Az ​idegen 80 csillagozás

Albert Camus: Az idegen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Albert ​Camus talán leghíresebb regénye L'Étranger címmel a 20. század derekán, 1942-ben látott először napvilágot. Népszerűségét mutatja, hogy mintegy negyven nyelvre fordították le, 1967-ben, Luchino Visconti rendezésében film is készült belőle. Témája a camus-i filozófia alapélménye: az abszurd.
    A mű egy Meursault nevű algíri francia hivatalnokról szól, aki elkövet egy gyilkosságot, el is ítélik miatta. Meursault büntetése halál, a regény pedig a büntetés előtti börtönnapjait tárgyalja. A végkifejlet nem kétséges, a tanulság azonban meghökkentő. Miközben ugyanis Meursault ellen emberölés vádjával jogos eljárás folyik, egyúttal koncepciós per áldozata is. Ha ugyanis az öncélú gyilkosságot elkövető tettest beszámíthatatlannak nyilvánítanák, megmenekülhetne a fővesztéstől. A bírák azonban végső soron a meursault-i mentalitást, az abszurd emberi mivoltot büntetik. Feláldozzák Meursault-t azért, hogy ne kelljen szembenézniük saját létük abszurditásával.
    A… (tovább)

Közöny címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1942

>!
Európa, Budapest, 2016
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634053668 · Fordította: Ádám Péter, Kiss Kornélia

Kedvencelte 17

Most olvassa 5

Várólistára tette 79

Kívánságlistára tette 82

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Albert Camus: Az idegen

Akartam értékelni, de már nem érdekel.

Én megértem Gyergyait, hogy anno a Közöny címet választotta. Amíg az eredeti (és egyben: az új) cím elsősorban Meursault viszonyára mutat rá a világgal, addig Gyergyai választása spoiler e viszony kölcsönösségét emeli ki: ahogy M. nem tudja, nem akarja elfogadni a társadalmi konvenciókat, úgy a társadalom sem akarja megérteni, elfogadni M. kívülállását, amit bűnös érzéketlenségként kezel. Megértem Kiss Kornéliát és Ádám Pétert is, hogy visszatértek Az idegen címhez: végtére is ez a címe, kész, slussz-passz. Másfelől meg Gyergyai valóban belenyúlt az olvasatokba, ami nem elfogadható egy fordítótól*. (Mellesleg: nagyon jó az új fordítás. Igyekeztem párhuzamosan lapozgatni a Gyergyai-félével. Igazából nem jelentősek a különbségek, de nagy általánosságban mindenképpen visszafogottabbnak, tárgyszerűbbnek láttam a revideált szöveget.) Meg hát megértek én minden értelmezést, néhány közülük: 1.) politikai olvasat: a francia gyarmatosítás kudarcának parabolája 2.) pszichológiai olvasat: esettanulmány egy kognitív zavarhoz 3.) egzisztencialista olvasat: tanmese arról, hogyan élhet a személy legokosabban személyes szabadságával úgy, hogy egészséges közönnyel olvad fel a világ tündéri érdektelenségében spoiler 4.) Meursault-ellenes olvasat (a „szigorú bíró”): amúgy meg minek itt futni a felesleges köröket – M. gyilkolt, akárhogy is vesszük. Még bele is lőtt négyszer a földön fekvő arabba. Kit érdekel, milyen mentális problémái vannak? Mentsük fel, hisz úgyis csak egy arabot lőtt le? 5.) https://moly.hu/ertekelesek/1040444 (jó, mondjuk ezt az olvasatot valóban nehezen tudom átélni).

És így tovább, és így tovább. Amúgy meg hajlok rá, hogy egy könyv milyenségét a lehetséges olvasatok száma alapján ítéljem meg. Ilyen értelemben pedig persze, hogy öt.

* Másfelől viszont az új kiadás is sugall egy olvasatot azzal, hogy Camus 1955-ös, az amerikai kiadáshoz írt előszavával vezeti fel a kisregényt. Ebben az író odáig megy, hogy M.-t a korhoz illő „Krisztus-alakként” jellemzi. Egy újabb olvasat.

8 hozzászólás
>!
IrodalMacska P
Albert Camus: Az idegen

Mindösszesen 168 oldal és képes arra, hogy nagyjából ugyanannyi gondolatot útnak indítson az olvasó fejében.

1./ Milyen képmutató, a külvilág elismeréséért betegesen sóvárgó világban élünk, ahol Meursault pusztán egy rossz, közönyös ember lehet. Azért, mert nem hajlandó hazudni, szépíteni a nyers, zsigerből jövő gondolatait. Ördögtől való dolog, hogy nem sírt az anyja temetésén? Szülő-gyermek kapcsolat csak a társadalmi elvárások tükrében létezhet vagy van egy szubjektívebb, intimebb oldala, amelyet nem feltétlenül tárunk a külvilág elé? Egyébként is… az érzések csak tomboló, hangosan üvöltő mivoltukban igaziak? A csendes, magunkban hordozott érzelmek nem határoznak meg minket?

2./ Érdemes-e túlfilozofálni az életet, az élet, illetve a halál értelmét keresni vagy úgy is lehet tartalmas életet élni, hogy elfogadjuk a sors akaratát, belenyugszunk a dolgok alakulásába és azt mondjuk, hogy mit érdekel ez engem, így is, úgy is megtörtént volna, nem?! Olykor kevésbé fájdalmas közönnyel tekinteni a világra, megóvva magunkat csalódástól, fájdalomtól.

3./ Amitől jogászként őrjöngtem, az Meursault személyiségének a bíróság általi teljes felboncolása. A mai „igazságszolgáltatásban”, ahol a jelek (jelek… bizonyítékok!) mind a bűncselekmény létére és a vádlott bűnösségére utalnak, nem születik verdikt, mert egy nüansznyi részlet még hiányzik a teljes képhez – holott objektíve minden összevág. Ezzel szemben a főszereplőt úgy ítélik el önvédelem miatt, hogy nem is kimondottan a bűncselekményre, hanem az elkövető jellemére, a társadalomban normálisként elfogadotthoz képest viszonyítva furcsa tetteire fókuszálnak.

Ezt a könyvet nem lehet szeretni. A főhőst aztán végképp nem. De érdemes elgondolkodni az olvasottakon, a társadalmunk igazságtalanságán és bármennyire is szokatlan, de ér fel-felnevetni Camus ironikus párbeszédein.

[Micsoda sorsszerű találkozás… pontosan 60 éve, 1960. január 4. napján hunyt el Albert Camus.]

>!
Európa, Budapest, 2016
168 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634053668 · Fordította: Ádám Péter, Kiss Kornélia
4 hozzászólás
>!
szigiri
Albert Camus: Az idegen

Csak pár dolgot fűznék az új fordításhoz.
Felteszem csomó irodalomhoz profi szinten értő ember felszisszen erre, de nekem nem volt merőben más élmény olvasni, mint a korábbi fordítást. Ez az egyik kedvenc könyvem és részben ez nagy örömömre szolgált, ezek szerint eddig sem egy fantommű tetszett ennyire. Persze volt egy két mondat, ami hiányzott, de a korábbi fordítás az irodalmiasabb stílusától függetlenül ugyanolyan érzéseket keltett bennem, még ha filozófiai meg nyelvtani szempontból lényeges eltérések voltak is benne (nem beszélve ugye már eleve a viszonylag más töltetű címről is).

>!
Sister
Albert Camus: Az idegen

Camus emblematikus műve, mondhatni végigkísérte az egyetemi éveimet. Vizsgáltuk nyelvészeti-, irodalmi-, illetve fordítástechnikai szempontból is. Az utóbbit különösen élveztem, mert Gyergyai avítt, felülstilizált szövege már régóta újrafordításért kiáltott. A fordítók maguk is arra törekedtek, hogy megtalálják Camus igazi hangját. Azt a hangot, ami a maga egyszerűségében és kendőzetlen őszinteségében tárja elénk Meursault életét. Egy olyan emberét, aki minden szempontból idegen. Különös és sokatmondó az is, mennyi olvasata lehet már magának a névnek is. Egyszerre magában foglalja az anya (mère), a nap (soleil), illetve a halál (mort) szavakat, melyek mintegy ki is jelölik történetünk vezérfonalát.

Úgy gondolom, Kiss Kornélia és Ádám Péter elképesztően színvonalas munkát adtak ki a kezükből; a szöveg épp annyira modern és mai, amennyire a stílusa engedi. Ha valaki egy friss, újszerű, mégis minden tekintetben fantasztikus fordítást szeretne olvasni, az bátran emelje le a polcról – nem fog csalódni!

>!
vargajudit P
Albert Camus: Az idegen

Utólag olvastam el az előszót, amit Camus az amerikai kiadás elé írt.
…nem járunk messze az igazságtól, ha úgy olvassuk Az idegen-t, mint egy olyan – minden hősiességet elutasító – férfi történetét, aki inkább meghal, de hazudni nem hajlandó.
Nekem ez biztosan nem jutott volna eszembe a könyvről. Úgy gondolom, hogy Meursault-ban nem volt ennyi tudatosság, hogy ő nem hajlandó hazudni. Inkább úgy tűnik, semennyi tudatosság nem volt abban, ahogy élt. Viszont tökéletesen hiányzik belőle minden együttérzés, mintha enyhén autista lenne.
Nagyon jó könyv, de számomra csak 4*, nem irodalmilag, hanem érzelmi hatását tekintve.

>!
garçonquilit
Albert Camus: Az idegen

Jó volt újraolvasni az új fordítás okán.
Közben azon gondolkodtam, hogy vajon Mersault-t az idegen vagy a társadalom. A cím alapján az előbbire gondolhatunk. Számomra kérdés, hogy ezzel az idegenségével Mersault nem veszti el emberi mivoltát? Mielőtt olyanná lennék, mint az esküdtek, akik azért ítélték el, mert nem gyászolta kellőképpen az anyját, úgy látom, hogy nem egyértelmű, hogy mennyire eredendően emberi a szerepjátszás. Ahogy arra utal is a csehszlovák történet kapcsán, Mersault szerint rossz dolog szerepet játszani. De hiszen az emberek régóta teszik ezt, szóval lehet, hogy mégis csak van valami haszna.
A szövegben a teljes elidegenedés, az élet abszurditásának, a dolgok lényegtelenségének felismerése és ábrázolása továbbra is megdöbbentő és nagyszerű. Utána kéne néznem, hogy Camus mennyire foglalkozott (foglalkozott-e) a buddhizmussal, mert Mersault eléggé úgy tekint az élete eseményeire (legyenek bármilyenek), hogy azok csak megtörténnek vele. Ezeket ő jobb esetben átéli és megéli, rosszabb esetben (mint a per során) teljesen kizáródik, és külső megfigyelővé válik. Utóbbi egyáltalán nem buddhista dolog, ez kétségtelen. Ebben talán a nyugati társadalmak attitűdjét ismerhetjük fel.
Vártam azt az egyszerű, dísztelen stílust (vagy a stílus teljes hiányát), ami az eredetiben van. Ez jó részt meg is valósult az új fordításban. Eltűnt az a halom töltelékszó, amivel irodalmibbá tették a korábbi fordítást. Ugyanakkor olykor túlságosan „mai” lett a szöveg. Nem látom be, hogy miért lett a „nekem mindegy”-ből „nekem tök mindegy”, a „kis párizsi nő”-ből „kis párizsi töltött galamb” például. Ezekkel a momentumokkal inkább flegmának és közönyösnek tüntetik fel Mersault-t, mintsem idegennek a társadalomtól. Szerencsére ebből viszonylag kevés van, és jó esetben át is lehet siklana felettük.

1 hozzászólás
>!
chhaya
Albert Camus: Az idegen

Amikor tizenakárhány éve olvastam a régi fordításban, megértettem Meursault érzéseit és gondolatait, a világ és saját sorsa iránti „közönyét”. Most újraolvasva nemcsak megértem, de átérzem, és nyugtalanítóan sok dologban értek vele egyet.

>!
Ikarosz
Albert Camus: Az idegen

Egy rövid és tömör regény, mégis elég nagy hatású.
Lehet értelmezni a különböző olvasatokat. Számomra egy antiszociális ember sodródása egy furcsa világban, ahol ő végtelenül idegen, és ami számára is végtelenül idegen és nem is akarnak ők egymástól semmit az ég világon, csak muszáj elviselniük egymást, mert egymástól nem lehetnek függetlenek.
Aztán van egy jogi része a dolognak, mivel a bíróság elsősorban a vádlott személyiségét vizsgálja, ami önmagában nem lenne gond, de azt nem nézik, hogy a személyiség mennyiben tartozik a kérdéses cselekményhez…
Bár egyszerűnek tűnik, mégis bonyolult. Ez a röpke 168 oldal mély nyomokat hagyott bennem, bár nehéz lenne megmondani, hogy milyeneket. Azért odatettem a Sötétség délben mellé.

>!
eeucrw P
Albert Camus: Az idegen

A Közöny volt életem második olvasmánya. Vagyis az a könyv, amit én választottam, önszántamból álltam neki, azzal a céllal, hogy tanulni és okulni, de legfőképpen szórakozni fogok. Azért csak a második, mert az első ilyen egy novelláskötet volt Kafkától. Azt hiszem az is megérne egy gondolatmenetet, hogy vajon miért pont ezek akadtak a kezembe.

Mindenesetre nagyon tetszett a címe. Közöny, pont az, amit látványosan és mély átéléssel érezni akartam a világ, a többi ember iránt. 12-13 éves voltam, tanórákon a pad alatt, illetve a mosdóba kikéretőzve (de valójában az egyik távoli folyosón elbújva) olvastam. Minden tanár tudta, hogy ezt csinálom, de szemet hunytak, talán mert úgy voltak vele, hogy még mindig jobb, ha rebellisen olvasok, mintha egyszerűen csak nem figyelnék. Ettől a kis titoktól nagyon menőnek, különcnek éreztem magam.

Bár Camus könyvét csak nagy vonalakban értettem meg, de mélységesen megérintett Meursault története. Új, ambivalens érzések kavarogtak bennem, tátongott alattam a morális szakadék sötét mélysége. Mégis kinek kellene igazat adnom? Mégis ki ebben az abszurd történetben a jófiú? Kinek kell drukkolni? Mert egyértelmű, hogy valakinek a pártján kell állnom. Meursault tette kontra az őt ért igazságtalan bánásmód… mármint, igazságtalan, ugye? Nem voltam benne biztos. Közben hihetetlenül imponált Meursault látszólagos magabiztossága. Az, ahogy őszinte, kendőzetlen sztoikussággal, és lehengerlő beletörődéssel fogadja a sorsát. Talán elvehetik az életét, ítélkezhetnek felette, de ettől még nem állnak fölötte, nem jobbak nála. Nem volt senki, akivel megbeszélhettem volna a kételyeimet, ezért jó sokáig velem maradt ez a sok gondolat.

Nagyon megrázott és megváltoztatott az a könyv, és felfedeztem valami újat: az olvasással járó ismeretlen, impulzív élményeket, érzéseket. Később (anyámtól) megtudtam, hogy létezik egy olyasmi dolog, amit egzisztencializmusnak hívnak. Tehát több olyan könyv is van, mint a Közöny, több olyan figura, mint Meursault, ráadásul még egy közös szó is van rájuk. Ezen felbuzdulva gyorsan elolvastam Sartre-tól az Undort. Na, azt rohadtul untam. Viszont megkaptam az Utazás az éjszaka mélyére (Louis-Ferdinand Céline) egy példányát, ami megint teljesen megváltoztatott mindent.

Egészen katartikus volt most ismét találkozni Camus zseniális művével, pláne ebben az új fordításban. Erőteljes, pár órás, kompakt élményt adott, ami ha nem is lesz olyan meghatározó, mint gyerekként, de összekapcsolódik a több évtizeddel ezelőtti olvasattal. El is határoztam, hogy valahogy előkerítem azt a régi könyvet, a Szépirodalmi 1987-es, lila borítós kiadását, és egymás mellé teszem az Európa 2016-os változatával.

>!
ValerinLanz P
Albert Camus: Az idegen

Óó, hiszen olvastam már én ezt a történetet annak idején az egyetemen, csak akkor Közöny címmel. Ezt a férfit és ezt a hozzáállást aztán nehéz elfelejteni! Nem is tudom, hogy álljak hozzá. Egyrészt szomorú, hogy így „elpazarolja” az életét, mert nem lenne rossz ember amúgy, van állása, nője, ismerősei, talán barátai is, akik a legvégső esetben is kiállnak mellette. De Meursault-ot (?) ez nem érdekli. És végül is ez is egyfajta döntés.
A gyilkosságot soha, semmilyen körülmények között sem tudom tolerálni, és most még csak egyértelmű magyarázatot sem kaptunk rá, mert a férfi nem tudta, miért tette. spoiler
Hogy a mama temetésén nem sírt, az szerintem sem tartozott egészen ide. Ez is egy döntés, és nem ismertük a kapcsolatát az anyjával. Lehet az anyja sem várta volna el, hogy sírjon. Az más kérdés, hogy én apukám temetésén zokogtam, mint a záporeső.
Az eleje, amikor Meursault végigsétált az öregotthonon, azért volt kifejezetten érdekes számomra, mert az utóbbi időben én is elég sokat megfordultam egy ilyen helyen, hasonló idősek között. Szerintem egyikük sem gondolt rosszat a gyerekéről, mert az inkább hivatalos intézményre bízta a gondozást.
Igazat adtam abban a férfinak, hogy egyszer mind meghalunk, de a hogyan és a mikor szerintem nem mindegy. Ahogy az sem, milyen utat tettünk meg, boldogok voltunk-e, és hogy mit hagyunk magunk után. Meursault után valószínűleg nem sok marad… csak egy sima, nyert ügy az ügyész dossziéjában.


Népszerű idézetek

>!
Dr_Benway

Ebben a mi társadalmunkban még az is előfordulhat, hogy halálraítélik az embert, amiért nem sír az anyja temetésén.

5. oldal

>!
szigiri

Tulajdonképpen mindegy. Az ember így is, úgy is bűnös egy kicsit.

31. oldal

3 hozzászólás
>!
Szuszusz

Úgy dőlt el a sorsom, hogy közben senki nem volt kíváncsi a véleményemre.

130. oldal

>!
Szuszusz

Őszerinte az emberi igazságszolgáltatás semmi az isteni igazságszolgáltatáshoz képest. Erre megjegyeztem, engem az előbbi ítélt el.

156. oldal

>!
bekadizajn

Olyan érzésem volt, mintha az öklömmel négyszer egymás után megdöngettem volna a balsors kapuját.

82. oldal

>!
rudischf

Sohasem unalmas hallgatni, hogy mások mit mondanak rólunk, még akkor sem, ha a vádlottak padján ül az ember.

129. oldal

>!
Konok_Lili

Mert ha jól belegondolok, vagyis ha szép nyugodtan végigveszem a dolgokat, rá kellett jönnöm, a guillotine azért olyan problémás, mert abszolúte semmi esélyt nem hagy az elítéltnek. A páciens halála egyszer s mindenkorra el van döntve. az egész lezárt ügy, hallgatólagos egyezség, olyan végérvényes verdikt, ami ellen nincs apelláta. Sőt ha valamilyen csoda folytán, a kivégzés elsőre nem sikerülne, még meg is ismételnék. Ebben az a kellemetlen. hogy az elítéltnek is az az érdeke, hogy a masina hibátlanul működjön. Tulajdonképpen ez a nagy probléma a guillotine-nal. Egyrészt ez csakugyan így van. Másrészt el kell ismernem, épp ez a titka a rendszer működőképességének. Vagyis az, hogy rákényszeríti az elítéltet a teljes egyűttműködésre. Utóvégre az ő érdeke is, hogy minden simán menjen.

147. oldal

>!
Konok_Lili

Ebben az egész abszurd életben, ami már mögöttem van, mindig is éreztem, hogy a jövőm mélyéből, a még meg nem élt éveken át, valami titokzatos fuvallat közeledik felém, és hogy ez a fuvallat – ahogy jön, jön – mindent egy szintre hoz, amit csak felkínálnak azok a meg nem élteknél alig valóságosabb évek, amelyeket megélnem adatott.

160. oldal

>!
DDDevil

Akkor mára végeztünk is, Antikrisztus úr.

94. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Rice: Interjú a vámpírral
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Thomas Mann: A varázshegy
John Steinbeck: Egerek és emberek
Robert Merle: Állati elmék
William Golding: A Legyek Ura
Jean-Paul Sartre: Az Undor
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
J. D. Salinger: Rozsban a fogó
Vladimir Nabokov: Lolita