Jelenések ​tere (Jelenések tere 1.) 96 csillagozás

Alastair Reynolds: Jelenések tere

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kozmikus rejtélyek nyomában.
Az amarantinok kilencszázezer évvel ezelőtt kihaltak. Balszerencse volt csupán, hogy épp akkor történt a pusztító napkitörés, amikor sikerült kijutniuk a világűrbe? Vagy lehet összefüggés az események között? A Resurgam, az egykori amarantin bolygó telepeseit ez a kérdés nem különösebben foglalkoztatja, még azután sem, hogy mélyen a felszín alatt egy egész várost találnak, a közepén egy szárnyas amarantin szobrával.
De a briliáns és kíméletlen tudós, Dan Sylveste nem nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot – bármekkora árat is kelljen fizetni ezért. Az amarantinok tragédiája nem volt véletlen. A veszély pedig most is ott leselkedik a közelben. Közelebb, mint Sylveste gondolná…

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Alexandra, Pécs, 2012
672 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633570814 · Fordította: Bujdosó István

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Ana Khouri · Calvin Sylveste · Dan Sylveste · Ilja Voljova · John Brannigan · Judzsi Szadzsaki


Kedvencelte 13

Most olvassa 6

Várólistára tette 80

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Emlékezetes olvasmányélmény volt ez számomra, még ha magára a könyvre nem is fogok emlékezni pár hét múlva.

Rég volt már, hogy egy regény, amiben elvileg minden megvan, hogy tetsszen, az unalmon kívül szinte semmilyen más érzelmet ne váltson ki belőlem. Még csak egy jóízűt sem tudok dühöngeni, ami azért szomorú, mert ritkán fordul elő, hogy egy könyv, amiből napi alig harminc oldal csúszott, még csak fel sem idegesít.

Pedig tényleg minden adott volt, hogy kedveljem ezt a regényt:
– A klasszikus, a ’30-40-es évekbeli, galaktikus léptékű űroperáiból kölcsönzött, titokzatos űrbéli objektumok.
– Ősi, elveszett űrjáró civilizációk hátrahagyott romjai és emlékei között kutató tudósok.
– Hatalmas csillagközi űrhajók és az azokon kialakult, az emberitől teljesen idegen szubkultúra.
– Az űrben zajló események tudományos alapossággal és hitelességgel történő ábrázolása.
– Érdekes, az embertől gyökeresen idegen fajok és intelligenciák.
– Kozmikus lépték, ahol egyértelműen érvényesül Clarke harmadik törvénye.
És mégis, mindez belezuhant az érdektelen párbeszédek, unalmas leírások és a motiváció nélküli cselekmény mindent elnyelő gravitációs kútjába.

Mert Reynolds nem igazán tud írni – egy kreatív írás kurzuson a kegyelem kettest talán megkapná, biztatás jelleggel, de ennyi, amit fel tud mutatni szerzőként.
Félreértés ne essék, nem olvashatatlanul sz@r, amit kiad a kezei közül, de a számtalan tudományos ismeretterjesztő rész ellenére is a sztori egy kimondottan gányul összetákolt hollywoodi B-kategóriás SF-thriller szkriptjére emlékeztetett, amiben az író megpróbálta beleszuszakolni a Mátrixot és az Alient is.
A legnagyobb bajom személy szerint az volt, hogy a szereplői nem csak hogy laposak, hanem egyenesen pontszerűen érzékelhetetlenek, és főleg a mellékszereplők teljes mértékben random generált töltelékfigurák. spoiler
Bár a szöveg szerint az egyes események mozgatórugója számos helyen lenne a karakterek vágya vagy szenvedélye, de én ezekben a hajánál fogva előrángatott izékben csak a megfeneklett cselekmény továbbgördítésének igen bénácska eszközét tudtam felfedezni.
És nem csak a karakterek vagy a cselekmény szintjén nem képes Reynolds a B-kategória fölötti minőséget produkálni, de simán, szöveg szinten is folyton zátonyra fut.
Bénák a párbeszédei. Ráadásul sok van belőlük. Komolyan, itt mindenkinek legalább olyan szájmenése van, mint a Pókembernek verekedés közben.
Csak ezek a párbeszédek, bármilyen szellemesnek is vannak szánva, szinte kivétel nélkül szánalmasan erőltetettek. De a mélypont az, amikor párbeszédben vitatnak meg, vagy magyaráznak el tudományos téziseket a szereplők.
Reynoldsnak tényleg nem volt egy kicsit is hozzáértő szerkesztője, vagy legalább egy őszintébb barátja, hogy megmondja neki, hogy ez már 50 évvel ezelőtt is überciki volt?
A leírásokban sem remekel az író, de azok még pár fölös jelzőhalmozástól eltekintve tűrhetőek. Viszont az egyes nézőpontváltások előtt menetrendszerűen felbukkanó, lazán odavetett jelentőségteljes mondatok egy idő után már kimondottan irritáltak.
Ráadásul az, hogy Reynolds nagyjából tartja magát a fizika törvényeihez a cselekmény alakítása során spoiler több mint dicséretes, de az, hogy emiatt egy rakásnyi esemény össze-vissza történik a könyv első felében, és legfeljebb néhány elmaszatolt magyarázatot kapunk arra, hogy mégis mi közük van egymáshoz, az már nem elfogadható.

Összefoglalva az eddigi unalmas szómenésemet: lehetett volna ez a könyv tényleg jó, de az egész regényen végigvonuló folyamatos csavarok ellenére sem érzem, hogy ne lehetett volna 200 oldalban megírni ezt az egész sztorit úgy, hogy tényleg körömlerágósan izgalmas legyen.

22 hozzászólás
Lisie87 P>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Reynold-tól elég volt olvasnom a Napok házát és máris bekerült a kedvenc szerzőim közé, de ezzel a regényével gondban voltam. Eleve úgy álltam neki, hogy biztos jó lesz, imádni fogom…stb.
Aztán úgy 50-100 oldal után kétségbe estem, valahogy nem igazán csúszott a történet. 3 szálon indult a történet – Sylveste, Voljova és Khouri –, ezekbe eleve bele kellett rázódnom és megismerkednem a szereplőkkel és a környezettel. A maga nemében mindegyik érdekes volt, de nem állt össze a kép, aztán ahogy haladtunk előre kezdtek összefonódni a szálak és kialakulni a sok kis puzzle darabkából egy nagyobb egész. Itt már kezdtem élvezni, de néha nagyon nagy falat volt. Folyamatos figyelmet követelt minden sor, mert ha egy kicsit is elkalandoztam, már nem értettem, hogy miről beszélnek a szereplők! :) Reynold végig próbált homályban tartani, nem fedte fel a kártyáit. Ez tényleg egészen a leges-leg végéig sikerült neki!
Sok minden történt a majdnem 700 oldalon keresztül és így visszanézve érdekes, hogy miért is történt mindez..!
Az utolsó 10-20 oldalban kaptam mindent jó töményen, neutroncsillag, fekete lyuk, mátrix …hajjaj! :D Imádtam! :)))))
Összességében nem nőtt a könyv a szívemhez, de egy nagyon különleges és izgalmas, sokszínű olvasmány volt. Kíváncsian várom az új könyvet, amit lefordítanak tőle, mert szívesen olvasnék még ilyen igényes és jól felépített sci-fit!

csartak P>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Mi köze egy kilencszázezer évvel ezelőtt kihalt civilizációnak egy megszállott tudóshoz? Mi hajtja őt, hogy a mélyen elásott rejtélyt kikutassa? Reynolds logikusan épít fel mindent. Képzelj el egy papírlapot amire felírnak egy történetet, aztán azt szavakra szétvágják. Te bizonyos szavakat kapsz meg időközönként. Aztán az ehhez kapcsolódó történetet. Van amikor a szereplők is tudnak már dolgokat, de én még mindig nem. Lassan a kirakós minden darabja a helyére kerül. Fátyolszövők, olvasom a szót még a legelején, egy odavetett mondatban.. Olyan szépen, rejtélyesen hangzik. Mintanyomók. Tudni akarom rögtön, de még nem lehet, csak szép sorjában. Aztán persze hamarosan megtudom, de közben még több titok tárul fel. A több szálon futó és időben eltérő cselekmény összeér. És igen, mikor a könyv címének jelentéséhez érek, az olyan számomra mint egy katarzis, én is szeretnék belepillantani oda a fátyol mögé, még ha logikátlan is a jelentésének ismeretében. És ha azt hisszük, hogy a jelenések tere a legnagyobb dobás a könyvben, akkor tévedünk. A végén olyan helyre kerülünk, amiről álmodni se mertünk…
Ezekben a történetekben egyik dolog ami lenyűgöz, az az időtől és a helytől való való függetlenség. A különféle eljárásoknak köszönhetően meghosszabbított életek lehetővé teszik, hogy egy emberöltő alatt többféle életet éljünk meg. A lehetőségek itt végtelenek. A másik, amire rávilágít, az idő folyamata, végtelensége.
Kedvencem a monumentális fényhajó és az ultrák leírása volt, de ugyanakkor Chasm City is teljesen magával ragadta a képzeletemet, és persze a végső dologé, amit most nem írok le mert spoiler lenne. De annak idegenszerűsége, embertől való függetlensége.. na ezért imádom a sci-fit.
Szóval az író fantáziája zseniális, tiszta és pontos, minden a helyén van. (Banks hozzá képest agymenés – bár épp ezért szeretem őt) Biztosan fogok még olvasni tőle, különleges világ ez is.

5 hozzászólás
Dubovszki_Martin>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Még mindig nagy kedvenc. Reynolds szerettette meg velem a modern űroperát – nem hiába.

A rendkívül rétegelt, több szálon induló történet óriási lehetőségeket rejt magában, amiket az író ki is használ, de még tartogat további meglepetéseket is a folytatásokra. Olyan univerzumot épít fel Reynolds, ami minden ízében izgalmas és érdekfeszítő. Az olyan közönséges dolgoktól kezdve, mint a Resurgam irányításáért vívott politikai csatározások, egészen a több kilométer hosszú fényhajókig és az évmilliókat, évmilliárdokat átívelő történelemig mindenről többet akarunk tudni, mert mindenben ott rejlik a lehetőség arra, hogy monumentális történésekbe csöppenjünk – és akkor még nem is említettem a grandiózus finálét. A finálét, ami egy kicsit már-már Clarke-i magasságokba tör és meg tudott lepni.

S ha már brit író tollából származó modern űropera, elkerülhetetlen, hogy Hamilton műveivel kicsit összehasonlítsam: a Jelenések terében megvan az a tudományos alaposság, az a hard sci-fi jelleg, amit a Nemzetközösség világából hiányoltam. Itt bizony lelassul az idő a relativisztikus sebességgel utazó fényhajók legénysége számára. Nincs féregjárat, nincs csodás térhajtómű. Vérbeli hard űropera – vagy valami jól hangzó nevet kell majd kitalálni a két alzsáner fúziójára.
Ugyanakkor Hamilton valahogy jobban ért a karakterek ábrázolásához és mozgatásához. Persze már megvolt hozzá a kellő gyakorlata, hiszen a Nemzetközösség világának megalkotása előtt már jó pár tégla vastagságú regényt tett le az asztalra. Ez nem azt jelenti, hogy egyszerű archetípusokkal operál Reynolds. Nagyon is összetett szereplőkkel is találkozunk a cselekmény során és jellemfejlődésnek is lehetünk szemtanúi.

Kár, hogy magyarul nem jelent meg egy folytatása sem…

Bővebben:
http://szeljegyzet.com/ertekeles/alastair-reynolds-jele…

8 hozzászólás
Szürke_Medve>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Ez egy remekül összerakott kézművesmunka. Végig lekötött, izgalmas, szórakoztató könyv, olyan sci-fi amit szeretek. A történet nem volt túl bonyolult, de nem is primitív. Bár néha előre sejthető volt, hogy bonyolódik a történetszál, de soha nem volt kiszámítható minden előre, így inkább otthonosan kényelmes mint sem unalmas a regény. A végén pedig sikerült egy remek csodát is alkotnia. Ügyesen játszott az író az idősíkokkal is, a technológiai sokféleség konzervatív felfogása pedig különösönen tetszett. Remek érzés volt olvasni.

Nuwiel P>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Peter F. Hamilton után végre elkezdtem az ismerkedést a brit űropera másik nagyjának, Alastair Reynoldsnak a munkásságával is. Kezdem már érteni, miért szeretik annyira az emberek: elképesztően monumentális, részletes világot épített fel a Jelenések terében, elsőre időben össze-vissza ugráló, de később összefonódó és értelmet nyerő szálakkal, rejtélyes motivációjú szereplőkkel, el- és letűnt ősi civilizációkkal, apokaliptikus titkokkal. Mind-mind önmagában is elég lenne, hogy felkeltse az érdeklődésem a többi könyve iránt, de együtt még inkább arra ösztönöznek, hogy amint végeztem a magyarul megjelent életmű-szilánkkal, meglátogassam az Amazont és elkezdjem beszerezni a többi könyvét is.

kvzs P>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Úgy éreztem magam olvasás közben, mintha egy olyan puzzle-t raknék össze, aminek nem ismerném a végső nagy képét. Kaptam az újabb darabokat -ötleteket, szereplőket, történeteket, fajokat, fogalmakat, technológiát-, és miután kigyönyökrödtem magam a kidolgozottságukon, meg kellett találni a helyüket. Bevallom kész a kép, de még a befejezése után sem vagyok benne biztos, hogy tudom mit ábrázol, csak azt látom, hogy valami sokkal nagyobbnak a része.

13 hozzászólás
pat P>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Hogy tud vajon ez a Reynolds térben és időben ennyire elrugaszkodott, nagyszabású, fantáziadús, ugyanakkor teljesen logikus és tudományosan megalapozott (amennyire meg tudom ítélni) dolgokat írni? És szeretném hinni, hogy végtelenül eredeti is – persze annyira nem vagyok olvasott, hogy ebben biztos lehessek.
Mintanyomók. Fényszövők. Amarantinok. Ultrák. Szintetikusok. Demarchisták. Hermetikusok. Elfojtók. Extrém kimérák. Alfa- és béta-szimulációk. Fényhajók. Olvasztóhalál. Portáspatkányok. És még mi szem-szájnak ingere. És angolul mindez még titokzatosabbnak hangzik.
Ráadásul, van ebből egy egész sorozat. Sok kötettel. Reméljük a legjobbakat a magyar kiadást illetően, bár angolul egy fokkal jobban tetszett – igaz, sokkal nehezebb volt, de így utólag már azt gondolom, hogy a nyelvi nehézségek csak egy kis lapáttal tettek rá a világgal való megismerkedés nehézségeire.
Nagyon fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi is történt a végén mi következhet ez után az igen nagyszabású, egy cseppet nehezen követhető végjáték után.

2 hozzászólás
Noro >!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

A 26. század derekán végetérni látszik az űrutazás első aranykora. Egy nanotechnológiai vírus, az „olvasztóhalál” lassan, de biztosan pusztítja a fényhajók és a naprendszeren kívüli kolóniák infrastruktúráját. Egy fényhajó – több kilométer hosszú, teljesen automatizált, brutálisan felfegyverzett monstrum – legénysége azonban úgy véli, van valaki, aki legalább időlegesen vissza tudja fordítani a vírus okozta károkat. Az illető azonban a jelentéktelen Resurgam bolygón egy senkit sem érdeklő, egymillió éve kihalt faj maradványait tanulmányozza.
Reynolds két fő pillérre építi fel univerzumát: egyrészt az emberiség fejlődésére, bizarr és izgalmas szubkultúrákra oszlására, amely méltó a kortárs űroperák kedvelőinek figyelmére, másfelől a galaxis őstörténelmének megfejtésére, amelyben az egymillió éves amarantin romok messze nem a legősibb titkot képviselik – ebben pedig a klasszikus sci-fi rajongói is bőven találhatnak kedvükre valót.
A könyv talán egy hangyányit elmarad a Napok Házától a „nyers” ötletek terén – nem mondom, a történet vége, a Kerberosz/Hádész rendszer rejtélyének megoldása önmagában is elég meredek, de én mintha már találkoztam volna hasonlóval – ezt azonban pótolja a részletek kidolgozottságával. Az univerzum úgy épül fel, hogy elegánsan módot adjon a történet évtizedekre való elnyújtására, ami meggyőződésem szerint nem csak szándékos, de kifejezett előny is: így ugyanis történelmi távlatokba nyerhetünk betekintést. A néha túlzónak tűnő nagyságrendek dacára mégis alapvetően realista, hihető űroperáról van szó. Különösen tetszett a fényhajó legénysége: ennek a néhány embernek hihetetlen technológiai erőforrások állnak rendelkezésére, de ennek megfelelő mértékű kihívásokkal is kell szembenéziük – a hatuk között feszülő személyes ellentétek pedig egész bolygók sorsát határozhatják meg.

Sai_home>!
Alastair Reynolds: Jelenések tere

Végre egy könyv, ami a hossza ellenére képes elérni, hogy végig kétségek között tartson annak ellenére, hogy folyamatosan adagolja az információkat! Én legalábbis a végéhez közeledve se voltam biztos benne, hogy melyik szál fog kiteljesedni, melyik válik a legfontosabbá, mert olyan sok különböző útvonalon indul el és mindben ott van a lehetőség. Némelyiket egy kicsit sajnálom is, hogy nem folytatódott, de most látom, hogy ez egy sorozat első része, szóval bármi megtörténhet.
Ha valaki nem annyira kedveli a hard sci-fi jelölésű könyveket és emiatt nem akar ennek se nekikezdeni, az gondolja újra, nagyon kevés helyen találunk konkrét szakszavakat, ráadásul ezek is inkább érdekesen vannak megfogalmazva, akkor is érthető és élvezhető marad a mű, ha nem tudjuk mi az a tér-idő vagy a kvarkok (bár a Turing-tesztnek érdemes lehet utánaolvasni a regény előtt).
A transzhumanizmus is épphogy jelen van a műben, de ez már nagyobb hangsúlyt és szerepet kap, jobban ki is van dolgozva. A könyvben így nagyobb időtávlatokban is gondolkozhatunk, nem kell „leragadni” egy emberöltőnél, a szereplők is visszaemlékeznek néhány évtizeddel korábban történt eseményekre.
A fél csillag levonást azért tartottam csak szükségesnek, mert szerintem a vége kicsit el lett sietve, nagyon rövidre sikeredett az a rész, szívesen olvastam volna többet arról, hogy akkor most mit is csinálnak és miért, miután kiderül a „lényeg”.


Népszerű idézetek

csartak P>!

– Megöregedtél, fiam!
– Ja, tudod, némelyikünknek még mindig ebben az entrópiával megvert világegyetemben kell élnünk.

385. oldal

Kapcsolódó szócikkek: entrópia
Stone>!

– És mindegyiket stone-i rítus szerint kötötted?

197. oldal

Noro >!

Négyszázhatvanhatmilliárd-háromszáztizenegymillió-kilencszázhuszonkétezer-nyolcszáztizenegy csillagot látott. Egyszer csak épp a szeme láttára lobbant fel az egyik szuperóriás, úgyhogy most már csak eggyel kevesebb, gondolta.
– Ez csak egy trükk – mondta Fazil. – Kodifikált térkép. A galaxisban több csillag van, mint amennyi agysejt az emberi agyban, úgyhogy ha valaki mindet ismerni szeretné, azzal erősen megterhelné a memóriáját, ami ugyebár nem feltétlenül kívánatos. De ettől még a mindentudás érzését nem tilos szimulálni.

12. Fejezet (290. oldal)

Kapcsolódó szócikkek: Ana Khouri
Anjerasu>!

– Beszélnünk kell! – mondta eltökélten.
– Miről, kedves Sluka?
Sluka néhány szippantás erejéig ismét a szája elé tette a maszkot, majd folytatta:
– Magára haragítja a sorsot, dr. Sylveste!
– Maga pedig engem haragít magára!

13. oldal, 1. fejezet (Alexandra, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Dan Sylveste
Molu P>!

Most még a fénysebesség néhány százalékával haladunk, de folyamatosan gyorsulunk. Csakhamar eltolódnak a látható csillagok, a csillagképek eltorzulnak, mígnem végül minden égitest előttünk és mögöttünk sűrűsödik össze. Olyan lesz, mintha egy csőben állnánk, amelynek mindkét végén fény áramlik be. A csillagok színe is megváltozik. Ezt nem olyan könnyű elmagyarázni, mert egy csillag végső színe a spektrális típusától is függ, vagyis attól, hogy az egyes frekvenciatartományokban, beleértve az infravörös és az ibolyántúli tartományt is, mennyi energiát ad le. De az előttünk lévő csillagok inkább kékes, a mögöttünk lévők meg inkább vöröses színben látszanak majd.

172. oldal

Molu P>!

Azt lehetett volna hinni, hogy az emberek jelenlétére utaló hangok hallatán a csillagok kevésbé tűnnek ridegnek és távolinak, de furcsamód épp az ellenkező hatást váltották ki, akárcsak a tábortűz mellett előadott kísértettörténetek, amelyeket hallgatva a lángok fénye mögött az éjszaka még sötétebbnek tettszett.

178. oldal

Molu P>!

Az ember egyszerűen képtelen megfelelő érésekkel reagálni, ha a halottak száma meghaladja a néhány tucatot. A gyász nem egyszerűen alábbhagy, hanem egyenesen megszűnik. Kikapcsol.

375. oldal

Molu P>!

Elképesztő tudásra tett szert, de a szókincse nem növekedett ugyanolyan mértékben, így egyszerűen nem tudta szavakba önteni a gondolatait. És ez a tudás máris halványodni kezdett, akárcsak az álom és minden varázslata az ébredés utáni első pillanatokban.

644. oldal

Molu P>!

De a valóság még ennél is döbbenetesebb volt.

644. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Dennis E. Taylor: MI, Bob
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Brandon Hackett: Xeno
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Ian McDonald: Luna – Újhold
Peter F. Hamilton: Álmodó Üresség
Orson Scott Card: Fajirtás
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva