A ​pestis 307 csillagozás

Albert Camus: A pestis Albert Camus: A pestis Albert Camus: A pestis Albert Camus: A pestis Albert Camus: A pestis

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy csendes kisvárosban pestisjárvány tör ki, s egyre inkább elhatalmasodva, egyre több embert legyilkolva hatalmába keríti a várost. A főhős, Rieux doktor, Camus leghíresebb korai esszéjének – Sziszüphosz mítosza – irodalmi megtestesülése, aki nem hajlandó tudomásul venni a vereséget, újra és újra lázad a könyörtelen sorssal szemben, s az emberi lét értelmét a küzdelemben keresi, mely bármennyire reménytelen is, az ember győzelmét képviselheti a vak végzettel szemben.
A regény egyike a legnépszerűbb műveinek, a járvány teremtette sajátos világ kiválóan alkalmas a legkülönbözőbb magatartásformák bemutatására.

Az Európa kiadásai a Sziszüphosz mítoszát is tartalmazzák.

Eredeti megjelenés éve: 1947

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, Horizont könyvek, Európa Diákkönyvtár

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768669 · Fordította: Vargyas Zoltán
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
376 oldal · ISBN: 9789636768676 · Fordította: Vargyas Zoltán
>!
Európa, Budapest, 2011
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630793148 · Fordította: Győry János, Vargyas Zoltán

4 további kiadás


Enciklopédia 58

Szereplők népszerűség szerint

Bernard Rieux doktor · Joseph Grand · Paneloux atya · Tarrou

Helyszínek népszerűség szerint

székesegyház


Kedvencelte 43

Most olvassa 54

Várólistára tette 234

Kívánságlistára tette 121

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

csgabi P>!
Albert Camus: A pestis

Ez a könyv egy nagy hatású altató képességeivel és hatóanyagtartalmával vetekszik, mert bármikor nekikezdtem, 15 oldal után ólmos álmosság tört rám. Na, de az ember befejezi, ha már nekikezdett, hiszen mégse hagyja az ember cserben molytársait, csapattársait a kihívásban.
A kínlódásom ellenére nagyon tetszett, ahogyan Camus leírja a városlakók és a pestis viszonyát, pl. ahogyan először nem vesznek róla tudomást, élik a mindennapi életüket, csak bosszankodnak, de akkor sem a fertőző betegség miatt, inkább csak azért, mert ez gátolja őket mindennapjaikban. Rieux doktort nagyon sajnáltam, nehéz helyzetben volt, minden nap küzdelmes volt a számára, mind lelkileg, mind fizikailag, bár tartotta magát. Nem gondoltam, hogy majd egy esztendő története tárul majd elém a lapokon, ez nagyon érdekes volt. Még sosem olvastam utána, mennyi ideig tart a valóságban egy pestisjárvány, ha kitör. Utána fogok nézni ennek a betegségnek.
Na, de a lényeg, hogy Camus nagyon jó ír, A közöny is rendkívül tetszett, sőt, kifejezetten tetszett. Ez a könyv azonban – talán a filozofikussága miatt, a lassúsága miatt – nekem nehézkesen volt olvasható, pedig nagy reményeket fűztem hozzá, régóta tervben volt az elolvasása. Érdekel A bukás is, de szerintem nem mostanában fogom olvasni.

4 hozzászólás
ppeva P>!
Albert Camus: A pestis

Régóta tervbe volt már véve, hogy elolvasom, de valahogy mindig csak tolódott. Aztán a karantén előhozta. Miután elolvastam a Vesztegzárat,minél előbb el akartam kezdeni ezt a könyvet is. Igen ám, de mit csináljak, ha nincs meg itthon! Addig nyűglődtem, míg a férjem valahonnan a netről elővarázsolt nekem egy szürke példányt… (Ez talán ilyenkor, könyvszűke idején, bocsánatosabb bűn, pláne egy vérmolynak.)
Azt hiszem, most, a jelenlegi körülmények között ez a könyv teljesen mást mond, mint bármikor korábban olvasva. Másképp éltem meg, a folytonos áthallások, az aktualitások miatt. És úgy érzem, nagyon jó, hogy most olvastam, és nem korábban. Nem csoda, ha „divatba jött” ez a regény a járvány idején, a világ különböző részein.
Fél csillagot a helyenkénti túlbonyolítás miatt vontam le, néha rövid időre átment vontatottba és fárasztóba. De összességében nagyon jó regény.

3 hozzászólás
Bélabá>!
Albert Camus: A pestis

Azon töprengek magamban, így az olvasás végén, miért csak most olvastam el ezt a regényt illetve tetszett–e volna egykor, amikor feladták nekünk, mint ajánlott olvasmányt?
Az első kérdésre az a válasz, hogy 17-18 évesen tényleg csak a lényeges, az általam fontosnak gondolt könyveket olvastam el, így erre nem jutott sem idő, sem kedvem nem volt hozzá. Talán még bele is néztem, és túl negatívnak éreztem azt a hangulatot, ami valósággal elárasztja az olvasót. A második kérdésre tehát összetett a válaszom: nem volt kedvem, energiám, de kicsit olyasmi a történet, mint az 1984 apokaliptikus világa, az a könyv meg nagyon tetszett. Szerintem ezt is helyén tudtam volna kezelni diákként. Csak amiatt gondolkodom ezen, mert valami célja kellett legyen az ofőnknek ezzel a regénnyel, s nem pusztán a szuggesztív leírások miatt olvastatta el velünk.
A metaforikus vonalát regénynek nem tudtam volna jól kezelni, infók híján. Jószerével csak átfutottunk a II. vh. főbb eseményein így az afrikai harctéri események csak a lényegre hagyatkoztak, s nem feltétlenül Algériára.
Valójában a történet egy súlyos – és, mint utána olvastam valós eseményt – dolgoz fel azaz az Algériában tomboló pestisjárványt 1941-42-ből. Mindezt rendkívül realisztikusan, minden apró részletre kitérve tette meg Camus. Ennek következtében nagyon nyomasztó világkép fogadja az olvasót, akár a modern disztópiák előfutára is lehet A pestis c. regény, annyira szemléletesen ábrázolja a gyilkos kórt és annak pusztítását. Szimbolikus értelemben meg a pestis behelyettesíthető a háborúval és annak kegyetlen öldöklésével majd a következmény gyanánt felbukkanó tízezernyi halottal.
Azt gondolom, a fentiek alapján a realista leírás tehette népszerűvé az amúgy nem túl lélekemelő könyvet. Nehéz az ilyen témákat pontozni, mert ha objektíven figyelembe veszek minden tényezőt, azt is éreztetnem kell, hogy roppant gyomorforgató egyes részleteknél. Ezeket ugyan remekül ábrázolta Camus, de az összképembe belerondít a „fekete halál” ilyetén formájú jelenléte. Csak is emiatt 4,5 csillag (4,3 pont) nálam ez a regény. Azt is elmondom, ugyan spontán olvastam, lelki rákészülés nélkül. Sőt! Még jól is esett a realizmus ilyen magas foka viszont biztosan vannak olvasók, akiket ez a fajta ábrázolás már irritálhat, s emiatt némi lelkierő szufficitet kell előtte felhalmozniuk. Mindennel együtt fontos könyv abból a korból, amikor a világégés után olyan remekek születtek mint az 1984 vagy több azóta klasszikussá vált háborús történetek (pl Oroszlánkölykök) – habár A pestis csak szimbolikusan háborús regény.

2 hozzászólás
Sapadtribizli P>!
Albert Camus: A pestis

Könnyebb volt olvasni, mint amire számítottam. Olyan könyv, aminek gondolatain érdemes csemegézni, megvitatni, beszélgetni róla baráti társaságban egy finom bor mellett. Sok részt bejelöltem magamnak belőle, hogy jó lesz majd még visszatérni rájuk.
Tulajdonképpen nincs, vagy csak alig-alig van cselekménye, és mégis, a megformált karakterek simán ki tudják tölteni a több száz oldalt úgy, hogy az érdekes legyen. Igen, mert hús-vér emberek ezek, még ha igencsak különböznek világlátásukban, motivációjukban. Egy vékony szeletet kapunk a város lakóiból, egy keresztmetszetet, így egyszerre szül mindenkiről a mű és marad meg mégis személyesnek. Hitelesen vannak megformálva a szereplők, méghozzá annyira, hogy egyszerűen igazán érdekel, hogy hová fejlődik akár Grand mondata is.
Tetszett, hogy az öröm pillanataiban is melankolikus, vagy éppen a nyomor pillanataiban is tud olykor derűs lenni. Tetszett, hogy megbabrálja az általánosságokat és behatol a mélyebb rétegeibe egy ilyen nem mindennapi helyzetnek, amikor egy város (egy ország, egy ember) elszigetelődik, amikor mindenkiben ott lappang a betegség, vagy annak az esélye, hogy megfertőz/megfertőződik… Jó volt ezt most olvasni, de jó ezt akármikor olvasni, amikor kicsit többet akarunk megtudni a világról, az emberekről, a miértekről és a hogyanokról.

1 hozzászólás
kaporszakall>!
Albert Camus: A pestis

Camus regénye elmélkedésekkel tömött, mint ahogy az író maga is. Az általa csodált Kafka semleges stílusában igyekezett megfogalmazni, csak részben sikerrel. Itt-ott kiüt rajta a pátosz gyermekbetegsége, de szerencsére ritkán. Kevés szereplőt mozgató kamaradráma; a tömegek csupán a hátteret szolgáltatják.

Olvastam már egyszer, emlékeim szerint valamikor egyetemista koromban, s az egyébként sovány cselekményre még jól emlékeztem, mint ahogy arra is, hogy némely szófordulata, frappáns kijelentése mennyire tetszett. A pestis személytelen pusztítása, s az ellene folytatott hősies szélmalomharc, párhuzamosan ábrázolva a város lakóinak reagálásával az eseményekre, emlékezetes írást eredményezett, sokkal hitelesebb miliőt, mint pl. Saramago Vakságának egycsapásra bekövetkező tömeghipnózisa.

Depressziós hangulatú, vagy mondjam inkább azt, hogy rezignált? A második világháborúra, pontosabban a német megszállásra csak jelzésszerűen utal, a harc persze érthető stilizáltan a francia Résistancera is, de csak némi erőltetéssel. Ami ennél jóval fontosabb, az a halállal vívott, újabb és újabb köröket futó, de végeérhetetlen küzdelem leírása, ahol csatákat nyerhetünk, de háborút nem. Manapság, az antibiotikumok fokozatos elerőtlenedése kapcsán ez a figyelmeztetés új értelmet nyer.

Amit hiányoltam a regényből – ha már Algériában vagyunk – az a helybeli berber lakosság sorsa. Camus végig úgy mondja el a történetet, hogy róluk szinte egy szót sem ejt. Ezzel az erővel bármely délfrancia kikötőváros ugyanígy megfelelne helyszínnek.

A regény túlmutat önmagán, s cselekedeteink gyökerét firtatja: miért teszünk bármit is egyáltalán… Eszmei alapját a regény után csatolt (de nála korábban született) filozófiai esszé, a Sziszüphosz mítosza adja; nem véletlenül került a kötetbe. Camus – aki mellesleg filozófiát tanult az algíri egyetemen – ebben az írásában az élet értelmét, pontosabban értelmetlenségét taglalja, nehezen emészthető, de világos érveléssel. Agytekervényeket próbára tevő szöveg, amit többször fel kell kérődzni, és újra megcsócsálni, hogy hasznos szellemi táplálékot nyújtson (a regénnyel ellentétben alighanem rövid idő múlva újra fogom olvasni). Konklúziója az, amit már Vörösmarty is kimondott: 'És mégis – mégis fáradozni kell.' A vers zárósorainak optimizmusáig az esszé már nem jut el, megmarad ezen a ponton.

Nem könnyű, és nem kellemes olvasmány, mégis a huszadik század közepének egyik alapvető darabja. Nem tetszett kritikátlanul, nem is esett jól, de töprengésre késztet. És mi többet várhatunk egy igazi műtől…?

Scarlett0722 P>!
Albert Camus: A pestis

„…türelmetlen a jelenben, ellenséges szemmel tekint a múltba,
jövője pedig egyáltalán nincs."

Camus, a pestis szimbólumával kellőképpen érzékelteti a korabéli helyzetet olvasóival; a történetet javarészt egy száraz, tárgyilagos megközelítésben tárja elénk, a fekete halál sötét köpenyébe burkolva a kedves olvasót… Ám a mű nem csupán egy adott korszak, s az abban élő egyén viszonyát kívánja szemléltetni – az egzisztencializmus spoiler jelentős alakjának mondanivalója ennél jóval tágabban értelmezendő. Avagy, ahogyan a szerző írta egykor; „A pestissel azt a légkört szeretném érzékeltetni, amely mindannyiunkra nehezedett, s a veszélynek és száműzetésnek atmoszféráját, melyben mindannyian éltünk. Ugyanakkor ezt az érzést az egész létre kívánom vonatkoztatni.” Kiváló filozófiai alkotás, több jelentős motívummal. Kifejezetten tetszett a részletes, realisztikus ábrázolásmód, az egyén s az őt körülvevő világ kapcsolatának, illetve az elidegenedés jelenségének lefestése – s bár a mű által nem gyarapodott kedvenc olvasmányaim szűkös listája, mégis egyedi olvasmányélménynek bizonyult a maga véres, nyálkás, ragályos soraival…

„Bejöhet, felakasztottam magam.”

Ajánlom.

Roszka >!
Albert Camus: A pestis

Megrázó könyv, egy járvány, ami rettegéssel tölti el az embert és valaha milliók életébe került.
Küzdelem ellene, és nagyon sok szenvedés és érzelem. Valóban hihetetlen, borzalmas lenne ezt átélni, akár betegként, akár gyógyítóként. Betegként csak beletörődni lehet, orvosként küzdesz, de, vagy sikerül, vagy sem. Nem beszélve arról, hogy mi szenvedést kell látnia, magára nem is gondolhat. Szörnyű. De egyben érdekes is látni, hogy az emberek milyen átalakuláson mennek át lelkileg érzelmileg az egész helyzet kapcsán, főleg miután a várost lezárják, és el kell fogadniuk az elfogadhatatlant!

Chöpp >!
Albert Camus: A pestis

A pestis:
Nem éppen a kedvenc Camus könyvem, de nagyon szerettem!

Sziszüphosz mítosza:
Nem is tudom, miért halogattam ilyen sokáig. Már régen el kellett volna olvasnom. Kiváló filozófiai írás!

cortinadampezzo P>!
Albert Camus: A pestis

A csúnyácska és nem túl idilli algériai kikötőváros, Oran lakóit pestisjárvány tizedeli meg valamikor az 1940-es években. Albert Camus megrázó regényének cselekményét nagyjából ennyivel össze is lehet foglalni, sokkal fontosabb azonban a mögöttes tartalom, a hogyan helyett a miértre adott lehetséges magyarázatok, és hogy az egyébként alig felskiccelt karakterek élete hogyan változik meg a járvány hatására.

A pestis tehát elsősorban filozófiai regény, amely arra keresi a választ, miként reagál az általános alany, az átlagos ember egy rajta kívülálló okból eredő katasztrófára. Nagyjából pontosan úgy, ahogy a gyászt szakaszokra szokás bontani: eleinte a kognitív disszonancia áll nyerésre (ebben a városban nincsenek patkányok, tehát pestis sem lehet), majd ahogy egyre súlyosabb a helyzet, az emberek ki akarják facsarni az utolsó élvezetcseppeket (az éjszakai élet felpezsdülése), végül jön az alkudozás (a szökési kísérletek), a nihil (spoiler) és a beletörődés (spoiler).

Camus-től megszokott módon az elidegenedés mint motívum ezúttal is fontos szerephez jut, gyakorlatilag a járvány kitörésének pillanatában hirtelen mindenki magányos lesz, még azok is, akik szeretteik körében élhetnek (hisz nem tudhatják, mikor jön el értük a vég), azok meg pláne, akik szerelmüktől megfosztottan kénytelenek tovább élni. Köztük is talán a száműzöttek sorsa a legtragikusabb, akik nem a város lakói, csak véletlenül éppen itt tartózkodtak, amikor elrendelték a karantént. Camus prózájában szintén visszatérő elem a hit kérdése, ezúttal egy pap buzgó vallásosságának és a főhős agnosztikus gondolatainak segítségével a bűn és a bűnhődés témáját járja körül.

Bár A pestis látszólag egy járvány tárgyilagos és érzelemmentes, már-már dokumentarista leírása, nagyon erős az áthallás a nácik háborús rémtetteivel. Oran bezárkózása egyenértékű Franciaország második világháborús megszállásával, a város stadionjában felállított karantén a közép-európai zsidó gettók megfelelője, és nem nehéz párhuzamot találni azzal, ahogyan az átalakított villamosok viszik a betegségben elhunytakat az égetőkemencékbe. Azonban túlzás lenne azt állítani, hogy A pestis kifejezetten a nácikról szólna, sokkal inkább egy egyetemes történet arról, hogyan foszlik fel a társadalom szövete, amikor valami szörnyűség történik, és hogyan képes az ember mindennek ellenére mégis valahogyan civilizált maradni.

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768669 · Fordította: Vargyas Zoltán
mbazsa>!
Albert Camus: A pestis

Szeretem Camus prózáját. Persze sztereotip eljárás, hogy az „un. főműhez”, a(z) Közönyhöz/Idegenhez hasonlítunk minden írását, megpróbálom ezt most elkerülni az értékelésben, de nem biztos, hogy sikerül. Bár tény és való, hogy a francia író a legtöbb művében ugyanazt az egzisztencialista problémakört járja körül, újra lés újra. Nekem rövidebb elbeszélései, novellái, A száműzetés és az ország c. kötete is bejött. Camus visszatérő motívuma „a sziszifuszi kőgörgetés”, amely nagyon velősen és találóan ragadja meg a létezés abszurditását, természetesen ebben a regényében is megjelenik. A Pestisben is ugyanaz a létproblematika kerül előtértbe, mint az író korábbi és későbbi írásaiban. A regény hangulata leginkább Saramago Vakságára emlékeztetett. A szöveg a szokásos és a már jól bevált camus-i minimalista, sűrítő stílust alkalmazza. A szereplők szerethetők, nagyon emberiek, persze mindegyikük más-más világnézetet, ideológiát testesít meg. A motivációjuk különbözőek, de a céljuk ugyanaz: felvenni a harcot, még ha értelmetlen, akkor is, és küzdeni a legvégsőkig. A könyv egyetlenegy hibája, hogy lehetett volna húzni belőle, de hát miből nem. A szerzőnek ez a műve is arról győzött meg, hogy Camus velejéig humanista. Végezetül megpróbálok minden pátosz nélkül írni arról, hogy számomra mi volt a Pestis üzenete. Nagyon leegyszerűsítve arról szólt ez a regény, hogy az emberi létezés (sokszor) értelmetlennek tűnik, mégis embernek kell maradni az embertelenségben is, mert csak ez az egyetlenegy járható út. Legyen ez a végszó.


Népszerű idézetek

Dominik_Blasir >!

Az embert leginkább az teszi emberré, amit elhallgat, s nem az, amit kimond.

356. oldal, Sziszüphosz mítosza - A hódítás

sára>!

A rossz, mely a világon van, csaknem mindig a tudatlanságból ered, s a jóindulat, ha nem felvilágosult, ugyanannyi kárt okozhat, mint a gonoszság.

120. oldal, 2. fejezet (Európa)

Kapcsolódó szócikkek: gonoszság · jóindulat · tudatlanság
Chöpp>!

    Mindig eljön az idő, amikor választani kell szemlélődés és cselekvés közt. Ezt hívják emberré válásnak. Gyötrelmes a választás.

Sziszüphosz mítosza, 357.o.

Kapcsolódó szócikkek: cselekvés · szemlélődés
Chöpp >!

Nem tudom, van-e a világnak önmagán túlmutató értelme.

Sziszüphosz mítosza, 323.o.

Chöpp >!

(…) kell egy kis tökéletlenség, hogy érezni tudjuk a boldogságot!

342. oldal, Sziszüphosz mítosza

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
Chöpp >!

Azt látom, hogy nem lehet végérvényesen kikapcsolni a reményt, azokra is rátörhet, kik azt hitték, hogy már teljesen megszabadultak tőle.

383. oldal, Sziszüphosz mítosza

Kapcsolódó szócikkek: remény
Chöpp >!

Az öngyilkosság félreértés.

Sziszüphosz mítosza, 326.o.

Kapcsolódó szócikkek: öngyilkosság
Chöpp >!

Néha leomlanak a díszletek. Ébresztő, villamos, négy óra hivatal vagy gyár, ebéd, villamos, négy óra munka, vacsora, alvás és hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat – általában könnyen végigcsinálja az ember. Ám egyszer csak felmerül a „miért”, s ezzel a csüggedt rácsodálkozással kezdődik minden. „Kezdődik”, ez fontos. A csüggedtség a taposómalom végét, de egyszersmind az öntudatra ébredés kezdetét jelzi. Felráz, és válaszútra kényszerít: öntudatlan visszatérés a taposómalomba vagy végleges ébredés. Idővel az ébredésnek is következménye van: öngyilkosság vagy talpra állás. Magában az elcsüggedésben van valami visszataszító. Itt most mégis azt mondom, hogy jó. Mert minden az öntudattal kezdődik, mindennek az ad értéket.

Sziszüphosz mítosza, 291.o.

Kapcsolódó szócikkek: öntudat
Frank_Spielmann I>!

A férfiak és a nők vagy gyorsan felfalják egymást abban, amit szerelmi aktusnak nevezünk, vagy pedig hosszan tartó páros összeszokásra szerződnek. E két véglet között ritkán van középút. De még ez sem mondható eredetinek. Oranban, akárcsak másutt, mivel nincs idejük, és nem elmélkednek, kénytelenek az emberek úgy szeretni egymást, hogy ők maguk nem is tudnak róla.

1

Chöpp >!

Szenvedélyes művek ironikus filozófiából születnek.

Sziszüphosz mítosza, 386.o.


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Mann: A varázshegy
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal
Jean-Paul Sartre: Az Undor
François Rabelais: Gargantua és Pantagruel
Aldous Huxley: Szép új világ
André Gide: Meztelen
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
John Steinbeck: Egerek és emberek
Italo Svevo: Zeno tudata