgy tréfaképpen hátraengedtem a fejem, s a lány ölébe fektettem. Nem szólt semmit, s így is maradtam. Az egész ég a szememben volt, csupa kék és aranyszín. Éreztem a nyakszirtem alatt, mily lágyan lüktet a lány hasa.

Első rész, 2. fejezet

Lunemorte P>!

Én viszont nem kívánom, hogy így meg úgy segítsenek rajtam, meg aztán időm sincs ahhoz, hogy az iránt érdeklődjem, ami nem érdekel.

ska_tica>!

Nincs olyan egészséges ember, aki ne kívánta volna valaha szerettei halálát.

63. oldal (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987)

Batus>!

Diákkoromban, emlékszem, sokkal becsvágyóbb voltam. De amikor abbahagytam a tanulmányaimat, igen hamar beláttam, hogy mindez nem is olyan fontos.

37. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Mann: A varázshegy
John Steinbeck: Egerek és emberek
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Vladimir Nabokov: Lolita
André Gide: Meztelen
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Mario Puzo: A Keresztapa
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Anne Rice: Lestat, a vámpír
Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája