A ​bukás 17 csillagozás

Albert Camus: A bukás

Jean-Baptiste Clamence, a jóvágású, negyvenes férfi valaha jóhírű, sikeres ügyvéd volt Párizsban. Most azonban egy amszterdami tengerészkocsmában fogadja kétes erkölcsű „ügyfeleit”, életbölcsességeivel traktálja, ha valaki hajlandó meghallgatni őt. Sodró lendületű önvallomásából vonzó és taszító, eleinte csillogással és hódításokkal, később azonban meghasonlások és morális dilemmák sorozatával teli élet rajzolódik ki. Története mondatról mondatra lehet egyre ismerősebb az olvasónak, aki saját erkölcsi normáit éppoly kíméletlenséggel lesz kénytelen megvizsgálni, ahogy a könyv elbeszélője teszi a sajátjaival.

Albert Camus 1956-ban publikált kisregénye egyszerre lendületes színpadi monológ, a 20. század emberének pusztító őszinteséggel megírt vádirata önmaga ellen, valamint drámai elmélkedés az emberi lélek és moralitás ellentmondásokkal teli útvesztőjéről. A regényt most Dunajcsik Mátyás új fordításában vehetik kézükbe a magyar olvasók.

>!
Jelenkor, Budapest, 2020
162 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768683 · Fordította: Dunajcsik Mátyás
>!
Jelenkor, Budapest, 2020
162 oldal · ISBN: 9789636768690 · Fordította: Dunajcsik Mátyás

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Albert Camus: A bukás

Nagyon szeretem Camus-ben, hogy keményen filozófiai irányultságú munkáit képes az olvasmányosság legmagasabb fokán megírni, hűen a francia irodalom esztétikai hagyományaihoz – őt olvasni pusztán a szövegezés és a leírtak mögötti rétegekben nagyon is szépen és kereken megszőtt történetvezetés miatt is élmény*, de mindemellett képes saját korának viszonyaiból olyan tűpontos tanulmányokat készíteni a modern emberről, amikben még itt, a XXI. század elején is magunkra tudunk ismerni.

Annak ellenére is, hogy Clamence nagyon másféle hős, mint Mersault. A problémája talán ugyanaz, a rá adott reakciója viszont gyökeresen más. Lemondó elzárkózás és közöny helyett ő bizony tudatosan küzd, több irányból is megpróbálja megoldani azt az égető problémát, miszerint az élet csupa csalás, álnokság és üres töltelék – hasonlóan színház és felesleges hordalék mindaz a gesztus, érzelem és formalitás, amivel az ember általában próbálja megtölteni. Amikor azonban küzdelme végképp véget ér, egyfajta erkölcsön felülemelkedő bíróként és vallási vezetőként profetikus vallomást eszközöl egy több napig tartó, általunk csak egy oldalról végigkövetett párbeszéd segítségével. Ebben már érzek valamilyen Mersault-i vonást, amennyiben hősünk önnön bukásának történetét beletörődő, elfogadó, ebből fakadóan analitikus közönnyel tudja előadni, finoman utalva csak arra, hogy általunk soha meg nem ismert hallgatósága talán tanulhat valamit a leírtakból.
Egyébként ez az ominózus monológgá kivezetett álpárbeszéd az első bekezdésben említettek szerint valóban van annyira zseniális, hogy ne változzon sem egy filozófussá transzformálódó regényíró kinyilatkoztatásává, sem pedig olyan darabos, nehéz olvasmánnyá, mint például Salinger Seymour…-ja. Igaz, messze nem tartunk ott regényesség és főleg miliőteremtés tekintetében, mint A közöny esetében, de a mű fogyaszthatósága maximális.

Tetszett a könyv! Ha katartikus csúcspontja nem is volt, végig lekötött a törmelékekből kirakott emlékek és az ezekből levezetett következtetések sora. Bizarr módon, bár nagyon minimalista az alkalmazott írói eszköztár, a szöveg nem tűnik fullasztóan tömörnek, nem öli meg a monotónia. Camus ráadásul hiába ismeri kétségbeejtően jól a XX. század emberét, ábrázolásmódjában mégis őrzi a romantikus írók karakteralkotásának érzelmességét – hősei gyorsan képesek érzelmi hatást gyakorolni ránk, nem annyira próbababák ők, akikre a szerző rászab egy problémát, sokkal inkább a régimódi regényírás élő, eleven, élettapasztalattal felvértezett önálló alakjai. Ez nagyon sokat lendít előre ennek a műnek a feldolgozhatóságán is. Egyébként a szöveg remek alapja lehetne egy egyszemélyes színdarabnak, de még jobban állna neki egy hangoskönyv verzió, főleg Gergely Róbert előadásában.
A Jelenkoros kiadvány is szép, sok szempontból emlékeztet a Helikon Zsebkönyvekre – ehhez mérten az ára is lehetne még mérsékeltebb.

*Mert bár A bukás egy monológ csupán, annyi megsejtetett párbeszéddel és cselekménnyel, ami egyetlen oldalon is elférne akár, az elbeszélő ügyvéd életútja és a leírtakat rögzítő képzeletbéli beszélgetőpartnerrel való találkozása már önmagában egy kalandos, hosszú, olykor szentimentális, olykor tragikus, olykor vígjátéki történet fordulatait sugalmazza az olvasó felé.

>!
Jelenkor, Budapest, 2020
162 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768683 · Fordította: Dunajcsik Mátyás
cortinadampezzo P>!
Albert Camus: A bukás

Jean-Baptiste Clamence egykor neves párizsi ügyvédként a társadalmi hierarchia csúcsán állt, a fél város a lábai előtt hevert, fényes jövő várt rá. Valami azonban nagyon félrement, mert amikor A bukás felveszi a fonalat, már egy amszterdami kocsmában félrészegen meséli a hozzá hasonló szerencsétleneknek bukása történetét.

Monológjában Clamence maga a tökéletesség, határtalan műveltséggel bír, gyakorlatilag mindenhez ért, még a sportokban is sikeres, férfiak versengenek a kegyeiért és nők epekednek a szerelméért. Messze földön híres jószívűségéről, vakokat kísér át az úton és ifjú hölgyeknek segít a csomagokkal, és természetesen pro bono képviseli az ügyfeleit, hisz mit neki a pénz, elegendő fizetség neki, ha az embertársain segíthet.

Elég hamar leeshet az olvasónak, hogy Clamence valójában a nárcizmus élő szobra, már-már komikusan öntelt, minden és mindenki felett áll. Az emberi kapcsolatokat megveti, puszta időkitöltésnek tartja, de kifelé tökéletesen nyájas és simulékony, gyakorlatilag minden embernek képes más arcát mutatni, így komoly társadalmi megbecsültséget szerez.

Egy nap azonban az önmaga tökéletességébe vetett hite megroppan, repedések keletkeznek önteltsége felszínén. Innentől kezdve szándékosan pusztít el mindent és mindenkit maga körül, de leginkább önmagát. Amit egy élet volt felépíteni, azt pár hónap képes lerombolni, és végül egy rossz hírű amszterdami lebujban találja magát, ahol jeneverbe és hosszú monológokba fojtja bánatát.

Clamence azonban maga a hamisság, ezért bukásának történetét fenntartásokkal illik kezelni: már a monológ elején megfigyelhető, hogy igazából semmit nem bánt meg, most is épp olyan fölényeskedő, mint egykor volt. Később egyre erősebb a gyanú, hogy jottányit sem változott, és mivel egész életében csak kihasználta az embereket, valamit biztosan akar majd a hallgatóságától is.

Vannak olyan ritka esetek, amikor az alkotó személye elválaszthatatlan a kész műalkotástól. Camus egzisztencialista kiáltványa nehezen értelmezhető anélkül, hogy ismernénk a keletkezésének körülményeit: a sértődött író bosszúja ez, amiért többszörösen is száműzötté vált. Legjobb barátja, a filozófus Jean-Paul Sartre eddigre elfordult tőle, a francia irodalmi szcénában meglehetősen durva támadásokat kapott, ráadásul az algériai polgárháború miatt többszörösen is meg kellett hasonlania önmagával. Ebből a dühből született A bukás, ami sokkal inkább filozófiai mű, mint fikció; gyakorlatilag Camus egzisztencialista ideológiájának összefoglalása, no meg egy kis fricska az őt bírálóknak.

Épp ezért sokan vannak, akik meglehetősen kritikusak A bukással szemben, és valamennyire igazat is kell adnom nekik, mert ez a kisregény valóban sűrű és nehezebben befogadható, mint a többi prózai műve, viszont nélküle elképzelhetetlen a camus-i életmű. Igazából csak azoknak tudom ajánlani, akik már olvasták a jóval olvasmányosabb Az idegent és még érdekli őket, hogy mi egyebet tudott Camus ebből a témából kihozni; nekik viszont mindenképpen javasolt.

>!
Jelenkor, Budapest, 2020
162 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636768683 · Fordította: Dunajcsik Mátyás
eeucrw>!
Albert Camus: A bukás

Mind jól ismerjük ezt a típust. Magabiztos, simulékony és behízelgő ember. A munkában mindig sikeres, látszólag a nők és a férfiak is imádják, irigyen lesik, próbálnak a közelébe férkőzni, hátha nekik is jut egy kevés népszerűség. Folyton azt mondja, amit éppen hallani szeretnénk, előzékenyen maga elé enged az ajtónál, elsőként lép oda a vakhoz, hogy segítsen neki, vigyorogva pénzt nyom a koldus kezébe. Egy igazi önzetlen jótevő.

De valójában a sikerei, a nyájas mosolya mögött minden egy gondosan felépített színjáték része. A kapcsolatai felszínes, mulandó viszonyok, nem jár velük őszinte törődés, csak hencegésre jók. Úgy tűnik, hogy figyel ránk, pedig alig várja, hogy megint róla legyen szó. Adakozik, de csak azért, hogy utána szégyentelenül éltesse, istenítse magát. Ismeri és átlátja az embereket, de nem szereti őket, csak hasznot húz belőlük.

Mindannyian találkoztunk már vele, néha ő a főnökünk, az egyik haverunk, valamelyik családtagunk. És néha, talán csak egy pillanatig, de mi magunk vagyunk ilyenek. Persze erről igyekszünk tudomást sem venni.

Ilyen ember A bukás főszereplője is, Jean-Baptiste Clamence, egy Amszterdamban élő párizsi ügyvéd, akinek gondolatfoszlányokkal, történet-töredékekkel teli groteszk monológján keresztül ismerhetjük meg a modern világot. Ez az indulatos, kritikus, de közben iszonyú okos és szellemes mű volt Camus utolsó befejezett regénye, eredetileg novellának készült.

Clamence-ben az a legjobb, hogy ellentmondásos, de nem egyértelműen rémes alak. Egy gőgös, öntelt seggfej, ez igaz, ám minden kínos és megátalkodott gondolata ellenére sem elviselhetetlen, unalmas mizantróp. És ez Camus egyik írói bravúrja. Eléri, hogy megértsük és átérezzük Clamence helyzetét, és amikor esendőnek látjuk, merthogy néha Clamence is kizökken a szerepéből, akkor egy kicsit meg is kedveljük őt.

Idén 6 különböző fordítótól olvastam Camus-szövegeket, és Dunajcsik Mátyás megoldásai tetszettek a legjobban. Talán a szóválasztások és a szövegdinamika miatt, vagy mert ráérezhetett arra, milyen kapcsolata van a regénynek a jelenünkkel. Ugyanis A bukás nem csak kordokumentum, hanem egy nagyon aktuális és izgalmas karikatúrája a mai világnak, például az önző, képmutató, elmagányosodó, magamutogató modern embernek.

Ami a humora ellenére mégis megrendítővé tette számomra ezt a rövid regényt, az Camus leplezetlen dühe, fájdalma és sértettsége, ami egyértelműen kiérződik a szöveg mögül. Ahogy a kései novellákban (A száműzetés és az ország), itt is észrevehető, mennyire megviselhették akkoriban az őt ért támadások, irodalmi és ideológiai viták, a barátok és kortársak elfordulása. Érdekes módon pár évtizeddel később a szintén francia Michel Houellebecq is valami hasonló miatt panaszkodik a Közellenségek című könyvben, meg is jegyzi Bernard-Henri Lévy-nek:

„Én tükröt tartok a világ elé, és ebben a tükörben a világ nem igazán találja szépnek magát. Erre felém fordítja a tükröt, és kijelenti: „Ön nem is a világot rajzolja meg, hanem saját magát.” Mire én visszafordítom a tükröt, és így szólok: „A szánalmas cikkeitekben nem rólam, és nem is a könyvemről beszéltek, hanem a saját gyöngeségeiteket és hazugságaitokat leplezitek le.”

Bár Camus azért ezt jóval elegánsabban becsomagolta, de a lényeg tényleg valami ilyesmi.

Dmitrij P>!
Albert Camus: A bukás

Megtévesztett a kötet terjedelme. Hagytam magam megvezetni, és gördülékenyebb olvasmányélményre számítottam. Eddig csak A pestist olvastam Camus-től, és leírva hülyén néz ki (főleg egy aktuális pandémia esetén), de azt könnyebben fogyaszthatónak találtam, mint ezt a mostanit. Olvasás közben sajnos gyakran elkalandozott a figyelmem, és nehezemre esett lépést tartani a szöveggel, de ez valószínűleg annak köszönhető, hogy rosszkor talált meg a könyv. Elismerem, a csillagozásomban is ez tükröződik, mert valójában többet érdemelne, mint négy csillag, és sokkal jelentősebb annak filozófiai vetülete, mint maga a történet, amit elbeszél, de szükségem lesz még egy elmélyültebb újraolvásra ahhoz, hogy az értékelésem közelebb kerüljön a könyv gondolatiságának valós értékéhez.

entropic P>!
Albert Camus: A bukás

Ha a Közöny/Idegen egzisztencializmus deluxe, akkor ez inkább egzisztencializmus light. Persze így se éppen könnyed.


Népszerű idézetek

eeucrw>!

Szóval ahogy egyik nap telt a másik után, az életemben semmi más folytonosság nem volt, csak az én-én-én. A nők, a bűnök és erények, semmi sem tartott egy napnál tovább, akár a kutyáknál, de minden napban volt egyetlen biztos pont: én magam, mozdíthatatlanul. Így siklottam át az élet felszínén, hogy úgy mondjam, inkább a szavakban élve, mint a valóságban. Az a rengeteg felszínesen elolvasott könyv, felszínesen szeretett barát, épp csak megismert város, épp csak az ágyamba csábított asszony! Minden gesztus mögött vagy az unalom, vagy a szórakozottság állt. És hiába jöttek mások, akik a nyomomba szegődtek, és próbáltak volna kapcsolódni hozzám: nem találtak semmit, csak csalódást. Ők legalábbis. Mert ami engem illet, én csak felejtettem tovább. És soha nem emlékeztem semmi másra, csak saját magamra.

55. oldal

Dmitrij P>!

Kedves barátom, hadd áruljak el egy nagy titkot. Ne várjon az utolsó ítéletre. Mindennap az van.

123. oldal

Dmitrij P>!

Ha valaha arra kérik a barátai, hogy legyen őszinte velük, semmiképpen se tegyen eleget nekik! Valójában azt várják el öntől, hogy megerősítsék azt a pozitív képet, ami saját magukról él bennük, megtámogatva a többletbizonyossággal, ami az őszinteség ígéretéből fakad. Már hogyan is lehetne az őszinteség a barátság feltétele? A kíméletlen igazságszeretet olyan szenvedély, amit semmi nem képes megállítani, és senkit nem kímél. Néha jellemhiba, néha inkább vigasztalás vagy éppen az önzés egy formája. Szóval, ha valaha ebben a helyzetben találja magát, egy percig se habozzon: ígérje meg, hogy csak az igazat mondja, aztán hazudjon, ahogy a csövön kifér! Garantálhatom, hogy a barátja legtitkosabb vágyainak fog kedvezni ezzel, és kétszeresen is bizonyítja a szeretetét.

91. oldal

richardparker>!

Ha az embernek jelleme nincs, legalább módszere legyen.

13. oldal

Dmitrij P>!

Higgye el nekem, az összes vallás ott követi el az első hibát, amikor az erényről és a parancsolatokról kezdenek szónokolni. Pedig a bűnösséghez és a büntetéshez Istenre semmi szükség. A felebarátaink bőven elegek hozzá, a mi hozzájárulásunkkal együtt. Korábban említette az utolsó ítéletet – engedje meg, hogy tiszteletteljesen kikacagjam. Én bátran állok elébe, mert már ismerem a legrosszabbat, az embertársaink ítéletét. Nekik aztán semmilyen enyhítő körülmény nem számít, és még a jó szándékot is az aljas indokok közé számítják.

122. oldal

Dmitrij P>!

Manapság viszont túl sokan másznak fel a keresztre csak azért, mert onnan jobban látszanak, még ha ehhez kicsit meg is kell taposniuk azt, aki már olyan régóta van ott. Túl sokan döntöttek úgy, hogy a nagylelkűség helyett inkább a jótékonykodást választják.

127. oldal

richardparker>!

Egy barátom, aki nagy keresztény volt, egyszer elismerte, hogy ha meglát egy koldust a háza felé közelíteni, leginkább valami kellemetlen érzés tölti el. Én rosszabb voltam nála: én ujjongtam.

23. oldal

richardparker>!

Ilyen tehát az ember, kedves uram, ilyen kétarcú: senkit sem tud szeretni anélkül, hogy ne magát szeretné.

36. oldal

richardparker>!

Ha a striciket és tolvajokat mindig és mindenhol elítélnék, a becsületes emberek joggal hihetnék, hogy ők maguk viszont mindig és egytől egyig ártatlanok, kedves uram. Márpedig szerintem – jól van, jól van, jövök már! – leginkább ezt kéne elkerülnünk. Máskülönben tényleg csak egy vicc volna az egész.

45. oldal

>!

Akkor hát? Akkor hát Isten egyetlen haszna az volna, hogy biztosítsa az ártatlanságot, és a vallást inkább csak afféle tisztítóvállalatnak tartanám; különben is az volt rég, de csak rövid ideig, alig három esztendeig, és nem nevezte magát vallásnak. Azóta kifogyott a szappan, folyik az orrunk, és kölcsönösen egymásét törölgetjük.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal
Jean-Paul Sartre: Az Undor
Jean-Paul Sartre: Az Undor – Regények és elbeszélések
William Golding: A Legyek Ura
André Malraux: Az ember sorsa
Milan Kundera: Halhatatlanság
Eugène Ionesco: A magányos
Milan Kundera: Elárult testamentumok
Roger Martin du Gard: A Thibault család
Roger Martin du Gard: Maumort alezredes