Lassú ​lövedékek 104 csillagozás

Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Úgy ​tűnik, végre befejeződött egy több száz világot és naprendszert érintő háború. Szkur, aki katonaként csinálta végig a zűrzavaros időszakot, szeretne visszatérni a családjához és folytatni az életét, de a béke még nem köszöntött be teljesen, sem számára, sem az emberiség számára. Alighogy híre megy a tűzszünetnek, az egységétől leszakadt nőt elkapja egy agresszív, öntörvényű háborús bűnös, egy romos bunkerben a testébe juttat egy halálos lövedéket, és a sorsára hagyja.
Szkur egy fogolyszállító fedélzetén tér magához, és hamarosan megtudja, hogy az űrhajó súlyosan meghibásodott. Mindkét háborús fél katonái a vártnál sokkal korábban ébrednek a hibernációból. Egyedül a testükbe ültetett lövedékekbe táplált adatok és emlékek biztosítanak valamiféle kapcsolatot a világhoz, amelyre máshogy nem ismernének rá. Szkur pedig rövidesen újra szembekerül régi ellenségével, csakhogy a tét ezúttal már jóval nagyobb, mint a saját élete.

A Jelenések tere sorozat… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Gabo SFF zsebkönyvek GABO · Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2017
200 oldal · ISBN: 9789634065739 · Fordította: Tamás Gábor
>!
GABO, Budapest, 2017
200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634065210 · Fordította: Tamás Gábor

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Prad · Szkur


Kedvencelte 1

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

csartak P>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Szkurt alapból először férfinek hittem, sőt úgy kellett figyelmeztetnem magam, hogy nem az… ennyi military sci-fi könyv után már megszokhatnám a katonanő gondolatát.
Mondhatnám azt is, hogy a rövidsége miatt nem hagyott mély nyomot bennem ez a lassú lövedék, de igazából nem a hossz számít. A rövid is lehet ütős, sőt nem is kicsit.
Értelmetlen, torz háborúk mindig lesznek. A dogma, a hit, és ennek a nevében ítélkezés, ez annyira emberi.
Viszont az idegenek rövid leírása kellemes, üdítő élmény volt. Pár mondatban sikerült áthozni, hogy annyira nem emberi, annyira más, más dimenzió, lehetetlen geometria. Nincs Könyv, nincs semmilyen tárgy, csak a minden felett álló pusztító erő. És erről mennyit olvasnék még.. Talán tényleg ez érdemelte az ember, mint egy megtisztítást. Ennyit tudok most róla írni.

>!
GABO, Budapest, 2017
200 oldal · ISBN: 9789634065739 · Fordította: Tamás Gábor
pat P>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Hú. Hát ez azért nem volt egyszerű.
Úgy látszik, 2017 most már biztosan a furcsa, szokatlan, újszerű, nehezen kategorizálható, nehezen értelmezhető fikciós művek éve.

No, nem mintha ez a kisregény a műfaját vagy az alaphelyzetét illetően lenne nagyon fura. Katonás, űrhajós, harcolászós, bajba kerülős – eddig akár egy alap fapad, faék egyszerűségű, tizenkettő egy tucat, klasszik SF történet is lehetne. (Bizonyos szempontból persze az is.)
De erre az alapra aztán kerül egy alapvetően kőegyszerű, de mégis szokatlan narráció (melynek miértje igazán csak az utolsó oldalakon lesz tiszta), egy rettenetesen ellentmondásos elbeszélő, egy érdekes asszociációkat megpendítő stílus, valamint a mű részben direkten közölt, főleg vallási/humanista témákat, az egyéni és a kulturális identitás kérdéseit körüljáró, részben pedig szimbólumok és allegóriák síkján kódolt (számomra sem teljesen világos) mondanivalója.
És igen, meglett a cím másodlagos jelentése is a végére, igen! :)

Mihez hasonlítanám ezt a kisregényt? Olvasás közben eszembe jutott Le Guin komplett Haini-ciklusa, a Tigris! Tigris!, A fekete folyosó, kicsit a Hozsánna néked, Leibowitz!, de még a Tizenegyes állomás, sőt Szélesi Sándor Szörnyeteg a hajtóműben című műve is.
És tényleg kíváncsi vagyok, kinek-kinek mi lesz az olvasata a szövegről. Mert ez azért bőven több annál, hogy egy kupac volt katona, illetve fegyenc egy csak félig-meddig működőképes űrhajón próbál életben maradni, és vannak nehézségek is.

(Kákán is a csomót rovatunkból: a fülszöveggel nagyon, nagyon kevéssé vagyok megelégedve. Morr.)

fekiyeti79>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Kicsit olyan érzésem van a könyvvel kapcsolatban, mintha Reynolds egy pályázatra írta volna, ahol kapott egy alap témát és egy meghatározott max. karakterszámot, aminek a keretein belül ki kellet hoznia a legtöbbet az ötletből.
Megjegyzem, hogy a feladatot tökéletesen megoldotta; szép, aránylag kerek, érdekes és mozgalmas történetet alkotott „árulásról, identitásról és a civilizáció fennmaradásáról”*.
Ennek ellenére úgy érzem, a terjedelem a tartalom rovására ment. Ugyanis elég sok olyan momentum, téma volt a sztoriban, amiről szívesen olvastam volna részletesebben, többet. Ráadásul vártam valami olyan végkifejletet, csattanót, amitől az ember csak ül és néz ki a fejéből, miután becsukta a könyvet. Mert szerintem a novellák, esetünkben kisregények ereje abban rejlik, hogy az író – ha már nem tudja kifejteni teljesen a történetet, a hátteret – igenis vágja pofán az olvasót egy bazi nagy fordulattal, vagy egy drámai befejezéssel! (Persze, szó se róla, vannak kivételek.) Itt ez is elmaradt.
Minden esetre jó volt, amíg olvastam maximálisan lekötött, egyáltalán nem volt unalmas sem, szóval kap tőlem egy erős négyest.

* Idézet a fülszövegből

2 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

A Lassú lövedékek a felszínen szerintem túl sok meglepetést nem tartogat a rutinos sci-fi olvasóknak: a kisregény alapkoncepciója és a megoldások egyes fázisai innen-onnan már ismerősek lehetnek, az akció- és konfliktusorientált cselekmény pedig meglehetősen elviszi a fókuszt az erősebb részekről. Pedig ötletből van benne elég, Reynolds azért néhány egyedi megoldással végig képes fenntartani a figyelmünket, mégis, mintha szándékosan a nagyszabású események előszelét akarná megmutatni – sokkal több lehetőséget érzek a cselekmény után következő időszakban. Ráadásul mintha a kisregény terjedelmi korlátai is túlzottan leszűkítenék a mozgásterét, miközben sokkal gazdagabb háttér kívánkozna egy ilyen koncepcióhoz, főleg, ha a történet mögötti áthallásokat is megfigyeljük.
Engem legalábbis a Lassú lövedékekben leginkább az egyes vallási és identitásbéli olvasatok ragadtak meg: ahogy összefonódnak a lassú lövedékek és a rajtuk tárolt információk, a környezetükből kivetett katonák és bűnözők személyisége, az emberek megváltozási képességei, és legfőképp az emberi faj létbe vetettsége, az önmagában is borzasztóan hatásos, sőt, lírai – van abban valami gyönyörű és mégis végtelenül fájdalmas, ahova Szkur a kisregény felé eljut.
Így összességében Ann Leckie kedvelőinek kötelező, de Reynolds rajongói azért ne egy új Napok házát várjanak.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-11-30+…

Lisie87>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Szerintem Reynolds kihozta a legtöbbet a történetből, amit ebben a rövidke 200 oldalban leírt. Tetszett, mert bár kicsit felszínesek voltak a történések, de a lényeget mindenhol megragadta és sok jó ötletet gyúrt össze.
Felüdülés volt! ^^

Molymacska>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Kisregénysége miatt vettem meg, valójában csak halvány fogalmaim voltak arról, hogy miről is fog szólni a történet. Ezért kicsit mellbevágó volt, hogy ennyire nem az én történetem.
A történet egyszerű: bezárt emberek, nem tudják, mi fog velük történni, rejtélyek és misztikumok emberi érzésekkel és gyengeséggel vegyítve. Nem, egyáltalán nem spoiler, ha elmondanom, nem robbantja fel senki a űrhajót, de azon kívül azért nagyon sok meglepetés nem éri az embert a történet szintjén.
Igazából a világépítés érdekes volt, és egyben nagyon lusta megoldás is: érdekes, mert valami új bukkan fel, és az olvasó azt mondja, mennyire menő már, míg lusta azért, mert nem tudósokat látunk, így nyilván nem kell alaposabban megmagyarázni sem. Senki se érti igazán, senki se tud semmit, de amúgy nagyon menő.
Ha az űropera részt levesszük a könyvről, és kicsit megcibáljuk, igazából egy karakterdrámát láthatunk. Igazából az űr (és minden abban lévő) csak egy nagyon színes díszlet a történetnek. Nem rossz, bár nekem kevés volt.
Nem szeretem az űroperát, nem szeretem az űrhajókat, nem szeretem a macsó pasikat, nem szeretem az erőszakot és agressziót, és nem szeretem a kis balta egyszerűségű történeteket. Ez az volt. Nyilván egy délutáni kikapcsolódásnak jó volt, de nem az én könyvem, nem ez az a fajta könyv, amit szívesen olvasok (ám de mint könyv, saját ízléstől eltekintve nem rossz)

Riszperidon>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Gyorsan tettem túl magam a Lassú lövedékeken.
Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom az élményeimet vele kapcsolatban, akkor azt mondanám, nagyrészt tetszett.
Kicsit bővebben. Jól lehetett haladni vele, és nem csak a rövidsége miatt. Tetszik ahogy Reynolds ír. Ez volt az első könyvem tőle, de nem az utolsó.
Sok ígéretes eseményindító morzsácskát szórt el a történetben, amiket aztán nem mindig úgy, meg olyan idő után vágott el, hogy tetszett volna, viszont volt amiket meg igen. De ilyen rövid történethez lehet elég lett volna kisebb mennyiségű morzsa, mert a kevesebb néha több. Csak, hogy kicsit elcsépeljek. Az Émelyítőkről például szívesen olvastam volna még, viszont ettől függetlenül izgalomban nem volt hiány, és tanulsága is volt a történetnek, sőt, még egy apró csavar is, ha lehet így mondani, bár bennem a kérdés elég gyorsan felmerült, amit a csavar „kinyit”. Ami még érdekes, hogy én a főszereplőt végig férfinek gondoltam, míg meg nem említették, hogy nő. Éljenek a sztereotípiák! Kíváncsi lennék, hányan jártak még egy Szkurral.

9 hozzászólás
Chöpp >!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Ez nagyon jól esett ez után. Nem azért, mintha olyan jó lett volna, hanem mert annyival könnyebb volt elolvasni. :)
Nem olvastam még Reynolds nagy regényeit, ezért meglepett, hogy mennyire lebutított és ék egyszerű a történet. A főszereplő, Szkur nem nyerte el maradéktalanul a szimpátiámat, hiába mondogatta végig, hogy ő egy katona és mindig parancsot teljesített. A lassú lövedékek is olyan erőltetettek voltak. Tiszta szerencse, hogy az újonnan kitalált funkciójuk miatt Hálelújázhatunk azért, amiért léteznek. Az egész cselekményvezetés olyan a számomra, mintha kriminek készült volna, és hátulról előre írják meg. Okozat – ok – O.K., jó lesz.
Élek a gyanúperrel, hogy az előző (tökéletes) olvasmányom bűvkörében leledzem, de alapvetően mégis jobbat vártam. Remélem a Jelenések tere sokkal inkább meg fog felelni majd elvárásaimnak!

2 hozzászólás
Ananiila>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Rövidsége ellenére számomra ez a történet kerek és egész volt, nagyon élveztem.
Jelenések terét tavaly elolvastam félig, de nem bírtam vele, ez a kisregény viszont végig lekötött.
Mit ne mondjak érdekes volt a mondanivalója, különösen az idegenek leírása és megjelenésük következménye. Hisz mostanában sokak szájából hangzik el, hogy megérett az emberiség a pusztulásra. Ez a része jobban izgatott a dolognak, mint az űrhajón történő élet-halál harc.
Elég ellentmondásos a főszereplő, titokzatos is, kicsit sok a műfaji keveredés (sci-fi, krimi, disztópia) annak azért örülök, hogy a romantikát nem hozta be az író.
Összességében pozitív benyomást tett rám, örülök, hogy az első sikertelen próbálkozás után mégsem adtam fel Reynolds történeteinek megismerését.

Nuwiel P>!
Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Nehéz nem összehasonlítani az éppen olvasott könyvet az író korábbi könyveivel, és habár csak két könyvet olvastam eddig Reynoldstól, a Napok házát pedig még nem is olyan régen, ezért különösen fájó volt, mennyire elmarad azoktól. Almát persze nem érdemes összehasonlítani körtével: míg amazon több, mint hatszáz oldalas féltéglák, a Jelenések tere ráadásul egy sorozat első része, kissé igazságtalan a Lassú lövedékeket azokhoz mérnem.

Hiszen megtaláltam benne azokat a jegyeket, amik miatt szeretem én is, mások is Reynoldsot: az ötletek kifogyhatatlan tárházát, a hatalmas időtávlatokat, a múltjuk terhét hordozó, bonyolult motivációjú szereplőket, de (gondolom a terjedelem korlátai miatt) kimaradt a kidolgozottság, a világ felépítése és kitöltése.

Ahogy @LillaAbigel is írta spoiler, kellemes délutáni olvasmánynak jó, de sokat nem érdemes várni tőle.


Népszerű idézetek

csartak P>!

Sok hajó szökkent keringési pályára egy Wembere nevű semleges bolygó körül. A katonai és politikai vezetők megállapodtak a maguk bonyolult és vitatott feltételeiről. Ünnepélyes tanúk előtt tollnak nevezett dolgokat használtak, hogy jeleket rajzoljanak egy papírnak nevezett vékony, bőrszerű lapra egy olyan anyaggal, amit tintának hívnak. Évezredek óta így zárták le a háborúkat.

Chöpp >!

Előbb-utóbb teleírjuk a hajó összes elérhető felszínét…

162. oldal

chhaya>!

Az ember nem maga választja a barátait – az élet teszi meg helyette.

98. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

James Swallow: Az Eisenstein útja
Adrian Tchaikovsky: Hadállat
Dan Abnett: Mindhalálig
Ian Watson: Űrgárdista
Raana Raas: Árulás
On Sai: Lucy
James Luceno: Darth Plagueis
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
James S. A. Corey: Tiamat dühe
John Marrs: The One – A tökéletes pár